külpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Európai Unió
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Irak állítólag elfogadja a BT-határozatot
Szaud el-Feiszal szaúd-arábiai külügyminiszter bejelentette szombat este, hogy Irak elfogadta a Biztonsági Tanács 1441-es számú határozatát. Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter azonban - ezt cáfolva - azt nyilatkozta, hogy országa egyelőre tanulmányozza a határozatot, még nem döntött álláspontjáról. Az arab országok megpróbálnak nyomást gyakorolni Bagdadra a határozat elfogadásának és az ENSZ-szel való együttműködés folytatásának érdekében.
Tovább bonyolódik az orosz kémbotrány
Svédországból kiutasítottak két orosz diplomatát a kábel nélküli távközlési berendezéseket gyártó Ericsson cég kémbotránya ügyében. A stockholmi külügyminisztériumba kérették hétfőn az orosz nagykövetet és közölték vele, hogy nem kívánatos személynek nyilvánították a nagykövetség két, diplomáciai státust élvező alkalmazottját a nemzetbiztonságot is sértő ipari kémkedési üggyel összefüggésben - jelentette be a minisztérium szóvivője.
Pert nyert a Fidesz Kováccsal szemben
Első fokon megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított az országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. Kovácsnak a nem jogerős döntés szerint három napilapban kell elnézést kérnie a Fidesztől.
EU: a követendő mintában sincs egyetértés
Szerdán sor került a Fidesz által kezdeményezett vitanapra az EU-csatlakozással kapcsolatban. A kormány a csatlakozás történelmi jelentőségére és az össznemzeti összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kovács László külügyminiszter ismét amellett érvelt, hogy a népszavazás előzze meg a csatlakozási szerződés aláírását. A Fidesz ugyanakkor öntudatosabb érdekérvényesítést követelt a kormánytól a tárgyalások során. A vitában központi helyet kapott a mezőgazdaság kérdése.
A fehérorosz elnök nem mehet a NATO-csúcsra
Csehország nem ad beutazási engedélyt Alekszandr Lukasenkonak, így a fehérorosz államfő nem tud résztvenni a jövő héten zajló prágai NATO-csúcson, valamint az Észak-atlanti Partnerségi Tanács ülésén. Cyril Svoboda cseh kormányfő-helyettes, külügyminiszter leszögezte: a döntésre azért került sor, mert a fehéroroszországban megsértik az emberi jogokat. A lépést az EU is támogatja.
Izrael: meghalt Abba Eban egykori külügyminiszter
Nyolcvanhét éves korában egy Tel-Avivi kórházban vasárnap elhunyt Abba Eban volt külügyminiszter, az izraeli diplomácia jelentős alakja.
- címkék:
- Izrael
- alak
- diplomácia
- külpolitika
- Címkefelhő »
Bekeményítenek a prágai rendőrök a NATO-csúcsra
A prágai rendőrök azzal fenyegetőznek, hogy sokkal keményebben lépnek fel a NATO-csúcs alatt a rendbontó tüntetőkkel szemben, mint tették ezt 2000-ben az IMF kongresszusa idején. Tizenkétezer tüntetőre számítanak Prágában, és közel 50 NATO-ellenes rendezvényt engedélyeztek már a hatóságok. A magyar Külügyminisztérium arra figyelmeztette a Csehországba utazó magyarokat, hogy legyenek a rendőrökkel szembe készségesek.
30 milliárdos reformtervvel érkezett Medgyessy a NATO-csúcsra
A prágai NATO-csúcson Kovács László külügyminiszter az [origo] kiküldött tudósítójának elmondta: Magyarország nem küld harcoló alakulatokat Afganisztánba és egy esetleges katonai akció esetén Irakba se. Medgyessy Péter miniszterelnök közölte: 30 milliárdos reformtervvel érkezett Prágába.
A pártok láthatják először Bush levelét
Vasárnap estére négypárti egyeztetést hívott össze Kovács László külügyminiszter, hogy először a parlamenti politikusok ismerhessék meg Bush amerikai elnök levelét. A levélben Bush összefoglalta, mit vár Magyarországtól egy Irak elleni háború esetén. Medgyessy Péter miniszterelnök annyit előre közölt, hogy harcoló alakulatokat nem kért az USA.
Felésége gátolta Powell elnökjelöltségét
Colin Powell, az Egyesült Államok jelenlegi külügyminisztere a felesége kérésére mondott le arról, hogy 1996-ban elinduljon az elnöki posztért. Alma Powell attól tartott, hogy férje ellen merényletet követnének el a kampány során - derül ki a Watergate ügyet feltáró egyik újságíró új könyvéből.
- címkék:
- Colin Powell
- USA
- külpolitika
- könyv
- merénylet
- Címkefelhő »