Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megizzaszthatják Lázár Jánost Lillafüreden
Nem fogja támogatni a Fidesz-KDNP, hogy a hatodik alkotmánymódosítás leszavazása után oszlassák föl a parlamentet – többek között erről is dönthet a kormánypártok lillafüredi frakcióülése. A háromnapos ülésen Orbán Viktor értékeli majd a politikai helyzetet, de a közoktatás és az egészségügy is szóba kerül.
Nem lát mélyrepülést a Fővárosi Törvényszék elnöke
Nincs mélyrepülésben a magyar igazságszolgáltatás - hangsúlyozta Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke.
Lázár: Az állam elhízott
Az ország versenyképességének javítását és gazdaságának növelését célozza a bürokráciacsökkentés - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János egy Albert Einstein-idézettel foglalta össze a bürokráciacsökkentés alapelvét: "az állam a mi szolgánk, és ne mi legyünk az állam rabszolgái".
Lázár: Mélyrepülésben van az igazságszolgáltatásba vetett hit
A bíróságoknak érzékelniük kell, hogy az igazságszolgáltatás veszít a hiteléből - erről is beszélt a 38. Kormányinfón Lázár János. Ha egy tíz halálos áldozattal járó esemény felelős nélkül marad, akkor valami gond lehet a szabályokkal - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a pedagógusok demonstrációjáról szólva azt kérte, ne vigyék be a politikát az iskolába.
- címkék:
- Lázár János
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Lázár Jánost meghívták a bécsi operabálba
Lázár Jánost is meghívták a hatvanadik bécsi operabálra. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Osztrák Néppárt páholyában fog majd ülni.
- címkék:
- Lázár János
- operabál
- meghívás
- Címkefelhő »
Lázár János is beszállt a Kúria - Németh Szilárd vitába
Lázár János egy lakossági fórumon azt mondta, a politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhatnak nyomást a bíróságokra, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről.
Kiderült, miért nem lesz Kormányinfó
- címkék:
- Lázár János
- utazás
- Kormányinfó
- Címkefelhő »
Köztisztviselő? Jobban jár, ha önként felmond
Jóval több pénzt tehetnek majd zsebre azok a köztisztviselők, akik önként állnak fel, és nem várják meg a felmondólevelüket. A kormány tervei szerint jelentős összeggel támogatják majd azokat, akik a versenyszférában keresnek maguknak állást, cserébe viszont évekig nem térhetnek vissza az államigazgatásba. Kérdés csak az, képes lesz-e felszívni a piac ennyi új munkaerőt.
Lázár: Minden jogszerű a földvásárlások körül
Lázár János édesapján és nagybátyján kívül unokatestvére és egy vele egy háztartásban lévő férfi is jelentős méretű földterületekhez jutott Csongrád megyében.
- címkék:
- Lázár János
- földárverés
- Címkefelhő »
Több intézmény kikerülhet Lázár János célkeresztjéből
Általános meglepetést okozott Lázár János csütörtöki bejelentése a kormányzati háttérintézmények megszüntetéséről vagy beolvasztásáról. Egyes, az Origónak név nélkül nyilatkozó intézményvezetők szerint a Miniszterelnökség vezetőjének magánakciójáról van szó. Mások úgy vélik, változni fog még a lista, és sokat számít majd az intézmények lobbiereje.