LMP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A nőverő Juhász Péter bukott emberei az LMP-be tartanak
Szabó Szabolcs, az egykori Együtt színeiben parlamenti mandátumot szerzett csepeli politikus után, Baranyi Krisztina, a párt ferencvárosi önkormányzati képviselője is az álzöldekhez tarthat. Hogy így lesz-e, még nem lehet tudni, mindenesetre Szél Bernadett elég erős utalást tett rá közösségi oldalán. Baranyit Soros György emberének tartják, újabb konfliktus van kibontakozóban a szétesés útjára lépett pártban.
Fidesz: Ha az LMP-n múlna, Magyarország már bevándorlóország lenne
A Fidesz-frakció közleményben reagált Demeter Márta péntek reggeli sajtótájékoztatójában elhangzottakra, amelyben kritizálta a kormány migrációs politikáját, illetve a magyar kormányfőt. A kormánypárt emlékeztetett, hogy az LMP nem szavazta meg a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást, a Stop Soros törvénycsomagot és a biztonságra több pénzt biztosító költségvetést sem.
- címkék:
- migráció
- Fidesz
- LMP
- Címkefelhő »
Döbbenetes számok: megmutatjuk, hogyan tűnt el a teljes ellenzék
A kormánypártok brutális fölényét hozták az idei első hét hónapban tartott időközi választások, miközben a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok még összesen sem tudtak két százalékot szerezni. Mind a súlyos morális és anyagi válságba süllyedt Jobbik, mind a szétesett balliberális erők azt a taktikát választották, hogy független jelöltek mögé bújnak, és így próbálják megverni a Fideszt. A taktika csúfosan megbukott, mivel a kormánypártok a tíz voksolásból nyolcat megnyertek.
Óriási Fidesz-előny: erre soha nem volt példa Magyarországon
A kormánypártok támogatottsága a teljes népességen belül 42, a biztos szavazók között pedig 55 százalék. Ez azt jelenti, hogy a kormánypártok több mint hárommillió szimpatizánssal rendelkeznek, ami példa nélküli a magyar politikatörténetben - mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. Az ellenzék teljesen szétesett.
Teljes zavar az LMP-ben: megint összefogásosdit játszanának
Az LMP társelnöke, Keresztes Lóránt szerint az MSZP és a DK a megszűnés határán van, a zöldpárt a Momentummal és a Jobbikkal tervezi az indulást az önkormányzati választáson. Utóbbival Szél Bernadett nem igazán ért egyet – írja a Magyar Idők.
Azt sem tudják az LMP-ben, mit csinál az afgán szakértőjük
A nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott afgán szakértő, Janan Mirwais vezető LMP-s politikusok szerint kiváló munkatárs, de akadnak olyanok is a pártban, akik nem tudják, mi a feladata az afgán származású szakértőnek – számolt be róla a hirado.hu.
- címkék:
- afgán
- tanácsadó
- LMP
- Címkefelhő »
Hatalmi harc: ismét megfúrták Demeter Márta LMP-s párttagságát
Állítólag az egyik vezető, LMP-s politikus „mandátumtolvajnak" nevezte az exszocialista képviselőt. A csavar a történetben, hogy annak ellenére szavazták le ismét Demetert, hogy a párt három évre valamennyi párttisztségtől eltiltott társelnöke, Szél Bernadett jelölte újra. Az LMP-tagokat nem hatotta meg a magasról érkező támogatás, ismét leszavazták az MSZP-ből érkező képviselőt. Háború van az LMP-ben.
- címkék:
- Demeter Márta
- párttagság
- LMP
- Címkefelhő »
A véres leszámolások mögött komoly átrendeződések zajlanak az LMP-ben
Mivel valamennyi ellenzéki párt alaposan meggyengült az április választást követően, ezért újraosztásra kerülnek a kártyák az ellenzéki térfél vezető pozícójáért. A romokban lévő LMP beszállt a versenybe, nagy kérdés mekkora sikerrel. Az LMP etikai bizottságának tisztogatása után elemeztük a párt helyzetét, lehetséges útjait, és a szervezetben végbemenő hatalmi átrendeződést.
