lakáshitel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hitel
- bank
- gazdaság
- devizahitel
- kamat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bajnai: 188 ezer forinttal több lesz a fizetési borítékban
A magyarországi adórendszer változtatásainak célja, hogy az országban megérje dolgozni, az adórendszer igazságosabb legyen, és hogy ne lehessen kikerülni az adózást - mondta Bajnai Gordon az adóhatóság pénteki rednezvényén. A kormányfő egyebek mellett kiemelte: az egyensúly helyreállítása érdekében tett lépések nyomán Magyarország megítélése javult, ezzel összefüggésben a forint erősödött, ami a devizahitellel rendelkezők terheit összességében 400 milliárd forinttal csökkentette.
Hitelkönnyítés a közszolgáknak
A közszférában dolgozók, valamint a fiatalok lakáshiteleinek egy részére az állam készfizető kezességet vállal, június 15-től az ilyen hitelek felvevői fizetési könnyítést kaphatnak, például hosszabb lehet a futamidő és kevesebb a törlesztőrészlet - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Csak bizonytalanság övezi az ingatlanadót
Az ingatlanadó részletei egyelőre nem ismertek, és az utóbbi napok nyilatkozatai alapján még nem is teljesen kiforrottak. A mostani állás szerint a devizahitelesek nem számíthatnak kormányzati jóindulatra, a bérlőkre nehezen lehet áthárítani a pluszköltségeket, a bérbeadók bajba kerülhetnek, a lízingelt lakások díja pedig emelkedhet.
Lakásbérletté alakulhatnak lakáshitelek
A lakáshitelesek törlesztési nehézségeinek megoldásánál van olyan elképzelés, hogy akár bérleti konstrukcióval is kiválthatnák a hitelszerződéseket - nyilatkozott Molnár Csaba, kancelláriaminiszter hétfőn. Mint mondta, a kormány a hazai bankpiac szereplőivel és a szabályozó hatósággal közösen egy olyan modell megalkotásán dolgozik, amely biztosítja, hogy a lehető legtöbb hiteltörlesztési zavarral küzdő család a saját otthonában maradhasson. Akár annak árán is, hogy a hitelszerződéseket bérleti konstrukcióval váltják ki - tette hozzá.
Olcsóbbak lettek a forintalapú lakáshitelek
Csökkent márciusban a háztartások új forintalapú, lakáscélú hiteleinek átlagos hitelköltség mutatója - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből.
- címkék:
- hitel
- lakáshitel
- devizahitel
- MNB
- Címkefelhő »
Homályos adóterv, ingatlanadó, zuhant az OTP, maradt az alapkamat - válsághíradó
Homályos a Bajnai-kabinet adóterve, bevezethető az ingatlanadó, az ekho már 2010-ben megszűnhet. Nem változott a jegybanki alapkamat pénteken, ami megosztotta a külföldi elemzőket. Gyengült a forint, a BUX az OTP-vel zuhant. Nem adnak önerő nélkül lakáshitelt a bankok és lejtőn az áramfogyasztás a válság miatt. A GM már ingyen is adná az Opelt, 8 éves csúcson az orosz munkanélküliség Ororszországban. Válsághíradó.
Sz�ks�g lehet a bankok lojalit�s�ra
Egyel�re nem tudni, mik�nt viszonyulnak a magyarorsz�gi bankok a korm�ny �jabb, -�ez�ttal az �ll�sukat elvesz�t� - lak�shitelad�sokat seg�t� terv�hez. Az el�z� hasonl� kezdem�nyez�s�rt nem lelkesedtek, �s ezt nem is titkolt�k. Az �gyfelek mindenesetre megpr�b�lhatnak magukon seg�teni, csak k�r�l kell n�zni a piacon.
- címkék:
- bank
- piac
- lakáshitel
- állás
- Címkefelhő »
Elt�ntek az �ner� n�lk�li lak�shitelek
A v�ls�g miatt ma m�r a bankok �ner� n�lk�l nem adnak lak�shitelt az �gyfeleknek, a szerz�d�sk�t�shez legal�bb az ingatlan �r�nak a fel�t kell el�teremteni - der�l ki a Vil�ggazdas�gb�l.
Indul a hajrá a lakástámogatásokért
Szűk három hónapja van még annak, aki lakásvásárlás vagy hitelfelvétel esetén élni szeretne a gyerekek után járó lakásvásárlási kedvezménnyel (szocpol, félszocpol), illetve az állami kamattámogatással. Július 1-jétől ezek nem elérhetők, így vélhetően sokan előrehozzák a vásárlásukat az év első felére.
Magáncsődbe menekülhetnek a hitelekkel küzdő családok
Elkészült a magáncsődről szóló kormányzati tervezet, amely azokon a családokon segítene, akik nem tudják fizetni a hiteleiket. A magáncsőd nem jelenthet megoldást minden bajba jutott családnak, főként azok élhetnek majd vele, akiknek van valamekkora vagyonuk. Az igazságügyi tárca szerint az erről szóló jogszabály 2010-ben léphetne hatályba.