Lando Norris
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- McLaren Racing
- Daniel Ricciardo
- Max Verstappen
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A pályán kívül nyert, Ricciardo miatt mégis elúszhat a McLaren szezonja
Sokáig úgy tûnt, hogy a McLaren összességében jobb a Ferrarinál, de az utóbbi két futam alapján elképzelhetõ, hogy a maranellóiak végül letaszítják riválisukat a konstruktõri dobogóról. Ha így lesz, akkor alighanem Daniel Ricciardo lassú beilleszkedését, valamint az olaszok továbbfejlesztett motorját lesz érdemes felemlegetni, de nem ez volt a párharc egyetlen fordulópontja.
Még hátrébb van, de a Ferrari már jobb a McLarennél
Nyeregben érezheti magát a Ferrari a konstruktõri pontverseny harmadik helyéért zajló csatában, és már a McLaren is úgy véli, hogy a Scuderia van jobb helyzetben.
Hamilton népszerûsége csökkent, már nem õ áll az élen a szurkolók között
Az idei világbajnoki cím még nem dõlt el Lewis Hamilton és Max Verstappen között, egy versenyt azonban már így is megnyert a holland pilóta. Mégpedig a népszerûségit, az eddigi legnagyobb szurkolói közvélemény-kutatásban ugyanis õ lett a legnépszerûbb Forma-1-es pilóta, miközben riválisa a második helyre sem ért oda.
Räikkönent nem érdekli, a fiatalok kedvelik a netflixes F1-sorozatot
Nem mindenkinek olyan lesújtó a véleménye a Netflix F1-es sikersorozatáról, a Drive to Survive-ról, mint Max Verstappennek, de az idõsebb versenyzõk elismerték, õket nem érdekli a tartalma.
A mindig mosolygós Norris mentális gondokkal küzdött F1-es karrierje elején
Lando Norrisra nézve nem sokan gondolnák, hogy a McLaren versenyzõje bármikor is önbizalomhiánytól szenvedett, és gyorsasága ellenére azon aggódott, hogy elég jó-e az F1-hez. A fiatal brit õszintén beszélt a mentális problémáiról.
Norris pozitívumokat is lát a drámai helyzetben elvesztett gyõzelmében
Lando Norris túltette magát azon, hogy Szocsiban lemaradt élete elsõ nagydíjgyõzelmérõl, már pozitívumokat is talál a történtekben. Sokat jelentett neki, hogy Lewis Hamilton is biztatta.
Norris is kipróbálta az F1 forradalmian új autóját, és nincs elragadtatva
Charles Leclerc után Lando Norris is vezette a szimulátorban csapata jövõ évi autójának prototípusát, és ha finoman is fogalmazott, nem igazán volt elragadtatva a tapasztaltaktól. Mindez ugyanakkor várható volt, hiszen egy sor tényezõ tehet róla, hogy a 2022-es kocsikkal nehezebb lesz a pilóták dolga.
Hogy mászott ki a hiúsággal teli sötét gödörbõl a McLaren?
Két és fél éve indult be az a folyamat, amitõl a korábban vb-címeket halmozó McLaren kezd visszatérni a hagyományainak megfelelõ szintre. Összegyûjtöttük, miben fejlõdött látványosan és kevésbé érzékelhetõen a patinás istálló.
Montoya saját drámájához hasonlította Norris elszalasztott gyõzelmét
Juan Pablo Montoya a 2001-es Brazil Nagydjon történtekkel állította párhuzamba Lando Norris Szocsiban elbukott gyõzelmét. A kolumbiai úgy véli, a McLaren fiatalja így is bizonyított Oroszországban.
Norris megélte a versenyzõk rémálmát, de fõnöke szerint ez erõsebbé teszi
Az idei F1-es szezon egyik legnagyobb drámáját élte át Lando Norris, aki néhány kilométerre volt élete elsõ nagydíjgyõzelmétõl, de végül pontok is alig jutottak neki. Fõnöke lát pozitívumot is.
Nem csak Norris döntésén ment el a McLaren gyõzelme
Könnyû lenne Lando Norris nyakába varrni a McLaren Orosz Nagydíjon elbukott gyõzelmét, de jóval árnyaltabb a kép annél, minthogy a fiatal brit kockáztatott, és végül vesztett.
Õrült orosz rulett F1-es módra
Esõ, káosz és izgalmak. Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni azt, amit az egész hétvége folyamán átélhettek a száguldó cirkusz résztvevõi és nézõi. Lewis Hamilton századik sikerét aratta, Max Verstappen büntetése után nagyot mentett és Lando Norrisnak összetört a szíve. Lássuk, mi történt.
