krimi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gyilkosság
- lopás
- rendőrök
- letartóztatás
- verés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megőrülnek a férfiak ezért a gyönyörű bűnözőlányért - fotó
Felrobbantották az internetet annak a nőnek a letartóztatási képei, akit már 11-szer ítéltek el különböző bűncselekményekért, például terrorizmusért és illegális fegyverbirtoklásért. A nő büszke arra, hogy ilyen népszerű az interneten, az egyik poszt alá még kommentelt is – írja a DailyStar.
Egy férfi megerőszakolta és megfojtotta a testvérét, majd az interneten búcsúzott tőle
Egy fiatal férfi megerőszakolta majd brutálisan meggyilkolta a saját testvérét. A két fiatal nevelőszülőknél élt egy ideig, amióta azonban a férfi felnőtt lett, egy hajléktalanszállóra költözött. A lány halála utána a férfi a közösségi oldalán tisztelgett az emléke előtt egy hátborzongató posztban – írja a DailyStar.
Sokkoló gyilkosság: húga levágott fejével sétált az utcán egy férfi
Hátborzongató látvány tárult egy indiai város lakói elé. Fényes nappal arra lettek figyelmesek, hogy egy férfi egy vértől csöpögő szatyorral a kezében sétál az utcán. Később kiderült, hogy a szatyorban a húga levágott feje volt, akit azért ölt meg, mert szerelemből akart házasodni – írja a The Sun.
- címkék:
- gyilkosság
- krimi
- testvér
- húg
- lefejezés
- Címkefelhő »
Így teperte le a fegyveres támadót a hős férfi az utcán
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy brit utcán, amikor egy késes támadót tepert le a földre egy hős férfi. Az utcán elhaladó emberek megrémülve figyeltét az eseményeket, az egyikük felvételt is készített az egészről - írja a The Sun.
Majdnem halálra szurkálta volt élettársát egy férfi Dunaszentgyörgyön
Tegnap, kora délután azzal hívta egy halálra rémült nő a rendőröket, hogy volt párja megszurkálta. A vérző nőnek még volt annyi ereje, hogy az utcára tudott futni, csak ezért élte túl a brutális támadást.
- címkék:
- krimi
- kés
- támadás
- asszony
- Dunaszentgyörgy
- Címkefelhő »
Túl hangos volt, a kutya, meg a gazda is, ezért menniük kellett a siófoki szállásról
A férfi és felesége Horvátországba indultak nyaralni, de Siófok közelében elromlott az autójuk. Ezért szállást kerestek a környéken, majd megállapodtak egy vendégház tulajdonosával, hogy az éjszakát a kutyájukkal együtt ott töltik. Később azonban visszakövetelték a pénzüket.
Végignézte a budapesti fiú, ahogy nagyanyja meghal, de semmit sem tett
A fiút az anyja nevelte, de 14 éves korától állami gondozásba került, mert magatartása, és kábítószer függősége miatt erre már nem volt képes. Állami gondozása alatt anyai nagyanyjával tartotta a kapcsolatot, aki amikor a 18 éves lett, magához vette. Nem sokkal később a nagyanya meghalt.
- címkék:
- krimi
- kórház
- fiú
- elsőfokú ítélet
- gondozás
- Címkefelhő »
Lebukott a belvárosi madam – fix tarifái voltak, a lányoknak meg volt adva, hogy mennyit kell leadniuk - videó
Elfogtak egy ismert lányfuttató nőt. Most Budapesten, a belvárosban üzemeltetett bordélyházat. Bűnügyi felügyeletben volt, amikor elfogták, ugyanis korábban Angliába futtatott a testvérével lányokat. Köztük 18 évesnél fiatalabbat is.
Kisgyerekekről, köztük csecsemőkről is gyűjtötte a szexvideókat a pápai pedofil - videó
Októberében kezdtek a rendőrök nyomozni a pápai férfi ellen, aki internetes társkereső oldalakon próbált szexuális kapcsolatot keresni fiatal fiúkkal. Később derült ki, hogy a férfi telefonján rengeteg gyerekekről készült pornográf videó van. Köztük olyan is, amelyeken csecsemőket erőszakolnak meg.
Több iskolában is diáknak adta ki magát egy pedofil
Letartóztattak egy amerikai férfit, akit azzal vádolnak, hogy hónapokig középiskolai diáknak adta ki magát, hogy így férkőzhessen a fiatalok közelébe. Telefonon és interneten is felvette a kapcsolatot több lánnyal – írja a People.
