Líbia

címke rss

Fegyvereket dobtak le a franciák a líbiai felkelőknek

Nagyvilág2011.06.29, 20:35

Franciaország könnyűfegyvereket dobott le repülőgépekről a líbiai felkelőknek június elején - erősítette meg a francia vezérkar szerdán a Le Figaro című napilap értesülését. Egy, a lapnak nyilatkozó "magas rangú francia forrás" szerint Párizs célja az volt, hogy lendületet adjon a lázadásnak a déli fronton.

Kadhafi nem vesz részt a líbiai béketárgyalásokban

Nagyvilág2011.06.27, 00:06

Moammer el-Kadhafi líbiai vezető elfogadta az Afrikai Uniónak (AU) azt a kérését, hogy ne vegyen részt azokon a tárgyalásokon, amelyeknek célja véget vetni a líbiai polgárháborúnak - közölték az AU illetékes bizottságának résztvevői vasárnapi pretoriai tanácskozásuk befejeztével.

Elfogatóparancsot adtak ki Kadhafi ellen

Nagyvilág2011.06.27, 15:38

Emberiesség elleni bűncselekmények és civilek ellen elrendelt támadások miatt elfogatóparancsot adott ki Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.

Több mint 650 ezren menekültek már el Líbiából

Nagyvilág2011.06.25, 10:43

Az ENSZ adatai szerint a líbiai harcok kirobbanása óta már több mint 650 ezren hagyták el Líbiát.

Válogatott líbiai focisták fordultak Kadhafi ellen

Sport2011.06.25, 19:52

Tizenhat ismert líbiai labdarúgó és egy vezetőedző elszökött Tripoliból, és a felkelők mellé állt - adta hírül a BBC.

A csökkenő olajár miatt lehet gyorsabban menni a spanyol autópályákon

Nagyvilág2011.06.24, 23:39

Visszaállították Spanyolországban az autópályákra érvényes 120 km/órás sebességhatárt, amelyet márciusban csökkentettek le 110 km/órára. A spanyol kormány márciusi lépést az olajárak emelkedésével indokolta és így akarta csökkenteni a járművek fogyasztását. Most azonban a kabinet szerint csökken az olaj ára.

A líbiai helyzet miatt pótlólagos nyersolajat pumpálnak a piacokra

Gazdaság2011.06.23, 16:20

A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint napi 132 millió hordónyi könnyűolaj tűnt el a piacról a líbiai helyzet miatt május végéig. A szervezet tagországai ezért úgy döntöttek, hatvanmillió hordó pótlólagos nyersolajat pumpálnak a globális piacokra. Ennek a felét az Egyesült Államok bocsátja rendelkezésre.

A líbiai helyzet miatt nyersolajat pumpálnak a piacokra

Gazdaság2011.06.23, 19:39

A Nemzetközi Energiaügynökség számításai szerint napi 132 millió hordónyi könnyűolaj tűnt el a piacról a líbiai helyzet miatt május végéig. A szervezet tagországai ezért úgy döntöttek, pótlólagosan hatvanmillió hordó nyersolajat pumpálnak a globális piacokra. Ennek a felét az Egyesült Államok adja.

Kadhafi: A "túlvilágon" is harcolni fogunk

Nagyvilág2011.06.23, 09:35

Moammer Kadhafi elismerte, hogy "a Nyugat falhoz szorította őt", de mint mondta, nem fél a haláltól, és folytatni fogja a harcot még "a túlvilágon" is - közölte a líbiai vezető szerda este az állami televízióban sugárzott beszédében.

A lázadók központját támadta a líbiai hadsereg, egy kisfiú meghalt

Nagyvilág2011.06.21, 08:11

Szemtanúk beszámolója szerint három rakétát lőtt ki a líbiai hadsereg a felkelők központjára, Miszráta városára, a támadásban egy 13 éves gyerek meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült.

Egy NATO-gép líbiai támadásában két gyerek is életét vesztette

Nagyvilág2011.06.19, 10:47

Heten meghaltak Tripoliban, miután a NATO vasárnap hajnalban csapást mért a líbiai főváros egyik lakóházára. Szombaton a NATO azt közölte, hogy csütörtökön a szervezet egyik gépe véletlenül a felkelőkre lőtt.