Migránsbulit akart szervezni az LMP afgán tanácsadója
Nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre az afgán származású LMP-s tanácsadót, Mirwais Janant, aki perre vitte az ügyet, és nyert. Kárpótlásul bocsánatkérést és migránsbulit kért az üzletvezetőtől.
- címkék:
- tanácsadás
- afgán
- LMP
- Címkefelhő »
Szél Bernadett visszavonult, hogy gondolkodjon, a net támadásba lendült
„A jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznom" – írta az Azonnali.hu-nak megküldött közleményében a politikus. Az írást nehéz másképp értelmezni, minthogy Szél a lemondását fontolgatja. Facebook-követői segítettek neki a döntésben, miután kirakta a hírt közösségi oldalára: finoman szólva sem marasztalták.
Hadházy Ákos embere kifakadt a Facebookon az LMP-ből való kizárása miatt
Kassai Dánielt azért zárták ki, mert az április 8-i választást megelőzően visszalépett a szocialista Kunhalmi Ágnes javára. Közösségi oldalán koncepciós eljárásokról beszél, pedig a párt több döntéshozó szerve kimondta, nincs együttműködés más ellenzéki pártokkal. Most már nyíltan Hadházy Ákossal, az LMP egykori korrupciókutatójával mozog.
A szétesés határán: Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől
Pár napja az LMP női társelnöke azt mondta, hogy nincs válság a pártban, rendezni kell a soraikat. Rendezték: a párt etikai bizottsága valóságos mészárlást rendezett, aminek áldozatul estek a párt vezető arcai. Mindezt olyan abszurd módon, hogy Szél megtarthatta társvezetői pozícióját. Volt, akinek ez sem volt elég, Sallai R. Benedek szerint a történtek után „ez egy enyhe szankció Dettivel szemben”. Teljesen értelmezhetetlen az ítélet, a párt a szétesés határán van, az együttműködés-pártiak és az ezt ellenzők marcangolják egymást. A nyilvánosság előtt.
Szél afgán tanácsadójának továbbra sem engedték el a kezét az LMP-ben
Egy súlyos pártválság közepén is vannak fontosabbnál fontosabb emberek: az LMP-ben ilyen Janan Mirwais, Szél Bernadett afgán tanácsadója. Ugyan korábban megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) átvilágításán, a pártnak most mégis égető szüksége van rá. A Magyar Idők szúrta ki, hogy az afgán szakember havonta közel félmillió forintot kap az LMP frakciójától.
- címkék:
- Szél Bernadett
- Janan Mirwais
- LMP
- Címkefelhő »
Újabb részletek derültek ki a csúfos ellenzéki bukásról
Ismét megbukott a hazai ellenzék teljes összefogást hirdető politikája. Miskolcon, Sopronban és Veszprémben a Fidesz-KDNP jelöltjei hatalmas fölénnyel nyertek, míg az ellenzéki jelöltek arra sem voltak képesek, hogy legalább a 2014-es nagyszabású vereséget hozó önkormányzati eredményeiket megismételjék. Az ellenzék ehetetlen menüjéből még a saját szavazóik sem kérnek.
Fidesz: Az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében
Az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében, a katonák és rendőrök illetményemelésében - közölte a Fidesz frakciója, Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva.
Az LMP blogja Hadházyt sejti „a párt ellen indult lejárató kampány” mögött
„Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejárató kampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak” – írja a Reflektor Blog. Ki az, aki elhagyni kényszerült a pártját? Hadházy Ákos. Ügynökvád az LMP hivatolos szócsövétől.
Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást
Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!
Az ellenzék új vezére a Pride miatt trágárkodik az LMP-vel
Apáti Bence publicista kifejezését kölcsönvéve, a cicaszexuális Homonnay Gergely kifogásolta, hogy Szél Bernadették nem tanúsítottak megfelelő érdeklődést a melegfelvonulás iránt. A művelt és mindig kifinomult mozgalmár szerint azért nem cselekszenek a kérdésben, mert „jól elvannak a picsameleg máléban”. Újabb cicaharc a régi és az új ellenzék között – a szó legszorosabb értelmében.