Norris a könnyeivel küzdött, miután meghozta a gyõzelmébe kerülõ döntést
Lando Norris elmondta, õ akart kint maradni, miután az Orosz Nagydíj utolsó köreiben eleredt az esõ. A brit pilótát a sportfelügyelõk is vizsgálták, de végül csupán megrovást kapott.
Russell újabb dobogóra tör, de Norris és Sainz is támadna Szocsiban
Tartanak a Mercedestõl és a Red Bulltól az elsõ rajtsorból induló versenyzõk, de az Orosz Nagydíjon Lando Norris és Carlos Sainz is kihozná a legtöbbet a váratlan lehetõségébõl. A legjobb helyzetben George Russell lehet.
Norrist meglepte a pole, de nem örül, hogy õ vezeti majd az Orosz GP-t
Váratlan eredmény született az Orosz Nagydíj idõmérõ edzésén: Lando Norris pályafutása elsõ F1-es pole pozícióját szerezte, Carlos Sainz elõször került az elsõ rajtsorba, George Russell pedig másodszor indulhat a 3. helyrõl. Mindannyian örülnek a sikernek, de már a vasárnapi rajtra gondolnak.
Norris: Nem akartam úgy járni, mint Verstappen és Hamilton
Érdemben nem támadta csapattársát, Daniel Ricciardót a monzai gyõzelemért Lando Norris, majd a leintés után is feltûnõen boldog volt. Felidézte, hogy mi járt a fejében.
Norris szerint a McLaren nem szerencsével nyert, Ricciardónak a szabadság segített
Hatalmas meglepetést okozott a McLaren kettõs gyõzelme az Olasz Nagydíjon, de Lando Norris és Daniel Ricciardo is úgy véli, saját és a csapatuk teljesítménye miatt rászolgáltak a sikerre.
A McLaren csoda és az életmentõ glória
3213 nap... Ennyi idõ telt el a wokingi alakulat utolsó gyõzelme óta. A két éllovas, Max Verstappen és Lewis Hamilton kiesésével nem volt kérdés: ha valaki gyõzni akar, akkor a papaya színû autókon kell átverekednie magát. Jelentjük: Ez senkinek sem sikerült!
Ricciardo már napokkal korábban érezte, hogy meglepetést okozhat
Daniel Ricciardo elárulta, már pénteken volt benne egy olyan érzés, hogy nagy dobás van készülõben. Lando Norris saját maga mellett csapattársa sikerének is tud örülni, Valtteri Bottas pedig már az Olasz Nagydíj rajtja elõtt megmondta, hogy fel fog állni a dobogóra.
Fõnöke már melegíti Ricciardo jutalomautóját, Norris támadná Verstappent
A 2012-es szezon óta a legnagyobb eséllyel indulnak a McLaren pilótái a dobogós helyek vagy akár egy gyõzelem megszerzése érdekében. Az Olasz Nagydíj elõtt már melegítik Daniel Ricciardónak a gyerekkori hõse autóját.
Verstappen gyõzelme elmehetett volna, ha nem elõzi meg idõben Bottast
Max Verstappen szerint csapata mindent jól csinált a Holland Nagydíj hétvégéjén, ám fõnöke elárulta, a futamnak volt egy kritikus pontja, amin a gyõzelem is elúszhatott volna. Sergio Pérez nem ért egyet Lando Norrisszal a futam utolsó köreiben bekövetkezett incidenst illetõen.
Vettel más pályákon is szívesen látna a hollandiaihoz hasonló kanyarokat
A pilóták szuperlatívuszokban beszéltek a zandvoorti pályáról, ami 36 év után tért vissza a Forma-1-be. Sebastian Vettel úgy véli, több befelé dõlõ kanyarra lenne szükség.
Belga blama, száguldásmentes cirkusz
Ha emlékezetes versenyrõl beszélünk, akkor általában izgalmakra gondolunk, s boldogan tekintünk vissza rá. Ez a nagydíj azonban nem ezért lesz feledhetetlen... Az igazából el sem indított viadal „gyõztese" Max Verstappen lett, de a vasárnapi eredményt valójában a szombati nap döntötte el.
Vettel: Ez egy vicc! Mit csináltunk ma? Nem tudom
Nemcsak Lewis Hamilton, hanem másik két világbajnok is nekiment az F1-nek amiatt, ahogyan a vasárnapi Belga Nagydíj végét kezelte. Abban ugyanakkor kiálltak a döntéshozók mellett, hogy nem engedték versenyezni a mezõnyt Spában.
