Külgazdasági és Külügyminisztérium

címke rss

Töröcskei már egy éve nem kereskedik Bakuban

Itthon2015.03.10, 18:59

A keleti nyitás jegyében 2012-ben elsõként Azerbajdzsánban, Bakuban nyílt magyar kereskedõház -Töröcskei István azóta tönkrement bankja, a Széchenyi Bank finanszírozásával. A bank bedõlése után a külgazdasági tárcától érdeklõdtünk, és kiderült, már egy éve átvették Töröcskeitõl a boltot.

350 milliót szórhatott el tanulmányokra a kormány

Gazdaság2015.03.10, 13:16

A Demokratikus Koalíció a birtokába került dokumentumokra hivatkozva több százmillió forintos, a bûncselekmény gyanúját is felvetõ kormányzati pazarlást kér számon a kabinet több jelenlegi és volt tagján.

Szijjártó: Az autóipar a gazdaság kulcsa

Gazdaság2015.03.10, 12:52

Az autóipar dinamikus növekedése nélkül nem teljesülhetnek a kormány gazdasági célkitûzései, mondta Szijjártó Péter. A tárcavezetõ ipari rezsicsökkentésrõl is beszélt.

Újabb áltisztviselõ: Kiss Szilárd sem volt miniszteri biztos?

Itthon2015.03.09, 14:49

Nem is volt miniszteri biztos az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet botrányával összefüggésben nemrég vesztegetés gyanújával elõzetesbe került egykori diplomata, Kiss Szilárd. Legalábbis az agrárminiszter ezt állítja. Korábban az MTI pedig a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkáraként írt róla.

Nem kímélte a kormányt Thomas Melia

Itthon2015.03.07, 14:00

Civil szervezetek zaklatásáról, gyengülõ fékekrõl és ellensúlyokról beszélt Thomas Melia Budapesten. Az amerikai helyettes külügyi államtitkár több ügyben is jelezte Washington aggodalmait. A magyar politikusok inkább a szépre emlékeztek a látogatás kapcsán.

Szijjártó Péter menesztése marhaság

Itthon2015.02.25, 18:20

Kormányülésen védte meg külügyminiszterét Orbán Viktor - értesült miniszterelnökségi forrásból az Origo.

Nem szóltak, hogy szolidaritást vállalunk Ukrajnával

Nagyvilág2015.02.23, 18:58

Sem a magyar külügy, sem az állami hírügynökség nem számolt be arról, hogy Magyarország államtitkárt küldött ki a hétvégi kijevi Dicsõség menetére, amellyel a 2014 februárjában lelõtt mintegy száz áldozatra emlékezett az európai politika színe-java – hat ország például államfõi szinten volt jelen. A menethez képest kisebb súlyú eseményekrõl rendre beszámoló tárca szerint helyes döntést hoztak.

Interneten keres új dolgozókat a Külügyminisztérium

Itthon2015.02.10, 13:28

Az internethez fordult a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy attasékat találjon az állományába. A hirdetés nemcsak a Kormány.hu portálon, hanem a sokak által használt Profession.hu internetes oldalon is megtalálható. 

Nevelt lánya miatt bukhat mindent Mikola István

Itthon2015.02.02, 17:15

Nevelt lányának adóssága miatt zárolták Mikola István ingatlanjait. A külügyi államtitkár 2004-ben kezeskedett egy nagyobb, 60 ezer frankos lakáshitelért, amit jó ideje nem törlesztenek. Most szinte mindent elveszíthet miatta.

Szijjártó uniós pénzbõl hozná ide az orosz gázt

Gazdaság2015.01.27, 23:52

Ha az oroszok valóban elviszik Törökországba a Déli Áramlatba szánt gázt, és valóban megépül az elosztóközpont a görög-török határon, akkor a Közép-európai országoknak szükségük lesz az unió forrásaira, mert önerõbõl nem tudják végrehajtani azokat a fejlesztések, amik a gáz továbbszállításához kellenek.