Hadházy új szintre emelte a magyarázkodás fogalmát mandátum ügyében
Úgy megszorult Soros mikroblogjában, hogy egy Churchill-idézettel próbálta menteni magát. Mi jöhet még ezek után? - vetődik fel teljes joggal a kérdés. Ne aggódjanak túlzottan, Hadházy Ákos megmutatja. Mandátumkálvária a magyarázkodás csúcsán!
- címkék:
- Hadházy Ákos
- mandátum
- magyarázkodás
- LMP
- Címkefelhő »
Nem csitul az ellenzéki káosz: újabb kilépés az LMP-ben
Schiffer András, Róna Péter és Hadházy Ákos után újabb, az ellenzéki párt volt prominens politikusa hagyja ott az ökopártot. Ábrahám Júlia, a párt volt elnökségi tagja a Facebookon jelentette be, hogy a továbbiakban vállalhatatlan számára az LMP. Tovább folytatódik az ellenzék szétesése.
- címkék:
- káosz
- kilépés
- LMP
- Címkefelhő »
Négyéves népszerűségi csúcson a Fidesz-KDNP pártszövetség
A teljes lakosság körében 42, a listán 55 százalékon állnak a kormánypártok, az ellenzék sehol nincs hozzájuk képest - derül ki a Nézőpont Intézet kutatásából.
Az LMP-ből kilépő Hadházy Ákos a szocialistákhoz tart?
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke nem zárta ki ennek a lehetőségét az Azonnali.hu-nak adott interjújában. Négy éven belül a harmadik pártba ülne be Hadházy? Ezen kívül is voltak érdekes részei a beszélgetésnek, mutatjuk.
Jogosan kérheti vissza az LMP Hadházy mandátumát
A Nézőpont Intézet elemzője szerint jogosan kérheti az LMP vezetősége, hogy a pártból való kilépését szerdán bejelentő Hadházy Ákos adja vissza a mandátumát, mivel az LMP listájáról került be a parlamentbe.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- LMP
- Címkefelhő »
Belháború: Az LMP felszólította Hadházy Ákost, adja vissza a mandátumát
Szél Bernadették keményen nekimentek a távozó politikusnak. Erősen kérdéses, hogy Hadházy eleget tesz-e a kérésnek. Az igaz, hogy 2017-ben még nem annyira ragaszkodott a képviselőséghez. De az is igaz, hogy most 2018 van, és az ex-antikorrupciós szakszóvivő gyakran rövid időn belül változtatja ilyen kérdésekben a véleményét. Újabb ellenzéki belháború.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- frakció
- kilépés
- LMP
- Címkefelhő »
Káosz az LMP-ben: Sallai kitálalt Hadházyról
Ideje volt - így értékelte Sallai Róbert Benedek Hadházy Ákos kilépését az LMP-ből. Sallai korábban megütötte Hadházyt, ezért első fokon kizárták az ökopártból, de fellebbezett a döntés ellen. Egyre nagyobb a káosz az LMP-ben az ellenzék súlyos választási veresége után.
Az LMP-t is otthagyja a szélkakas Hadházy Ákos
Tovább folytatódik az ellenzéki összeomlás és sárdobálás azzal, hogy most Hadházy Ákos hagyta ott az LMP-t. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a frakcióból is távozik-e a folyamatosan hazugságon kapott képviselő. Hadházy korábban azt mondta, hogyha a Fidesz kétharmaddal nyer, akkor nem veszi át a mandátumát, most pedig távozása ellenére sem adja azt vissza az LMP-nek. Hadházy legújabb Facebook-posztjában is komoly gondba keveredett a valósággal.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- kilépés
- LMP
- Címkefelhő »
Újabb súrlódás az LMP-ben: Demeter Mártát nem vették fel a pártba
Szocialista múltja miatt több vétó is érkezett Demeter Mártát párttagsága ellen. Az úgynevezett bázis demokráciának esett áldozatul. Nem ez az első komolyabb feszültségre utaló történet az LMP-ben az áprilisi választás óta.
