légi közlekedés

címke rss

Vadászgépek kísértek a földre két utasszállító repülőt az USA-ban

Nagyvilág2011.09.12, 14:18

A belföldi járatokon a személyzet azt találta gyanúsnak, hogy két, illetve három utas szokatlanul sokáig tartózkodik a mosdóban. A félreeső helyeken történő leszállás után egyik gépen sem találtak semmit a légitársaságok tájékoztatása szerint.

Bombafenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre két pakisztáni gép

Nagyvilág2011.09.07, 21:24

Isztambulban hajtott végre kényszerleszállást az egyik pakisztáni légitársaság gépe, miután bombafenyegetést kapott. Az Iszlámábádból Manchesterbe tartó Boeing 777-es fedélzetén 378 utas volt. A másik gép Kuala Lumpurban szállt le. Az utasoknak egyik esetben sem lett bajuk.

Elmarad a német repülésirányítók sztrájkja

Nagyvilág2011.08.09, 01:48

Elmarad a német repülésirányítók keddre tervezett sztrájkja, amely a hazai és a nemzetközi légi közlekedésben hatalmas káoszt okozhatott volna. A munkabeszüntetést a német repülésbiztonsági hatóság akasztotta meg, amely az utolsó pillanatban úgynevezett békítő eljáráshoz folyamodott. Előzetes becslések szerint a sztrájk mintegy 3000 belföldi, illetve nemzetközi járatot és mintegy 400 ezer utast érintett volna.

Cseh konzorcium venné meg a Malévet

Gazdaság2011.08.04, 15:36

Megvenné a Malévet egy cseh konzorcium - tudta meg a Figyelő. A cég itteni leányvállalatának vezetője a részletekről annyit árult el, hogy az adósságot nem kívánják átvenni.

Lefújták csütörtökre tervezett sztrájkjukat a német repülésirányítók

Nagyvilág2011.08.04, 08:07

Az utasokra való tekintettel lefújta a csütörtök reggel hat órára tervezett sztrájkját a német repülésirányítók szakszervezete, amely 6,5 százalékos béremelést követelt a dolgozóknak, és sürgette továbbá a túlórák csökkentését. A munkabeszüntetés szakértők szerint káoszt okozott volna az európai légi közlekedésben, mert legalább 2500 gép maradt volna a földön csak a német reptereken.

Palesztinbarát aktivisták vették blokád alá a párizsi és genfi repteret

Nagyvilág2011.07.08, 09:57

Izrael kérésére nem engedtek felszállni mintegy ötven palesztin aktivistát a Lufthansa Párizsból Frankfurtba induló járatára, az utasok ezért elfoglalták a légitársaság beszállókapuit és azt skandálják, hogy blokád alatt van a Roissy repülőtér. Francia palesztinbarát aktivisták okoztak késéseket Genfben is, ott az Easyjet tel-avivi járatára nem engedték felszállni őket.

Testen belüli bombák veszélyére figyelmeztet egy amerikai hatóság

Nagyvilág2011.07.07, 07:02

A légi közlekedés terrorfenyegetettségének növekedésére intett az illetékes amerikai hatóság, amikor öngyilkos merénylők testébe épített bombákról adott ki hivatalos figyelmeztetést. Az ilyen szerkezetek bevetése már másfél éve is szóba került, de egyelőre csak elméleti lehetőség.

Műszaki hiba miatt tért vissza Varsóba egy lengyel kormánygép

Nagyvilág2011.07.05, 17:34

Tizenhárom tisztségviselő utazott azon a lengyel kormánygépen, amelynek műszaki hiba miatt kellett visszatérnie Varsóba. A lengyel küldöttség végül egy másik géppel érkezett meg Kijevbe. A lengyel kormányflotta repülőgépeivel az elmúlt két évtizedben már több baleset történt.

Havazást okoz a sok repülőgép

Időjárás2011.07.01, 07:46

Sokszor repülő csészealjnak vagy rakétafelbocsátás nyomának hiszik a repülőgépek okozta furcsa felhőalakzatokat. Légkörfizikusok kutatása szerint a sűrű forgalom erősebb felhősödést és több csapadékot, havazást okoz a nagy repülőterek környékén. Magyarországon a kondenzcsíkok kialakulását kutatják a meteorológusok.

Még vizsgálják a Malév Heraklionban megsérült repülőgépét

Nagyvilág2011.06.27, 13:14

Még mindig a görög repülőtéren van az a Malév-gép, amelynek farokrésze állítólag a leszálló pályának csapódott Heraklionban. A Boeing 737-800-as repülőgép sérülését még vizsgálják, a Malév csak később ad információt arról, hogy pontosan mi történt a landoláskor.

A gépek állapota és a pilóták felkészületlensége miatt aggódnak az orosz légi katasztrófa után

Nagyvilág2011.06.22, 11:06

Elhunyt a keddi oroszországi repülőgép-katasztrófát túlélő tízéves kisfiú a város egyik kórházában. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a pilótaképzéssel is komoly bajok vannak, és a gépeket is a végsőkig lestrapálják, ahelyett hogy nagyjavításra küldenék őket, vagy újat vennének helyettük.

A chilei vulkán hamuja ismét megbénította az ausztrál légiközlekedést

Nagyvilág2011.06.21, 10:54

Ismét megjelent egy hét után az ausztrál légtérben a chilei Puyehue vulkánból származó hamufelhő. Több belföldi járatot már töröltek.