Bruttó 390 ezerért ad tanácsot Farkas Bertalan

Itthon2015.01.28, 09:28

Bruttó 390 ezer forintos fizetést kap havonta Farkas Bertalan a Külgazdasági-és Külügyminisztériumtól. A volt ûrhajós ezért a pénzért miniszteri tanácsadóként konferenciákon és elõadásokon vesz részt. 

A kormány elmondta, miért nem mennek el Davosba

Gazdaság2015.01.21, 11:47

A Nemzetgazdasági Minisztériumnak nincs kapacitása, és más fórumokon képviselik Magyarországot. A külügy szintén más találkozókra jár. A Világgazdasági Fórumon egyébként is általában a világ legnagyobb gazdaságai vesznek részt, Magyarország ezek szerint nem tartozik ebbe a csoportba.

Tíz halálos áldozata van a komptûznek

Nagyvilág2014.12.29, 21:20

A legutóbbi információk szerint két magyar állampolgár utazott a Norman Atlantic olasz komphajón, ami a görögországi partoknál kigyulladt. Egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk - közölte a külgyi tárca. A legfrissebb hírek szerint tíz halálos áldozata van balesetnek. Korábban nyolc halottról adtak hírt, de a nap során két további holttestet találtak. A mentés délutánra befejezõdött, utolsóként a kapitány hagyta el a hajót.

Két magyar állampolgár is volt a kigyulladt olasz kompon

Life.hu2014.12.29, 17:01

A görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic olasz komphajón két magyar állampolgár utazott. Egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk.

Szijjártó Péter nem beszélt Washingtonnal

Itthon2014.12.22, 19:18

Semmilyen telefonhívást nem kapott hétfõn Szijjártó Péter Washingtoból - közölte az Origóval a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófönöke, Fülöp Judit. 

Szijjártó Péter levelet küld Washingtonba

Itthon2014.12.22, 18:09

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden levelet küld az Egyesült Államok külügyminisztériumához André Goodfriend, a budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivõje diplomáciai mentességének felfüggesztésérõl. 

Sportriporter lehet Szijjártó új szóvivõje

Itthon2014.12.16, 19:18

Menczer Tamást, a közmédia 30 éves sportriporterét, korábbi bajai focistát igazolta le szóvivõnek a külügyi tárca - értesült az Origo.

A kormány visszautasítja McCain szavait

Itthon2014.12.03, 19:55

A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja és határozottan visszautasítja John McCain szenátornak a magyar miniszterelnököt, illetve Magyarország és Oroszország viszonyát illetõen tett szavait –közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelõs államtitkára miután beszélt André Goodfriend, ideiglenes amerikai ügyvivõvel.

Intõ jel McCain kemény kijelentése

Itthon2014.12.03, 14:17

Orbán Viktor politikáját egyáltalán nem lehet újfasisztának minõsíteni, ennek ellenére John McCain republikánus szenátor, volt amerikai elnökjelölt kijelentését figyelmeztetõ jelnek kell tekinteni. Gulyás Gergely szerint a veterán szenátor – egy rövid idõre – elvesztette a józan ítélõképességét. Idõközben André Goodfriendet bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba.

Bekérette a külügy Goodfriendet

Itthon2014.12.03, 11:05

A Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelõs államtitkára szerdán bekérette André Goodfriend ideiglenes amerikai ügyvivõt.

Arab üzletember lehet Magyarország nagykövete

Itthon2014.11.27, 21:02

Arab származású üzletember lehet Magyarország új nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben. Nem magyar diplomatát jelölni szokatlan lépésnek számít. 

Maszatol és sérteget a kormány a fecnizéssel

Itthon2014.11.14, 15:24

Burleszkbe illõ, és ami fontosabb, súlyos diplomáciai sértésnek minõsül, hogy Orbán Viktor is komolytalan "fecninek", majdhogynem ellenzéki pamfletnek minõsíti az amerikaiak által a kitiltási botrány kapcsán átadott dokumentumot. Az Egyesült Államok joggal sértõdhetne meg ezen, ugyanis az irat pontosan olyan, amilyennek lennie kell.

