légitársaság

címke rss

Pilótahiány miatt törölhetnek járatok az Emiratesnél

Gazdaság2018.04.12, 12:15

Az elmúlt évek csökkent nyeresége miatt a dubai székhelyû légitársaság pilótahiányának következtében kénytelen csökkenteni járatainak számát idén nyáron. Az Emirates légitársaságnál több mint száz pilótával van kevesebb, mint amennyire szükség lenne.

A múltat hívják segítségül a légitársaságok az utasok kegyeiért

Gazdaság2018.03.21, 20:45

Több évtizeddel ezelõtti szolgáltatást élesztenének újra, illetve állítanák vissza annak színvonalát és trendjeit amerikai légitársaságok azért, hogy növeljék járataikon az utaslétszámot. A fedélzeti étkeztetésben több vállalat is annak eszközét látja, amivel növelni lehet a repülés iránti utazói kedvet, különösen a tengerentúli járatokra. Eközben minden máson továbbra is spórolnak, illetve feláras szolgáltatásként kínálják az ügyfeleknek.

Terjeszkedik a Ryanair

Gazdaság2018.03.20, 16:22

A Ryanair megállapodott az Austrain légitársaság – korábban Lauda Air – felvásárlásáról, amit 1979-ben alapított a volt Forma 1-es bajnok, Niki Lauda. Az ír cég történetében ez volt a második felvásárlás.

Néhány trükk, ha fél a repüléstõl, vagy csak szeretne elsõ osztályon utazni

Gazdaság2018.02.26, 13:21

Tilly Bagshawe, a New York Times írója, eddig több tucat bestseller novellát publikált. Az Adored címû könyvével robbant be a köztudatba, amely a megjelenését követõen nem sokkal hatalmas siker lett az USA-ban. Rutinos utazóként elmondhatja magáról azt is, hogy éves szinten 100 ezer mérföldet repül az Egyesült Királyság és Los Angeles között. Tilly megosztotta az általa használt trükköket, és tanácsokkal is ellátta az olvasókat. Hogyan lehet például a turistáról az elsõ osztályra kerülni és mit kell tenni ha valaki retteg a repüléstõl?

A brexit miatt a fapados repülõjegyek is érvényüket veszthetik

Gazdaság2018.02.01, 15:13

A Ryanair megerõsítette, hogy 2019 szeptemberétõl egy úgynevezett "brexit záradékot" csatol a jegyek mellé, mivel Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének feltételei még mindig bizonytalanok.

Rekord nyereséget ért el a Wizz Air a harmadik negyedévben

Gazdaság2018.01.31, 12:06

Rekord méretû, 14 millió eurós nyereséget termelt a magyar kötõdésû Wizz Air diszkont légitársaság a december 31-ével végzõdött harmadik pénzügyi negyedévbenl.

Az árzuhanás küldi padlóra a Seychelle-szigetek párizsi járatát

Gazdaság2018.01.30, 10:27

Két, különösen jó kihasználtsággal üzemelõ járatát kénytelen törölni a Seychelle-szigetek nemzeti légitársasága. Tavasztól nem repülnek Párizsba és Madagaszkárra sem. Az okok között az erõs versenyhelyzet és más fejlesztési célok elõtérbe kerülése is szerepel.

A légitársaságok fele több nyereséget vár 2018-ban

Gazdaság2018.01.30, 18:39

A légitársasági vezetõk több mint 56 százaléka a tavalyinál is magasabb nyereségszinttel számol az idén, a kerozinárak emelkedése és a verseny fokozódása ellenére.

Niki Lauda visszavásárolja a csõdbe jutott légitársaságát

Gphírek2018.01.23, 13:47

Visszakerül a korábbi háromszoros világbajnok, egykori F1-es pilóta tulajdonába a FlyNiki, amit õ alapított, de 2011-ben eladta azt az Air Berlinnek, és tavaly csõdöt jelentett.

