Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Már Giró-Szász-mentes a Kormányinfó
Mit miért tesz a kormány? – ez a témája a mai Kormányinfónak, amelyet Giró-Szász András távozása után Kovács Zoltán kormányszóvivő társaságában tart Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Így nyerné meg Orbán a következő választást
Legalább 2016 végéig szeretné napirenden tartani a menekültkérdést a Fidesz – tudta meg az Origo. A kormánypártban azzal számolnak, hogy ha a támogatottságuk nem csökken jelentősen jövő év végéig, akkor a 2018-as választás előtti jóléti intézkedésekkel nyerhetőnek tűnik a voksolás. A novemberi pártkongresszus is részben már a következő parlamenti választásról szól.
Rogán néha lehet Lázár főnöke
Rogán Antal úgy gondolja, hogy az ő szava néha pont annyit ér majd kabinetfőnökként, mint Orbán Viktor szava. A miniszterelnöki kabinetiroda vezetője miniszterként első interjúját Baló Györgynek adta.
Rogán Antal korlátlan kinevezési jogkört kapott
Törvénymódosításokkal teremtik meg Rogán Antal minisztériumának személyi feltételeit. Az általános politikai koordinációért felelős miniszter a megfelelő alapilletmény-eltérítésekkel főtanácsadói, tanácsadói munkaköröket létesíthet, a Miniszterelnöki Kabinetirodán a munkaszerződéssel foglalkoztatottak aránya meghaladhatja a személyi állomány tíz százalékát. A jogszabály hatásköröket is tisztáz Lázár János és Rogán Antal között. Követtük a törvény általános vitáját.
Lázár Jánosnak eszébe jutott a Munkásőrség
A kormány a közigazgatás átalakításával azt akarja elérni, hogy az emberek olcsóbban, gyorsabban és egyszerűbben intézhessék ügyeiket - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Pimaszságról beszélt Lázár János
Utolsó Kormányinfóját tartotta Giró-Szász András. A lemondott államtitkár két hét múlva már nem áll a pulpitusra Lázár János mellé. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint külföldi érdekcsoportok fogtak össze a magyar föld ellen, de mindenképpen megvédik azt. Ha bebizonyosodik az ellene felhozott vád, akkor Kovács Béla EP-képviselő "nagyon nagy" nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Lázár: Külföldi érdekcsoportok fogtak össze a magyar föld ellen
Utolsó Kormányinfóját tartotta Giró-Szász András. A lemondott államtitkár két hét múlva már nem áll a pulpitusra Lázár János mellé. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint külföldi érdekcsoportok fogtak össze a magyar föld ellen, de mindenképpen megvédik azt. Ha bebizonyosodik az ellene felhozott vád, akkor Kovács Béla EP-képviselő "nagyon nagy" nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Bürokrácia, földeladás és menekültek volt a téma a Kormányinfón
Sokan várják, hogy Lázár János megmagyarázza a Kormányinfón, mire gondolt konkrétan, amikor a minap arra utalt, hogy az állami mezőgazdasági cégeket hol a jobb-, hol a baloldal lopta szét, attól függően, melyik volt hatalmon. Szóba kerülhet a miniszter által az állami erdőgazdaságoknál elrendelt átfogó vizsgálat és a 2016-ra tervezett GDP-növekedés is.
Lázár János rendelte el az átfogó vizsgálatot
Mind a 22 állami tulajdonban lévő erdőgazdaságra kiterjesztette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal azt a vizsgálatot, amelyet hat állami erdőgazdasági cégnél kezdett el - mondta a Kehi kabinetfőnöke.
Giró-Szász András lemondott, de még marad
Bár a múlt heti Kormányinfón lemondott Giró-Szász András államtitkár, az újabb szokásos csütörtöki tájékoztatót még vele tartja Lázár János miniszter. Az ok: a kommunikációs államtitkár lemondása csak akkor válik hatályossá, ha megtörténik Rogán Antal miniszteri kinevezése.
