Lewis Hamilton

címke rss

Leclerc próbált okosan versenyezni, Sainz nem elégedett a tempójával

Gphírek2022.03.20, 18:47

A Bahreini Nagydíjon aratott kettős győzelem után Charles Leclerc és Carlos Sainz is hangsúlyozta, hogy a Ferrari mennyire nehéz időszakon van túl. Előbbi próbált okosan védekezni Max Verstappen ellen, utóbbi elismerte, hogy a holland pilóta megérdemelte volna a 2. helyet. Lewis Hamilton örül a dobogónak, de tudja, hogy hosszú út áll előttük.

Hamilton örül az ötödik helynek, szerinte jobbra a futamon sem lesz esélye

Gphírek2022.03.19, 18:50

Lewis Hamilton elégedett volt a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén elért ötödik pozícióval, és mint mondta, a futamon is inkább hátrafelé kell majd tekintgetnie. Csapattársa eközben a kísérletezésbe bukott bele.

Kiderült, milyen büntetést kapott Hamilton a tavalyi szabályszegésért

Gphírek2022.03.19, 14:37

Lewis Hamilton az FIA elnökével történt találkozón megegyezett Mohammed bin Szulajmmal abban, hogy miként "bűnhődik" azért, amiért tavaly nem ment el a szövetség hivatalos díjátadó gálájára.

Hamilton és Verstappen ismét nem ért egyet, előbbi az FIA elnökével is találkozott

Gphírek2022.03.19, 08:53

A Forma-1-es mezőny legtöbb versenyzője, beleértve Lewis Hamiltont is, látni szeretné a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) tavalyi szezonzáróval kapcsolatos vizsgálatának teljes jelentését, Max Verstappen szerint erre azonban nincs szükség. A világbajnoki címvédővel csupán Fernando Alonso értett egyet.

Russell: Nem feltétlenül csak a Red Bull és a Ferrari gyorsabb a Mercedesnél

Gphírek2022.03.18, 18:15

George Russell a Bahreini Nagydíj pénteki napja után elismerte, hogy jelenleg messze vannak a Ferraritól és a Red Bulltól, emellett azt sem zárja ki, hogy mások is előrébb járnak a Mercedesnél. Lewis Hamilton szerint a korábbi problémáik eltörpülnek a mostani mellett.

Hamilton változtat, az idén agresszív lesz Verstappen ellen

Gphírek2022.03.18, 15:09

Változtat a hozzáállásán Lewis Hamilton, legalábbis, ami a Max Verstappen elleni csatákat illeti. A Mercedes világbajnoka mindezt azonban nem a bosszú jegyében teszi. 

Hamilton: Az első négy futamon biztosan lesznek problémáink

Gphírek2022.03.15, 08:52

Lewis Hamilton szerint legalább négy nagydíjhétvége kell ahhoz, hogy tökéletesen kiismerjék az idei autót, de a mérnökök lelkesen néznek szembe a kihívással. Max Verstappen nem ad hitelt a hétszeres világbajnok aggodalmainak.

Nevet változtat Lewis Hamilton

Gphírek2022.03.14, 20:20

Lewis Hamilton akár már az idei Forma-1-es szezon első futamán is más névvel indulhat, ha sikerül addig megváltoztatnia a nevét. A hétszeres világbajnok a Dubaji Világkiállításon árulta el, hogy mire készül.

Wolff elárulta, hogyan lett a feszült viszonyból barátság Hamiltonnal

Gphírek2022.03.13, 16:41

Toto Wolff elmondta, hogy Lewis Hamiltont és Nico Rosberget is kirúgással fenyegette, miután a 2016-os Osztrák Nagydíjon összeütköztek. A Mercedes-csapatfőnök és a ma már hétszeres világbajnok fagyos viszonya ennek a szezonnak a végén vált barátivá.

Hamilton szerint a Mercedesnek nincs esélye a győzelemre

Gphírek2022.03.13, 08:54

Lewis Hamilton és George Russell is súlyos kétségeket fogalmazott meg a Mercedes tempójával kapcsolatban. A bahreini tesztek alapján mindkét pilóta úgy véli, hogy jelenleg a Ferrari és a Red Bull is jobb teljesítményre képes náluk.