Új turistaosztályt vezet be a United Airlines

Gazdaság2018.01.19, 19:42

A United Airlines egy prémium turistaosztály bevezetését tervezi, csatlakozva a rivális légitársaságokhoz, amelyek tágasabb és drágább üléseket kínálnak nemzetközi járataikon.

Letartóztatták, mert túl sok ruhát viselt

Nagyvilág2018.01.16, 16:21

Letartóztattak egy Izladról Angliába utazó férfit, aki nem kevesebb mint tíz pulcsit és nyolc nadrágot viselt becsekkolásnál. Mint utólag kiderült, így akarta elkerülni, hogy külön fizetnie kelljen a poggyászért.

A vonatok ismét átvehetik az uralmat

Gazdaság2018.01.15, 11:11

A repülés korában ismét hasít a vasúti közlekedés. A vonatok néhány országban már olyan gyorsak, hogy képesek versenybe szállni a légitársaságokkal. Nagyon úgy tûnik, hogy a kötött pályás közlekedés ismét visszajöhet a divatban és egyre többen fognak vonatozni az elkövetkezõ években, ha a fejlõdés üteme nem lassul.

A Lufthansa szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben

Gazdaság2018.01.11, 10:33

A Lufthansa-csoport vitte a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtõl a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.

Ezek a légitársaságok teljesítettek a legjobban 2017-ben

Gazdaság2018.01.09, 17:07

Kiderült, hogy melyik légitársasággal jártak a legjobban az utasok tavaly. Az elemzés több mint 57 millió járat megfigyelése alapján hozta ki a végeredményt. Ez a lista az idei évben utazók számára is jól jöhet, hiszen jelentõs változásra azért nem kell számítani ilyen rövid idõn belül. Vannak meglepetések és egy ország kifejezetten jó eredményeket ért el.

Ha az utas félelme nem szûnik meg, a légitársaság visszafizeti a jegyárat

Gazdaság2018.01.10, 17:52

Az egyik legnagyobb brit légitársaság, a Virgin Atlantic kampánya során azoknak, akik ma foglalnak repülõjegyet, lehetõségük van részt venni a társaság 267 font (130 ezer forint) értékû utazásán, amivel eltökélt céljuk, hogy legyõzzék a repülés iránti félelmet az utasok között.

Ezek voltak 2017-ben a világ legpontosabb légitársaságai

Travelo2018.01.04, 11:32

Több mint ötvenmillió járat érkezését és indulását vizsgálták az OAG Aviation Worldwide elemzõi, akik felmérése szerint 2017-ben a Japan Airlines és az AirBaltic gépei repültek a menetrendet legpontosabban betartva.

Ezek a légitársaságok a legbiztonságosabbak 2018-ban

Travelo2018.01.03, 16:40

Sosem volt még ilyen biztonságos gépre ülni. Az elmúlt év a repülés történetében az eddigi legbiztonságosabb lett, ami különösen szép eredmény azért, mert úgy tûnik, egyben a legforgalmasabb is volt.

Félelmetes vagyonok, csõd és szaúdi fordulat - ez történt idén a világgazdaságban

Gazdaság2017.12.30, 20:02

2017 korántsem nevezhetõ unalmasnak a nemzetközi gazdaság szempontjából. Bár rengeteg fontos dolog történt, de ezek közül is kiemelkedik a bitcoin tündöklése, a brexit, és az elektromos és önvezetõ autók forradalma. Összeszedtük az év legfontosabb világgazdasági eseményeit.

Addig szavazzon kedvenc légitársaságára, amíg lehet!

Travelo2017.12.28, 15:03

Értékes nyereményekért szavazhat a repjegy.hu-val közös játékunkon, melyen 2017-ben is a magyarok kedvenc légitársaságát keressük. A felmérést december 31-ig lehet kitölteni.