Lázár János folytatja, amit Gyurcsány Ferenc elkezdett
Október 6-án kezdi tárgyalni a parlament Lázár János javaslatát bürokráciacsökkentésről és több közigazgatási díj eltörléséről. Azt már a 2016-os költségvetés főszámainak nyilvánosságra hozása óta tudni lehet, hogy bizonyos díjak csökkenni fognak. Orbán Viktor kormányainak fontos az állam megreformálása, már a második államreform-program fut 2010 óta, amit Államreform Központ és Államreform Bizottság is támogat. A magyar történelemben legutóbb Gyurcsány Ferencnek volt Államreform Bizottsága.
A nemzeti közműcég miatt módosított törvényt a parlament
Módosította az országgyűlés a villamos energiáról szóló törvényt, az új részek azt szabályozzák, hogyan kell átadni a felhasználókat, ha egy szolgáltató kivonul a piacról. A tartozás eszerint automatikusan megszűnik a régi szolgáltatóval, de ugyanakkora hátralék keletkezik az újnál. A fogyasztóknak egyébként tennivalójuk nem lenne egy ilyen váltással. Ha a kivonuló szolgáltató nem egyezik meg az új szolgáltatóval, akkor az állam dönthetné el, ki veheti át az ügyfeleit.
Nem kockázatmentes a bürokráciacsökkentés
Az ellenzéki pártok szerint a kormány mindeddig kudarcot vallott bürokráciacsökkentésben. A karcsúsítási törekvések ellenére az apparátus nemhogy nem csökkent, hanem a kétszeresére nőtt. A hatósági határidők lerövidülése önmagában nem elég: ahhoz, hogy az ügyintézők merjenek dönteni és döntéseikért vállalják a felelősséget alapvető szemléletváltásra van szükség a közigazgatásban. Egyes területeken, mint a környezetvédelem a határidők további rövidülése kifejezetten kockázatos.
Orbánnak adhat tanácsot a Fidesz megmentője
Akár tanácsadóként is folytathatja Giró-Szász András a politikai pályafutását az Orbán-kormány mellett – értesült az Origo. Elképzelhető, hogy a múlt héten posztjáról lemondott államtitkár is egy későbbi visszatérésben gondolkozik. Ez nem lenne példa nélküli, mivel már kétszer segítette ki a kormányt a szorult helyzetéből.
Pénteken egy hosszú ügy végére tehet pontot a kormány
Nem fog leállni a BKV - mondta el az Origo kérdésére Lázár János a huszonötödik Kormányinfón. A menekültválságról is beszélt a miniszter, aki bejelentette, hogy közös határrendészeti rendszer felállítására készülnek a visegrádi négyek. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kormányinfón jelentette be, hogy beadta a lemondását.
Lemondott Giró-Szász András
A jubileumi Kormányinfón jelentette be Giró-Szász András, hogy csütörtökön benyújtotta lemondását. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár nem zárta ki, hogy új feladatot kap Orbán Viktortól.
Kritikus időszakkal néz szembe hazánk
A következő fél év kritikusan fontos a magyar gazdaság jövője, fenntartható növekedése szempontjából, a kormány pedig megvizsgálja azt, hogy milyen intézkedések kellenek ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani a 2 százalék feletti gazdasági növekedést - jelentette ki a Portfolio Budapest Economic Forum nyitóelőadásán Lázár János. Külföldi elemzők szerint jelentősen javult a régió megítélése, sokkal ellenállóbbá vált hazánk a külső sokkokkal szemben. Ugyanakkor a hazai jegybankárok között nézetkülönbségek akadtak.
Jubileumot ünnepel Lázár János
A huszonötödik, jubileumi Kormányinfón jelentette be Giró-Szász András, hogy lemond. Ennek ellenére nem kizárt, hogy a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár új feladatot kap Orbán Viktortól. Lázár János bejelentette: pénteken benyújtja a közbeszerzési törvény módosítását, eszerint megszűnik az okmánycseréért, a forgalmi engedélyért, valamint az erkölcsi bizonyítványért fizetendő díj. A kerítés teljes hosszában megépül a magyar-horvát határon, a nemzetbiztonsági bizottság pedig pénteken rendkívüli ülést tart a szíriai bombázások miatt. Az Origo percről percre követte az eseményeket.
