Kunhalmi Ágnes

címke rss

Kunhalmi: Azonnal lépni kell

Archívum2015.01.13, 13:54

Azonnali korrekciókat sürget az oktatási rendszerben a szocialista Kunhalmi Ágnes.

Februárban a kétharmad lesz a tét Veszprémben

Archívum2014.11.23, 22:59

Horváth Imre az MSZP jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást. A szocialisták szerint az eredmény reményt adhat. Úgy vélik, ezzel a győzelemmel megkezdődött a kétharmad lebontása. A Fidesz csak egy szűkszavú közleményt adott ki, ellenfelüknek nem gratuláltak. Az Origo által megkérdezett politikai elemző szerint az MSZP jelöltjének nem a győzelme, hanem annak aránya volt meglepő.

Jobbikos ölelés lett a Fidesznek szánt pofonból

Archívum2014.11.16, 16:02

Az MSZP vezetőinek el kell mennie Ózdra és a térségbe, meg kell érteni, milyen változás zajlik ma az országban – mondta Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke arról, hogy a Jobbik jelöltje lett a polgármester a megismételt választáson. Az újpesti időközi választásról azt mondta, ha az MSZP jelöltje nyer, egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada. Ehhez azonban szükségük van minden baloldali párt és a civilek támogatására is. 

A Fidesz-uralom végét várják a baloldalon

Archívum2014.10.11, 17:45

A vég kezdete lesz a Fidesznek a választás - hangztatták a szónokok az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös kampányzáróján, ahol Bokros gyávának nevezte Tarlós Istvánt, amiért nem állt ki vitázni. 

Szocialisták az utolsó esély után

Archívum2014.10.09, 07:50

Kiábrándultam a politikából? Mielőtt igenlő választ adhatnék, Kunhalmi Ágnes figyelmeztet, hogy ez nem csak a politikáról szól. Hanem az életemről. Amin csak én tudok változtatni. Arra sajnos nem tér ki, hogy ha ez így van, akkor miért szavaznék a szocialistákra.

A DK letahózta és lebunkózta a miniszterelnököt

Archívum2014.09.29, 19:43

Keményen bírálták Orbán Viktor miniszterelnököt az ellenzéki pártok szombati, a KDNP rendezvényén mondott beszéde miatt. Volt, aki szűklátókörűségről, más veszedelmes szavakról, a Demokratikus Koalíció szóvivője egyenesen tahóságról beszélt. 

Eltörölné a bölcsődei gondozás díját az MSZP

Archívum2014.09.20, 21:45

A fővárosi MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri, amennyiben ősszel jelöltjei többségbe kerülnek az önkormányzati választáson.

Falus felkészült Tarlós megbuktatására

Archívum2014.08.15, 17:42

Végül az eredetileg tervezettnél kevesebb, 16 helyett csak 14 közös polgármesterjelöltet indít Budapesten az Együtt–PM, a DK és az MSZP, viszont mindannyian ezt is nagy eredménynek értékelték a fővárosi együttműködés bejelentésén. Bemutatkozott Falus Ferenc közös főpolgármester-jelölt, aki válaszolt az Origo kérdéseire.

Mindenkivel kiegyezett az MSZP, magával is

Archívum2014.08.13, 17:00

Elhárult az akadály az ellenzéki összefogás elől Budapesten, miután az MSZP engedett Óbudán. Megvan a helyi megállapodás az Együtt–PM-mel és a DK-val Zuglóban is, Angyalföldön pedig az MSZP adja a közös polgármesterjelöltet, de várhatóan a képviselői helyekért a DK és az Együtt–PM közösen indul a szocialisták jelöltjeivel szemben.

Néhány mandátumon megy még a huzavona

Archívum2014.08.11, 20:56

Lényegében kész a megállapodás az önkormányzati választáson való indulásról a baloldali pártok között a fővárosban, összbudapesti szinten lezárták a tárgyalásokat, helyi szinten még egyeztetnek "egy-két önkormányzati hely sorsáról" – mondta az MSZP budapesti elnöke.

Nem ragaszkodik az MSZP Horváth Csabához

Archívum2014.07.17, 16:50

Nem ragaszkodik az MSZP Horváth Csaba főpolgármesteri indításához, feltéve, ha a szövetséges Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció mutat nála alkalmasabb személyt. Neveket ugyan nem mondott Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, de szerinte az lesz a nyerő főpolgármester-jelölt, aki képes az emberek agyáig és szívéig eljutni.

Hokedliről lépett félre Kunhalmi Ágnes

Archívum2014.07.01, 20:01

Egy hokedliről esett le hétfőn Kunhalmi Ágnes. A szocialista országgyűlési képviselő ezzel magyarázta, hogy tegnap délelőtt mentőt kellett hívni hozzá, majd rövid időre kórházba is szállították. A politikus ma már otthon lábadozik.

Kórházba vitték Kunhalmi Ágnest

Archívum2014.06.30, 21:53

Mentőt kellett hívni hétfő délelőtt a Képviselői Irodaházhoz, mert Kunhalmi Ágnes rosszul lett. A szocialista képviselőt a mentőautóban megvizsgálták, majd az egyik fővárosi kórház sürgősségi osztályára szállították.