Az óceán túloldalán is járattörléseket okoz a chilei vulkánkitörés

Nagyvilág2011.06.12, 10:04

Belföldi és nemzetközi járatokat töröltek a gépeket veszélyeztető vulkáni hamufelhő miatt Ausztráliában. A gépeket azért kellett leállítani, mert az óceánt átszelve elérte Új-Zéland légterét a hamu, amely a múlt héten került a levegőbe egy chilei vulkán kitörésekor.

Hibát jelző műszer miatt visszafordult a Malév Rómába tartó gépe

Itthon2011.06.11, 11:21

A felszállás után harminc perccel visszafordult Budapestre a Malév szombat reggeli római járata, mivel az egyik műszer hibát jelzett. A 82 utas az ellenőrzés után folytathatja útját.

Ötven kilométerenként kell tankolni az első jetpacket

Techbázis2011.05.30, 17:45

Csak százzal megy, pusztán ötven kilométer megtételére elég a tankja, ráadásul közel ötvenezer dollárba fog kerülni, ha kapható lesz, mégis a jetpack a legkívánatosabb közlekedési eszköz. Egy új-zélandi mérnök megalkotta a hátra szerelhető helikopter működő prototípusát.

Hűvösebb időt okozhat az izlandi vulkán hamuja

Időjárás2011.05.27, 15:22

Az izlandi Grimsvötn-vulkánból kilövellt por és gáz gőzzé alakul a légkörben, és ezt az erős szél széthordja az egész Földön. A pára hónapokig, sőt évekig is útját állhatja a napsugaraknak, ily módon erősen befolyásolva nagyobb térségek időjárását - akár több hónapon keresztül is.

Újra megnyitják az észak-német reptereket

Nagyvilág2011.05.25, 13:09

Szerda délelőtt lezárták a magyarországi utasforgalmat is érintő berlini repülőtereket, de ezek várhatóan délután újra megnyílnak. A levegőben lévő vulkáni hamu csökkenése miatt Bréma repülőtérét már megnyitották, és déltől Hamburg is fogad és indít újra járatokat. A Malév közölte, járattörlés esetén a gondoskodnak arról, hogy utasaik eljussanak célállomásaikra.

Hamufelhő Európa fölött: több száz repülőjáratot már töröltek, a Malév még nem törölt

Nagyvilág2011.05.24, 21:46

Nagy-Britannia északi részén és Észak-Írországban több száz légijáratot kellett törölni kedden a minap kitört izlandi Grimsvötn tűzhányó hamufelhője miatt. A Malév közölte az [origo]-val, hogy a délutáni dublini és londoni járatokat elindítják, az esti göteborgi, stockholmi és helsinki-i járatokról pedig este 6 óra körül döntenek. Norvégia és Dánia repülőterei már töröltek járatokat. Göteborg helyett Koppenhágában landolt a Malév egyik esti járata.

Járatokat töröltek Skóciában az izlandi hamu miatt

Nagyvilág2011.05.24, 01:20

Kedd délutánig több nagy légitársaság nem indít Skóciát érintő repülőjáratokat a Nagy-Britannia felé közelítő vulkáni hamufelhő miatt. Ugyanezen okból egy nappal előrehozták Barack Obama amerikai elnök Londonba érkezését, és a Barcelona futballcsapata is programváltoztatást fontolgat.

Helyi légtérzárat rendeltek el a szombaton kitört izlandi vulkán körül

Nagyvilág2011.05.22, 17:15

Repüléstilalmi zónát vezettek be a Grimsvotn izlandi vulkán körül, mert annak füstje 20 kilométeres magasságig is elért - közölték az izlandi hatóságok. A 222 kilométeres sugarú légtérzár egyelőre nem befolyásolja a légi közlekedést, nem is kell olyan légi káoszra számítani, mint egy éve, az Eyjafjallajokull vulkán kitörése után, de az európai hatóságok szerint más országokat is elérhet a hamufelhő.

Égő hajtómű miatt kényszerleszállást hajtott végre egy gép Szingapúrban

[origo] utazás2011.05.16, 11:59

Kényszerleszállást hajtott végre a Hong Kong Cathay Pacific légitársaság egyik utasszállító repülőgépe Szingapúrban hétfőn, miután az egyik motorja kigyulladt - közölték a városállam nemzetközi repülőterének az illetékesei.

Rekonstruálhatók a lezuhant Air France-gép fekete dobozának adatai

Nagyvilág2011.05.16, 12:50

Néhány héten belül kielemezhetik a hatóságok a két évvel ezelőtt tengerbe zuhant Air France-gép két fekete dobozának repülési adatait - közölték a francia hatóságok hétfőn. A két fekete dobozt közel két év keresés után, május elején emelték ki a tengerből.

Megtalálták a lezuhant Air France-gép másik fekete dobozát is

Nagyvilág2011.05.03, 09:08

Megtalálták a közel két éve lezuhant Air France-repülőgép, a pilóták és a földi irányítók közötti beszélgetést rögzítő fekete dobozát. Néhány napja a repülési adatokat tartalmazó fekete doboz is meglett.

A IATA szerint lassult a légiforgalom növekedése

[origo] utazás2011.05.03, 14:11

Lassult a légiforgalom növekedése márciusban a Japánban bekövetkezett kettős katasztrófa, illetve az arab világot felkavaró békétlenség miatt. A teherfuvarozás viszont tovább bővült.