Szimbolikus gigaberuházásokat szeretne Lázár János
Nemzeti infrastruktúra-fejlesztési program elindítását tartja szükségesnek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki erről a Budapesti gazdasági fórum 2015 című rendezvényen beszélt.
Orbán Viktor meglepőt húzhat a Fidesz-kongresszuson
Orbán Viktor már a Fidesz novemberi kongresszusán a párt 2018-as miniszterelnök-jelöltje lehet. Az Origo értesülése szerint a párt fiatalítana az országos elnökségen, a probléma, hogy nem nagyon van olyan országosan ismert személy, akit érdemes lenne az elnökségbe beválasztani.
Óriási kockázatról beszélt Lázár János
Egyelőre még nincsen döntés az új egészségügyi államtitkár személyéről – mondta az Origo kérdésére Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Szólt arról is, hogy beszélnünk kell az osztrákokkal, hogy hogyan értették a kerítésellenes kijelentéseiket.
- címkék:
- Lázár János
- menekült
- határzár
- Címkefelhő »
Ki most a kormány második embere Orbán Viktor mögött?
Rogán Antal lesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, de a külvilág számára nem tisztázott, hogy milyen szerep marad Lázár Jánosnak az új minisztérium felállása után. A Miniszterelnökség vezetőjét arról kérdezzük, hogy szerinte most ki a második ember a kormányban a miniszterelnök mögött. Kövesse az Kormányinfót az Origóval percről percre!
Habonyt kihagyják az új minisztériumból
Orbán Viktor miniszterelnök kérésére jött létre a Miniszterelnöki Kabinetiroda a politikai kormányzás elősegítése miatt. Értesüléseink szerint az új hivatal november elejére állhat föl.
Újabb botrányokat hozhat Rogán kinevezése
Rogán Antal miniszteri kinevezése nem csökkentette, hanem csak növelte a hatásköri ellentéteket a kormányon belül, jelenleg azt sem lehet tudni, hol lesz az új tárca székhelye. Az Origo értesülései szerint az elmúlt hetekben csupán egy hatalmi harc zajlott a kormánypárton belül, ami Orbán Viktornak is jól jött. Annyi biztos, hogy a változások egyik áldozata Giró-Szász András lesz, aki nem kíván együttműködni Rogán Antal stábjával.
Elkészült Rogán minisztériuma
Önálló minisztériumként alakul meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda – az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János nyújtotta be kedden. Rogán Antal szerint az új tárca "elsődleges dolga az, amit a miniszterelnök feladatként meghatároz". Szakértők szerint hiába az önálló miniszteri poszt, Lázár János maradhatott a második ember Orbán Viktor mögött.
- címkék:
- Lázár János
- Rogán Antal
- Címkefelhő »
Újabb rezsicsökkentés jön
Megjelent az állami rezsicsökkentésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A határozat szerint az érintett minisztereknek szeptember 24-ig, vagyis csütörtökig kell kimutatást készíteniük, hogy mely állami szolgáltatási díjakat mérsékelnék vagy törölnék el, az milyen bevételkiesést jelentene, és milyen hatással járna.
Miniszter marad Lázár János
Nem mond le Lázár János – ezt maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be sajtótájékoztatóján. Délben még nem lehetett tudni, hogyan reagál arra, hogy Rogán Antal lett a miniszterelnök kabinetfőnöke. Orbán Viktor hárította az újságírók ez irányú kérdését, azt mondta, csak az után beszél Rogán és Lázár feladatmegosztásáról, miután megvédték a horvát határt.
Rogán szerint nincs vitája Lázárral
Rogán Antal cáfolta, hogy vitában állna Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
- címkék:
- Lázár János
- Rogán Antal
- Címkefelhő »
Orbán Viktor haragja elsöpörheti Lázárt is
Könnyen lehet, hogy Orbán Viktor nem fogja marasztalni Lázár Jánost, mert nem szereti, ha ultimátumot adnak neki – értesült az Origo kormánypárti forrásokból. A miniszterelnök számára nagy veszteség lenne, ha Lázár távozna, de a Simicska Lajossal való konfliktus is bebizonyította, hogy még évtizedes barátaival is tud szakítani.