- címkék:
- Demeter Márta
- párttagság
- LMP
- Címkefelhő »
Ismét bizonyítja az LMP, hogy Soros zsoldjában áll
Az LMP mindig keresi a kifogást, hogy miért ne támogassa az ország védelmét - írja a Fidesz mai közleményében. A nagyobbik kormánypárt Hadházy Ákos, LMP-s parlamenti képviselő mai sajtótájékoztatójára reagált.
- címkék:
- Soros György
- Fidesz
- LMP
- Címkefelhő »
Hadházy legújabb magyarázata mandátumügyben: tart az ünnepélyességtől
Egyszerűen képtelen leállni az LMP-s politikus, naponta gyártja a képtelen indokokat, miért szegte meg korábbi ígéretét, miszerint nem lesz országgyűlési képviselő, ha a Fidesz nyer a 2018-as választáson. Tegnap az ATV-ben járt, ahol azt mondta, hogy tart a nyitóülések ünnepélyességétől, ezért is maradt távol az Országgyűlés alakuló ülésétől. Hogy védje magát, ismét beráncigálta „nagyon okos", de megalkuvó, egykori párttársát, aki felnyitotta a szemét, mi történik az országban. Lassan senki nem érti, mit akar mondani Hadházy, és miért vette fel a mandátumát. Valószínűleg ő sem.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- mandátum
- magyarázkodás
- LMP
- Címkefelhő »
Elképesztő: Hadházy Ákos megint magyarázkodik, miért vette át mandátumát
Gigantikus, és meglehetősen nehezen értelmezhető magyarázkodásba kezdett ismét az LMP-s politikus azzal kapcsolatban, hogy ígérete ellenére miért vette át parlamenti mandátumát. A közösségi oldalán írtakban volt minden: egy állítólagos, megalkuvó expolitikustárs, aki rávezette arra, hogy nehéz feladni a küzdelmet, megvezetett ellenzéki politikusok és kemény fideszezés. A hosszas mellébeszélés végén csak kibukkant a lényeg a kérdés kapcsán: „a képviselői státusz ad valamennyi védelmet". A kör bezárult, az elmúlt hetekben nyomozás indult a Hadházy család gyanús földszerzési ügyében.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- mandátum
- LMP
- Címkefelhő »
Folytatódik a baloldali kabaré: előválasztáson akar főpolgármester-jelöltet az MSZP
Alig ért véget a választási kampány, újra kezdődik az ellenzék összefogásos-előválasztásos bohóckodása. Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke azt mondta az ATV-nek, hogy előválasztással kellene kiválasztani az ellenzék főpolgármester-jelöltjét. A DK egyelőre nem akar erről tárgyalni, az LMP-nek viszont nem tetszik az ötlet.
- címkék:
- Molnár Zsolt
- Gyurcsány Ferenc
- DK
- MSZP
- LMP
- Címkefelhő »
Újabb ellenzéki párt szakad: az LMP kongresszusa fellázadt
Alig választották újra az LMP társelnökének Szél Bernadettet, mindössze a küldöttek 60 százaléka szavazott rá, pedig nem is volt ellenjelölt - írja a PestiSrácok. A teljes ellenzékhez hasonlóan az LMP-ben is folytatódnak a belharcok, az elnökség ismeretlen tagokkal lett tele.
- címkék:
- Szél Bernadett
- LMP
- Címkefelhő »
Vegyék napirendre Hadházy Ákos gyanús földügyeit
Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a bizottság elnökének, a fideszes Font Sándornak szerdán írt levelében azt javasolta, hogy a parlament mezőgazdasági bizottsága vegye napirendre az LMP-s Hadházy Ákosnak és családjának bűncselekménygyanús földügyeit.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- Fidesz
- LMP
- Címkefelhő »
Hadházy Ákos tovább magyarázkodik, hogy miért ül be a parlamentbe
Amikor megígérte, hogy nem fog, ha a Fidesz kétharmaddal nyer. Pár napja viszont elismerte, "gyönge dolog" volt, hogy nem vette át parlamenti mandátumát az Országgyűlés alakuló ülésén. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nincs helye a politikusnak a parlamentben.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- Kövér László
- LMP
- HírTV
- Címkefelhő »
Hadházy Ákos kétségbeesetten menekül a felelősségre vonás elől
"És az a mentelmi jog vagy az a státusz, amit egy parlamenti képviselői hely jelent, ez védi, vagy mennyire védi az embert. Engedtessék meg, négy gyerekem van, ezt is el kell mondani" - szúrta ki a Pesti Srácok Hadházy Ákosnak ezt a több mint érdekes nyilatkozatát. Elképzelhető, hogy az LMP-s politikusnak csupán azért kell a hely az Országgyűlésben, hogy földügyei miatt védelmet élvezzen?