Nem bizonyíték a külügy szerint az amerikai irat

Itthon2014.11.13, 20:22

Semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át korábban a külügyi tárcának – állapította meg Magyar Levente államtitkár, bemutatva az iratot. A dokumentum utal a dohánykoncesszióra és Horváth András dossziéjára is.

Ennyit kapnak Szijjártó biztosai

Itthon2014.11.12, 12:08

Közzétette Szijjártó Péter, mennyit keresnek havi és napi bontásban a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak dolgozó miniszteri biztosok. Nagyok a különbségek, a minimálbér alatti 60 ezres tételtõl a 700 ezren felüli fizetésig terjed a skála. A tanácsadók havonta bruttó 5 millió forintot kapnak összesen.

Közpénzbõl nyílik a székelykapu Ausztráliában

Itthon2014.11.06, 17:08

Székelykaput kap Canberra, nemzeti táncegyüttes utazik törökörszági vendégszereplésre - a költségeket a  külügyminisztérium állja, derül ki a Magyar Közlönybõl.

220 embert rúgnak ki a külügybõl

Itthon2014.10.22, 13:24

Minden negyedik dolgozót elbocsájtják jövõ héten a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, hogy hatékonyabb legyen a munkavégzés - erõsítette meg az Origo információját Szijjártó Péter miniszter.

Bizottságok elõtt az amerikai botrány

Itthon2014.10.20, 11:06

Parlamenti bizottságok elé kerül az amerikai beutazási tilalom ügye, hétfõn a nemzetbiztonsági, kedden várhatóan a külügyi testület tárgyalhat róla. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nem tud arról, hogy kormánytagok is felkerültek volna arra a listára, amelynek szereplõit korrupciógyanú miatt kitiltották az Egyesült Államokból – a kabinet teljes nyilvánosságot akar, és konkrét neveket vár.

Szijjártó: az USA a barátunk

Itthon2014.10.18, 15:30

Egyértelmûen a nyugati szövetségrendszerhez tartozik Magyarország, de a baráti Amerikának is szóvá tesszük a magyarokat sértõ nyilatkozatokat - mondta Szijjártó Péter. A külügyi és külgazdasági miniszter egy lapinterjúban ugyanakkor arról is beszélt, hogy Európa nem lehet sikeres, ha nem mûködik együtt a keleti országokkal.

Eldurvulni látszik a magyar-amerikai korrupciós háború

Itthon2014.10.29, 21:16

Több magyar üzletembert és közéleti szereplõt tiltottak ki az Egyesült Államokból, mivel amerikai cégeket próbáltak korrumpálni. Sajtóértesülések szerint Vida Ildikó NAV-elnök és több más NAV-os mellett Habony Árpád és Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elsõ embere is a listán lehet. A Századvég Alapítvány cáfolja az érintettséget, Habony Árpád is cáfol és perrel fenyeget. 

Nincsenek magyarok az ebolafertõzött afrikai országokban

Nagyvilág2014.10.14, 16:48

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának nincs tudomása arról, hogy magyarok is élnének az ebola-járvány által leginkább érintett nyugat-afrikai országokban, Sierra Leonéban, Guineában és Libériában. 

Szijjártó összebékítené Európát Oroszországgal

Gazdaság2014.10.13, 12:59

Európa szenved, szüksége van az orosz nyersanyagokra, megoldást csak a stratégiai partnerség jelenthet Oroszországgal, mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A magyar és a szlovák gázvezetékeket hamarosan összekapcsolják, a magyar kormány mindenképpen meg akarja építeni a Déli Áramlatot.