Az intelligens poggyász, amivel már nem lehet utazni

Gazdaság2017.12.22, 17:45

Mióta 1979-ben a poggyászok megkapták négy kereküket, nem történt komolyabb innováció ezen a téren. Azonban az elmúlt évek újdonsága lett az elektromos bõrönd, amelynek beépített akkumulátora van, saját maga gurul, de akár még a tulajdonos is felülhet rá, hogy azzal közlekedjen a repülõtéren.

A Ryanair felvásárolna egy légitársaságot

Gazdaság2017.12.18, 06:17

A sok esetben új flottával, alacsony költségek mellett üzemelõ fapados légitársaságok addig nyomják lefelé a jegyárakat, amíg csõdbe nem mennek a versenytársak - mondta Tunkli Dániel, a Concorde vezetõ elemzõje a hétfõi Világgazdaságban. A flyNiki iránt már többen érdeklõdnek.

Újabb német légitársaság tûnik el

Gazdaság2017.12.14, 10:59

Miután az Európai Bizottság (EB) versenyjogi fenntartások miatt nem járult hozzá, hogy a Lufthansa csoport átvegye a flyNikit, nem marad más az Air Berlin osztrák leányvállalata számára, mint a fizetésképtelenség és a leállás, mert más vevõjelöltek nincsenek.

A Wizz Air lett Európa legjobb légitársasága

Travelo2017.12.13, 10:55

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága elnyerte az Aviation 100 „Az Év Európai Légitársasága" címet. A díjat Owain Jones, a Wizz Air vállalati kapcsolatokért felelõs igazgatója vette át az Airline Economics Growth Frontiers 2017 konferencia gálavacsoráján Londonban.

Most szavazzon kedvenc légitársaságára!

Travelo2017.12.06, 18:41

A repjegy.hu és a Travelo.hu immár hatodik alkalommal készíti el közös felmérését, amelybõl kiderül, hogy melyik a repülõvel utazó magyarok kedvenc légitársasága.

Dollármilliárdokat keresnek a cégek a komfortszeretõ utasokon

Gazdaság2017.11.29, 12:30

Történelmi mélypontra zuhantak a repülõs utazások viteldíjai az elmúlt években, ám a légitársaságok így is hatalmas pénzeket kasszíroznak be egyéb szolgáltatásaikkal – hívja fel a figyelmet a CNBC. Az IdeaWorks és a CarTrawler iparági jelentése azt is megmutatja, ezen belül min keresnek a legtöbbet a légitársaságok.

Újabb európai légitársaság a csõd szélén

Gazdaság2017.11.20, 21:06

Az Air Berlin után újabb európai légitársaság mehet csõdbe, miután a Tarom vesztesége óriásira növekedett. A román légitársaság vesztesége 27 milliárd forint, nem csoda, hogy a vezetõk gyorsan váltják egymást a vállalat élén.

Három légiutas-kísérõ is szokatlan show-t nyomott le

[origo] utazás2017.11.19, 23:33

Az elmúlt napokban három olyan videó is felkerült a világhálóra, amelyeken a légiutas-kísérõk szokatlan elõadással lepték meg az utasokat. Szavazzon, önnek melyik tetszik a legjobban!

Ilyen a legújabb luxusrepülõ kabinja

Gazdaság2017.11.17, 12:26

Még a világ legnagyobb repülõgépénél is a személyes tér a legnagyobb luxus. Ez az, amit az Emirates légitársaság megpróbál eladni az elsõ osztályú kabinjaival, ahol az ajtók a padlótól a plafonig érnek, olyan hatást keltve, mintha a kabin egy luxusvonaton lenne, és nem a fellegekben.

Kötelezõen ki kell adniuk a légitársaságoknak az utasok adatait Szlovákiában

Nagyvilág2017.11.08, 16:55

A jövõ év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezõen meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendõrségnek. Az errõl szóló jogszabály-módosítást szerdai ülésén fogadta el a pozsonyi kormány.