Kinek kell a NATO?

Vélemény2011.06.18, 11:16

Az Egyesült Államok és az európai tagállamok viszonya sosem volt egyértelmű a NATO-n belül, ám első negyven évében, egészen a hidegháború megnyeréséig a szervezet céljai világosak voltak. De mi a célja a 21. században? Mi igazolta a NATO szerepét a volt Jugoszláviában, Grúziában, Afganisztánban, legutóbb pedig Líbiában? 

Tévedésből a líbiai felkelőket bombázta a NATO

Nagyvilág2011.06.19, 11:23

Véletlenül líbiai felkelőkre mért csapást a NATO egyik harci gépe csütörtökön Brega környékén. A NATO illetékesei szombaton sajnálatukat fejezték ki az akció miatt, indoklásuk szerint azt hitték, hogy a lebombázott harci járművek veszélyeztetik a civil lakosságot.

Fia szerint Kadhafi megméretné magát egy választáson

Nagyvilág2011.06.16, 23:19

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető kész választásokat tartani az országban. Fia szerint ha Kadhafi veszít, akkor félreáll. Washington szerint az ajánlat későn jött. Közben megtörtént a közvetlen kapcsolatfelvétel a Kadhafihoz hű erők vezette Tripoli és a lázadók kezén lévő Bengázi között.

Tagadják a líbiai felkelők, hogy tárgyaltak volna Kadhafival

Nagyvilág2011.06.17, 17:56

Állításuk szerint nem tárgyaltak Kadhafi líbiai vezetővel, illetve képviselőivel a líbiai lázadók. "Nincsenek tárgyalások" - jelentette ki a felkelők vezetője. Csütörtökön az orosz elnök líbiai különmegbízottja számolt be arról, hogy felvette egymással a kapcsolatot Tripoli és Bengázi. Közben a felkelők olyan mobiltelefonnal készített felvételeket hoztak napvilágra, amelyeken állítólag Moammer Kadhafihoz hű katonák nőket erőszakolnak meg.

A Twitterről tájékozódik a Líbiát bombázó NATO

Archívum2011.06.16, 11:17

A Twitterről is informálódnak a Líbiát bombázását megtervező NATO-stratégák. A katonai szervezet megerősítette, hogy a hírszerzés komolyan használja a közösségi médiát.

Újabb harcok robbantak ki a líbiai fővárostól nem messze

Nagyvilág2011.06.12, 12:24

Ez-Zavíjánál zajlanak az összecsapások a felkelők és a kormányerők között. A várost márciusban a felkelők elfoglalták, de később a kormánycsapatok visszavették, s most ismét a felkelők nyomulnak be.

Líbia: patthelyzet és hazárdjáték

Vélemény2011.06.11, 09:50

Az Egyesült Államok március óta van jelen Líbiában, a folyamatos bombázások ellenére azonban április vége óta nem állt be lényegi változás az erőviszonyokban. Mi az, amiről Obama inkább hallgat?

Újságírókat menekítettek ki egy kigyulladt szállodából Tripoliban

Nagyvilág2011.06.09, 08:44

Tűz ütött ki csütörtök reggel Tripoliban abban a szállodában, amelyben a külföldi újságírókat szállásolták el. A líbiai kormányszóvivő szerint az épület nem katonai hadművelet vagy NATO-légicsapás következtében kapott lángra. A tűzben nem sérült meg senki.

Nemi erőszakkal bünteti a felkelőket Kadhafi a hágai ügyészek szerint

Nagyvilág2011.06.09, 11:57

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyik ügyészének bizonyítékai vannak arra, hogy Moammer Kadhafi nemi erőszakra biztatta katonáit a felkelők ellen - közölte a France24 hírportál. Luis Moreno-Ocampo vádat kíván emelni a tábornok ellen, tömegesen elkövetett nemi erőszak miatt.

