KSH

címke rss

Alig épülnek már új lakások

Gazdaság2014.02.24, 13:29

Nincs megállás a lakásépítések mélyrepülésében, 2013-ra 30 százalékkal kevesebb lakás épült, mint a megelőző évben. Az épített lakások számában évről évre harmadával csökkentő tendencia 2009 óta tart Magyarországon, 2008-ban még ötször annyi új lakás épült egy évben, mint most.

Megszűnt az infláció

Gazdaság2014.02.14, 10:18

Januárban változatlan maradt a fogyasztói árszínvonal az egy évvel ezelőtti értékhez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez azt jelenti, hogy az infláció januárban éves szinten gyakorlatilag nulla volt, amire 1970 márciusa óta nem volt példa. A termékeken és szolgáltatásokon belül a háztartási energia, a tartós fogyasztási cikkek, a ruházkodási cikkek, valamint az üzemanyagok és az élelmiszerek ára csökkent, a szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások drágultak. Az infláció korábbi hónapokban elért minimális szintre csökkenésében, és mostani megszűnésében a rezsicsökkentésnek döntő szerepe volt.

A vártnál is jobban nőtt a gazdaság

Gazdaság2014.02.14, 12:40

Nőtt a gazdaság tavaly, méghozzá a várakozásokat némileg felülmúló mértékben. A részletes adatokat csak később közlik, de az eddigi folyamatokból az derült ki, hogy a jó időjárás miatt a mezőgazdaságnak, a beinduló autógyáraknak és az uniós pénzekből megvalósuló beruházásoknak köszönhető a felpörgés.

A fordulat éve jöhet el az építőiparban?

Archívum2014.02.13, 17:17

A számok szerint 2013 februárja óta folyamatosan növekszik az építőipar volumene. Tegyük hozzá, a számokat még mindig sokkal inkább a felújítások szépítik, mint az ágazat valódi ébredését hozható új beruházások. Januártól egy jelentős hazai építőanyag-gyártó cég, a Lasselsberger-Knauf szervezésében ingyenes képzésen vehetnek részt azok a kőművesek és burkolók, akik úgy érzik, ráférne szaktudásukra a frissítés, ezt eddig körülbelül 500-an igénybe is vették. A képzés a legkorszerűbb anyagok és a legmodernebb technológiák megismerését veszi célba.

Sosem volt ilyen alacsony az infláció

Gazdaság2014.01.15, 10:30

Amióta mérik az inflációt, sosem volt még ilyen alacsony az áremelkedés üteme, mint decemberben. Ez főleg a rezsicsökkentéseknek köszönhető. A jegybankot további kamatcsökkentésre bátoríthatja az adat, de minél lejjebb vágja a kamatot, annál nagyobb kockázatot vállal.

Jól teljesített a november

Archívum2014.01.08, 12:25

Meglódult a kiskereskedelem növekedési üteme tavaly novemberben: a forgalom volumene 4,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi adatnál a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.