Központi Statisztikai Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- KSH
- ipari termelés
- infláció
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Romlott a mezőgazdaságból élők jövedelmi helyzete
A mezőgazdasági termékek termelőiár-színvonala 2003. első negyedévében gyakorlatilag stagnált az előző év hasonló időszakához képest. Az energia és takarmányfélék ára viszont jelentősen nőtt, így több mint 4 százalékkal romlott a mezőgazdaságból élők jövedelmi helyzete - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett jelentésében.
A hotelszobák felére jutott csak vendég
Az idei év első öt hónapjában a hazai szállodák átlagos szobafoglaltsága 46 százalékos volt. A bruttó szobaár-bevétel és a vendégéjszakák száma a budapesti szállodákban visszaesett, a vidéki szállodákban növekedett az előző év azonos időszakához képest. Egy szoba átlagosan 13 ezer forintba került éjszakánként- közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Harminc százalékkal kevesebben haltak meg az utakon idén
Az idén az első negyedévben a közutakon 19,1 százalékkal kevesebb személyi sérüléses baleset történt, valamint 26,9 százalékkal csökkent az ittasság miatt bekövetkezett balesetek száma az előző év azonos időszakához képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Csökkentek az ipari termelői árak
Idén áprilisban az ipari termelői árak 0,7 százalékkal estek, elsősorban a kőolaj és olajtermékek csökkenő világpiaci árainak hatására. A belföldi értékesítések árszintje 0,5 százalékkal, a forintban számba vett exporté 0,8 százalékkal volt kisebb a megelőző hónapinál. Egy év alatt ugyanakkor az ipari termelői árak összességében gyakorlatilag nem változtak, miközben a belföldi árszínvonal 3,3 százalékkal nőtt, az export-árszínvonal 2,6 százalékkal alacsonyabb lett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Lassult a GDP növekedése
Az előzetes adatok alapján Magyarország bruttó hazai terméke az előző év azonos időszakához viszonyítva 2,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévben. Az elemzők 2003 első három hónapjára 3,2 százalékos gazdasági növekedést vártak - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Idén tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Az idei első negyedévben folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése. A kiigazított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest az első három hónapban 9,9 százalékos, márciusban 11,3 százalékos emelkedést mutatott. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított volumenindex márciusban 1,8 százalékkal haladta meg a februári szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A reálkereset 13,7 százalékkal nőtt
Az év első három hónapjában a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a nettó 18,9 százalékkal, a reálkereset 13,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az infláció 4,6 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Márciusban 4,2 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés márciusban a szezonálisan és munkanap tényezővel is kiigazított végleges adatok szerint 2,6 százalékkal nőtt februárhoz képest, míg a tavaly márciusihoz viszonyítva 4,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Csökken a turizmusból származó bevétel
A kereskedelmi szálláshelyek az év első három hónapjában 12,1 milliárd forint szállásdíj-bevételt értek el, ami 3 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Az első negyedévben a vendégek száma 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 6 százalékkal csökkent az előző év hasonló időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Javul az ipar teljesítménye
Az ipari termelés márciusban havi összevetésben 2,6 százalékkal, éves szinten pedig 4,2 százalékkal nőtt szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint - közölte honlapján előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. Februárban 1,6 százalékkal nőtt az ipar teljesítménye éves szinten.
Drágább szállodák, kevesebb vendég
A magyarországi szállodák átlagosan 44 százalékos szobafoglaltsággal működtek január és április vége között - közölte honapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. Az adatokból kiderül: a vendégek kevesebb időt töltenek a szállodákban, mint egy évvel ezelőtt.