Barátja megdöbbent, amikor látta Norris hatalmas bukását
Carlos Sainz döbbent arccal figyelte Lando Norris balesetét a Belga Nagydíj idõmérõjén, Charles Leclerc-t pedig a két évvel ezelõtti tragédiára emlékeztették a történtek. A versenyzõk szerint már korábban meg kellett volna szakítani a kvalifikációt, ám a Mercedes és a Red Bull csapatfõnöke megvédte a versenyigazgatót.
Óriási balesete után Norrist kórházba szállították, de versenyezhet vasárnap - videó
Csúnya baleset miatt kellett félbeszakítani a Belga Nagydíj idõmérõ edzését, miután Lando Norris nagyon összetörte McLarenjét az Eau Rouge-kanyarban. A fiatal brit szerencsére megúszta a bukást, késõbb viszont fájdalomra panaszkodott.
Látványos animáció készült a hungaroringi rajtbalesetrõl
Új animáción keresztül látható, hogy miként zajlott le pontosan a Magyar Nagydíj rajtja után történt baleset, amit Valtteri Bottas és Lance Stroll idézett elõ. Az incidensben összesen kilencen voltak érintettek ilyen-olyan módon.
Mókamesternek tartják, de Norrist zavarja, ha csak ezt látják benne
Lando Norris elárulta, elsõsorban azért változtatott közösségi médiás szokásain, mert nem akarta, hogy csupán az F1 bohócaként tekintsenek rá. A McLaren pilótája szeretné megmutatni, hogy idei sikerei mögött kemény munka van.
Sainz: Nem vagyok Verstappen és Leclerc árnyékában
Carlos Sainz elárulta, korábbi átigazolásai is segítettek abban, hogy a Ferrarinál viszonylag hamar felvette a ritmust. A spanyol pilóta eddigi csapattársai közül többeket is a legjobbak közé sorol, de nem érzi úgy, hogy bármelyikük is elhomályosította volna õt.
Ricciardo odaszúrt a Magyar Nagydíj rajtbalesetét okozóknak, majd elment sörözni
Még ha finoman is, de Daniel Ricciardo kritizálta a Magyar Nagydíj elején többek között az õ versenyét is tönkretevõ Valtteri Bottast és Lance Strollt. A McLarennél egyelõre csak küszködõ ausztrált az elsõ kanyarban történtek mellett szenvedõs idényérõl, csapattársát pedig róla kérdeztük.
Leclerc a rajtról: Szép bowlingozás volt
Charles Leclerc, Sergio Pérez és Lando Norris is feldúltan reagált a kiesésüket eredményezõ rajton történtekre. A Mexikói pilóta autójában ráadásul a motor is tönkrement.
Elkapták a McLaren pilótáját a foci Eb-döntõje után kirabló egyik elkövetõt
Minden bizonnyal megvan a Lando Norrist a labdarúgó Európa-bajnokság döntõje után kirabló egyik elkövetõ, míg a londoni rendõrség nagy erõkkel keresi a McLaren versenyzõjének értékes karóráját eltulajdonító másik férfit is.
Alonsót hidegen hagyja, hogy szabálytalansággal vádolták
Fernando Alonso meglepõdött, hogy szabálytalan védekezéssel vádolták a Brit Nagydíj sprintfutamán, amiért ráadásul figyelmeztetést is kapott. Utólag Lando Norris nem talált benne kivetnivalót, Sebastian Vettel pedig feleslegesnek tartotta a manõvereket.
A McLaren fõnöke bírálta az Eb-döntõ szervezõit Norris kirablása miatt
Zak Brown elárulta, beszélt Lando Norrisszal, miután a brit pilótát kirabolták a labdarúgó Európa-bajnokság döntõjét követõen, és megosztotta vele saját, hasonló jellegû tapasztalatait. A McLaren Racing vezérigazgatója szerint mindez elképzelhetetlen lenne egy F1-es eseményen.
Megtámadták és kirabolták Lando Norrist, a McLaren pilótáját az Eb-döntõ után
Lando Norris, a McLaren F1-es pilótája a helyszínen szurkolt a labdarúgó Európa-bajnokság Wembley-ben rendezett döntõjén, utána viszont megtámadták és kirabolták õt.
A McLaren kezdi megelégelni Ricciardo gyengélkedését
Andreas Seidl elárulta, Daniel Ricciardo és a McLaren sem számított arra, hogy az ausztrál pilótának még a szezon kilencedik futamára sem sikerül összeszoknia autójával, ám szerinte ez elõbb-utóbb meg fog történni. A wokingiak csapatfõnöke úgy véli, Lando Norris versenyzõként és emberként is sokat fejõdött az elmúlt években.