Könnyen megbénulhat Budapest – interjú Kunhalmi Ágnessel

Archívum2014.06.11, 10:22

Kunhalmi Ágnes úgy érzi, egyelőre nagy falat lenne számára az MSZP vezetése, a párt fővárosi elnöki jelöléséről viszont még gondolkodik. Szerinte a Fidesz csak azért változtatta meg az önkormányzati törvényt, mert másképp nem tudja megnyerni a fővárost, az új rendszernek azonban nem csak Budapesten lesznek súlyos következményei.

Kunhalmi Ágnes meccselhet Gyurcsányékkal Budapesten

Archívum2014.05.30, 10:29

Mesterházy Attila déli lemondása után csütörtökön este ülésezett az MSZP budapesti párttanácsa. A budapesti szocialisták információnk szerint a teljes reformról beszéltek, és azt javasolták, hogy júniusban válasszon a kongresszus új elnököt, a teljes tisztújítás az önkormányzati választás után legyen, és még júniusban legyen új budapesti elnök is, aki tárgyal Gyurcsánnyal és Bajnaival a posztok elosztásáról. Erre a posztra Kunhalmi Ágnes a legesélyesebb.

Megint újraszámolják a szavazatokat a XVIII. kerületben

Archívum2014.04.22, 11:59

Még mindig nincs végeredménye a választásoknak a legszorosabb eredményű választókerületben, a Kúria ugyanis elrendelte a kerületben az összes érvénytelen szavazat újraszámlálását.

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát

Archívum2014.04.08, 11:52

Néhány száz szavazat dönt arról, hogy meglesz-e a Fidesz kétharmados többsége a következő ciklusban. Az egyik legfontosabb helyszín Budapest XVIII. kerülete, ahol szoros versenyt vív a szocialista Kunhalmi Ágnes a fideszes Kucsák Lászlóval. Ezt a küzdelmet pedig nagyrészt egy Havanna lakótelepi panelház lakói döntik el, akik számára a rezsicsökkentés hozta el a pénzügyi jólétet.

Itt még nem dőlt el a választás

Archívum2014.04.07, 15:55

A legszorosabb verseny Budapest 15. választókerületében van. Valószínű, hogy csak napok múlva derül majd ki, meglesz-e a Fidesznek a kétharmadhoz szükséges 133 mandátum – tudósít az Origo.hu. 

Így öltöznek a magyar politikusnők – stylist szemmel

Archívum2014.04.01, 16:35

Hogyan öltözzön, sminkeljen, és milyen frizurát viseljen egy olyan nő, aki aktívan politizál? Szemes Nóra személyi stylist elárulta - szigorúan stylist szemmel nézve -, mi a véleménye Dúró Dóra, Csiba Katalin, Selmeczi Gabriella és Kunhalmi Ágnes megjelenéséről.

Választási plakátok 2014-ben, stylist szemmel - ki viszi a prímet?

Archívum2014.03.25, 16:06

Az egész országot beborítják a választási plakátok, így akiket hidegen hagy a politika, azok is lépten-nyomon belebotlanak a témába. A Life.hu is körbenézett a szerkesztőség környékén, ki hogyan próbál kampányolni. Megkértük Szemes Nóra személyi stylistot, mondja el a véleményét arról, hogy szigorúan stylist és fotós szemmel milyen üzenetet közvetítenek a politikusok a megjelenésükkel, az öltözködésükkel a plakátokon.

Színésznőnek készült az ismert politikusnő, Kunhalmi Ágnes

Archívum2014.03.25, 16:13

A Life.hu "A politikus is ember" című sorozatában politikusok mindennapjait, politikától távoli, emberi arcát mutatja be - politikamentesen. Ismerjétek meg jobban Kunhalmi Ágnest, az MSZP elnökségi tagját, a párt oktatáspolitikusát.

Simon Gábor itt már törlődött az agyakból

Archívum2014.03.15, 02:34

A baloldal péntek este szinte mindenkit és mindent bevetett Pestszentlőrincen: Bajnai Gordon viccekkel szórakoztatott, Mesterházy Attila telefonon jelentkezett, Horváth Csaba a közönségből integetett. Ebben a választókerületben indult volna Simon Gábor, de miután kiderült az eltitkolt 240 milliója, az MSZP egyik ismert politikusa, Kunhalmi Ágnes ugrott be helyette. A bemutatkozó fórumán megtudtuk, hogy ellenfele volt kollégái most a lakásura hívják őt, szeret idézni Hoffmann Rózsától, arról viszont fogalma sincs, honnan van az a bizonyos 240 millió.

Botka és Tóbiás követi Mesterházyt

Archívum2013.10.12, 15:16

Mesterházy Attila fogja vezetni az MSZP listáját, ha a kongresszus nem vétózza meg, közvetlenül utána Botka László és Tóbiás József következik. Az EP-listát Szanyi Tibor vezeti.

Előző
  • 1
  • 2
Következő