- címkék:
- krimi
- rendőrség
- diák
- középiskola
- Nebraska
- Címkefelhő »
Egymásnak esett két társaság egy nagykanizsai presszóban - videó
A két 30 év körüli férfi tavaly januárban Nagykanizsán egy helyi presszóban ivott. Estére már olyan részegek voltak, hogy egyikük szóváltásba keveredett egy másik asztaltársaság tagjával, akit a férfi kézzel meglökött. A megtámadott férfi visszalökött, ezután alakult ki a tömegverekedés.
Szirénázó mentőmotorost gázolt el egy figyelmetlen sofőr – videó
A vádirat szerint az 52 éves férfi pont egy éve fényes nappal Balatonakarattyán haladt, amikor a mögötte szirénázva érkezett motorján egy mentős. Utóbbi elkezdte az autóst előzni, aki azonban figyelmetlensége miatt elgázolta.
Egészen elképesztő: 171-gyel száguldott az Árpád hídon, ott, ahol nemrég halálra gázolták a biciklist
Szabályosan haladt a biciklisávon az a biciklis, akit néhány hete gázolt halálra egy autós. Bár a férfi tagadja, de minden jel arra utal, hogy másik két autóssal versenyzett, amikor a tragédia megtörtént. Egészen megdöbbentő, ugyanezen a szakaszon most ismét száguldózókat mértek be. Volt, aki 151-ment, de nem ő volt a leggyorsabb. Akadt, aki nála többel hajtott.
- címkék:
- baleset
- krimi
- akció
- Árpád híd
- biciklisáv
- Címkefelhő »
350 ezer forintjáért verte halálra az idős soltvadkerti asszonyt
Előbb egy szódásüveggel ütött le, aztán egy baltával vert halálra egy idős asszonyt egy román férfi. Az asszony férje nem sokkal korábban meghalt, az özvegye pedig eladta a szerszámait. Erről tudott a gyilkosa és annak barátnője is. Ezért mentek el hozzá, és szerezték meg 350 ezer forintját, miután halálra verték.
Egy férfi a megszállottja volt a kolléganőjének, akit brutálisan meggyilkolt
Egy ausztrál férfi már évek óta szándékosan hátráltatja az igazságszolgáltatás működését azzal, hogy mindig új pszichiátriai szakvéleményt kér magáról. A férfiről már többször kimondták, hogy egészséges és teljes mértékben a tudatánál volt, amikor brutálisan meggyilkolta a kolléganőjét – írja a DailyMail.
Gyerekeknek is árult drogot egy hevesi házaspár
Egy házaspár és öt társuk több vármegyében árult drogot, többek között gyerekeknek is. A drogot a férj szerezte be, a többiek a terjesztésben segédkeztek.
Részegen őrjöngött egy férfi a kecskeméti kórház udvarán
Garázdaság miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki részegen bemászott a kecskeméti kórház udvarára, ahol őrjöngve törni-zúzni kezdett, végül az őröknek kellett lefogniuk.
A halott nagybátyjával ment a postára egy férfi
Elképesztő módon akart pénzhez jutni két ír férfi, ugyanis magukkal vitték a postára az egyikük nagybátyját, hogy felvegyék a nyugdíját. Ez önmagában még nem lenne furcsa, azonban gyorsan kiderült, hogy az idős férfi halott volt. Most mindkettőjüket börtönbüntetésre ítélték – írja a DailyStar.
- címkék:
- krimi
- csalás
- nyugdíj
- posta
- nagybátyja
- Címkefelhő »
Nyaralásokra, bulikra és autókra költötte a főnökeitől elcsalt pénzt egy nő
Egy nő több mint három éven keresztül lopta meg azt a céget, ahol dolgozott és ezzel majdnem 400 millió forintnak megfelelő összeget szerzett meg. A nő fényűző nyaralásokra, kastélyokban tartott bulikra és luxusautókra költötte a pénzt – írja a DailyStar.
Ellopták a debreceni Nagytemplom ablakpárkányait
Vádat emelt a Debreceni Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik februárban ellopták a debreceni Nagytemplom réz ablakpárkányait. Az egyikük ezen felül többször is lopott.
Elképesztő mennyiségű droggal kereskedett egy budapesti banda - videó
Egy négy tagból és három végrehajtóból álló bűnbandára csapott le a rendőrség, akik Szerbiából szereztek be hatalmas mennyiségű drogot, amit Magyarországon terjesztetettek. A banda feje akkor bukott le, amikor meg akarta öletni az egyik viszonteladóját.
