külpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Európai Unió
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Külügyminiszter nélkül a külügyi bizottság rendkívüli ülése
Kovács László külügyminiszter nem fog részt venni az Országgyűlés Külügyi Bizottságának hétfői rendkívüli ülésén, mivel - közlése szerint - Németh Zsolt (Fidesz), a testület elnöke nem egyeztetett vele az időpontról, amely különben sem megfelelő számára.
A külügy megkönnyíti a nyomozást az MTV-ügyben
Szabó László Zsoltot nem szakmai okokból rendeltük haza canberrai diplomáciai posztjáról - mondta Kovács László külügyminiszter. Kovács közölte: Szabó hazarendelése korábbi tévéelnöki posztjával függ össze. A külügyminiszter hozzátette: elképzelhetetlennek tartja, hogy ne hallgatnák ki a volt tévéelnököt a tévé visszás gazdálkodását vizsgáló nyomozók.
A külügyminiszter felmentette Schmitt Pált
Kovács László külügyminiszter június 30-ával felmentette tisztségéből Schmitt Pál svájci nagykövetet. A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy a nagykövet főpolgármester-jelöltként indul az önkormányzati választásokon.
A státustörvény módosítására készültek Orbánék
A státustörvény módosítását akarta elérni egyik utolsó javaslatában az Orbán-kormány - írta a Népszabadság. A változások elsősorban a hozzátartozói igazolványra , illetve az ajánló szervezetek jellegére vonatkoznak.
Kovács László: végrehajtjuk a száznapos programot
Kovács László szerint az ellenfél nem képes beletörődni a választási vereségbe, ami abból is látszik, hogy Orbán Viktor gátlás nélkül az utcára viszi a politikát. A szocialista pártelnök, külügyminiszter erről szerdán, Budapesten beszélt az "Economy 2002", a XXI. század Magyarországáért Egyesület vendégeként.
Visszavonhatják a magyar acélvámokat
Magyarország azonnal visszavonja a hétfőn bevezetett acélipari intézkedéseket, amennyiben az Európai Unió és az Egyesült Államok is így tesz, mondta a Külügyminisztérium (KüM) helyettes államtitkára. Major István szerint a magyar acélipar védőintézkedések nélkül is működőképes.
Nem ajánlatos Indiába és Pakisztánba utazni
A Külügyminisztérium azt ajánlja az indiába és Pakisztánba készülőket, hogy egyelőre halasszák el utazásukat. Az indiai védelmi miniszter szerint erős nyomás nehezedik rájuk, hogy megtámadják a pakisztáni terroristákat.
Podgorica tájékoztatást kért a Djukanovic elleni vizsgálatról
A montenegrói külügyminisztérium csütörtökön teljes tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól a Milo Djukanovic montenegrói elnök ellen indított vizsgálatról. Olaszországban nagymérvű cigarettacsempészettel hozták összefüggésbe a montenegrói elnököt.
Megszűnnek az orosz büntetővámok az agrártermékekre
Egy hónap múlva megszűnnek a magyar agrártermékeket sújtó orosz büntetővámok - írja a Világgazdaság, a külügyminisztérium közleményére hivatkozva. A korlátozás eltörlésével Magyarország ismét normális kereskedelmi feltételek mellett exportálhat Oroszországba egyes agrártermékeket.
USA: terrortámadás várható Törökországban
Napokon belül terrortámadás várható törökországi civil légiközlekedési célpontok ellen - közölte az USA külügyminisztériuma. Azt, hogy kik tervezik az akciót, és az erről szóló figyelmeztetést mire alapozzák, nem tudatta a hivatal. Tájékoztatásuk szerint a török kormány megtett minden szükséges óvintézkedést.