Csökkenő ütemben nőttek az ipari termelői árak
Idén márciusban az ipari termelői árak havi növekedési üteme az előző hónapokénak felére, 0,6 százalékra mérséklődött, így egy év alatt a termelői árak színvonala 1,2 százalékkal nőtt. Ez elsősorban a belföldi értékesítés 0,4 százalékos, az év első kéthavi átlagának mindössze egy negyedét kitevő áremelkedésének köszönhető - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nőtt a vállalkozások száma az első negyedévben
A működő gazdasági szervezetek száma 2003. március 31-én több mint 33 ezerrel haladta meg az előző év azonos időszakát, ezen belül a működő társas vállalkozások száma 28 ezerrel, a működő egyéni vállalkozások száma közel 3 ezerrel emelkedett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nőtt a foglalkoztatottság és a munkanélküliség
A foglalkoztatottak száma 19,6 ezerrel, a munkanélkülieké pedig 28,5 ezerrel emelkedett az első negyedévben, éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Az év első 3 hónapjában a foglalkoztatottak száma átlagosan 3,860 millió, a munkanélkülieké 264,7 ezer fő volt; a munkanélküliségi ráta 6,4 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
Több külföldi érkezett
Az év első két hónapjában a kereskedelmi szálláshelyeken 3 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el, mint egy évvel korábban; a szálláshelyek árbevétele 5 százalékkal, 7,3 milliárd forintra nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A szállodák a tavalyinál átlagosan 2 százalékponttal alacsonyabb szobafoglaltsággal működtek.
Csökkent a vendégéjszakák száma a hazai hotelekben
Az idei év első három hónapjában a legmagasabb szobafoglaltságot a budapesti ötcsillagos és a vidéki négy-, illetve ötcsillagos szállodák érték el. Márciusban a bruttó szobaár-bevétel - a vidéki háromcsillagos házak kivételével - jelentős mértékben visszaesett 2002. azonos időszakához képest, és csökkent a vendégéjszakák száma is - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján megjelent közleményből.
Itthon nőttek az ipari termelői árak
Februárban az ipari termelői árak az előző havi rátával azonos mértékben, 1,1 százalékkal emelkedtek. A belföldi értékesítések árszintje 1,8 százalékkal nőtt, elsősorban a villamos energia termelői árának 10 százalékos drágulása miatt. A forintban mért ipari kivitel árszintje 0,6 százalékkal emelkedett egy hónap alatt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
Nőtt a munkanélküliség
A foglalkoztatottak száma 1,5 százalékponttal, a munkanélkülieké pedig 0,7 százalékponttal nőtt tavaly december és idén február között, éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
KSH: folytatódó lassú fellendülés
A múlt év második felében megkezdődött lassú gazdasági élénkülés januárban folytatódott - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal kedden közzétett gazdasági összefoglalója. A jelentés kiemeli: a külkereskedelem egyensúlya javult, a folyó fizetési mérleg hiánya azonos a tavalyival, az államháztartás deficitje kissé emelkedett. A fogyasztói árak növekedési ütemének mérséklődése az év első két hónapjában folytatódott.
A reálkereset 17 százalékkal nőtt januárban
A reálkereset 2003 januárjában 17,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Itthon feleannyi autó fut, mint az EU-átlag
Mintegy 100 ezer darabbal, 2,6 millióra nőtt a személygépkocsik száma tavaly Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint az átlagéletkor magas, 11,7 év volt, ami három évvel meghaladja az EU- tagállamok személygépkocsi-állományának életkorát.
Januárban 4,7 százalékkal nőtt az ipari termelés
Idén januárban az ipari termelés 4,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A termelés szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint januárban az előző hónaphoz képest 1,0 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához viszonyított - csupán munkanaphatástól tisztított index alapján - pedig 6,4 százalékkal nőtt - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A várakozásoknál jobb a februári éves infláció
A fogyasztói árak februárban 0,8 százalékkal haladták meg a januári, és 4,5 százalékkal a 2002 februári szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A februári inflációra 5 százalékhoz közeli előrejelzéseket közöltek hétfőn londoni befektetési házak.
Januárban csökkent az ipari termelés
Az ipari termelés szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint januárban az előző hónaphoz képest 1,0 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához viszonyított - csupán munkanaphatástól tisztított index alapján - pedig 6,5 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az előzetes adatok alapján.
Gyorsul a növekedés
A magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 3,7 százalékkal, 2002 egészében pedig 3,3 százalékkal nőtt - közölte előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal honlapján.
Több Opel, mint Lada
Tavaly év végén 2 millió 63 ezer autó volt forgalomban Magyarországon, melyek átlagéletkora 11,7 év volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Először fordult elő, hogy több Opelt regisztráltak, mint Ladát, és minden harmadik autó Suzuki volt.