Vettel szerint neki mást mondtak a döntéshozók, mint ami az ítéletben van
Sebastian Vettel elárulta, az Osztrák Nagydíj idõmérõje után a sportfelügyelõk szerint sem csinált semmi rosszat, már csak ezért sem érti a Fernando Alonso feltartásáért kapott büntetését. A McLaren pilótái eltérõ oldanák meg a helyzetet.
Semmiségekért tilthatják el az F1-es pilótákat, de az FIA szerint nem kell változtatni
A sportfelügyelõk mellett a Forma-1 jelenleg érvényben levõ büntetõpont-rendszerét is rengeteg kritika éri az Osztrák Nagydíj után, mondván az túl szigorú, és apró vétségekért is eltiltással büntet. Michael Masi versenyigazgató szerint azonban nincs baj vele.
Az F1 bohócának indult, de Norris hamarosan Hamilton fejére is nõhet
Osztrák Nagydíj után nem kérdéses, hogy a McLaren is kinevelte a maguk Max Verstappenét, és ez nem csak a továbbra is alulteljesítõ Daniel Ricciardónak rossz hír. Lewis Hamilton és Fernando Alonso okkal méltatja a feltörekvõ fiatalokat, akik az õ pályafutásukat is beárazhatják.
Az F1 versenyigazgatója megmagyarázta, miért büntették meg Norrist és Pérezt
Michael Masi, az F1 versenyigazgatója tolmácsolta a sportfelügyelõk álláspontját Lando Norris és Sergio Pérez Osztrák Nagydíjon történt büntetésével kapcsolatban. A McLaren versenyzõje Lewis Hamilton és Max Verstappen korábbi esetét hozta fel példaként.
A Red Bull és a McLaren is kifogásolja Norris és Pérez büntetését
Ritkán fordul elõ, hogy egy balesetben érintett két csapat fõnöke egyetért abban, hogy nem kellett volna büntetéseket kiosztani a történtek miatt, de az is szokatlan, hogy mindkét istálló pórul járt a sportfelügyelõk döntése révén.
Verstappen magát is meglepte; Norris szerint Pérez butaságot csinált
A Sergio Pérez kiszorításáért büntetést kapó Lando Norris dobogós helyezése ellenére csalódottan nyilatkozott az Osztrák Nagydíj után, mert a második helyet is elérhetõnek tartotta. Max Verstappennel eközben madarat lehetett volna fogatni.
Norris szerint Ricciardo túl agresszív volt vele, beszélni fog a csapattársával
Lando Norris és Daniel Ricciardo elõször került olyan helyzetbe csapattársként, amelyben az egyikük nemtetszését fejezte ki a másik pályán tanusított viselkedése miatt.
Idiótának nevezte ellenfelét, de Norris nem neheztel Gaslyra
Majdnem összeütközött a McLarennél versenyzõ Lando Norris és az Alpha Tauri pilótája, Pierre Gasly, a pillanat hevében a brit pilóta idiótának nevezte ellenfelét, de utána csak nevettek ezen.
Sainz: Most a középmezõnyben lesz a Ferrari
Franciaországban nem várható, hogy a vörösök csatázzanak a Mercedesszel és a Red Bull-lal. Lando Norris reméli, a McLaren ismét kihasználja, hogy õk ritkábban hibáznak.
Megterhelõ triplára készül a McLaren a hétvégi Francia Nagydíjjal kezdve
A hétvégén kezdõdik az F1-es szezon egyik legnehezebb szakasza, zsinórban három hétvégén is versenyeznek a pilóták. A McLaren csapatfõnöke szerint jól felkészültek a kihívásra.
Akár halálos kimenetelû is lehetett volna Verstappen bakui balesete?
Lando Norris úgy véli, sokkal rosszabbul is végzõdhetett volna Max Verstappen bakui balesete, míg Nico Rosberg még a hétvége elején emelte ki, mennyire veszélyes az a szakasz, ahol a holland pilóta késõbb defektet kapott. Az F1 versenyigazgatója nem ért egyet a világbajnok véleményével.
Az F1 versenyigazgatója reagált a sportfelügyelõket kritizáló Norris szavaira
Lando Norris a sportfelügyelõket kritizálta az Azeri Nagydíj idõmérõ edzése után, a versenyt követõen Michael Masi versenyigazgató pedig reagált a McLaren pilótájának szavaira.
Megbüntették Norrist, változik az Azeri GP rajtsorrendje
A sportfelügyelõk megbüntették Lando Norrist, mert nem hajtott be a bokszba, amikor Antonio Giovinazzi balesete miatt leállították az Azeri Nagydíj idõmérõjét.