Kadhafi az ígéri, az utolsó lehelletéig harcolni fog

Nagyvilág2011.06.09, 12:02

Intenzíven bombázták kedden és szerdán is a líbiai fővárost a NATO kötelékébe tartozó vadászgépek. A keddi bombázásra Moammer Kadhafi dühösen reagált egy televíziós beszédében, ahol azt mondta, utolsó leheletéig fog harcolni. A március óta tartó NATO-beavatkozás legintenzívebb napja volt a keddi, több nappali bombázással.

Kadhafi főhadiszállásánál összpontosulnak a NATO légicsapásai

Nagyvilág2011.06.08, 10:04

Két hullámban bombázták kedden a líbaia fővárost, Tripolit a NATO vadászgépei. Legalább tíz erős robbanást lehetett hallani a líbiai fővárosban, és fekete füst szállt fel Moammer Kadhafi főhadiszállásának környékéről - írja a CNN amerikai csatorna online oldala. Közben megérkezett Bengáziba Oroszország különmegbízottja, aki a líbiai rezsim és a felkelők közötti párbeszéd előmozdításában segít majd.

Az olaszok szerint Kadhafi bosszúból küld menekülteket Európába

Nagyvilág2011.06.06, 16:07

Olaszországban bizonyítékokat gyűjtenek, amelyekkel azt akarják illusztrálni, hogy gyakran Moammer Kadhafi rezsimjének emberei vesznek rá líbiaiakat az illegális bevándorlásra Európába. A líbiai polgárháború kezdete óta már több száz menekült fulladt a tengerbe.

Szökött líbiai tábornokok szerint közel a Kadhafi-rezsim vége

Nagyvilág2011.06.05, 15:36

Néhány hétig állhat már csak fenn Moammer Kadhafi líbiai vezető rendszere - állítja egybehangzóan több, a napokban Olaszországba szökött líbiai katonatiszt. Szerintük egyre rosszabb a fegyveres erők morálja, részben amiatt, hogy a katonáknak a polgárháborúban esetenként saját rokonaikra kell lőniük.

Megfeddte Obamát a líbiai beavatkozás miatt az amerikai képviselőház

Nagyvilág2011.06.03, 21:52

Az amerikai képviselőház határozatban ítélte el, hogy Barack Obama a felhatalmazásuk nélkül vezényelt fegyveres erőket Líbiába, és megtiltották az elnöknek, hogy szárazföldi erőket vessenek be a konfliktusban.

A magyar nagykövet képviseli az Egyesült Államokat is Líbiában

Nagyvilág2011.06.03, 16:16

A jövőben Magyarország látja el az Amerikai Egyesült Államok diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét Líbiában. Az uniós országok közül már csak Magyarországnak van nagykövete az országban.

Három hónappal hosszabbítja meg líbiai misszióját a NATO

Nagyvilág2011.06.01, 13:45

Kilencven nappal meghosszabbítja a NATO a líbiai küldetést - jelentette be szerdán Brüsszelben az atlanti szövetség főtitkára. A Le Figaro című francia napilap eközben úgy értesült, hogy tízezer embert ölt meg a Kadhafi-rezsim Tripoliban és környékén a polgárháború kezdete óta.

Katonatisztek dezertáltak Kadhafi líbiai vezető hadseregéből

Nagyvilág2011.05.30, 18:07

A líbiai lázadók szóvivője bejelentette, hogy dezertált a líbiai hadsereg nyolc katonatisztje, köztük négy dandártábornok hétfőn. A magas rangú vezetők jelenleg Rómában vannak. Közben a líbiai hivatalos hírügynökség azt közölte, hogy civilek haltak meg a NATO hétfői légi csapásaiban.

Már nappal is bombázta a NATO Kadhafi líbiai főhadiszállását

Nagyvilág2011.05.28, 21:56

Ismét bombázott a NATO Tripoliban szombaton, de ezúttal nem éjszaka, hanem világosban - közölték szemtanúk. A NATO közlése szerint a célpont Moammer Kadhafi egyik főhadiszállása volt. Közben Líbiából folyamatos a menekültáradat, szombatra virradóra csaknem ezer újabb illegális bevándorló érte el Olaszországban déli partjait.