Szűk piacokat céloznak meg az új fapadosok

[origo] utazás2011.05.02, 14:57

A válság és a piaci konszolidáció eredményeként az utóbbi években egyirányú tendencia érvényesül a légi közlekedésben. Egyre nagyobb cégek jönnek létre korábban megingathatatlannak tűnő nemzeti légitársaságok egyesülésével és akvizíciókkal, illetve ugyanilyen őskövületek tűntek el a süllyesztőben miután hatalmas veszteségeket halmoztak fel. Vannak ugyanakkor olyan piaci rések, amelyeket a kisebb, újonnan alapított légitársaságok igyekeznek eredményesen kihasználni.

Megtalálták az Air France 447-es járatának fekete dobozát

Nagyvilág2011.05.01, 22:51

Megtalálták a két éve az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép egyik fekete dobozát, így van remény arra, hogy kiderül, mi okozta a szerencsétlenséget, melyben négy magyar állampolgár is meghalt.

Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair gépe Svédországban

Nagyvilág2011.04.25, 13:43

Biztonsági okok miatt visszafordult a Ryanair Stockholmból Párizsba tartó járata, és egy svéd légikikötőben landolt. Senki sem sérült meg.

Líbiába akart téríteni egy olasz gépet egy kazah férfi

Nagyvilág2011.04.25, 10:28

Az Alitalia Párizsból Rómába tartó járatát akarta a líbiai fővárosba téríteni egy kazah férfi vasárnap este. A 48 éves férfit a gép személyzete és az utasok tették áratalmatlanná - adta hírül a BBC brit közszolgálati médium.

Kungfuzó utaskísérőkkel a randalírozó utasok ellen

[origo] utazás2011.04.21, 12:50

A kungfu egyik önvédelmi stílusára taníttatja valamennyi légiutas-kísérőjét és pilótáját a Hong Kong Airlines légitársaság, hogy könnyebben elbánhassanak a randalírozó utasokkal.

Balesetet akadályoztak meg a légiirányítók Ferihegyen

Itthon2011.04.20, 17:50

Az utolsó pillanatban sikerült megállítani egy izlandi teherszállító repülőgépet a Liszt Ferenc repülőtéren, így nem történt baj. A felszálláshoz készülő gépből folyt az üzemanyag, ezt vette észre egy üzemvezető, és értesítette a légiforgalmi irányítókat, akik megállították a repülőt - értesült az Airportal.hu című szakhonlap.

Irán nem tankolja fel az európai repülőgépeket

[origo] utazás2011.04.13, 12:53

Irán leállította az európai repülőgépek feltöltését kerozinnal, megtorlásul azért, hogy Európában sem látják el üzemanyaggal az iráni gépeket - idézte szerdán az Irán című kormánylap Mohammad Reza Rahimi első alelnököt.

Nekiment egy Airbus egy kisgépnek a Kennedy reptéren

Nagyvilág2011.04.12, 18:37

Odébb lökött egy felszálláshoz készülő Airbus utasszállító egy kisgépet New Yorkban. Senki sem sérült meg, a két gépet átvizsgálják.

Hogyan repüljünk gyerekkel?

[origo] utazás2011.04.11, 11:54

Gyakran repülő rutinos anyukák közösségi oldalt indítottak, hogy másokkal is megosszák a zökkenőmentes gyerekes utazások titkát. Trükkök és tippek akár 8 órás repülőutakra is. Megrendelhető kellékek és kiegészítők, néhány ezer forintnak megfelelő összegért kifejezetten a repülőn és a reptéren töltött órákra.

Elszabadult léghajót keresnek Csehországban

Nagyvilág2011.04.04, 21:51

Elszabadult hétfőn Prága közelében egy tíz méter hosszú reklám-léghajó, ellenőrizhetetlenül szállt a levegőben, veszélyt jelentve a légi közlekedésre - adta hírül a Prima TV.

Két és félmilliárd forinttal tőkét emelt a Malév

Gazdaság2011.04.01, 13:46

A költségvetésből idén előirányzott 13 milliárd forintból 2,5 milliárddal tőkét emelt az állami többségű magyar légitársaság, a Malév.

Szabadságvágyunkat is próbára teszi majd az új Európa nagyravágyó terve

Gazdaság2011.03.31, 19:13

Többet fogunk vonatozni, buszozni és biciklizni, a jelenleginél sokkal többet fizetünk majd a közlekedésért és az áruszállításért, és még az egyéni kényelmünkről is lemondunk majd - többek között ez lesz a következménye, ha az európai országok elfogadják az Európai Bizottság hét elején bemutatott új koncepcióját. A terv radikális, és felforgatja majd a mindennapi életünket, de számos érdeket sért, úgyhogy nehéz lesz átverni egész Európán.

A Hungarocontrol 11 milliárd forintért hoz létre új irányítóközpontot

Gazdaság2011.03.29, 12:15

Közel tízezer négyzetméteres új irányító központtal és a legmodernebb technológiával fejleszti a hazai légi közlekedés infrastruktúráját a magyar légiforgalmi szolgálat, a beruházás összértéke eléri a 11 milliárd forintot - közölte a HungaroControl Zrt.