A Delta Airlines légikísérõs valóságshow-t indított

Travelo2017.11.24, 16:07

A Delta Airlines légikísérõs valóságshow-t indított

A Cerberus az Alitalia teljes felvásárlását tervezi

Gazdaság2017.10.25, 16:07

Az amerikai magántõke-befektetõ cége, a Cerberus Capital Management felvásárlási ajánlatot tett az Alitaliára, ez lehetõvé tenné az olasz zászló alatt mûködõ légitársaság fennmaradását és függetlenségét.

Az Air Berlin csak október végéig üzemeltet járatokat

Gazdaság2017.10.09, 17:18

A csõdeljárás alatt álló Air Berlin légitársaság csak október végéig üzemelteti járatait.  Augusztus végén jelentett fizetésképtelenséget az Air Berlin. Éveken át több százmillió eurós veszteséget termelt a német légitársaság.

Gyerekhiszti-mentes járatokat szeretne egy japán légicég

Travelo2017.11.28, 10:56

Gyerekhiszti-mentes járatokat szeretne egy japán légicég

Mûködésképtelenné vált a 10. legnagyobb orosz légitársaság

Nagyvilág2017.09.26, 21:39

Pénzügyi nehézségei miatt mûködésképtelenné vált a tizedik legnagyobb orosz légitársaság, a VIM-Avia, és emiatt több mint 200 ezer utas maradhat hoppon.

Repülõjegyet részletre? Az Etihadnál lehetséges

Travelo2017.11.24, 13:09

Repülõjegyet részletre? Az Etihadnál lehetséges.

Munkalassító lépéseket terveznek a pilóták a Ryanairnél

Nagyvilág2017.09.22, 20:03

Munkalassító lépéseket terveznek a pilóták a Ryanairnél, miután a társaság nem válaszolt kéréseikre, amelyek a munkakörülményeket érintik – írta pénteken a brit The Guardian.

Feldarabolják az Air Berlint

Gazdaság2017.09.22, 12:47

A három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között osztják fel a légitársaságot.

A terror miatt az európai tõzsdék is beszakadtak

Gazdaság2017.08.18, 11:06

A spanyolországi terrorista merényletek újabb halálos áldozatokat követeltek. A barcelonai események az európai tõzsdéket is megmozgatták, leginkább a turisztikai cégeket érintette érzékenyen a támadás.

Légicsõd: mit hoz az Air Berlin összeomlása?

Gazdaság2017.08.16, 17:36

Az Air Berlin már évek óta hatalmas adósságot görgetett maga elõtt, amely mostanra öltött akkora mértéket, amely már nem finanszírozható tovább. Emiatt a társaság csõdöt jelentett, de mivel a német állam és a Lufthansa is a légitársaság segítségére sietett, így a járatok az eddig megszokottak szerint közlekednek tovább, sõt még jegyeket is lehet foglalni.

Csõdöt jelentett az Air Berlin

Gazdaság2017.08.15, 14:34

 Fõ részvényese az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

A Ryanair megvenné a csõdközeli Alitaliát

Gazdaság2017.07.24, 10:07

Vételi ajánlatot tett a Ryanair az olasz Alitalia légitársaságra.

Az új repülõs márka a diszkonttársaságok fiatal utazóit célozza

Gazdaság2017.07.21, 14:44

Az Air France-KLM Group új márkanevet jelentett be: a „Joon"-nal elsõsorban a 18-35 éves korosztályt célozzák meg. A légitársaságok abban bíznak: az új brand képes lesz elszipkázni az utazókat a diszkonttársaságoktól, illetve megtartani azokat a hagyományos légiközlekedési megoldásoknál.

Nõtt az orosz légitársaságok utasforgalma

Gazdaság2017.07.16, 14:29

21,2 százalékkal nõtt az idei évben az orosz légitársaságok utasforgalma.