Soha nem szabadulhat a börtönből a férfi, aki pár hónapon belül két embert halálra késelt Salgótarjánban
Egy hajléktalan férfi két embert is brutálisan meggyilkolt pár hónap leforgása alatt. Mindkét áldozatát több késszúrással ölte meg egy híd alatt, az elsőt féltékenység, a másodikat pedig egy veszekedés miatt. Az első gyilkosságban egy bűntársa is volt, most mindkettőjük ellen ítélet született.
Kábellel akarta megfojtani élettársát egy kaposvári férfi
Szabadulása után nem sokkal egy férfi brutálisan rátámadt az élettársára, szétverte az otthonát majd azzal fenyegette, hogy egy kábellel megfojtja. Ezek után pár órával meg akarta csókolni a nőt és egy ideig fogva is tartotta.
- címkék:
- krimi
- élettárs
- emberölés
- fojtogatás
- kábel
- Címkefelhő »
Csúzlival lőtte ki ellensége szélvédőjét egy féltékeny csornai férfi
Egy férfi bosszút szeretett volna állni a válófélben lévő feleségén és annak új párján, ezért úgy döntött, hogy csúzlival tesz kár a kocsijában. Ezzel majdnem kétmillió forintos kárt okozva.
Késsel támadt feleségére és gyerekeire egy nógrádi férfi
Évekig tartotta rettegésben egy férfi a családját, rendszeresen megverte a feleségét, vascsővel és késsel is fenyegette őt és a gyerekeit is. A terrornak az vetett véget, hogy az egyik késes támadás alkalmával a férfi lánya kihívta a rendőrséget. A pár három gyereke a történtek miatt számos problémával, például dühkezelési gondokkal és pánikbetegséggel is küzd.
Bekövetkezett a legkegyetlenebb rémálma egy II. kerületi nőnek
A betörő bódult állapotban tört be egy II. kerületi házba januárban. A kapu drótkábelét kiakasztotta, és a csukott, de kulcsra nem zárt bejárati ajtót benyomta. A konyhában és étkezőben kutatott és már elő is készített egy laptopot, hogy azt majd elviszi, amikor az ott lakó nő hazaért.
Megerőszakolta a lányát, a feleségét és a gyerekeit évekig verte a sopronkőhidai férfi
Elképesztően kegyetlenül bánt a családjával egy férfi, aki rendszeresen verte és megalázta a feleségét és a gyerekeit. A lányát évekig megerőszakolta azzal fenyegetve, hogy ha nem tesz meg neki bizonyos dolgokat, akkor megveri. A bíróság mindkét szülőt elítélte.
Egy 12 éves kislány savval öntött le egy másik lányt egy játszótéren
Brutális támadás történt egy amerikai játszótéren, ugyanis két család között odáig fajult a vita, hogy egy kislány savat dobot egy másik kislányra, aki súlyosan megsérült. Az áldozat édesanyja szerint a kislánynak órákba telik az is, hogy felöltözzön – írja a DailyStar.
Egy férfi megölte a barátnőjét miután a nő felfedezte, hogy nyomkövetőt tett az autójára
Egy amerikai férfi kegyetlenül meggyilkolta a barátnőjét, azután, hogy összeveszett vele, mivel a nő megtalálta és eltávolította a nyomkövetőt, amit a férfi tett rá az autójára. A férfi már évek óta fenyegette és rettegésben tartotta a nőt – írja a People.
- címkék:
- gyilkosság
- krimi
- barátnő
- lövés
- Illinois
- Címkefelhő »
Egy tanárnő megerőszakolta a diákját, aztán meztelen képeket küldött neki magáról
Letartóztattak egy amerikai tanárnőt, akit azzal vádolnak, hogy többször megerőszakolt egy fiatal fiút, majd erotikus képeket küldött neki egy közösségi oldalon. A nő férje, miután minden kiderült, beadta a válókeresetet és teljes felügyeletet kért a két gyerekükre – írja a DailyStar.
Az óriásmellű pornómodell kegyetlenül megverte gyereke tanárát - fotó
A saját lánya szeme láttára vert meg egy pornómodell és a barátnője egy iskolai tanársegédet egy parkban. A nő azzal vívta ki a modell haragját, hogy szembesített azzal, hogy a gyerekei másokat zaklatnak az iskolában. Mindkét nőt felfüggesztett börtönre ítélték – írja a DailyStar.