Oroszország közvetítésével bírnák távozásra Kadhafit a nyugati vezetők

Nagyvilág2011.05.27, 11:39

Oroszországon keresztül próbálja meg rábírni Moammer Kadhafit a távozásra a nyugati koalíció - írja az orosz Kommerszant. A téma állítólag Dmitrij Medvegyev és Barack Obama csütörtöki találkozóján került szóba. A lap szerint az orosz vezetés nem tartja megvalósíthatónak az elképzelést.

Teljes amnesztiát szeretne elérni a líbiai belügyminiszter

Nagyvilág2011.05.26, 10:58

Tűzszünettel szeretne véget vetni a líbiai vezetés az országban hónapok óta dúló harcoknak - írja az Independent. A lap szerint a nyugati vezetés csak Moammer Kadhafi száműzése esetén hajlandó tárgyalni a tűzszünetről.

Washington hiteltelennek tartja Kadhafi újabb tűzszüneti ajánlatát

Nagyvilág2011.05.26, 21:27

Újabb tűzszüneti javaslatot tett csütörtökön a líbiai kormány, de ezt a felkelők és az amerikai kormányzat is elutasította vagy előfeltételhez kötötte.

A fogolymentő magyar követ az utolsó európai kapocs Kadhafi földjén

Nagyvilág2011.05.24, 18:28

Két napig nem aludt, és rendszeresen járt a líbiai külügyminisztériumba a Tripoliba akkreditált magyar nagykövet, akinek a közbenjárására a múlt héten elengedtek négy őrizetbe vett külföldi újságírót a líbiai hítóságok. Marton Béla, az egyik utolsó Líbiában maradt EU-s diplomata szerint az újságírók meggondolatlanok voltak, de "hosszú, aprólékos munkával" sikerült meggyőzniük a líbiai kormányt a szabadon bocsátásukról.

Washington száműzetésbe küldené Kadhafit

Nagyvilág2011.05.23, 21:53

Harci helikoptereket indítottak útnak Líbia felé egy francia hadihajón, hogy adott esetben bevessék őket az ottani katonai patthelyzet megoldására. Eközben az Egyesült Államok felszólította Kadhafi líbiai vezetőt: vonuljon önként száműzetésbe.

Kadhafi katonái letagadták, hogy Líbiában megöltek egy külföldi tudósítót

Nagyvilág2011.05.20, 12:44

Lelőttek egy dél-afrikai fotóriportert líbiai katonák április 5-én, a fotoriporter családjának viszont azt állították, hogy életben van, csak fogva tartják - írja a BBC. Anton Hammerl haláláról azok az újságírók számoltak be, akiket szerdán engedtek szabadon a líbiai kormányerők a magyar nagykövet közbenjárására.

Egy hajót eltaláltak a NATO gépei Tripoli kikötőjében

Nagyvilág2011.05.20, 08:20

Négy robbanás rázta meg Tripolit, amikor csütörtök éjszaka a NATO vadászgépei légi csapást mértek a líbiai fővárosra.

Magyar közvetítéssel szabadult ki négy külföldi tudósító Líbiában

Nagyvilág2011.05.19, 12:34

Hetek óta őrizetbe vett újságírókat hoztak ki magyar diplomaták Kadhafi rendszerének börtönéből.

Elhagyta Líbiát Kadhafi felesége és lánya

Nagyvilág2011.05.18, 22:20

Egy küldöttséggel utaztak a szomszédos országba, egy szigeten vannak, amelyet már el kellett volna hagyniuk, de nem tették.

Kadhafi elleni elfogatóparancs kiadását kéri a hágai ügyész

Nagyvilág2011.05.16, 14:11

A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze bíróság elé állítaná a líbiai vezetőt és két társát.

Líbiai rádióadást indított a NATO Kadhafi katonáinak megnyerésére

Nagyvilág2011.05.16, 20:25

Rádiós propagandába kezdett Líbiában a NATO, hogy fegyverletételre bírja a Moammer Kadhafi líbiai vezető oldalán harcoló csapatokat. A katonai frekvencián sugárzott adásban azt üzenik a katonáknak, hogy Kadhafi már elvesztette az ország feletti irányítást, a katonák pedig saját népük ellen harcolnak.

