leszámolás

címke rss
Hatalmas tömeg tüntet Varsóban a lengyel baloldal agresszív törvénytelenségei ellen

Hatalmas tömeg tüntet Varsóban a lengyel baloldal agresszív törvénytelenségei ellen

A hideg idő ellenére legkevesebb kétszázezren gyűltek össze Lengyelországban a varsói parlament előtt, hogy tiltakozzanak Donald Tusk tisztogatásai ellen. Az emberek rendkívül feszült állapotban vannak, és hangosan skandálnak különféle szlogeneket. A megmozdulás azóta már nevet is kapott: a szabad lengyelek tüntetéseként emlegetik. A demonstrálók kifogásolják a köztévé és a közrádió jogellenes megszállását. A tömeg az igazságtalanul bebörtönzött politikai foglyok, Mariusz Kaminski volt belügyminiszter és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettes felszabadítását követeli. „Megvédjük Lengyelországot!" – hallatszik. A Magyar Nemzetneek ...

Tehetetlenek a franciák a drogbandák utcai leszámolásaival szemben

Nagyvilág2023.10.07, 09:45

Holtan találták az egyik marseille-i lövöldözés gyanúsítottját, aki vélhetően benne volt abban az összecsapásban, amiben egy tízéves kisfiú az életét vesztette - írja a Magyar Nemzet. A férfit azzal gyanúsították, hogy az egyik résztvevője volt az augusztus 21-ről 22-re virradó lövöldözésnek, amiben egy fiatal fiú meghalt. Az feltételezett elkövető részese volt egy szeptember végén történt közúti balesetnek, amit gyorshajtás idézett elő. Ketten veszítették életüket, de csak a DNS elemzése után tudták megállapítani, hogy ki az áldozat, és így találtak egyezést a korábbi lövöldözés helyszínén talált DNS-sel is.

Véres leszámolás, eszméletvesztés: egymásnak esett két orosz sztársportoló

Sport2022.12.30, 14:46

Érthetetlen, mit csinál egymással az utóbbi hetekben Oroszország két legjobb férfi sífutója, Alekszandr Bolsunov és Szergej Usztyugov. A világkupa-összetett kétszeres győztese és a hozzá hasonlóan olimpiai és világbajnok vetélytárs a FIS oroszokkal szembeni szankciója miatt csak otthon versenyezhet, de teljesen más irányba kezdenek fajulni a dolgok. A legutóbbi balhénak eszméletvesztés lett a vége.

Felkavaró részletek derültek ki a Döcher-gyilkosságról - videó

Itthon2022.12.29, 15:44

Előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés miatt emeltek vádat az ügyészek azzal férfivel szemben, aki megrendelte volt barátai kivégzését két évtizeddel ezelőtt. Kiderült, mi történhetett pontosan a végzetes februári napon.

Facebookon, élőben közvetítette egy nő, ahogy kegyetlenül félholtra ver egy idős embert

Life.hu2022.07.29, 21:31

A Vésztőn történt brutális verés áldozata egy idős férfi, akit egy nő vert össze, ahogy azt a videón elhangzottak alapján korábban beígérte neki. 

Rengetegen meghaltak egy rabok közti leszámolásban egy börtönben

Nagyvilág2021.11.13, 21:27

Legalább 68 halottja és 25 sérültje van egy rabok közti leszámolásnak az ecuadori Guayaquil kikötővárosában működő Guayas N1 börtönben - közölte szombaton az El Universo című helyi lap Guayas tartomány kormányzójára hivatkozva.

Európa legkeresettebb bűnözői bujkáltak hazánkban: fegyveres leszámolásokban vettek részt

Life.hu2021.10.24, 18:26

Két, Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában elkövetett fegyveres leszámolásokban érintett férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai kedden Győrben.

Szorul a hurok Meghan Markle nyaka körül: erre készül Sussex hercegnője

Life.hu2021.06.22, 12:28

Még az Oprah-interjú előtt röppent fel az a hír, mely szerint Meghan Markle komolyan zaklatta, sőt rettegésben tartotta alkalmazottait, amikor még hercegné volt a Buckingham-palotában. 

Előző
Következő