A világ legstílusosabb légikísérõi haute couture-ben járnak

Travelo2017.12.06, 12:11

A világ legstílusosabb légikísérõi haute couture-ben járnak.

Terhességi tesztet végeztetett a jelentkezõkkel az Iberia

Archívum2017.07.11, 19:24

Különös felvételi módszer derült ki az Iberia nevû spanyol légitársaságról. Vizeletmintát kért a jelentkezõ hölgy alkalmazottaktól. 

Megbénul Olaszország közlekedése az országos sztrájk miatt

Nagyvilág2017.06.15, 14:50

Este kilenctõl kezdõdik az olasz vasutasok 24 órás sztrájkja, amihez pénteken a légiközlekedés dolgozói és a városi tömegközlekedés is csatlakozik majd.

Twitteren és Wechaten is kérhetik repjegyüket a KLM utasai

Techbázis2017.06.13, 16:32

A KLM Holland Királyi Légitársaság utasai mostantól repülõjegyükhöz vagy beszállókártyájukhoz Twitteren és WeChaten keresztül is hozzájuthatnak. Az új szolgáltatás megkönnyíti az utasok életét a világ bármely pontjáról, hiszen a két platform a hét minden napján, napi 24 órában nyújt segítséget.

Vonakodnak kártérítést fizetni a fapados cégek

[origo] utazás2017.06.13, 15:11

Leszerepeltek a fapados cégek azon a ranglistán, amelyet az AirHelp állított össze több területet vizsgálva. A diszkont légitársaságok nem a járatok pontosságában, de még nem is annyira a szolgáltatások minõségében teljesítettek rosszul, hanem abban, ahogy az utasaik kártérítési panaszait kezelik.

Harminc gépet vett a Boeingtõl Irán

Gazdaság2017.06.11, 14:58

Harminc gép megvásárlásáról írt szerzõdést az amerikai Boeing repülõgépgyár és az iráni Aseman Airlines légitársaság.

Káosz van a légi közlekedésben a Perzsa-öböl térségében

Nagyvilág2017.06.06, 18:07

Káosz alakult ki a légi közlekedésben a perzsa-öböl térségében, miután a nagy arab légitársaságok leállították a Katarból induló illetve oda érkezõ járatokat.

22 városba repülne az új magyar légitársaság

Travelo2017.09.28, 14:32

22 városba repülne az új magyar légitársaság

Utolsókat rúgja az Alitalia

Gazdaság2017.05.03, 16:48

Valószínûleg utolsókat rúgja az Alitalia, miután a részvények 49 százalékát birtokló kisebbségi tulajdonos, az Etihad légitársaság mentõmanõvere nem jött össze, és a vállalat csõdvédelmet kért. A többségi tulajdonos az állami hátterû Olasz Légi Társaság (CAI).

A csõd szélén az Alitalia

Gazdaság2017.04.25, 18:01

Az Alitalia olasz légitársaság belföldi és nemzetközi járatainak 60 százalékát törlik holnap a dolgozók sztrájkja miatt. A szakszervezetek és a tulajdonosok korábban megállapodtak, hogy elküldenek 1700 embert, és 8 százalékos bércsökkentés jön, ezt azonban a dolgozók tegnap leszavazták. A légitársaság vezetõi most Paolo Gentiloni kormányfõvel tárgyalnak egy esetleges állami mentõövrõl.

Sokba kerülhet a légitársaságnak, hogy lerángatták az utast a géprõl

Gazdaság2017.04.11, 15:23

Aligha érhette volna nagyobb csapás a United Airlinest annál, hogy erõszakkal rángattak le egy utast a fedélzetrõl csak azért, hogy egy alkalmazott felférjen a vasárnap esti Louisville–Kentucky járatra. Szakértõk szerint egyedül a cég és a személyzet inkompetenciája okolható a botrányért.