Norris: Még Hamilton is hibázik és tanul belõle, hosszú út áll elõttem
Lojális marad a McLarenhez fiatal pilótájuk, Lando Norris, szerinte jövõre tovább fejlõdhet a csapat. Magát egyre felkészültebb pilótának tartja, de látja, hogy még a legjobbaknak is van mit tanulni.
Leclerc drámája után Sainz úgy érezte, meg kell mentenie a Ferrari hétvégéjét
Max Verstappen és Lando Norris egyaránt kiemelte, hogy mennyire különleges dolog dobogóra állni a Monacói Nagydíjon. Carlos Sainz igyekezett menteni a menthetõt, és úgy véli, a pódium a minimum, amit a Ferrari érdemelt ezen a hétvégén.
Legnagyobb riválisát nem lepte meg a Ferrari monacói tündöklése
Lando Norris már a Monacói Nagydíj csütörtöki szabadedzései elõtt üzent korábbi csapattársának arról, hogy mit vár a Ferraritól ezen a hétvégén, így a Red Bull-lal és a Mercedesszel ellentétben a McLarent nem érte meglepetésként a vörös autók tempója.
Norris idõvel nem csak az F1-ben indulna el a McLaren színeiben
A McLarennel szerzõdést hosszabbító Lando Norris elárulta, jól érzi magát a csapatnál, és nagyon biztató dolgokat hallott fõnökeitõl. A brit pilóta késõbb szeretne más sorozatokba is belekóstolni. Csapattársát, Daniel Ricciardót nem lepték meg a fejlemények.
Räikkönen: Manapság durvábbak a csaták, mint pályafutásom elején
Kimi Räikkönen úgy véli, a mai Forma-1-ben sokkal agresszívebben védekeznek egy párharc során, mint korábban. A finn pilóta szerint mostanra mindenre létezik valamilyen szabály.
A McLaren több évre magához kötötte fiatal tehetségét, Lando Norrist
A Monacói Nagydíj elõtt a McLaren bejelentette, hogy meghosszabbította Lando Norris szerzõdését. A brit tehetség a következõ években a wokingi istállónál folytatja a pályafutását.
McLaren: Norris különleges, de még nem õ az új Hamilton
A McLaren F1-es istállójának csapatfõnöke egyelõre nem jelentené ki, hogy Lando Norris a jövõben Lewis Hamilton nyomdokaiba fog lépni, a hétszeres világbajnok szintjéhez ugyanis még fejlõdnie kell, de ehhez szerinte megvan benne a potenciál.
Norris: Hamilton hihetetlen versenyzõ, de nem hajszolnám a rekordjait
Vasárnap a 100. alkalommal rajtolhat az élrõl Lewis Hamilton a Forma-1-ben, ezzel messze õ a csúcstartó a sportág történetében. A McLaren tehetsége, Lando Norris méltatta honfitársát, Fernando Alonso szerint a brit pilótát nem értékelik eléggé.
Megbüntették Schumacher csapattársát az idõmérõ után
A sportfelügyelõk megbüntették Nyikita Mazepint, amiért a Spanyol Nagydíj idõmérõ edzésén feltartotta Lando Norrist. A McLaren versenyzõje úgy érezte, hogy bár a feltartás az edzés elsõ szakaszában történt, a rajthelyére is befolyással volt.
F1-es tesztet kapott ajándékba élete elsõ IndyCar-gyõzelméért a McLaren versenyzõje
Nem csak élete elsõ IndyCar-gyõzelmét szerezte a 21 esztendõs mexikói Patricio O'Ward, hanem egyúttal bezsebelt egy Forma-1-es tesztet is a McLarennel.
A McLaren tagadja, hogy Verstappen feltartására utasította Norrist
A Red Bull tanácsadója egyértelmû célzást tett rá, hogy a McLaren a Mercedest akarta segíteni a Portugál Nagydíj idõmérõjén azzal, hogy Max Verstappen feltartására utasította Lando Norrist, a wokingiak azonban tagadták ezt, és elmondták, miért mondták pilótájuknak a rádión azt, amit.
Ember a sisak mögött: Lando Norris, a mókamester
Minden évben 20 kivételes kvalitással rendelkezõ autóversenyzõ körül forog az autósport királykategóriájának világa, és már a szezon elején mindent tudunk a jármûvekrõl, futamokról, ám annál kevesebbet a pilótákról magánemberként. Itt az ideje, hogy így is ismerkedjünk velük.
Hamilton küszködõ honfitársait motiválta és szurkolóit is üdvözölte
A versenyzés hevében a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton igyekezett lelket önteni mélyponton lévõ honfitársaiba is, majd Valtteri Bottashoz hasonlóan üdvözölte olasz szurkolóit.