- címkék:
- Hadházy Ákos
- Halász János
- korrupció
- LMP
- Címkefelhő »
Hadházy Ákos hazugságai a képviselőségről
A Fidesz kétharmadot szerzett, az LMP-s politikus mégis képviselő lesz. Csak előtte még fürdik egy kicsit a népszerűségben. Hadházy Ákos ezt az ígéretét sem tartotta be.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- mandátum
- LMP
- Címkefelhő »
Megalakul a rekordok parlamentje: kétharmad, erős kormány, gyenge ellenzék
Ma alakul meg az új Országgyűlés, amelyet akár a rekordok parlamentjének is lehetne nevezni. Ugyanis Európában egyedülálló módon zsinórban háromszor nyert országgyűlési választáson elsöprő többséggel a Fidesz-KDNP, és így mind a három alkalommal megszerezte a parlamenti helyek több mint kétharmadát. Az ellenzék közel sem járt ilyen jól, mindössze 64 képviselőjük lesz, ha a függetlenként bejutó Mellár Tamást nem számítjuk. Akárcsak az előző két ciklusban, most is erős kormány és gyenge ellenzék várható. Nem titok, az új parlament első lépéseinek egyike lesz a Stop Sorosról való szavazás.
Schiffer András kilép az LMP-ből
A párt alapítója, szellemi atyja és meghatározó politikusa közösségi oldalán számolt be arról, hogy miért döntött a kilépésről. Úgy fogalmazott: rossz szemmel nézte a párt werberizálódását, de az utolsó csepp a pohárban Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása volt a párt parlamenti frakciójához. Schiffer döntésével lezárult egy korszak, az LMP innentől kezdve nem az, ami korábban volt.
Identitásproblémákkal küzdenek az ellenzéki pártok
Identitásproblémákkal küzd az MSZP, a Jobbik és az LMP is – mondta a parlamenti évadkezdet kapcsán nyilatkozva az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója.
- címkék:
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Választás Budapesten: nagy gyomrost kapott az MSZP
A szocialista párt drasztikus visszaesését hozta az április 8-i parlamenti választás a szavazóköri eredmények alapján. Míg a 2000-es években 50 százalék körüli támogatottságnak örvendett az MSZP a budapesti szavazókörök nagy részében, addig most a legjobb eredménye csupán 34 százalék volt. A Fidesz most is azokban a szavazókörökben volt erős, mint a korábbi évtizedekben. Az LMP, a Momentum és a kétfarkú kutyapárt az SZDSZ egykor erős bázisain gyarapodott. Megnéztük, hogy a pártok, hol szerepeltek a legjobban és legrosszabbul.
LMP-s verekedős botrány: Hadházy Ákos Saller Benedeknek hívja párttársát
Újabb üzengetés zajlott le az LMP verekedő politikusai között: kissé meghökkentő módon Hadházy Ákos Saller Benedeknek nevezte párttársát. Úgy látszik az LMP „jóravaló korrupcióüldözője" máris ítéletet hirdetett a bunyóban, és ezt mindenki tudomására hozta. Folytatódik a belharc és a kibeszélés.
Verekedés után folytatódnak a fegyelmik az LMP-ben
Folytatódnak szombaton a fegyelmi tárgyalások az LMP-ben, Sallai R. Benedek távozó országgyűlési képviselő és Hadházy Ákos, a párt korábbi társelnökének ügye mellett azt is vizsgálják, hogy ki szivárogtatta ki az ellenzéki párt két politikusának összetűzéséről az április 14-i etikai bizottsági meghallgatáson készült hangfelvételt - írta szombati számában a Magyar Hírlap.