Berényi János lett a Malév elnöke

Gazdaság2011.03.25, 16:51

Lecserélték a Malév teljes igazgatóságát és felügyelő bizottságát, előbbi elnöke Berényi János lett. A közgyűlésen most sem döntöttek a légitársaság ez évi üzleti tervéről.

Biokerozin gyártásába fog Románia

Gazdaság2011.03.22, 14:58

Biokerozin gyártó bázis létesítését tervezi Romániában a Tarom nemzeti légitársaság és az Airbus néhány más partner bevonásával - közölte az Airbus kedden.

A Malév neve is felmerült egy légitársaság lehetséges célpontjai közt

Gazdaság2011.03.10, 09:55

A Malév neve is felmerült piaci pletykák közt, mint az IAG légitársaság lehetséges következő célpontja. A fúzióval létrejött óriás egyelőre kisebb céget vásárolhat fel, mielőtt egy nagyobb vállalkozásba kezd, több európai kormány pedig - így a magyar is - szívesen megválna állami légitársaságától.

Késsel rohant a neje után az ámokfutó tunéziai a milánói reptéren

Nagyvilág2011.02.21, 13:30

Lábon lőtt egy tunéziai férfit egy rendőr a milánói repülőtéren, miután az kocsijával az üvegportálon át behajtott a terminálba. Az induló járatok késnek.

Hanyagság vezetett a reptéri robbantáshoz az orosz elnök szerint

Nagyvilág2011.01.25, 14:23

A megtámadott reptér vezetőit tette felelőssé a 35 áldozatot követelő moszkvai robbantásért Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki tévébeszédben foglalta össze a hétfő esti támadás tanulságait. Az elnök szerint a jól felszerelt reptéren nyilvánvalóan megsértették a biztonsági előírásokat, mert csak így juthatott be a merénylő több mint 7 kilogramm robbanóanyaggal. A reptér tagadta, hogy hibáztak volna, a pusztító robbantást az orosz főügyész fogja kivizsgálni.

Kiemelt szerepet szán Budapestnek a Qatar Airways

[origo] utazás2011.01.20, 11:24

 A katari székhelyű Qatar Airways hétfőn indította budapesti járatát és a légitársaság vezérigazgatója szerint máris kapacitásbővítésre készül Ferihegyen. A tervek szerint ősztől már naponta lesz járat Budapest és Doha között.  

Rekordmegrendelést kapott az Airbus Indiából

Gazdaság2011.01.12, 10:13

Az Airbus nyerte a kereskedelmi légi közlekedés történetének eddigi legnagyobb megrendelését. Az indiai fapados légitársaság, az IndiGo listaáron 15 milliárd dollár értékben rendelt a francia gyártótól gépeket, a legtöbbet a megújított A320-asból.

Véget érhet a nagy amerikai repülőjegy-háború

[origo] utazás2011.01.09, 09:14

Véget érhet a hadiállapot az American Airlines és a legnagyobb amerikai utazási portálok, az Expedia és az Orbitz között, miután a légitársaság reméli, hogy sikerül megállapodást elérni az American repülőjegyeinek újraértékesítéséről az említett oldalakon. A légitársaság egy hónappal ezelőtt vette ki jegyeit az Orbitz adatbázisából, annak érdekében, hogy az utasok lehetőleg a cég saját honlapján foglalják le repülőjegyeiket, így nagyobb bevételhez juttatva az Americant.

A földre parancsolja a Tu-154-es gépeket az orosz hatóság

Nagyvilág2011.01.02, 19:29

A három emberéletet követelő szurguti tűzeset kivizsgálásáig a Tu-154B típusú repülőgépek leállítására utasította a légitársaságokat az orosz közlekedési hatóság. Az 1970-es évek óta gyártott Tu-154-es típusból eddig mintegy hetven szenvedett súlyos balesetet, a legutóbbi tavaly decemberben.

A hideg miatt 10-15 perccel nő a repülőgépek menetideje

Itthon2010.12.29, 16:20

A nagy hideg ellenére folyamatosan működik a Ferihegyi repülőtér, nem voltak járattörlések, de a gépek jégtelenítése miatt 10-15 perccel nő a menetidő.

Fellázadtak az utasok a késések miatt a moszkvai reptereken

Nagyvilág2010.12.28, 10:02

Kaotikus jelenetek alakultak ki a két moszkvai reptéren, miután a rendkívüli időjárás miatt több mint 24 órán át nem indultak járatok. Az utasok megrohamozták az útlevél- és poggyászellenőrző részlegeket.

Két nap alatt állhat helyre a menetrend a lefagyott moszkvai reptereken

Nagyvilág2010.12.27, 15:40

Hétfőre magához tértek az ónos eső miatt megbénult moszkvai repterek, de a rengeteg kieső járat miatt még napok kellenek ahhoz, hogy helyreálljon a menetrend. A két legnagyobb moszkvai reptéren összesen több mint 200 járatot töröltek vagy halasztottak el a jegesedés és az áramszünetek miatt.

A Malév felmondta szerződését balkáni képviselőjével

[origo] utazás2010.12.27, 16:11

A Malév Zrt. december 27-i hatállyal felmondta szerződését a Delfino Travel Agency-vel, amely több balkáni ország képviseletét látta el - közölte a Malév hétfőn az MTI-vel.  