Szárnyalnak az európai légitársaságok

Gazdaság2017.04.04, 16:13

Miután az elmúlt éveket végigharcolták a vezetõ európai légitársaságok, úgy tûnik, a szektor most újra erõre kap. Az iparág ugyanis idén túlragyoghatja a szélesebb részvénypiacot.

Ez a világ tíz legforgalmasabb reptere

Gazdaság2017.03.22, 15:31

Több mint 104 millió utas repült az atlantai Hartfield-Jackson nemzetközi repülõtérrõl tavaly, ezzel 19. alkalommal is a legforgalmasabb reptér lett az Airports Council International listáján. Ferihegyen 11 millióan fordultak meg.

Kezd leereszteni a kubai lufi

[origo] utazás2017.03.15, 23:06

Amikor az amerikai légitársaságok a kubai embargó enyhítése nyomán tavaly sorra indítottak járatokat az Egyesült Államokból Kubába, tudták, hogy nagy fába vágják a fejszéjüket. Ketten közülük azonban már most leállították az utasszállítást.

Az összes járatát felfüggesztette a Tunisair

Travelo2017.10.13, 15:13

Az összes járatát felfüggesztette a Tunisair

Egy stewardess élete - Nem csak jól nevelt Barbie babák vagyunk!

She2017.02.24, 11:36

Ugyan ki ne ábrándozott volna gyermekkorában arról, hogy milyen kalandos is lehet az élet légiutas-kísérõként? Kislányok elképzelik magukat, ahogy elegánsan tipegnek világvárosok repterein - maguk után húzva azt a picike bõröndöt. Hiszen minden mûszak egy új és izgalmas országba repíti õket, miközben gazdag és jóképû utasok versenyeznek a kegyeikért!

Megvan a legpontosabb légitársaságok listája

Travelo2017.10.17, 14:03

Megvan a legpontosabb légitársaságok listája

Megfizethetõ szupercirkálót fejleszt egy brit milliárdos

Techbázis2016.12.05, 05:59

Londonból New Yorkba mindössze 3,5 óra lenne elérni a fejlesztés alatt álló Boom szuperszonikus utasszállítóval. Az ár pedig nem lenne több, mint most egy elsõ osztályú repülõjegy.

Jövõre már beszállókártya sem kell a kínai járatokra

Travelo2017.10.17, 16:49

Legalábbis néhány légitársaság ezzel igyekszik majd megspórolni számításaik szerint akár 145 millió dollárt.

Magyar járatokat is érint a Lufthansa két napos pilótasztrájkja

Fotó2016.11.23, 18:09

A Lufthansa összesen 876 járatát törölte a pilótasztrájk miatt, köztük magyarországi járatokat is. A cég munkaügyi bíróságon próbálja megakadályozni a munkabeszüntetést. A szakszervezet közleménye szerint az ajánlat elfogadhatatlan, nemcsak azért, mert gyakorlatilag a bérek befagyasztását jelentené, hanem azért is, mert a Lufthansa évek óta bõségesen termel nyereséget, ami az igazgatósági tagok javadalmazásának jelentõs, egyes esetekben a 30 százalékot elérõ emeléssel is járhat.

Hatalmas leépítés a német légitársaságnál

Gazdaság2016.09.26, 09:41

Az évek óta veszteséges, második legnagyobb német légitársaság, az Air Berlin elbocsátja dolgozóinak egy részét, és jelentõsen csökkenti légiflottáját.

23 milliárd forintot kaphatnak a pórul járt magyarok a légitársaságoktól

Gazdaság2016.09.08, 15:53

Közel 300 ezer magyar 23 milliárd forint kártérítésre jogosult a légitársaságoktól. Az európai uniós törvények szerint, ha 3 óránál többet késik egy repülõgép vagy a légitársaság törli a járatot vagy túlfoglalt járat miatt valaki nem fér fel a gépre, akkor az utast kártérítés illeti meg. A jegy eredeti árától függetlenül 250,400, illetve 600 euró pénzügyi kártérítésre lehet jogosult az utas. A kártérítés összege egyébként az útvonal hosszától függ.