- címkék:
- LMP
- Címkefelhő »
Így fenyegetik egymást az LMP-sek: B.zdmeg, ne mosolyogj, mert pofán b.szlak! - hangfelvétel!
Ismeretlenek egy hangfelvételt töltöttek fel a YouTube-ra, amelyen Sallai. R. Róbert, az LMP politikusa hallható, amint nekimegy Hadházy Ákosnak. A legfontosabb kérdés: kinek állt érdekében, hogy az anyag nyilvánosságra kerüljön? Egy biztos: nem Sallai R. Róbertnek.
A választási vereség után megint összevissza beszél a Jobbik
Megnyugtató látni, hogy Vona Gábor bukásával sincsen vége a Jobbik ciklusokon átívelő kommunikációs varázslatainak/cikk-cakkjainak. Most éppen az LMP iratkozott ki a modern, demokratikus, XXI. századi pártok sorából a pártmédiában, mert összellenzéki tárgyalást mertek meghirdetni. Az LMP varázsütésre egy szétesőben lévő párttá vált, akik mindenért felelősek. Változnak az idők, a jobbikos csavarok azonban maradnak.
- címkék:
- Jobbik
- LMP
- alfahír
- Címkefelhő »
A vesztes és dühös ellenzéki szimpatizánsok új ellenzéket követelnek
Az LMP tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, erre a Facebook-on elszabadultak az indulatok, sokszor egészen szélsőséges trágárságokkal: a legtöbben új ellenzéket követelnek, és arra kérik a politikusokat, adják vissza a mandátumukat. Jelen állás szerint Gulyás Márton, Soros-aktivista szája íze szerint alakulnak a dolgok, az ellenzékváltás újabb lépcsőfokhoz érkezett.
Sallai: Lehet, hozzájárultam ahhoz, hogy Hadházy Ákos felborult
Sallai Róbert Benedek bocsánatot kért az ATV-ben, majd szembement az LMP vezetőivel. Leszögezte, a Hadházy-féle incidens után sem mond le, és az LMP-ből sem fog kilépni.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- Sallai R. Benedek
- LMP
- Címkefelhő »
Elnökségi tagok mondtak le az LMP-ben
Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról - így előrehozott tisztújítást tarthat a párt.
LMP-s verekedési botrány: Sallai kitálal Szél "Dettiről" és Hadházyról is
Sosem látott belső fszültségek vannak az LMP-n belül. Tegnap megírtuk, hogy Hadházy és Sallai R. Benedek között fizikai inzultussá fajultak az ellentétek egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán. Utóbbi ellen azonnal megindították a fegyelmi eljárást, aki nem mond le, nem lép ki. Sallai úgy látja, hogy Hadházy, a jóravaló korrupcióüldöző csak eljátszotta a történteket, azért, hogy mentse a bőrét az ellene indított fegyelmi eljárás miatt. Szél Bernadettnek is volt üzenete.
Eszméletlenre verte Hadházy Ákost egy másik LMP-vezető a párt rendezvényén
Totális bukással és egy verekedéssel végződött Hadházy Ákos azon kísérlete, miszerint az LMP-t betolta volna a baloldal-Jobbik horrorkoalícióba. Az LMP társelnöke, akit Simicska Lajos táskás embereként ismertek a pártban, a leghangosabb szószólója volt a teljes összefogásnak. A szekszárdi bukott politikus kísérlete teljes megsemmisülésbe vitte volna a pártot, de most úgy tűnik, ő fog repülni az LMP-ből. Nyilvánvalóan nehéz helyeselni, hogyha Sallai R. Benedek tényleg eszméletre verte Hadházyt, mint ahogy Hadházy állítja. A verekedést több LMP-s is megerősítette, igaz, egyes vélemények szerint Hadházy szimulált, azaz az eszméletveszttést ...
- címkék:
- Hadházy Ákos
- Simicska Lajos
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »