lefejezés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- gyilkosság
- Franciaország
- Irak
- Szaúd-Arábia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lelõttek, majd lefejeztek két Iszlám Állam-ellenes aktivistát
Agyonlõttek, majd lefejeztek a délkelet-törökországi Sanliurfában két aktivistát, akik az Iszlám Állam dzsihádista szervezet ellen kampányoltak – közölte az aktivistákat foglalkoztató szervezet.
- címkék:
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Lefejezte erõszakolója fiát egy 13 éves lány Indiában
Brutális módon bosszulta meg támadójának egy tinédzser, amiért állítása szerint annak idején szexuálisan bántalmazta õt.
Nem csak az Iszlám Állam kedveli a lefejezéseket
Egy 17 éves korában lefejezésre és keresztre feszítésre ítélt fiatalember sorsa irányította ismét a figyelmet Szaúd-Arábia brutális, középkori igazságszolgáltatására. A mindennapos kivégzések, korbácsolások és botozások ellenére az ország mégis tagja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.
Lefejezés és keresztre feszítés vár a szaúdi tüntetõre
Barack Obama amerikai elnöknél könyörög közbenjárásért annak a szaúdi fiatalembernek az édesanyja, aki 17 évesen részt vett egy kormányelleni tüntetésen, ezért lefejezésre és keresztre feszítésre ítélték.
A rituális lefejezés eddigi legrégebbi bizonyítéka
Kilencezer évvel ezelõtti, rituálisan véghezvitt emberi lefejezés bizonyítékára akadtak német kutatók egy brazíliai barlangban.
- címkék:
- maradvány
- rituálé
- koponya
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Emmy-díjat ért a virtuális lefejezés
A Sleepy Hollow címû VR-játékban a fejetlen lovas üldözi a felhasználót, akinek el kell bújnia, különben átéli, milyen is egy lefejezés.
Nõket fejeztek le dzsihadisták
Elõször fejeztek le nõket Szíriában az Iszlám Állam dzsihádistái - jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja.
- címkék:
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Lefejeztek egy polgármesterjelöltet Mexikóban
Elraboltak és lefejeztek egy polgármesterjelölt nõt Mexikó egyik délnyugati szövetségi államában, ahol egy tavalyi tömeggyilkosság Enrique Pena Nieto elnök kormányzatának legnagyobb válságát robbantotta ki.
- címkék:
- Mexikó
- erõszak
- lefejezés
- Címkefelhõ »
A Boko Haram lefejezett túszokról tett közzé videót
Két lefejezett túszt ábrázoló, az Iszlám Állam közel-keleti dzsihadista csoport propagandáját idézõ videofelvételt tett közzé hétfõn az interneten a nigériai Boko Haram szélsõséges szervezet - jelentette az iszlamista radikálisok internetes tevékenységét figyelõ SITE nevû honlap.
- címkék:
- túszejtés
- lefejezés
- Boko Haram
- Címkefelhõ »
Kurd hadifoglyokat fejezett le az Iszlám Állam
Új propagandavideót hozott nyilvánosságra a hétvégén az Iszlám Állam 21 kurd hadifogoly lefejezésérõl. A felvétel hitelességét egyelõre független források nem erõsítették meg.
- címkék:
- kurdok
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Keresztényeket fejeztek le Egyiptomban líbiai szélsõségesek
Az Iszlám Állam líbiai szárnya videofelvételt tett közzé vasárnap este 21 egyiptomi kopt keresztény kivégzésérõl.
- címkék:
- Egyiptom
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Megint lefejeztek tizenhárom embert
Tizenhárom õrt és olajipari munkást öltek meg vélhetõen iszlamista fegyveresek egy líbiai olajmezõ elleni támadásban – közölték helyi biztonsági erõk szerdán.
- címkék:
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Állítólag megölték az egyik japán túszt
Megölhették az egyik japán túszt az Iszlám Állam terroristái. Egy fej nélküli holttest képét mutatja a másik túsz egy felvételen. Japán még ellenõrzi, igaz-e a hír.
Lefejezte áldozatát egy késes támadó Kínában
Orvosi okokból elhalasztották a szaúdi blogger megkorbácsolását
Egy blogger megkorbácsolása és egy burmai nõ nyilvános lefejezése ismét a nemzetközi bírálatok kereszttüzébe állította a szaúd-arábiai igazságszolgáltatást és emberjogi helyzetet.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- blogger
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Lefejeztek egy katonát az Iszlám Állam hívei
Lefejeztek egy pakisztáni katonát az Iszlám Állam nevû terrorcsoport helyi hívei, miután hûséget fogadtak a Közel-Keleten elõrenyomuló szervezet vezetõjének.
- címkék:
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Lefejezték az Iszlám Állam egyik rendõri vezetõjét
Megölték az Iszlám Állam egyik rendõri vezetõjét. A férfit lefejezték Szíria déli részén. Állítólag fontos posztot töltött be a terrorszervezetben.
Kivégzett emberek százainak holttestére bukkantak Szíriában
Kétszázharminc ember holttestére bukkantak egy tömegsírban a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, az áldozatokat az Iszlám Állam nevû szélsõséges szunnita csoport fegyveresei végezték ki - közölték szerdán ellenzéki források.
- címkék:
- lefejezés
- dzsihadista
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Újabb túszt fejezett le az Iszlám Állam
Ismét egy túsz lefejezésérõl tett közzé videót az Iszlám Állam. A 47 éves Alan Henninget tavaly decemberben ejtette fogságba egy fegyveres csoport Szíriában, ahol a férfi egy segélyszállítmányt kísért. A héten a korábban taxisofõrként dolgozó manchesteri férfi felesége videoüzenetben kérte szabadon bocsátását az iszlamistáktól.
- címkék:
- kivégzés
- halál
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Ismét lefejezett egy túszt az Iszlám Állam
Újabb brit túsz lefejezésérõl tett közzé videót az Iszlám Állam. A 47 éves Alan Henning egy segélyszállítmányt kísért, amikor foglyul ejtették.
- címkék:
- túsz
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Lefejezték a francia túszt
Az 55 éves Hervé Gourdelt az iszlamisták vasárnap, stoppolás közben fogták el Algériában.
- címkék:
- iszlamista
- lefejezés
- Címkefelhõ »
A lefejezett Foley-ék nem tudták, hogy halál vár rájuk
A franciák és a németek is elítélik az újabb kivégzést
- címkék:
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Harmadik túszát is lefejezte az Iszlám Állam
A brit David Cawthorne Hainest, aki egy segélyszervezetnél dolgozott Szíriában, 2013 márciusában rabolták el. Õ a harmadik nyugati túsz, akinek kivégzését videóra vették a szélsõségesek - tájékoztat az al-Dzsazíra katari hírtelevízió.
Brit túszát is lefejezte az Iszlám Állam
- címkék:
- Szíria
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Lefejeztek egy nõt Londonban
Fényes nappal, délután fél 2-kor végezte ki áldozatát egy fiatal férfi a brit fõvárosban. Az elkövetõ származásáról a rendõrség nem adott tájékoztatást.
- címkék:
- London
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Újabb amerikai újságírót fejeztek le
Az Iszlám Állam milicistái lefejezték a harmincegy éves Steven Joel Sotloff amerikai újságírót is, az õ kivégzésérõl is videót osztottak meg az interneten – írja az origo.hu .
- címkék:
- James Foley
- újságíró
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Letépte a saját fejét egy öngyilkos New Yorkban
- címkék:
- USA
- New York
- lefejezés
- öngyilkos
- Címkefelhõ »
Szülei megosztották a lefejezett amerikai utolsó gondolatait
James Foley azt kérte szüleitõl, hogy maradjanak nagyon erõsek.
- címkék:
- James Foley
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Volt londoni rapper lehetett James Foley hóhérja
Apja amerikai nagykövetségek felrobbantása miatt várja perét. Õ maga tavaly hagyta ott London egyik gazdagabb negyedét, hogy Szíriába menjen harcolni. Úgy tûnik, azonosították a James Foley amerikai riportert lefejezõ szélsõségest, aki egy rapper volt korábban. Állítólag már SAS kommandósok vadásznak rá Észak-Irakban.
Egyre több a lefejezés Szaúd-Arábiában
Idén már 34, többségében szaúdi, pakisztáni vagy szíriai embert végeztek ki így az Arab-félszigeten.
Õ az az újságíró, akit kivégzett az Iszlám Állam
Több közel-keleti válságövezetben is dolgozott James Foley, akinek a lefejezésérõl most hozott nyilvánosságra egy videót az Iszlám Állam. Családja szerint tisztában volt a veszélyekkel, de ez sem gátolta meg abban, hogy végezze a munkáját, amelyet imádott.
Amerikai újságíró lefejezésével kérkedik az Iszlám Állam
- címkék:
- Irak
- Szíria
- újságíró
- lefejezés
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Megölte és lefejezte osztálytársát egy japán tinilány
Barbárság – flamingókat fejeztek le Frankfurtban
A rendõrség gyanúja szerint a gyilkosok csütörtökrõl péntekre virradó éjszaka törtek be az állatkertbe, és akkor ölték meg a madarakat.