Sokat ugrál a késés miatt? Megbírságoljuk!

Travelo2017.11.28, 10:43

Több brit légitársaság is bírságot fizettetne azokkal az utasokkal, akik kártérítést követelnek, de az eljárás során a légitársaságnak adnak igazat.

Újabb fapados légitársaság jelentette be a megszûnését

Travelo2017.10.13, 09:17

Két év után októbertõl beszünteti mûködését a tajvani TransAsia diszkont leányvállalata, a V Air, a háttérben az anyacég egyre rosszabb anyagi helyzete húzódik meg.

Jó fej volt a sztyuvi? Írja meg a TripAdvisoron!

Travelo2017.10.12, 11:57

A TripAdvisoron most már légitársaságokat, sõt, egyes légi járatokat is lehet értékelni. Az új funkciók így nagyobb átláthatóságot nyújtanak a légi cégekrõl és az egyes járatokon szerzett tapasztalatokról.

Repülõvel indul nyaralni? A terrorelhárítás már tud róla

Itthon2016.07.18, 14:37

Repülõvel utazna nyaralni Ciprusra? Errõl valószínûleg már a terrorelhárítás új hírszerzõ központja is tud. A TIBEK minden utasadatot lekérhet a légitársaságoktól: név, lakcím, bankszámlaszám, de még a poggyász tartalma is átfuthat a szûrõjükön.

Az izraeli El Al a legpontatlanabb légitársaság

Travelo2017.11.28, 10:47

Egy légiközlekedéssel foglalkozó weboldal szerint az izraeli El Al a legpontatlanabb légitársaság, amirõl a cég vezetése szerint a pilóták tehetnek.

A Wizz Air a hetedik legjobb fapados légitársaság Európában

[origo] utazás2016.07.13, 13:19

Az Emirates lett a világ legjobb légitársasága a Skytrax rangsorában, amelyet az utasok megkérdezésével állítottak össze. A Wizz Airt sokan megelõzték.

A fapados légitársaságok bizakodnak

Gazdaság2016.06.24, 15:22

Az easyJet tudomásul veszi a csütörtöki népszavazás eredményét, amelyen az Egyesült Királyság szavazóinak többsége az Európai Unióból való távozás mellett voksolt. A légitársaság bizakodó és abban hisz, hogy a döntés nem lesz lényeges befolyással stratégiájára, képes hosszútávon is fenntartani bevételei növekedését, és osztalékot tud fizetni részvényeseinek. A Ryanair hiába ígért óriási kedvezményeket a brexitszavazóknak, a fapados ajánlatai nem érdekelék a brit nyugdíjasokat.

Van olyan légitársaság, amely ehetõ ételt ad!

[origo] Gasztro2016.06.23, 09:04

Repülés közben ritkán eszik az ember igazán jót, legfeljebb, ha csomagolt magának, de azért mégis akad néhány cég, amelyik kitesz magáért, ha ennivalóról van szó.

Élõben nézheti a sportversenyeket az Emirates járatain

Travelo2017.10.12, 14:07

Az Emirates két, élõ közvetítéseket sugárzó sportadóval bõvíti a fedélzeten nézhetõ csatornáit. Az utasok repülés közben nézhetik a foci EB-t, a Formula 1-et és az olimpiát is.

Magyar-orosz légitársaságot hoznának létre az oroszok

Travelo2017.11.28, 10:58

Oroszország továbbra is mérlegeli egy magyar-orosz légitársaság létrehozását, de annak üzletileg hatékony, nem pedig államilag támogatott cégnek kell lennie - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

Magyar–orosz légitársaság létrehozásán gondolkodik Moszkva

Gazdaság2016.05.25, 12:43

Oroszország továbbra is mérlegeli egy magyar–orosz légitársaság létrehozását, de annak üzletileg hatékony, nem pedig dotált cégnek kell lennie - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter.