Hóviharok bénítják meg közlekedés az USA-ban

Nagyvilág2010.12.26, 17:39

Több száz járatot töröltek az amerikai légitársaságok, a hóviharok miatt a közúti közlekedés is akadozik. New Yorkban harminc centiméter hó esett, Észak-Carolinában évtizedek óta először volt fehér karácsony.

Leszaggatta a távvezetékeket a Moszkvát beborító jégpáncél

Nagyvilág2010.12.26, 21:12

Közlekedési káoszt és hatalmas áramszünetet okozott Moszkvában a szombat óta hulló ónos eső, amely közel egycentis jégréteggel vonta be az orosz fővárost. A jegesedés miatt tömegesen szakadtak le a távvezetékek, megbénult a domogyedovói repülőtér, és több halálos közlekedési baleset is történt a városban.

Karácsonyra sem érnek haza az európai hókáoszban rekedt utasok

Nagyvilág2010.12.22, 08:49

Frankfurtban bohócokkal próbálják felvidítani a reptéren rekedt utasokat, Londonban pedig a polgármester követelte, hogy ragadjanak hólapátot a megbénult Heathrow reptér dolgozói, miután keddre sem állt helyre a hatalmas hó miatt felborult európai légi közlekedés. A tömegesen kimaradó európai járatok miatt a légi forgalom várhatóan karácsonyig sem áll helyre, így sok utas nem fog hazaérni az ünnepekre.

Csak elvétve jutnak el Budapestig a nyugat-európai gépek

Itthon2010.12.21, 22:25

Kedden is több járatot kellett törölni a Ferihegyi repülőtéren a Nyugat-Európában uralkodó légi közlekedési káosz miatt, amelyet a hétvégi havazás okozott. Budapestre sok londoni és frankfurti gép nem jut el, de a párizsi és brüsszeli járatok egy részét is törölték. A kimaradások az érkező és induló gépeket egyaránt érintik.

Késő és kimaradó járatok borítják fel Ferihegy forgalmát

Itthon2010.12.20, 13:19

A magyar légi forgalomban is fennakadást okoznak az európai hóhelyzet miatt lezárt vagy korlátozott nagy külföldi repterek. Ferihegyen sok járatot töröltek, a nyugat-európai gépek többsége pedig gyakran egy órát is késik. Londonból, Frankfurtból és Párizsból csak egy-egy gép jut át, az is hatalmas késéssel.

Nem bíznak a spanyol légi irányítókban, marad a szükségállapot

Nagyvilág2010.12.16, 17:57

El akarja kerülni a káoszt a karácsonyi ünnepek alatt a légi közlekedésben a spanyol kormány, ezért január közepéig a hadsereg felügyelete alatt marad a forgalomirányítás.

Lesújtó tanulmány készült a Malév működéséről

Gazdaság2010.12.23, 12:22

Tarthatatlannak minősíti egy, a Malév számai alapján készült elemzés a légitársaság működését, amely szerint esély sincs arra, hogy a cég 2012-re nullszaldós legyen - írja a Népszabadság.

Egy hétig rendőrök ellenőrzik Ferihegyet

Itthon2010.12.06, 17:37

Egy héten át fokozott ellenőrzést tartanak a rendőrök a Ferihegyi repülőtéren - az utasokat, és a reptérre érkező járműveket is ellenőrzik.

Kiakadtak a spanyolok a jól kereső légiirányítók sztrájkjára

Nagyvilág2010.12.05, 17:00

A spanyol légiirányítók 97 százaléka felvette a munkát vasárnap, így lassan teljesen helyreáll a légiközlekedés Spanyolországban. A spanyol sajtó és közvélemény erős felháborodással reagált az átlagosan évi kétszázezer eurót (55 millió forint) kereső "kiváltságos" légiirányítók sztrájkjára, amely nagyjából háromszázezer embert érintett.

Szükségállapotot hirdettek a megbénult Spanyolországban

Nagyvilág2010.12.04, 20:17

A spanyol kormány szükségállapotot hirdetett az ország repülőterein kialakult helyzet miatt, amely utazók tízezreinek repülését akadályozta meg. A civil légiirányítók nagy többsége pénteken egyszerre jelentett beteget, ezzel megbénítva Madrid és több más város repterét. Emiatt a hadsereg vette át a repülőterek irányítását. Szombat délután a sztrájkolók egy része munkába állt, lassan újraindul a légiforgalom.

Elszabadult bikaborjú miatt kellett lezárni egy moszkvai repteret

Nagyvilág2010.12.03, 11:19

Közel fél órán át kergettek egy bikát a reptéri kifutópályán az egyik moszkvai reptér dolgozói, miután az állat kiszökött egy Moszkvába érkező tehergépből. Az elszabadult bika miatt a Seremetyevo nemzetközi repülőteret le kellett zárni csütörtök éjjel, több érkező gépet másik moszkvai reptérre irányítottak át.

Havazás és hideg okoz káoszt Európa-szerte

Nagyvilág2010.12.02, 13:59

Európa-szerte fennakadások vannak a légi, a közúti és a vasúti közlekedésben a havazás és nagy hideg miatt. Lengyelországban az elmúlt két napban tizennyolcan fagytak halálra, Belgiumban és Csehországban csütörtökön közlekedési káoszt okozott a havazás.

Több járat késik a németországi havazás miatt Ferihegyen

Itthon2010.11.30, 13:20

Több járat késett, illetve nem tudott elindulni a ferihegyi repülőtéren, mert a németországi havazás akadályozza a légi közlekedést.

Elkerülik a Balatont az alacsonyan szálló vadászgépek

Itthon2010.11.29, 19:04

Mégsem gyakorolnak majd a Balaton felett a Gripenek és más katonai repülőgépek, a gyakorlatozásról szóló módosított tervezet szerint a tó felett nem lenne gyakorlópálya. A honvédség az egyeztetéseken részt vevő civilek szerint rugalmas, most épp azt várják, hogy a környezetvédők is elmondják, mi bántja őket.

Idegen országok vadászgépei is hasíthatják a magyar eget

Itthon2010.11.24, 13:28

Nemcsak a magyar vadászgépek, hanem a szövetséges államok repülői is igénybe vehetnék a Magyarország felett kijelölt új légi folyosókat - közölte az [origo] kérdésére a Honvédelmi Minisztérium. A minisztérium szerint ilyen csak közös gyakorlatozásnál fordulhat elő, a légi folyosók kialakításáról szóló egyeztetéseken részt vevő sportrepülők viszont attól tartanak, hogy a magyar levegőben röpködnek majd a környező országok vadászgépei.

Kiürítettek egy norvég repteret egy gyanús csomag miatt

Nagyvilág2010.11.23, 09:22

Bombagyanús csomag miatt ürítették ki a norvégiai Bergen repülőterét. A csomagot feladott poggyászként akarta valaki repülőre juttatni, most tűzszerészek vizsgálják.

Megrepedt ablak miatt fordulhatott vissza a kifutóról egy Malév-gép

Nagyvilág2010.11.22, 08:26

Műszaki hiba miatt nem szállt fel vasárnap délután a Malév Madridból Budapestre tartó járata. A gépet a kifutópályáról fordították vissza, miután az [origo] értesülései szerint egy megrepedt szélvédőpanelt találtak a gépen.

Alacsonyan fognak szállni a vadászgépek Magyarország felett

Itthon2010.11.18, 14:53

Új légifolyosókat akar kijelölni a magyar honvédség, ahol gyakorlatozhatnának a Gripen vadászgépek. A honvédség a tárgyaláson résztvevő civilek szerint konstruktív, de mivel az ország kicsi és sűrűn lakott, a repülőszövetségek szerint nehéz lesz olyan megoldást találni, ami senkit nem zavar. Az egyeztetésen részt vevő civilek balatoni nyaralókért, megriadt állatokért és magányos siklóernyősökért aggódnak.

A legramatyabb reptereken is leszállna Medvegyev új magángépe

Nagyvilág2010.11.14, 21:45

Ukrán repülőgéppel bővítené flottáját Dimitrij Medvegyev orosz elnök, akinek francia és orosz gépei után most egy An-158-est szemelt ki a Kreml. A gép azért lesz kiváló az országot járó elnöknek, mert olyan reptereken is le tud szállni, amelyek csak hírből ismerik a nemzetközi repülőtéri szabványokat.

Megkurtította Obama indonéziai látogatását a Merapi újabb kitörése

Nagyvilág2010.11.10, 19:33

Újabb hamufelhőt lövellt ki az indonéz Merapi vulkán, amelynek füstje a már Jakarta légi közlekedését is veszélyezteti. A vulkán miatt a fővárosban tartózkodó Barack Obama amerikai elnöknek órákkal korábban el kellett hagynia Indonéziát.

Több százmilliós büntetéssel csapott le az Unió a légikartellre

Archívum2010.11.09, 20:27

Összesen 800 millió euró büntetést kapott tizenegy légitársaság kartellezés miatt. A cégek a teherszállításban egyeztették áraikat, amivel korlátozták a piaci versenyt. A feltárást segítő cég megúszta.

Jelentősen növelte nyereségét a Budapestről távozó Ryanair

Archívum2010.11.01, 10:18

A vártnál nagyobb nyereséggel zárta az első félévet a Ryanair fapados légitársaság, amely pénteken indította utolsó budapesti járatát.

Utasszállító gépen szállították az egyik jemeni bombát

Nagyvilág2010.10.31, 20:43

A korábbi hírekkel ellentétben nem teher-, hanem utasszállító gépeken is szállították legalább az egyik bombát a közül a kettő közül, amelyeket szombaton fedeztek fel, és amelyeket chicagói zsinagógáknak küldtek ismeretlenek. A pokolgépek mögött egy jól ismert szaúdi származású bombakészítőt sejtenek.

Újabb bombagyanús csomagokat vizsgálnak Jemenben

Nagyvilág2010.10.30, 20:30

A jemeni hatóságok letartóztattak egy nőt, illetve 26 gyanús csomagot foglaltak le, miután pénteken Nagy-Britanniában és Dubajban robbanószerkezeteket találtak postai küldeményekben. Az amerikai belbiztonsági miniszter szerint a merényletkísérlet az al-Kaidára utal. Egy brit lap pedig úgy tudja: az MI6 ügynöke leplezte le a terroristákat.

Obama: Bomba volt a Jemenből Amerikába tartó szállítógépeken

Nagyvilág2010.10.29, 23:57

Valós terrorfenyegetést jelentettek azok a gyanús csomagok, amelyeket Jemenből az USA-ba tartó teherszállító gépeken találtak a brit és dubai hatóságok - közölte pénteken Barack Obama amerikai elnök. Obama szerint két csomagban is robbanóanyagot találtak a szakemberek. A csomagok miatt készültséget hirdettek Philadelphia és Newark repterén, ahol a hatóságok teherszállító gépek rakományát vizsgálják. A CNN szerint világméretű biztonsági akció van folyamatban, az amerikai hatóságok az al-Kaidát sejtik a bombagyanús csomagok mögött.