Orbán szobrának lefejezése miatt gyûlöletkeltõ Teket Melinda
A miniszterelnök fejvesztését a jobb- és a baloldal is gyûlöletkeltõnek minõsítette, Teket pedig az aktus egyik fõszereplõjével kampányolt Baján, ezért helytálló az a tényállás, hogy Teket gyûlöletkeltõ - olvasható a bíróság határozatában.
- címkék:
- Fidesz
- kampány
- Baja
- lefejezés
- gyûlöletkeltés
- Címkefelhõ »
Dolgos hentes fejezte le a magyar férfit
Egy közismert és közkedvelt hentes az elsõ számú gyanúsítottja annak a karácsony elõtt történt gyilkosságnak, amelynek áldozatát eszméletlenre verték, majd egyszerûen lefejezték a szlovákiai Zsigárdon. A helyiek dolgos embernek ismerték a tettest és az áldozatot is, elõbbi üzemeltette a diszkót, ahol a végzetes este kezdõdött, de övé volt korábban a vágóhíd is, ahová a tetemet rejtették. A helyiek az áldozat családjának bosszújától tartanak.
Lopótökben õrizték a királyi vért
Idén január 21-én lesz 220 éve, hogy a francia forradalom alatt lefejezték az uralkodót, XVI. Lajost. Most egy olyan zsebkendõt azonosítottak, amellyel a francia király vérét itatták fel. Nem is akármilyen úton szerezték meg az ehhez szükséges DNS-mintát: XVI. Lajos meggyilkolt õsének, IV. Henriknek a fejét sikerült megvizsgálniuk.
Horrorisztikus gyilkosság! Még élt, amikor lefejezték
Horrorisztikus gyilkosság történt a magyar határtól 60 kilométerre: egy férfit élve lefejeztek!
- címkék:
- horror
- gyilkosság
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Élve fejeztek le egy magyar férfit Szlovákiában
A szlovák rendõrség szóvivõje szerint élve fejeztek le egy magyar férfit, akit egy üzemen kívül helyezett vágóhídnál találtak meg még csütörtökön.
- címkék:
- Szlovákia
- bûnügy
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Élve fejeztek le egy magyar férfit Szlovákiában
A szlovák rendõrség szóvivõje szerint élve fejeztek le egy magyar férfit, akit a galántai járásban, egy üzemen kívül helyezett vágóhídnál találtak meg még csütörtökön. A rendõrségnek három gyanúsítottja van.
- címkék:
- Szlovákia
- gyilkosság
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Elfogták a mexikói lefejezéses gyilkosságok állítólagos elkövetõjét
A mexikói hadsereg katonái elfogták annak a tömeggyilkosságnak az állítólagos elkövetõjét, amelynek áldozatait egy hete fedezték fel az ország északkeleti részén. A letartóztatott férfi az egyik legnagyobb drogkertell egyik vezetõje.
Lefejeztek egy brit orvost Pakisztánban
A hatvanéves férfi még januárban tûnt el, mûanyag zsákba csomagolt holttestét most találták meg egy mellékút szélén.
Boszorkányságért lefejeztek egy férfit Szaúd-Arábiában
Tiltott varázslás és boszorkányság miatt halálra ítéltek egy szudáni férfit Szaúd-Arábiában. Az Amnesty International jogvédõ szervezet szerint ezzel 42-re nõtt az arab monarchiában idén kivégzett emberek száma.
Lefejezett szobalány ügye élezi a feszültséget Szaúd-Arábia és Indonézia között
Nagy felháborodást váltott ki Indonéziában, hogy az ország tájékoztatása nélkül kivégeztek egy indonéz szobalányt Szaúd-Arábiában a hétvégén. A szobalányt azért fejezték le, mert korábban bevallotta, hogy leszúrta a fõnökét. Szaúd-Arábia bocsánatot kért Indonéziától az incidens miatt, indonéz képviselõk azonban egyenesen betiltanák a külföldi vendégmunkát.
Elítéltek egy New York-i muszlim tévést felesége lefejezéséért
Elítéltek egy New York-i tévést felesége megöléséért. A muszlim férfi a muszlim sztereotípiák ellenében alapított tévécsatornát.
- címkék:
- Egyesült Államok
- kékfény
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Pénz menthet meg a lefejezéstõl egy 12 évest
Megölte társát, ezért halálra ítéltek Szaúd-Arábiában egy 12 éves fiút. A meggyilkolt gyerek szülei több 147 millió forintnyi jóvátételt követelnek, ha az összeget 3 éven belül össze tudják gyûjteni, akkor nem fejezik le a fiút.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- kékfény
- millió
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Dossziénk a rendõrség válsághelyzetérõl
Mi volt a közvetlen elõzménye a rendõrség lefejezésének, és mi a folytatás? Az alábbi oldalon megtalálja a témával kapcsolatos fontosabb cikkeinket.
