Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jön a bürokráciacsökkentő törvénycsomag
Újévtől lép hatályba a közigazgatási bürokráciacsökkentésről elfogadott törvénycsomag.
- címkék:
- Lázár János
- törvény
- bürokrácia
- Címkefelhő »
A miniszter szülővárosa 1,2 milliárdot kapott karácsonyra
Hódmezővásárhely 1,2 milliárd forintos támogatásáról döntött a kormány az óév utolsó napjaiban. De jutott pénzt Felcsútnak, ahol a kormányfő a gyermekéveit töltötte, továbbá Kisvárdának is, ahol korábban a fejlesztési miniszter ügyvédkedett, illetve önkormányzati képviselő is volt.
Lázár trianonozott menekültügyben
Lázár János szerint a bevándorlás és az uniós menekültkvóta nemzetstratégiai ügyek, hiszen volt már példa a történelemben arra, hogy Magyarországon a magyarok kisebbségben voltak, az Trianonhoz vezetett.
Lázár: Nem erről volt szó
Több Magyarországot és kevesebb Brüsszelt akarunk – fogalmazott a Népszava csütörtöki számában megjelent interjúban a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Mint Lázár János mondta, a következő tíz év legfontosabb kérdése Magyarország szempontjából éppen az, mennyire képes a függetlenségét megőrizni. "Ez a Fidesz politikájának lényege, ezen a szemüvegen keresztül tekintünk mindenre" - jegyezte meg.
Gulyás: Ami Habony Árpád körül zajlik az egy bulvárjelenség
Amit Kövér László elmondott, az – ha valaki nem akarja nyilvánvaló rosszindulattal félremagyarázni –evidencia – mondta az Origónak adott interjújában Gulyás Gergely. A Fidesz új alelnöke szerint elültek a párton belüli viták, ha az ellenzék kész erre, akkor a pártfinanszírozási törvényben és az alkotmánybírák megválasztásában is kész a kormánypárt a kompromisszumra.
Aggályos Lázár-vadászatot emleget a DK
Szabálytalansággal kísért vadászaton vehetett részt Lázár János, a programon gyerek is lőfegyvert kaphatott – állítja a Demokratikus Koalíció, a birtokukba került fényképekre hivatkozva. Az ellenzéki párt a kancelláriaminiszter vadászengedélyét és mandátumát követeli. Lázár János áll a vizsgálat elébe.
Lázár János beszólt a Telekomnak
Az idei utolsónak tervezett, sorrendben 35. Kormányinfón Lázár János bejelentette, hogy jelentősen változik a családok otthonteremtési támogatása. Akiknek három gyerekük van vagy három gyereket vállalnak, 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forintos kedvező kamatozású hitelt kaphatnak új lakás vásárlása esetén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter véleménydiktatúrának nevezte, hogy a Telekom szerződést bontott Kovács Ákossal az énekes interjúja miatt.
- címkék:
- Lázár János
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Orbán Viktor mostantól már 2018-ra készül
Három ellenszavazattal újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort, aki a beszédében ismét a polgári Magyarország felépítését hangsúlyozta. Több felszólaló a párton belüli érdem nélküli előrejutást bírálta, míg mások a szervezetépítés fontosságát emelték ki.
Lázár üzent a törtető fiataloknak
Ne higgye közülünk senki, hogy az ellenzék hiánya – a nap mint nap megnyilvánuló politikai impotenciája – valamiféle „lottó ötös” a számunkra - mondta Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a Fidesz XXVI. kongresszusán. A politikus Origo birtokába került beszédében élesen bírálta az érdem nélkül törtető fiatalokat is.
- címkék:
- Lázár János
- kongresszus
- Fidesz
- Címkefelhő »
Magánemberként bulizott Ibizán a tanácsadó
Brüsszeli kötelezettségszegési eljárás menekültügyben, Habony Árpád ibizai bulizása, újra duzzadó kórházi adósságállomány és a TEK óbudai kivonulása – ez történt a héten.