F-15-ös vadászgépek kísértek New Yorkba egy jemeni utasszállítót

Nagyvilág2010.10.29, 22:21

Vadászgépek kísértek New Yorkba egy Jemenből Amerikába tartó utasszállítót, amelyet biztonsági kockázatnak tekintettek az amerikai hatóságok más repülőgépeken talált gyanús jemeni csomagok miatt. A gépet az FBI ügynökei fogják átvizsgálni.

Kemény csata várható az uniós csúcson

Gazdaság2010.10.28, 10:42

Merkel ragaszkodik az EU-szerződés módosításához; piaci várakozások szerint a Fed akár 100 milliárd dollárt is költhet havonta felvásárlásra; az Európai Biztosság jogi útra tereli az orosz légi-megállapodások ügyét - külföldi gazdasági lapszemle.

Eltorlaszolták a marseille-i reptér bejáratát a francia sztrájkolók

Nagyvilág2010.10.21, 08:45

Nem lehet bejutni a Marseille-i repülőtérre, miután csütörtök reggelre sztrájkoló munkások eltorlaszolták a bejáratot.

Közel 17 milliárd dolláros kárt okoztak az amerikai járatkésések

[origo] utazás2010.10.19, 13:28

Az amerikai légi járatok késései és a járattörlések évi 16,7 milliárd dollár, azaz több mint 3300 milliárd forint kárt okoztak az utasoknak - derült ki egy friss tanulmányból.

Átlátszó törzsű repülőt tervez az Airbus

[origo] utazás2010.10.14, 15:39

Az Airbus bejelentette, hogy belátható időn belül megvalósítja az átlátszó törzsű utasszállítógép ötletét. Az eddigi tervek szerint a varázslat gombnyomásra működne, amivel nemcsak a városok és a tájak, de az éjszakai égbolt is láthatóvá válna az utasok számára. Az Airbus mérnökei több más hasonlóan elképesztő fejlesztésen is dolgoznak.

Rejtélyes rakodó miatt ürítettek ki egy amerikai repülőt

Nagyvilág2010.10.07, 22:56

Leszállították az utasokat egy indulásra készülő amerikai repülőgépről csütörtökön Philadelphiában, mert egy azonosító nélküli csomagrakodó is dolgozott a gépnél. A rakodó utána eltűnt.

Washington szerint korai lenne a folyadék-tilalom feloldása a repülőkön

[origo] utazás2010.09.29, 10:00

Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter szerint még korai arról beszélni, hogy a légügyi hatóságok mikor oldhatják fel a folyadékok repülőgépekre való felvitelének tilalmát.

Kedden Belgiumba, szerdán Spanyolországba nem repülnek járatok Budapestről

[origo] utazás2010.09.28, 18:16

Sztrájkok miatt kedden a belgiumi járatok, szerdán pedig a spanyolországiak maradtak, illetve maradnak el Budapestről.

Gyanús, ha nincs mesekönyv - utaskísérők az emberkereskedők ellen

[origo] utazás2010.09.27, 12:38

Naponta több millió gyerek és nő utazik a nemzetközi járatok fedélzetén, akik bár átlagos utasnak látszanak, meglehet, hogy emberkereskedők áldozatai. A légiutaskísérők az első, és egyben az egyik legfontosabb láncszemei az emberkereskedelem elleni küzdelemnek. Az évente 30 milliárd dolláros forgalmat bonyolító világméretű hálózatok szakértők szerint akár be is bukhatnak. Az utaskísérők ugyanis 20-30 éves rutinjukat használva mostantól kíméletlenül jelentenek minden gyanús esetet.

Vadászat az olcsó repülőjegyekre

[origo] utazás2010.09.26, 12:46

Minden nagyobb utazás szervezése a repülőjegy lefoglalásánál kezdődik. Az interneten a világ bármely pontjára foglalhatunk jegyeket, de korántsem mindegy, hogy hol kapjuk a legjobb árakat, ezért a végleges foglalás előtt érdemes több helyen is keresgélni. Megmutatjuk, hol és hogyan induljon el az, aki még sohasem foglalt repülőjegyet az interneten. A fapadosok honlapjaitól a több légitársaság ajánlatait összehasonlító nagy portálokig. Repülőjegyes kiskáté kezdőknek.  

Leszerelik a testszkennereket az olasz repülőtereken

[origo] utazás2010.09.23, 14:33

Az olasz kormány döntése értelmében leszerelik az itáliai repülőtereken elhelyezett testszkennereket, mert alkalmazásuk nem vált be - jelentette csütörtöki számában a Corriere della Sera milánói napilap.

Egy járatot kellett törölni Ferihegyen a franciák sztrájkja miatt

Itthon2010.09.23, 19:22

Egy járatot töröltek, és több repülő késéssel indult vagy érkezett Ferihegyre a francia szakszervezetek csütörtöki általános sztrájkja miatt - közölte a Budapest Airport. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Franciaországba tartó pénteki járatoknak mi lesz a sorsuk.

