légszennyezés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- szmog
- szálló por
- környezetszennyezés
- klímaváltozás
- légszennyezettség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Környezetvédők: most kell csökkenteni a levegőszennyezést
A Levegő Munkacsoport szerint helytelen, hogy Magyarország halasztást kért a jelenlegi légszennyezési határértékek alkalmazására nyolc másik EU-s tagállammal együtt. Haladékkérés helyett szerintük inkább intézkedéseket kellett volna hozni az egészségkárosító szennyezés csökkentésére, ami Budapesten az év egyharmadában a határérték fölött van.
Alig maradt tiszta égbolt a Földön
Manapság már nem is olyan egyszerű megfigyelni az éjszakai csillagos eget, mint ahogy azt gondolnánk. Amit még akár 20-30 évvel ezelőtt is remekül láthattunk az égbolton, ma már a fény- és légszennyezés miatt szabad szemmel szinte megfigyelhetetlen. Legalábbis messzire kell utaznunk a városoktól, hogy megfelelő helyeket találjuk a megfigyelésre.
Ijesztőek a globális légszennyezési adatok
A várakozásokkal ellentétben 2006-ról 2007-re globálisan három százalékkal emelkedett a fölmelegedést okozó széndioxid-kibocsátás. Úgy tűnik, a számos lehetséges forgatókönyvet felvázoló kutatók közül azoknak lett igazuk, akik a legrosszabb eseményekkel számoltak. A friss adatokat látva a helyzetet több vezető klímaszakember is ijesztőnek nevezi.
A hét közepéig támad az ősz
Szerdáig tart az ősz első komolyabb hideghulláma, hétfőn és kedden az ország nagy részén napközben is 15 fok alatt marad a hőmérséklet. A szabadtéri programlehetőségek csökkennek, a lakások fokozatosan kihűlnek. Ugyanakkor a pollenkoncentráció és a légszennyezés minimális szintre csökken. Az őszi gyümölcsök érése lelassul.
- címkék:
- légszennyezés
- lakás
- Címkefelhő »
A repülőjeggyel kompenzálhatjuk légszennyezésünket
A Nemzetközi Energiahivatal elemzése szerint 2030-ra a repülőgépek lesznek a legfőbb légszennyezők. A probléma annyira súlyos, hogy az Európa Parlament környezetvédelmi szakbizottsága a légiközlekedésre is kiterjesztené az EU emisszió-kereskedelmi rendszerét. A légitársaságok is próbálják kompenzálni káros kibocsátásukat, s néhány cég egyelőre önkéntes alapon klímavédelmi felárat vezet be repülőjegyeire.
Európa eminense a porlepte Budapest
Bár Európában egyedül Magyarországon lehetne a túl sok por miatt szmogriadót elrendelni, a szabályozás elavult, így nem sokat ér. Ráadásul a budapesti levegőben szálló rengeteg láthatatlan pornak hosszú távon már kis mennyiségben is súlyos egészségkárosító hatása lehet, így a hirtelen megugró szennyezés által okozott válsághelyzetekre reagáló szmogriadóval sem mennénk sokra. Környezetvédők keményen támadják a fővárosi vezetést a levegő minősége miatt, pedig nem mi vagyunk Európa szégyene.
- címkék:
- Budapest
- Európa
- szmogriadó
- por
- légszennyezés
- Címkefelhő »
A fapadosok a legfőbb légszennyezők
Az Oxfordi Egyetem egy nemrégiben elkészült tanulmánya szerint a sürgős törvényi beavatkozásra lenne szükség a légiközlekedés és ezen belül is a fapados társaságok ellen, ugyanis a diszkont járatok népszerűségének növekedése drámaian kihat a légszennyezésre.
Olcsóbb, de nagyobb károkat okozhat az új Boeing
Vasárnap mutatták be a nagyközönségnek Seattle-ben a Boeing új szupergépét a B787-es Dreamlinert, amit már megjelenés előtt forradalmi újításnak tartottak a szakemberek, elsősorban a minden korábbinál alacsonyabb üzemeltetési költségek és a csökkentett környezetszennyezése miatt. Környezetvédők szerint ugyanakkor nemhogy csökkenni, de drasztikusan nőni fog általuk a légszennyezés.
Százezrekkel végez a titkolt kínai szennyezés
A kínai hatóságok nyomására kimaradt a Világbank jelentéséből az a résztanulmány, ami szerint évente 750 ezer kínai hal meg a súlyos légszennyezés és a rossz minőségű ivóvíz miatt - állítja a Financial Times. A kínai vezetés szerint nem akarták elhallgatni az adatokat, csak óvatosak, és jelenleg is dolgoznak a következtetések levonásán.
Hibridre cserélné az állami autókat egy MSZP-s
Oláh Lajos szocialista képviselő azt kéri a kormánytól, hogy 2010-től legyen hibrid az állami autók fele. Az ilyen gépkocsik légszennyezése ugyanis csak fele a hagyományos autókénak. A képviselő az uniós intézmények autóit is környezetbarátra cserélné.