A McLaren elõre felkészítette Ricciardót és Norrist az imolai helycserére
Lando Norris és Daniel Ricciardo egyaránt tisztában volt vele, hogy a pálya mely pontján fognak helyet cserélni, miután utóbbit megkérték, hogy adja át pozícióját. A McLaren sport- és stratégiai igazgatója a futam elõtti gumiválasztás, valamint az elsõ kerékcsere jelentette kihívások hátterébe is beavatta a nyilvánosságot.
Verstappent is elkaphatták volna Imolában, de akkor sem nyert volna 9 év után a McLaren
Megvolt az esély a McLaren elõtt, hogy Max Verstappen megelõzésével az élre álljon az Emilia Romagna Nagydíjon, utólag visszatekintve Lando Norris szerint azonban jól tették, hogy nem támadták meg a Red Bullt.
Itt a piros, hol a piros: nem csak az olasz színek miatt lengett a piros lobogó Imolában
Hideg idõ, rég nem látott izgalmak és kiszámíthatatlanság. 2021 eddig zseniálisan keveri a kártyákat, szó szerint száguldó „cirkuszt" hozott létre az Emilia-Romagna Nagydíjon, melynek gyõztese Max Verstappen és a Red Bull lett.
Leclerc jóindulatán is múlt, hogy Verstappen nem bukta el a vezetést a második rajtnál
Max Verstappen jön eggyel Charles Leclerc-nek, amiért a Ferrari pilótája nem elõzte meg õt a hibája után, ezzel megnehezítve számára az Emilia Romagna Nagydíj megnyerését. Lando Norris állítja, õ nem lett volna ilyen figyelmes.
Hamilton: Régóta nem hibáztam, örülök, hogy célba értem
Az Emilia Romagna Nagydíj mindhárom dobogós helyezettje elégedett volt az eredményével, Max Verstappen a jól sikerült rajtnak, Lewis Hamilton a felzárkózásának, Lando Norris pedig az önerõbõl elért dobogós eredménynek örülhetett.
Norris kíméletlen volt magával sokba kerülõ hibája után
Két pilótának is keserû szájízzel ért véget az Emilia Romagna Nagydíj idõmérõ edzése, de kettejük közül csak az egyik ostorozta magát keményen a hibája miatt.
Tetemesnek tûnõ hátránya ellenére a McLaren közeledett az élmezõnyhöz
Lando Norris úgy véli, a tavalyi szezonhoz képest a McLaren 2021-re jóval közelebb került a Mercedeshez és a Red Bullhoz. A brit pilóta elárulta, a csapatnál számítottak arra, hogy a Ferrari visszaesik a futamon.
Saját fegyverét fordította Ricciardo ellen a csapattársa
Lando Norris utólag elárulta, hogy a Bahreini Nagydíjon sikerült az idõmérõ edzés után változtatnia, aminek nagy szerepe volt abban, hogy jól teljesített a versenyen. Mindez pedig nem másnak, mint Daniel Ricciardónak volt köszönhetõ.
Ahol igazán számít, ott a McLaren egyelõre gyorsabb a Ferrarinál
Nagy csatát hozhat a konstruktõri harmadik helyért a McLaren és a Ferrari küzdelme az idei szezonban, de ehhez utóbbinak javulnia kell a versenyeken.
Norris nem akarta cikizni Ricciardót; a McLaren erre számított
A Bahreini Nagydíjat a negyedik helyen záró Lando Norris nem akart azon lovagolni, hogy 20 másodperces elõnnyel ért célba rutinosabb csapattársa elõtt, miközben a harmadik erõnek bizonyuló McLarennél végre megmutathatták, hogy azért annyira még nem jók, mint amennyire sokan annak tartották õket.
Megelõzte Hamiltont, de Norris szombaton már vereségre számít
Meglepõen jól kezdett Lando Norris és a McLaren-Mercedes a Bahreini Nagydíj szabadedzésein, a brit fiatal ennek ellenére pesszimista az esélyeivel kapcsolatban.
Norris szerint idén már nincs él- és középmezõny a Forma-1-ben
Lando Norris úgy véli, tavalyhoz képest közeledtek a Mercedeshez és a Red Bullhoz, és bízik benne, hogy idõnként lesz lehetõségük legyõzni õket. A McLaren pilótája szerint ezúttal a nyers tempó alapján is övék lehet a 3. hely az erõsorrendben.