Mindenkinek fájni fog, de a BKV-nak működnie kell
Nem örömteli dolog – ismerte el Tarlós István –, de a főváros megint "pénzért rohangál" a kormányhoz, mert a kerületi, a fővárosi és az állami források együtt sem elegendőek a közösségi közlekedés finanszírozására. Megvághatják az utazási kedvezményeket is. Az állam vagy fizesse ki az agglomerációs közlekedés költségét a BKV-nak, vagy vegye vissza ezt a feladatot – mondta Tarlós.
Orbán: Már fogtunk terroristát
Orbán Viktor szervezett támadásnak nevezte a Kossuth rádió reggeli műsorában azt, ami Röszkénél szerda este történt, és megerősítette, hogy terroristákat azonosítottak és fogtak el a magyar hatóságok. A miniszterelnök bejelentette, hogy 41 kilométeren kerítés épül a magyar-horvát határon.
Orbán: Épül a kerítés a horvát határon
Átcsoportosítja az erőket a horvát-magyar határon tapasztalható menekültáradat miatt a kormány, már az éjszaka elkezdődött a horvát határnál az ideiglenes határzár építése. A mostani tervek szerint ezt 41 km hosszan építik ki. A katonák mellett rendőröket is vezényeltek már a területre. A miniszterelnök szervezett támadásnak nevezte a Kossuth rádió reggeli műsorában azt, ami Röszkénél szerda este történt, és megerősítette, hogy terroristákat azonosítottak és fogtak el a magyar hatóságok. A beszélgetést itt követheti mondatról mondatra.
Lázár a felelősségre emlékeztetné Orbán Viktort
Nem válaszolt egyértelműen a személyes sorsáról szóló hírekre Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban emlékeztetni fogja Orbán Viktort arra, hogy neki felelősséget kell vállalnia a minisztériumában dolgozókért.
Lázár János maszatol a jövőjéről
Nem válaszolt egyértelműen a lemondását firtató kérdésre a Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha Orbán Viktor kikéri majd a véleményét Rogán Antal kinevezéséről, a saját tanácsára fogja emlékeztetni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem zárta ki, hogy lesznek még összecsapások Röszkén, de a magyar rendőrség és katonaság arra is felkészült, ha a Horvátország irányából érkeznének a menekültek.
- címkék:
- Lázár János
- lemondás
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Oldalra bukhat Lázár János
Lázár János várhatóan nem távozik a Miniszterelnökség éléről, csupán Orbán Viktorral való sakkjátszmájában dobta be a lemondását – értesült az Origo. A mostani pártbéli küzdelmek mögött már a novemberi fideszes kongresszus húzódik meg. Ugyanakkor sokan azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Lázár mégis lemond, de egyúttal új tárcát is kap.
A hátralékokat is érintené az Elmű eltűnése
Lázár János módosítót terjesztett be a villamos energiáról szóló törvényhez, ami azt szabályozza, hogyan kell átadni a felhasználókat, ha egy szolgáltató kivonul a piacról. A tartozás eszerint automatikusan megszűnik a régi szolgáltatóval, de ugyanakkora hátralék keletkezik az újnál. A fogyasztóknak egyébként tennivalójuk nem lenne egy ilyen váltással. Ha a kivonuló szolgáltató nem egyezik meg az új szolgáltatóval, akkor az állam dönthetné el, ki veheti át az ügyfeleit.
Lázár: nő a terrorveszély Magyarországon
Nem lesz menekültügyi kormánybiztos, mert nem lehet egy embernek adni ilyen szerteágazó feladatban monopóliumot - válaszolta az Origo kérdésére Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: szeptember 16-án a kormány a tervek szerint kihirdeti a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, amire addigra a törvény már lehetőséget ad, és amelynek révén a hatóságokra vonatkozó speciális szabályok is életbe lépnek
- címkék:
- Lázár János
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Orbán és Lázár határszemlét tartott Mórahalomnál
Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn előre be nem jelentett határszemlét tartott Mórahalom térségében - értesült az M1.