Kadhafi papa halálos ajándékát próbálja túlélni a líbiai felkelők fellegvára

Nagyvilág2011.05.18, 09:26

Az épületeket romhalmazzá lőtték, a kenyérért órákig kell sorban állni, több, bombamaradványokkal játszó gyerek megnyomorítva került kórházba. Így zajlik az élet a Kadhafi-ellenes erők fellegvárában, Miszrátában. Az emberek a pokoli körülmények ellenére nem csüggednek, a vérontásnál jobban félnek a kormánypárti csapatoktól, kedvenc hangjuk pedig a NATO-repülők dübörgése. Helyszíni riport.

Hangüzenetben adott hírt magáról Kadhafi

Nagyvilág2011.05.13, 22:01

A líbiai állami televízió pénteken késő este leadott egy hangfelvételt, amelyen Moammer Kadhafi azt mondja: "olyan helyen vagyok, ahol nem tudnak elérni és meggyilkolni". Korábban az olasz külügyminiszter azt közölte, hogy a líbiai vezető valószínűleg megsebesült a NATO egyik légitámadásában és már nincs Tripoliban. A líbiai kormány cáfolta az értesülést.

Fia halála óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi

Nagyvilág2011.05.12, 09:59

Az április 30-ai, a fia és három unokája életét követelő légi csapás óta először jelent meg nyilvánosan Moammer Kadhafi szerdán. A líbiai vezető az állami televízióban beszélt röviden, ahol bemutatta a líbiai törzsek képviselőit. Csütörtök hajnalban rakéták csapódtak be Kadhafi tripoli főhadiszállása mellett, legalább négyen meghaltak.

Hamarosan elfogatóparancsot adhatnak ki Kadhafi ellen

Nagyvilág2011.05.12, 23:45

Az olasz külügyminiszter úgy tudja, május végén nemzetközi elfogadóparancsot ad ki a Nemzetközi Büntetőbíróság a líbiai vezető ellen. Közben egy katonai attasé átállt a líbiai felkelők oldalára, akiknek a vezetője több fegyvert kért a britektől.

A líbiai lázadók kezére került Miszráta repülőtere

Nagyvilág2011.05.11, 19:48

Két nap harc után elfoglalták a nyugat-líbiai Miszráta városának repülőterét a Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen lázadó csapatok. A kormányerők hátrahagyott tankjait a több száz fős ünneplő tömeg felgyújtotta. Közben az Európai Unió külpolitikai biztosa bejelentette, hogy az EU irodát nyit Bengáziban.

A líbiai harcok félbeszakítására szólított fel az ENSZ

Nagyvilág2011.05.10, 19:00

A harcok félbeszakítására szólította fel a harcoló feleket az ENSZ segélyügyi igazgatója, Valerie Amos Líbiában, hogy kezelni tudják az egyre fenyegető humanitárius válságot. Amos szerint Líbiában már csak pár hónapra elegendő élelmiszertartalék maradt.

Ismét Kadhafi líbiai főhadiszállását bombázták a NATO gépei

Nagyvilág2011.05.10, 12:12

Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei, fő célpontjuk Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása volt. Egy líbiai ellenzéki újság hétfőn azt írta, hogy Tripoli elővárosaiban is fellázadtak a helyi lakosok Kadhafi ellen, és a főváros központjába készülnek.

Szabadidős forradalmárok rombolják Kadhafi építményét

Nagyvilág2011.05.09, 19:58

"Nála semmi sem lehet rosszabb" - mondta az [origo]-nak saját elnökéről egy férfi a líbiai Bengáziban, ami a három hónapja kitört líbiai forradalom kormányellenes erőinek központja. A város megvadult a boldogságtól, a többség a fellegekben jár és folyamatosan ünnepel. Szabadidejükben pedig háborúzni tanulnak. Kadhafi építménye azonban hiába bomladozik, neve még mindig félelmetesen cseng. Helyszíni riport Bengáziból.

A NATO-főtitkár szerint Kadhafi ideje lejárt

Nagyvilág2011.05.09, 07:03

De nem katonai, hanem politikai jellegű a megoldás Rasmussen szerint.