- címkék:
- Oláh Lajos
- légszennyezés
- képviselő
- Címkefelhő »
A szmog ellen bicikliznek és sétálnak vasárnap
Gyalogos és biciklis felvonulást szerveznek civil szervezetek vasárnapra a fővárosi városházához. A tüntetők a légszennyezés ellen kívánnak tiltakozni azzal is, hogy képeslapokat küldenek a város vezetőinek. A Levegő Munkacsoport szerint minden 17. haláleset összefügg a a szmoggal.
Messze van még a kormány a norvég mintától
Miközben Magyarországon a politikusok még elvétve sem beszélnek a klímaváltozás problémájáról, addig Norvégia már azt tervezi, hogy megtéríti a köztisztviselők repülőútjai által okozott légszennyezés kárát is. Ha Magyarország hasonlót tervezne, az [origo] számítási szerint évente csak a kancellária repülőútjai által okozott kibocsátások után 135 millió forintot kellene fizetnie.
Súlyos légszennyezés történt Pancsován
Súlyos légszennyezést észleltek szerdára virradó éjjel a Belgrádtól nem messze, a Duna északi partján lévő Pancsován.
- címkék:
- Belgrád
- Pancsova
- Szerbia
- Duna
- párt
- légszennyezés
- Címkefelhő »
Pucér kerekesek világszerte (18+)
A World Naked Bike Ride nem más, mint a világ számos országában megrendezett meztelen biciklis felvonulás a légszennyezés és autófüggőség ellen.
Rendkívüli légszennyezéstől tartanak a zöldek
A fővárosban és a nagyobb városokban a légszennyező anyagok aránya közel a duplájára emelkedett az elmúlt napokban - közölte a Levegő Munkacsoport. A környezetvédő civil szervezet szerint ennek oka, hogy ködös időben nincs légmozgás, így a szennyezőanyagok megrekednek a városban. A környezetvédelmi tárca túlzónak tartja a civil szervezet kijelentéseit.
Látványos, de hatástalan a parlagfűtépkedés
Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint bűnbakkeresés, hogy a kormány és egyes civil szervezetek kizárólag a parlagfüvet tekintik az allergia okozójának. A probléma összetettebb: az immunrendszert tönkreteszi a több ezer vegyi anyag, amivel minden nap találkozunk, a légszennyezés pedig felerősíti a pollenek káros hatásait. Ráadásul, ha sikerülne is kiirtani a parlagfüvet, más növény venné át a helyét.
A légszennyezés hatása a magzati kromoszómákra
Egy New York-i kismamákon és újszülötteken végzett vizsgálat is egyértelműen kimutatta, hogy levegőszennyeződés hatására terhes nőkben módosulhat a magzat kromoszómaszerkezete, ami súlyos betegségek kialakulásának kockázatát növeli.
Új eredmény a légszennyezés és az érbetegségek kapcsolatáról
A légszennyezés miatt az artériák falai megvastagodnak - állapítja meg egy friss kutatás. Azok, akik jobban ki vannak téve a szennyezett környezet káros hatásainak, nagyobb valószínűséggel szenvednek majd szív- és érrendszeri betegségekben.
- címkék:
- légszennyezés
- fal
- Címkefelhő »
Gyalog járnak vasárnap az olaszok a szmog miatt
Gyalog járnak vasárnap az olasz nagyvárosok lakói, miután a súlyos légszennyezés miatt tilalmat hirdettek a magánjárművek forgalmára közel 100 településen. A Rómára, Milánóra, Firenzére és Veronára is kiterjedő tilalom 8 millió embert érint. Aki mégis autóba ül, annak 20 ezer forintnak megfelelő eurot kell fizetnie.
- címkék:
- Firenze
- Verona
- Róma
- Milánó
- szmog
- tilalom
- légszennyezés
- Címkefelhő »
Szénerőmű ellen tiltakoznak a környezetvédők és a régészek
A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet tiltakozik egy Szombathely közelébe tervezett szénerőmű ellen. A környezetvédők szerint az erőműhöz kapcsolódó lignitbánya komoly kárt okozna az őrségi tájban és a széntüzelésű erőmű jelentős légszennyezéssel is járna. A régészek pedig arra hivatkozva tiltakoznak az erőmű ellen, hogy a bánya, illetve az erőmű építkezései nagy jelentőségű régészeti lelőhelyeket semmisíthetnek meg.
Emelt sztrádadíj, új környezetvédelmi normák
Július 1-jétől ismét emelkednek mind a négy jármű-kategóriában az M5-ös díjai. Mint emlékezetes, az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. legutóbb az idén január 1-jén növelte tarifáit. Ugyancsak hétfőtől új jármű már csak úgy kaphatja meg az engedélyt a forgalomba helyezésre, ha megfelel a szigorított légszennyezési előírásnak.
Bizonyított a légszennyezés és a tüdőrák közötti összefüggés
Összefügg egymással a tartós levegőszennyeződés és a tüdőrák - erősítette meg egy reprezentatív felmérés, amelynek során mintegy fél millió amerikai egészségügyi adatait dolgozták fel.