Bérgyilkossal akarta megöletni 3 éves fiát egy nő
Egy amerikai fiatal anyuka az interneten akart megbízni egy bérgyilkost azzal, hogy ölje meg a hároméves kisfiát. A nő azonban nem vette észre, hogy weboldal hamis, és az üzemeltetője bejelentést tett a rendőrségen. A gépén még nyitva volt az oldal, amikor a rendőrség megérkezett– írja a DailyStar.
- címkék:
- krimi
- anya
- rendőrség
- bérgyilkos
- weboldal
- Címkefelhő »
Két éven keresztül molesztálta mostohaunokáját egy szombathelyi férfi
A férfi Szombathelyen együtt élt élettársával, és annak 2010 novemberében született unokájával, akinek a nagymama volt a gyámja. Amikor a nő dolgozott, a férfi vigyázott rá. Ezt kihasználva molesztált a kislányt attól kezdve, hogy a gyerek kilenc éves lett.
Aljas pedofil támadás Dabason – kisfiúnak ígért pénzt szexért egy férfi
Egy kisfiút molesztált egy férfi Dabason. Pénzt ajánlott neki szexért. Más gyerekekre is rátámadt, mielőtt elfogták.
- címkék:
- gyerek
- krimi
- szex
- nemi szerv
- kisfiút
- Címkefelhő »
Kést állított a felesége hátába a pápai férfi, mert neki kellett hagymát pucolnia
Majdnem megölte az élettársát egy pápai férfi. Egy kést dobott a nő hátába. Azért támadt rá, mert a vendégük előtt neki kellett hagymát pucolnia.
- címkék:
- krimi
- kisgyerek
- munka
- hagyma
- konyhapult
- Címkefelhő »
A szegedi trolli sofőrje elütött egy idős embert, aztán leszállt és üvöltözni kezdett vele - videó
Üvöltve nézte végig egy szegedi trolli sofőrje azt, ahogy egy idős férfi vérző fejjel szedi össze a csomagjait. Ő maga ütötte el, néhány másodperccel korábban, mégis ő volt ideges. Nagyon. Hogy miért, azt egyelőre nem lehet tudni. Minden estere természetesen ellene indult eljárás.
- címkék:
- krimi
- sofőr
- úttest
- trolibusz
- végállomás
- Címkefelhő »
Itt van az ügyészség döntése az angyalföldi gyilkosról
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint egy hete megölte a barátnőjét Angyalföldön a gyanú szerint.
Szexet ígért, végül kirabolta alkalmi partnerét egy nő Kecskeméten
A tankolásokért általában nem fizetett a benzinkúton, lopott parfümöket, de egy betörésben is segédkezett az a nő, aki most emeltek vádat. Legutóbb közel kétszázezer forintot szerzett meg egy férfitól, akinek szexet ígért. Aztán helyette inkább rátámadt, és elvette a pénzét.
- címkék:
- krimi
- szex
- betörés
- Kecskeméten
- benzinkút
- Címkefelhő »
Halálra szurkálta apját egy férfi Magyarbánhegyesen - videó
Egy vita végén gyilkolta meg a saját apját egy férfi. Egy katonai késel szurkálta halálra. Az unokatestvérét is megszúrta, amikor az idősebb férfi védelmére kelt.
- címkék:
- krimi
- halál
- apa
- Békéscsaba
- vasútállomás
- Címkefelhő »
Egy fiatal fiút vertek halálra egy szórakozóhely előtt
Egy fiatal férfit támadtak meg szombat hajnalban egy brit szórakozóhely előtt. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A rendőrök két embert tartóztattak le a gyilkosság gyanújával – írja a The Sun.
Megfojtotta a párját egy brit férfi a perui nyaralásukon, majd a nagyanyja kertjében ásta el
Tragédiával végződött egy brit párnak a perui nyaralása, ugyanis a férfi brutálisan meggyilkolta a nőt, majd fóliába tekerte és a saját nagyanyjának a kertjében ásta el. A férfi beismerte a gyilkosságot, azonban azt állítja, hogy önvédelemből tette – írja a The Sun.
- címkék:
- gyilkosság
- krimi
- nagymama
- fojtogatás
- peru
- Címkefelhő »
Megöltek egy fiatal nőt Nyíregyházán
Napok óta halott lehet az a nő, akinek a holttestére ma találtak rá Nyíregyházán. A nőt valószínűleg meggyilkolták.