Norris alig várja, hogy feltekerhessék a Mercedes-motort
Elégedett a McLaren-Mercedes teszteredményeivel Lando Norris, a csapat ifjú tehetsége, de szerinte idõ kell ahhoz, hogy mindent kihozzanak az átalakított autóból.
Átigazolások, új pilóták, átalakuló csapatok - bemutatjuk az idei mezõnyt
Jövõ hétvégén vége a várakozásnak, és a Bahreini Nagydíjjal elkezdõdik a 2021-es F1-es világbajnokság. Bemutatjuk a mezõny 10 csapatát, illetve 20 pilótáját, kiemelve, hogy mire érdemes figyelni velük kapcsolatban.
- címkék:
- Valtteri Bottas
- Carlos Sainz Jr.
- Max Verstappen
- Mick Schumacher
- Esteban Ocon
- Nicholas Latifi
- Pierre Gasly
- Lance Stroll
- Antonio Giovinazzi
- Charles Leclerc
- Lando Norris
- George Russell
- Nyikita Mazepin
- Kimi Räikkönen
- Cunoda Juki
- Fernando Alonso
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Daniel Ricciardo
- Sergio Pérez
- Forma-1 magazin
- GPhírek
- Forma-1-es hír
- Haas Formula
- McLaren Racing
- Haas F1 Team
- Alfa Romeo Racing
- Scuderia Alpha Tauri
- Aston Martin F1 Team
- Alpine F1 Team
- Red Bull Racing
- Williams
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- Címkefelhõ »
Hamilton helyében honfitársa visszavonulna a nyolcadik vb-cím után
Lando Norris nyugdíjazná Lewis Hamiltont honfitársa nyolcadik világbajnoki címe után. A McLaren pilótája szerint Hamilton pontosan tudja, mit akar kezdeni az életével, aminek nem csak az F1-rõl kellene szólnia.
Egy F1-es filmes nap kulisszái mögé pillanthatunk a McLaren jóvoltából
Mirõl is szól valójában egy Forma-1-es forgatási nap? Milyen egy autóbemutató a színfalak mögött? A McLaren most mindezt megmutatta a 2021-es autójának elsõ napjáról készült kisfilmmel.
Képek a McLaren silverstone-i bejáratásáról - Galéria
Elõször gurult pályára idei F1-es autó - videók a McLaren bejáratásáról
Bemutatásának másnapján a McLaren már pályára is vitte 2021-es autóját, hogy Lando Norris és Daniel Ricciardo bejárassa azt Silverstone-ban.
A McLaren megfeszített tempóban dolgozott az idei autón
Jelentõsen átalakított kocsival, új motorral, egy új pilótával és nagy reményekkel várja a 2021-es szezont az idei autóját elsõként bemutató McLaren.
McLaren: Ricciardo gyõzni akar, Norristól javulás kell
Daniel Ricciardo lehet a McLaren idei húzóneve, Zak Brown méltatta a futamgyõztes pilótát, bohókás csapattársától, Lando Norristól viszont az eddiginél jobb teljesítményt vár.
Ricciardo beült az új McLarenbe, hamarosan jön az új Alpha Tauri is
Zajlik a munka az új szezonra készülõ F1-es csapatoknál, a McLaren új szerzeménye, Daniel Ricciardo ellátogatott az istálló központjába, az Alpha Tauri pedig tesztelni ment és bejelentették az új autó bemutatójának idõpontját is.
Norris: Räikkönentõl nem verte volna ki a biztosítékot, ha Hamiltont kritizálja
Lando Norris szerint például Kimi Räikkönentõl elfogadott lett volna egy olyan nyilatkozat, mint amit õ tett tavaly októberben, a Portugál Nagydíj után.
Már február közepén bemutatják az új McLarent
Az Alfa Romeónál egy héttel korábban bemutatják az idei szezonra szánt F1-es McLarent, amit ismét a Mercedes motorja hajt majd és a konstruktõri dobogóért zajló küzdelem egyik esélyese lehet.
Norris: A Mercedes-motor jobb a Renault-nál a McLaren számára
Lelkesek a McLarennél a Mercedes-motor érkezése kapcsán, Lando Norris és a technikai igazgató, James Key is méltatta a csapat régi-új beszállítóját.
Lando Norris is megfertõzõdött a koronavírussal
Négyre emelkedett azon Forma-1-es pilóták száma, akik elkapták a koronavírust. Lando Norris, a McLaren versenyzõje az újabb fertõzött.
Hamilton gitározott, a McLaren pilótája rénszarvason ülõ manónak öltözött
Ahány ház, annyi (karácsonyi) szokás. Igaz ez a Forma-1-es mezõny tagjaira is, akik között akadtak szolidabban és rendhagyóbb módon karácsonyozók is.
