KSH

címke rss

László Csaba: Nem kell pótköltségvetés

Gazdaság2003.05.30, 14:47

Nincs szükség pótköltségvetésre az első negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat ismeretében sem, azonban a jelenlegi 3,5-4 százalékos éves növekedési prognózis módosulhat - mondta László Csaba pénzügyminiszter, miután a KSH nyilvánosságra hozta az idei első negyedévre vonatkozó - a vártnál gyengébb - növekedési adatait.

Közel felével bővült a DSL-piac az év elején

Techbázis2003.05.30, 10:52

A tavalyi év első negyedévéhez képest 41 százalékkal növekedett az internet-előfizetések száma, a legnagyobb mértékben pedig a DSL és kábeltévés típusú elérések részesedése bővült az ISDN és a bérelt vonali hozzáférések kárára - olvasható a KSH legfrissebb gyorsjelentésében.

Egyre több a női bűnöző

Itthon2003.06.11, 12:16

Az ismertté vált vagyon elleni bűncselekmények csökkentek 2002-ben, nőtt viszont az erőszakos és a gazdasági bűncselekmények száma a korábbi évhez képest a KSH statisztikái szerint. Az önkényuralomi jelképek használata 50 százalékkal nőtt a statisztikák szerint, a közösség elleni izgatás miatti eljárások száma pedig 30 százalékkal növekedett. 2002-ben nőtt a bűnelkövetők között a nők aránya, azonban így sem haladja meg a 14 százalékot.

Stagnáltak a mezőgazdasági termelői árak

Gazdaság2003.07.10, 10:00

Idén májusban a mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala az előző év azonos időszakához képest 5,2 százalékkal növekedett, míg az év első öt hónapjában megegyezett az előző év azonos időszakában mérttel. Ezen belül a növénytermelési és kertészeti termékek árszínvonala 2,4 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké 5,1 százalékkal csökkent - közölte a KSH.

Majdnem kétszeresére nőtt a külkereskedelmi hiány

Gazdaság2003.07.11, 09:51

A külkereskedelmi termékforgalom hiánya 2,071 milliárd euró volt az év első öt hónapjában; az export 14,726 milliárd eurót, az import 16,797 milliárd eurót tett ki. Az előző év azonos időszakában a hiány 1,178 milliárd euró volt - közölte honlapján a KSH.

Szívbetegség a leggyakoribb halálok Magyarországon

Itthon2003.07.25, 08:18

A keringési rendszer betegsége és a rák a leggyakoribb halálok Magyarországon - a KSH adatai szerint. A legtöbb háziorvoshoz forduló állampolgár magas vérnyomás miatt keresi fel a rendelőket.

Csökkent Budapest idegenforgalma

Gazdaság2003.08.07, 09:59

Az év első hét hónapjában a szállodák átlagosan 51 százalékos szobafoglaltsággal működtek. A bruttó szobaárbevétel folyó áron átlagosan 4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 2 százalékkal csökkent eves összevetésben - közölte honlapján a KSH.

Csökken az abortuszok száma, de így is háromszor több, mint az EU-átlag

Itthon2003.08.11, 11:49

Tavaly háromszor annyi volt a nem kívánt terhességek száma Magyarországon, mint az uniós átlag. A KSH Népszabadság által ismertetett felmérése szerint száz élve születésre 58 abortusz jutott 2002-ben, idén pedig hat hónap alatt csupán 36 ezer gyermek született.

A várt mértékben nőtt az infláció

Gazdaság2003.08.12, 11:33

Idén júliusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalék volt, 2002. júliushoz viszonyítva pedig 4,7 százalékkal növekedtek az árak, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal. Idén az első hét hónapban átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH kedden.

Lassan, de biztosan fogyunk

Itthon2003.08.18, 15:36

A magyar népesség fogyása ebben a félévben 22 százalékkal nőtt a tavalyi év első félévéhez viszonyítva. A lakosság száma június végén 10 millió 119 ezer volt a KSH felmérése szerint. A legoptimistább kutatók szerint is 2050-re 8,5 millióan leszünk.