Madárral ütközött egy felszálló repülőgép a ferihegyi kifutón

Itthon2010.09.21, 17:55

Madárral ütközött felszállás előtt egy repülőgép a Ferihegyi repülőtéren. A pilóta az ütközés után megszakította a felszállást, a biztonsági intézkedések és ellenőrzések elvégzése után azonban a gép továbbmehetett úti célja felé.

Követhetjük a repülők útját a Google Földön

[origo] utazás2010.09.17, 13:36

A Google egy kifejezetten látványos új alkalmazást tett fel a Google Földre. Közel azonos időben nyomon követhetjük az Egyesült Államok légterében közlekedő utasszállító gépet.

Mégsem sztrájkolnak szerdától a Malév pilótái

Itthon2010.09.13, 17:31

Nem kezdenek határozatlan idejű sztrájkot a Malév pilótái szerdától, miután a légitársaság és a szakszervezet megállapodásra jutott a vitás kérdésekről a hétfő délutáni tárgyalásokon. A pilóták hétfőn tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert szerintük a cég túlzott mértékben csökkenti a fizetésüket.

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak hétfőn a Malév pilótái

Itthon2010.09.12, 19:36

Hétfőn délelőtt tíz óra és dél között sztrájkolni fog a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete. A szakszervezet szerint csak kisebb késések várhatóak a Ferihegyről induló Malév-járatoknál emiatt.

Rossz adatokkal végezhették a banki stressztesztet

Gazdaság2010.09.07, 09:53

A Financial Times szerint egyes európai bankok nem fedték fel teljes állampapír-portfóliójukat a banki stresszteszt során; ajelentősen enyhítene a cégek adóterhelésén az amerikai elnök; csapnivalóan működik a kirúgott munkavállalók megsegítésére létrehozott uniós alap; belebukott három miniszter a görög megszorításokba; tucatnyi légicégre vetné ki hálóját a British Airways. Gazdasági lapszemle.

Moszkvai dugók miatt pereskedik az Aeroflot

[origo] utazás2010.09.02, 19:23

Pereskedik az Aeroflot orosz légitársaság: a moszkvai önkormányzattól jogi úton követeli a moszkvai közlekedési dugók miatt járataikról lekéső utasok miatt keletkezett töblettköltség megtérítését, míg a VTB 24 banktól azon jegyárakat kéri, amelyeket a bank számítógépes rendszere elleni hackertámadás miatt nem írtak jóvá a társaságnak.

Perre készülnek a Wizz Air gépéről leszállított utasok

Itthon2010.09.01, 08:27

Pert fontolgat a Wizz Air légitársaság ellen az a négy utas, akiket gyanús viselkedésükre hivatkozva szállítottak le a vasárnap délután Eindhovenbe tartó járatról. Az utasok az [origo]-nak azt mondták, úgy érzik, ok nélkül kerültek számukra megalázó helyzetbe. A légitársaság és a repülőtéri rendőrség szerint minden szabályosan zajlott, azt a jelenleg is tartó vizsgálat dönti majd el, hogy hibázott-e valaki az utasok leszállításánál.

Budapesten maradtak a visszatartott repülő gyanúsnak talált utasai

Itthon2010.08.30, 12:21

Nem szálltak vissza a gyanúsnak tartott utasok arra a repülőgépre, amely biztonsági kockázat miatt 5 órán át vesztegelt vasárnap Ferihegyen. A Hollandiába tartó géphez az után hívtak tűzszerészeket, hogy négy utas "nem megfelelő tartalmú" beszélgetése felkeltette az utasok figyelmét - közölte a légitársaság. A rendőrség által elvezetett utasokat a Wizzair kommunikációs igazgatója szerint visszatartották kihallgatásra, a rendőrség azonban nem hajlandó elárulni, hogy mi történt velük.

Rekordösszegű bírságot kaphat az American Airlines

[origo] utazás2010.08.27, 09:02

Példátlan nagyságú, 24,2 millió dolláros bírság kiszabását javasolta az American Airlinesra az amerikai szövetségi légügyi hivatal (FAA) a repülésbiztonsági előírások több ezer esetben történt megsértése miatt.

Távozik a Malév kereskedelmi igazgatója

Archívum2010.08.25, 14:17

Közös megegyezéssel távozik a Malév kereskedelmi igazgatója. A konkurenciához tart, ezért felmentették a munkavégzés alól.

Belehúzott a Ryanair Pozsonyban

[origo] utazás2010.08.23, 12:02

A Ryanair, Európa legnagyobb utasforgalmát bonyolító légitársasága bejelentette hogy 2010. első hét hónapjában 51 százalékkal növelte az utasforgalmát Pozsonyban és egyedül a júliusi hónapban 119 ezer utast szállított. A légitársaság hamarosan kivonul Budapestről.

Fapados Róma négyezerért - repülőjegy-körkép őszre

[origo] utazás2010.08.19, 12:39

A nyár végével kezdődik a városlátogatások szezonja. Megnéztük a Budapestről induló fapadosokat: mikor, hova és főleg mennyiért érdemes jegyet váltani. A legtöbb helyre Budapestről szeptember végétől érdemes utazni, még inkább októberben, ekkorra még bőven vannak kedvező árú jegyek. A Wizz Airrel  a 3990 forintos jegyeket bárhova érdemes megvenni, a Ryanairnél pedig most van az utolsó pillanat, hogy igazán olcsón jussunk el mondjuk Dublinba.