- címkék:
- Lázár János
- Orbán Viktor
- Mórahalom
- Címkefelhő »
Lázár: Továbbra is jó a viszony Merkellel
Zajlanak az egyeztetések a magyar és az osztrák kormány között arról, hogy Ausztria miért zárta le lényegében a hegyeshalmi határátlépési pontot - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki Kötcsén - a polgári piknik helyszínén - nyilatkozott szombat délelőtt a sajtónak a bevándorlási helyzetről.
Így indultak a menekültek Ausztriába
Kovács Zoltán kormányszóvivő szombat reggel közölte, hogy nem indul több autóbusz a Keleti pályaudvarról. Werner Faymann osztrák kancellár jelezte: Ausztria és Németország megengedi, hogy a migránsok az országukba utazzanak.
Külföldi vezért kap a paksi atomerőmű
Az Origo cikke nyomán kért vizsgálatot a kormány
Az Origo MÁV-jegyekről szóló cikke után indított vizsgálatot a kormány – jelentette be Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője inkorrektnek nevezte a vasúttársaság eljárását.
A német követség nem reagált Lázárra
A budapesti német nagykövetség nem kíván reagálni Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
- címkék:
- Lázár János
- Németország
- Címkefelhő »
Menekültkáosz, törvényi szigorítások a Kormányinfón
A menekültkérdésről, a Keleti pályaudvarnál kialakult káoszról, a kormány által tervezett jogszabályi szigorításokról és a külföldi, migránsijesztő kampányról beszélhet Lázár János a mai Kormányinfón. A tájékoztatót a szokott időpontnál korábban kezdik, mert az Országgyűlés rendkívüli ülésen tárgyal a kapcsolódó törvénymódosításokról.
Brüsszeltől Prágáig tárgyal migránsügyben Orbán
Sűrű programja lesz a következő napokban Orbán Viktornak: a miniszterelnök csütörtökön az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetőjével találkozik Brüsszelben, hogy a menekültkérdésről egyeztessenek. Pénteken pedig a V4-ek, a visegrádi országok tárgyalnak Prágában.
Óránként száz bevándorlót fognak el
Nem vetnek be fegyveres katonákat fegyvertelen tömeg ellen – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az Országgyűlés migránsügyben tartott összevont bizottsági ülésén. Ugyanitt Lázár János miniszter további milliós tömeg érkezéséről, Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig válsághelyzetről beszélt.
Tarlós: Nekem is van humorom, de más, mint Lázáré
Sajtótájékoztató-sorozatot indít a főváros aktuális ügyeiről főpolgármester - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Első alkalommal pénteken áll a sajtó elé Tarlós István. A hasonló, hetente jelentkező Kormányinfót e héten 21. alkalommal tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Lázár, Tarlós és a metróvita: a kormány döntött, nem a főváros
A kormány saját határozata cáfolja Lázár János minapi szavait a 3-as metró kocsijainak felújításáról. A miniszter szerint a kormány nem szólt bele abba, hogy felújítanak-e, vagy inkább új kocsikat szereznek be, ez Budapest döntése volt. Csakhogy a kormányhatározat szerint is a kabinet választott.
Lázár: soha nem éltünk vissza a bizalommal
Már a 2018-as előkészületekről beszélt Lázár János pénteken, a hódmezővásárhelyi Fidesz iroda átadóján.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Egymilliárdba kerülhet a migránsijesztő kampány
Több mint egymilliárd forintot ad a kormány a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, amely az illegális bevándorlókat elijeszteni kívánó külföldi tájékoztató kampányt szervezi. Az 1016 millió forintot a "megélhetési bevándorlással" kapcsolatos aktuális feladatokra költik.
- címkék:
- Lázár János
- bevándorlás
- plakát
- Címkefelhő »