Pánik tört ki egy repülõn a wifi miatt

Archívum2016.05.03, 16:07

Egy szerencsétlenül elnevezett wifihálózat miatt negyven utas nem volt hajlandó maradni a Qantas egyik járatán. A légitársaság vizsgálja az esetet.

A Wizz Air lett az év diszkont légitársasága

Travelo2017.10.12, 13:34

A Wizz Air elnyerte a "2016-os év Diszkont Légitársasága" címet, amelyet az Air Transport World légi közlekedési portál osztott ki.

Nem tudnak lekattanni a magyarok az Emirates-rõl

Travelo2017.10.02, 16:49

A Travelo és a Repjegy.hu felmérésén 5027-en szavaztak kedvenc légitársaságukra. Az elõzõ évhez hasonlóan 2015-ben is a fapadosokat értékelték a legtöbben, végül mégis az Emirates légitársaság lett a magyarok kedvence. De a díjazottak körében most új légitársaságok is felbukkantak.

A minisztérium nyitott az új nemzeti légitársaságra

Gazdaság2016.02.09, 16:54

Bár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklõdõvel, tõkeerõs szakmai és külsõ befektetõvel egy új nemzeti légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna. A tárca azt is hangsúlyozta, hogy a Szuhoj orosz repülõgépgyártóval még kezdeti fázisban vannak az egyeztetések.

Élethû babáknak is árul jegyeket egy thai légitársaság

Travelo2017.10.18, 14:47

Az élethû babák sok felnõtt thaiföldi nõ számára az utolsó esélyt jelentik az anyaságra. Ebben látott üzletet egy thaiföldi légitársaság is, amely már kisgyerekméretû játék babák számára is kínál repülõjegyet.

Minden rekordját megdöntötte Ferihegy

Travelo2017.11.27, 12:49

Minden eddigi utasforgalmi rekord megdõlt a budapesti repülõtéren 2015-ben: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér termináljain összesen 10 298 963 utas fordult meg.

Még több járatot indít Budapestrõl a Qatar Airways

Travelo2017.10.16, 12:27

Még több járatot indít Budapestrõl a Qatar Airways

Rekordszámú utasa volt tavaly a Lufthansának

Gazdaság2016.01.13, 10:36

A Lufthansa Csoport légitársaságai 107,7 millió utast szállítottak 2015-ben, ami új rekord a társaság történetében. A Csoport 1,6 százalékkal több utasról számolt be, mint egy évvel korábban.

Niki Lauda újra utasokat reptet

Travelo2017.11.28, 11:59

Egy üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott cég felvásárlásával visszatér a légiiparba Niki Lauda volt Forma-1-es versenyzõ, az egykori Lauda Air alapítója.

Startol az iszlám jog szerint mûködõ maláj légitársaság

Travelo2017.10.11, 13:54

A malajziai Rayani Air járatain kizárólag az iszlám elõírásai által engedélyezett, úgynevezett halal ételeket és alkoholmentes italokat szolgálnak fel.

Bombariadó miatt fordult vissza egy gép Madridba

Travelo2017.10.18, 12:20

Terrorfenyegetés miatt visszafordult a brazil TAM légitársaság Madridból Sao Paulóba tartó utasszállító repülõgépe a spanyol fõvárosba - közölte a légitársaság helyi idõ szerint hétfõn este.

Háromnapos sztrájk lehet a Lufthansánál

Travelo2017.10.13, 10:08

Újra sztrájkba léphetnek a Lufthansa légiutas-kísérõi, ezúttal három napon, csütörtökön, pénteken és jövõ hét hétfõn lehetnek fennakadások.

Becsõdölt az észt nemzeti légitársaság

Travelo2017.10.09, 12:43

Becsõdölt az észt nemzeti légitársaság