Norris motorcseréje miatt változik a Szahíri Nagydíj rajtsorrendje
A McLaren kicserélte a belsõégésû motort és a turbót Lando Norris autójában, a brit pilóta ezért csak a rajtrács végérõl indulhat. A mezõny második felében változnak a rajtpozíciók.
A pilóták tartanak a nagy forgalomtól, amit az FIA új szabállyal orvosolna
Többen is hangot adtak aggodalmuknak, hogy a Szahíri Nagydíj idõmérõjén, azon belül is fõleg a Q1-ben akkora lesz a tumultus a pályán, hogy nem lehet elkerülni a feltartásos eseteket. Az FIA-nak azonban úgy tûnik, van megoldása a problémára.
McLaren: Sainz Isztambulban megmutatta, miért kellett a Ferrarinak
Andreas Seidl több szempontból is méltatta Carlos Sainz törökországi teljesítményét, és kijelentette, pilótája ismét bizonyította, hogy jövõre miért a Ferrarinál fog versenyezni. A McLaren csapatfõnöke a mezõny végérõl visszakapaszkodó Lando Norrist is dicsérte.
Veszélybe került Stroll rajtelsõsége az idõmérõ után
Beidézték a sportfelügyelõk az elsõ rajtkockát megszerzõ Lance Strollt a Török Nagydíj idõmérõje után, mivel elképzelhetõ volt, hogy a sárga zászlós figyelmeztetés ellenére túl gyorsan hajott. Egy büntetés a kanadai pilóta karrierjének elsõ Forma-1-es pole pozíciójába került volna.
Valentino Rossi is felköszöntötte a McLaren születésnapos pilótáját
Lando Norris pénteken ünnepelte 21. születésnapját, ez alkalomból pedig nem más, mint példaképe, a hétszeres MotoGP-világbajnok Valentino Rossi üzent neki.
Norris üzenetben is bocsánatot kért Hamiltontól nemtörõdöm nyilatkozatáért
Lando Norris az Emilia Romagna Nagydíj pénteki sajtónapján tisztázta, hogy Lewis Hamiltontól kért bocsánatot a Portugál Nagydíj után a közösségi médiában közzétett üzenetében, valamint azt is elárulta, hogy erre a lépésre önként szánta rá magát.
A rádión ócsárolta, majd bírálta Norris a gyakran karambolozó Strollt
Nem fukarkodott a kritikákkal Lando Norris, miután a Portugál Nagydíjon összeütközött Lance Stroll-lal. A kanadai pilóta a hétvégén másodszor ütközött és mostanában gyakran bajba kerül.
Sainz: Félig csalódott vagyok, de mindenképpen második lettem volna
Carlos Sainzban maradt némi hiányérzet, de összességében örül az Olasz Nagydíjon szerzett második helynek, amit véleménye szerint normál körülmények között is megszerzett volna. Andreas Seidl, a McLaren csapatfõnöke a sebességnek örül igazán, Lando Norris pedig változtatna a szabályokon.
A McLaren pilótája nem mindennapi ajándékot küldött 6 éves rajongójának
Lando Norris, a McLaren F1-es pilótája nem feledkezett meg a 6 éves Eva Muttramról, és különleges ajándékkal lepte meg a Brit Nagydíjon viselt sisakjának festését tervezõ kislányt.
McLaren: Ha nem szakítunk a Hondával, egyik fél sem fejlõdik
Zak Brown kijelentette, amikor átvette a McLaren irányítását, az is motiválta, hogy a csapat akkoriban közel sem a legszebb napjait éle. A vállalat vezérigazgatója szerint a Hondával történõ szakítás mind a két félnek jót tett. Az amerikai üzletember úgy véli, a költségvetési korlát igazságosabb feltételeket fog eredményezni.
Norris: Hamilton minden hátralévõ idei futamot megnyerhet 2020-ban
Lando Norris kijelentette, Lewis Hamiltonnak megvan az esélye arra, hogy innentõl kezdve minden futamot megnyerjen az idei szezonban. A McLaren pilótája azzal indokolta véleményét, hogy honfitársának csapattársa az egyetlen ellenfele, akinél jobb versenyzõ.
Norris szerint van rá esély, hogy a McLaren idén legyõzze a Ferrarit
Lando Norris kijelentette, a McLaren elõtt igenis ott a lehetõség, hogy év végén a Ferrari elõtt végezzen a konstruktõri pontversenyben. A brit pilóta szokott viccelõdni a maranellóiakhoz távozó Carlos Sainzcal, de nem viszi túlzásba, mert tudja, ez még visszaüthet rá.