- címkék:
- gyilkosság
- krimi
- nő
- holttest
- Nyíregyháza
- Címkefelhő »
Hátulról támadt a fiatal lányokra a miskolci szatír, felhúzta a szoknyájukat, és letépte a harisnyájuk
Hátulról támadt rá áldozataira az a férfi, aki ellen most vádat emeltek. Két nőnek és felrántotta a szoknyáját, és letépte a harisnyáját, egy harmadikról a rövid nadrágját próbálta letépni. A lányoknak csak azért volt szerencséjük, mert nagyon gyáva volt. Ahogy kiabálni kezdtek az áldozatai, elrohant.
Megúszhatja az életfogytiglani börtönt a budapesti rendőrgyilkos
Noha akár életfogytiglant is kaphatna, elképzelhető, hogy megússza kényszergyógykezeléssel az a férfi, aki januárban Újbudán megölt egy rendőrt. A nyomozó ügyészek most vádat emeltek ellene és a kényszergyógykezelését indítványozták.
A férjével szerezte meg két beteg ember lakását egy fóti úgy, hogy azt hazudta, szerelmes beléjük
A nő és a férfi élettársak, közös gyermekük is van. 2018-ban határozták el, hogy idős vagy szellemileg leépült, de gazdag férfiak pénzét fogják megszerezni. Ehhez a nő elhiteti a férfiakkal, hogy egyedülálló és beléjük szeretett. Ezután az idős férfit magához költözteti fóti házukba és a férfit, mint testvérét mutatja be. Közös életet ígér, eladatják a házát, a pénzt elköltik, aztán a saját házuk melléképületébe költöztetik a mindenéből kiforgatott áldozatukat. Miután a pénzt megszerzik már nem törődnek vele, sőt havi bevételeit is elveszik, és a ház körüli munkák elvégzésére fogják kényszeríteni. A tervüket meg is valósították. Kéttszer ...
Nem tudta elviselni a szakítást a szolnoki férfi, meg akarta ölni a barátnőjét, és annak új párját
A férfi együtt élt szerelmével 2021. januárjában, amikor letartóztatták. Nem sokkal később tudta meg, hogy a nő elhagyta, és összeköltözött egy közös ismerősükkel. Már a börtönben eltervezte, hogy miután szabadul, megöli volt élettársát és annak új párját, aztán öngyilkos lesz.
- címkék:
- börtön
- szakítás
- krimi
- fenyegetés
- emberölés
- Címkefelhő »
Elrabolta, késsel fenyegette, és megerőszakolta válófélben lévő feleségét a Pest vármegyei férfi
Közel ötven kilométerre volt otthonától egy nő, amikor kétségbeesve segítséget kért egy közért eladójától, pont egy hete. Rettegve, reszketve hadarta el: férje elrabolta és meg akarja ölni. A rendőrök perceken belül ellepték az üzletet és környékét, hogy a férfi ne tudjon újra rátámadni a férfira, akit nem sokkal később el is fogtak.
Pornófilm forgatás közben, kalapáccsal verte halálra a gyönyörű OnlyFans modellt
Brutális kegyetlenséggel gyilkolt meg egy bankár egy OnlyFans modell anyukát. A nő holttestét a férfi feldarabolta és a fagyasztójában rejtegette. A férfi azért úszta meg az életfogytiglani börtönbüntetést, mert a nő kihasználta őt – írja a DailyStar.
Soha nem hagyhatja el a börtönt a salgótarjáni kettős gyilkos
Egy férfi halálra szurkált egy nő Salgótarjánban. Azért ölte meg, a férfi többször szexuális ajánlatot tett a barátnőjének. A gyilkosságban utóbbi is is részt vett. Ő is kétszer megszúrta a haldokló férfit. A férfi később egy nőt ölt meg. Őt is halálra szurkálta.
Túladagolással ölte meg kisfiát a kegyetlen anya
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az a brit anya, aki hatalmas mennyiségű antidepresszánst adott be az 5 éves fiának, amivel megölte. A gyerek testén több tucat zúzódást is találtak az orvosszakértők, erről az anya azt mondta, hogy a fiú a halála előtti napon leesett a lépcsőről – írja a DailyStar.
- címkék:
- gyilkosság
- krimi
- Anglia
- kisfiú
- túladagolás
- Címkefelhő »