Szijjártó Péter a kérlelhetetlenségérõl és a három éve keresett házáról

Itthon2014.10.07, 11:48

Az alapvetõ külpolitikai és diplomáciai feladatok elvégzése csak eszköz, a cél a gazdasági érdekérvényesítés – mondta Szijjártó Péter az Origónak adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter arról is beszélt, hogy nem fogják megmondani, hogy mi a jó a határon túli magyar közösségeknek, és hogy házvásárlásával továbbra is teljeskörûen el tud számolni.

Szijjártó a választási kampánnyal magyarázza a támadásokat

Itthon2014.10.01, 13:16

Saját maga hozta elõ ingatlanvásárlását Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter egy szerdai rendezvényen, ahol a tárca új államtitkárait mutatták be. A politikus addig nem tud nyilatkozni a várható rezsiköltségekrõl, ameddig nem költöznek be az ingatlanba.

Elõlépteti Szijjártó a külügyben Íjgyártót

Itthon2014.10.01, 13:44

Három helyettes államtitkárságból rendes államtitkárságokat csinált elsõ intézkedéseivel Szijjártó Péter új külügyminiszter. Elsõ hivatalos útja Pozsonyba vezet, de készül az USA-ba is. Szerdán mutatkozott be külügyminiszterként, 84 nagykövetet lecserél. Beszélt dunakeszi házának megvásárlásáról is, errõl itt olvashat.

Naponta 70 millió forintba kerül az embargó

Gazdaság2014.09.06, 13:53

A Nemzetgazdasági Minisztérium a szakmai szervezetekkel egyeztet, és a kérdések véglegesítése után megkeresik a vállalkozásokat. Az orosz–európai gazdasági háborúnak még csak most jön a neheze, különösen, ha az ukrajnai tûzszünet nem bizonyulna tartósnak.

Orbán: Senki nincs a világban, aki kérdõre vonhatna minket

Itthon2014.08.25, 15:10

Grandiózus célokat tûzött ki kormánya és fõként az immár külgazdaságért is felelõs nagykövetek elé a miniszterelnök a szokásos nyár végi külképviselet-vezetõi értekezleten. Nemcsak meg kellene ötszörözni az exportképes magyar kis- és közepes vállalkozások számát, de ezeknek piacot is kell találni, méghozzá egyre inkább az Európai Unión kívül. Ez a nagykövetektõl Orbán Viktor szerint "kevéssé inspiráló aprómunkát" kíván majd, és másfajta szellemi bátorságot, mint az eddig megszokott okoskodás.

Õk kapják a 70 ezer eurónyi magyar segélyt

Itthon2014.08.19, 15:16

Megérkezett Észak-Irakba a 70 ezer eurós magyar segélyszállítmány elsõ része a keresztény közösséghez.

Meglepetésnevek a 24 új nagykövet listáján

Itthon2014.08.08, 15:32

Csaknem minden harmadik nagykövetet lecseréli a kormány, az év vége felé pedig újabb húsz állomáshelyen terveznek változtatásokat. Itt a külügyi bizottság által jóváhagyott 24 új nagykövet listája: meglepetésnevek, régi és új fideszes káderek.

Orosz embargó: a libák a nyakunkon maradhatnak

Gazdaság2014.08.07, 17:34

Orosz üzletemberek szerint hazájuk differenciáltan fog embargót bevezetni az uniós országok ellen, annak függvényében, hogy azok milyen viszonyban vannak Oroszországgal. A Külügyminisztérium aggódik, hamarosan tárgyalni fog az unióval a szükséges válaszlépésekrõl. Halat alig, baromfit viszont sokat exportálunk Oroszországba.

Bekérette a külügy a román nagykövetet

Nagyvilág2014.07.03, 22:09

Bekérette a külügyminisztérium Románia budapesti nagykövetét. Szóbeli jegyzéket váltottak, amiért a románok nem engedélyezték két új magyar konzuli iroda nyitását Nagyváradon és a Marosvásárhelyen.

Elõzõ
Következõ