- címkék:
- rendõrség
- folytatás
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Nyilvános lefejezés volt Szaúd-Arábiában
Nyilvánosan fejeztek le egy határõrtisztet Szaúd-Arábiában, mert kábítószert csempészett. Az ítéletet karddal hajtották végre, célja az elrettentés volt.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- kábítószer
- kard
- lefejezés
- Címkefelhõ »
A kanadai kormányfõ lefejezését tervezték
Stephen Harper kanadai kormányfõ lefejezésével fenyegetõzött a Kanadában a múlt héten õrizetbe vett terroristagyanús személyek egyike - közölte kedden a gyanúsított ügyvédje a vádhatóság közlésére hivatkozva.
Amerikaiakat segítõ irakiakat fejeztek le
Az amerikai csapatok számárá információt gyûjtõ irakiak lefejezése látható azon a felvételen, amelyet egy iraki terrorista csoport hozott nyilvánosságra szerdán. Bár az elmúlt idõszakban nem került napvilágra lefejezést mutató felvétel, az iraki terrorcsoportok több túszukat kivégezték.
Elfogták a veszélyes Zarkávi-csoport egyik fejét
Elfogták az amerikaiak Fallúdzsában a Zarkávi-terrorcsoport több tagját és egy vezetõjét. A csoportot több pokolgépes merényletért és külföldi túszok lefejezéséért teszik felelõssé.
Elengedték Irakban a Fülöp-szigeteki túszt
Szabadon engedték elrablói azt a Fülöp-szigeteki túszt, akit július elején raboltak el Irakban, és lefejezésével fenyegetõztek. Az ázsiai ország végül teljesítette az emberrablók követelését, és kivonult Irakból.
- címkék:
- Irak
- túsz
- emberrabló
- lefejezés
- Címkefelhõ »
Elengedtek három török túszt Irakban
- címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- lefejezés
- hírtév
- Címkefelhõ »
Egy tengerészgyalogos lefejezésével fenyegetõznek Irakban
Egy iraki fegyveres csoport azzal fenyegetõzik, hogy le fogják fejezni túszukat, akirõl azt állítják, hogy egy amerikai tengerészgyalogos. A fegyveresek csak akkor állnak el ettõl, ha a szövetségesek elengednek iraki foglyokat.
Törököket akarnak lefejezni Irakban
Három török túsz lefejezésével fenyeget egy iraki fegyveres csoport. A magát Abu Musza az-Zarkavi híveinek valló társaság a török cégek kivonulását követeli Irakból a túszok életéért cserébe.
Elhagyják a külföldi munkások Szaúd-Arábiát
A Szaúd-Arábiában mûködõ multicégek jelentõs pluszpénzeket kínálnak alkalmazottaiknak, hogy maradásra bírják õket, a szaúdi hatóságok pedig amnesztiát a magukat feladó al-Kaida-tagoknak, hogy csökkentsék a terrorfenyegetést. Az utóbbi hetek eseményei, fõleg az amerikai mérnök lefejezése ugyanis a külföldi dolgozók valóságok exodusát indította el az arab királyságban - írja a Guardian. Szaúd-Arábiában néhány magyar család is tartózkodik, õk egyelõre maradnak.
Kivégezték a dél-koreai túszt Irakban
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelentése szerint fogvatartói kedden kivégezték az Irakban túszul ejtett 33 éves dél-koreai tolmácsot. A tévétársaság videofelvételt kapott a férfi lefejezésérõl.
Még várnak a koreai túsz lefejezésével
Egyelõre nem fejezik le koreai túszukat az iraki al-Kaida emberei. Egy koreai tolmácsot szombat este raboltak el Irakban, és akkor azzal fenyegettek, hogy hétfõn napnyugtakor lefejezik, ha Dél-Korea nem vonja ki katonáit Irakból. Az al-Kaida szervezetei az elmúlt hónapban már két amerikai túszt lefejeztek a térségben.
Négyen õrizetben az amerikai férfi lefejezése miatt
Négy személyt õrizetbe vettek Nicholas Berg amerikai állampolgár iraki kivégzésével kapcsolatban kedden Bagdadban. A hírt magas rangú iraki tisztségviselõk közölték nyugati újságírókkal. Mint mondták, "nagy elõrelépés történt" a tettesek utáni nyomozásban, részleteket azonban nem közöltek.