Tavaly 13,6 százalékkal nőttek a reálbérek
Tavaly a bruttó átlagkereset 18,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 19,6 százalékkal, a reálkereset pedig - 5,3 százalékos infláció mellett - 13,6 százalékkal nőtt 2001-hez képest - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
Tovább csökkent az infláció
Januárban havi összevetésben 1,2, éves összeghasonlításban pedig 4,7 százalékos volt az infláció - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A maginfláció havi szinten 0,1, éves szinten pedig 5,3 százalékos volt, míg a nyugdíjas fogyasztói kosár egy hónap alatt 1,3, egy év alatt pedig 3,9 százalékkal drágult - áll a közleményben.
Tavaly csökkent a külföldi vendégek száma
Az elmúlt év előzetes adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 6 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1 százalékkal, a vendégéjszakák száma 3 százalékkal esett vissza az előző évhez képest. A szállodák szobafoglaltsága átlagosan 45 százalékos volt, ami a 2001-ben mért értéknél 1 százalékponttal alacsonyabb. A kereskedelmi szálláshelyek az előző évivel közel azonos, 85,7 milliárd forint szállásdíj-bevételt értek el - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett adataiból.
Csökkentek az ipari termelői árak decemberben
Az ipari termelői árak 2002 decemberében a belföldi értékesítési árak 0,3 százalékos növekedésének és az exportértékesítési árak 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként az előző hónaphoz mérten 0,3 százalékkal mérséklődtek. 2001 decemberéhez viszonyítva 12 hónap alatt a termelői árak összességében 1,3 százalékkal csökkentek, miközben az ipari termékek belföldön 3,5 százalékkal magasabb, a külpiacon forintra átszámítva 5,1 százalékkal alacsonyabb áron találtak gazdára - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal honlapján megjelent közleményből..
Lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése
Tavaly novemberben folytatódott a kiskereskedelmi eladások év eleje óta tartó dinamikus emelkedése, bár a növekedés üteme kissé lassult. A jármű- és üzemanyag-forgalom nélküli) kiskereskedelmi értékesítés volumene novemberben 7,4 százalékkal, az első tizenegy hónapban 8,5 százalékkal haladta meg (munkanapokkal kiigazítva) az egy évvel korábbit - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A reálkereset 13 százalékkal nőtt tavaly november végéig
A tavaly januártól novemberig tartó időszakban a reálkereset 13 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit, 5,3 százalékos infláció mellett - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. A legtöbbet a pénzügyi szektorban dolgozók, a legkevesebbet a textil és bőrtermékek gyártásával foglalkozók keresték.
Az ipar termelése 6 százalékkal bővült
Az ipari termelés volumene végleges adatok szerint 2002 novemberében kiigazított adatok szerint éves szinten 6, havi összevetésben pedig 2,8 százalékkal bővült - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Negyedével csökkent a gabonatermés
Tavaly 2,9 millió hektárról 11,6 millió tonna gabonát takarítottak be, ami 2001-hez képest 23 százalékkal kisebb termést jelent 5 százalékkal kisebb vetésterületről - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatok alapján késztett jelentésében.
Tavaly 5,3 százalékos volt az infláció
Tavaly átlagosan 5,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2001-ben, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Decemberben 4,8 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak 2001. decemberéhez viszonyítva. A 2002-es árszínvonal-emelkedés belül maradt a jegybank inflációs célsávján, melynek felső határa 5,5 százalék volt.
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala 2002. Első tizenegy hónapjában 2,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.
Kevesebb volt a külföldi vendég
A tavalyi év első tíz hónapjában 5,7 millió vendég 17,1 millió vendégéjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken, ami 1, illetve 4 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben. Január és november között a szállásdíj-bevételek 82 milliárd forintot tettek ki, ugyanannyit, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Tovább csökkentek az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak 2002 novemberében az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal mérséklődtek. A belföldi értékesítés árszintje 0,8 százalékkal, az exporté 1,6 százalékkal alacsonyabb az októberinél. Egy év alatt az ipar termelői árai 1,9 százalékkal estek. A belföldi piacon 2,5 százalékkal magasabbak lettek az árak, a forintban mért exportárak pedig 5,3 százalékkal csökkentek az előző év novemberéhez viszonyítva - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett közleményből.
Fél százalékkal nőtt a munkanélküliség
A tavalyi év szeptembertől novemberig tartó időszakában a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalék volt, ami 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Ebben a három hónapban a munkavállalási korú népesség 64,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előzetesen közöltnél gyorsabban nőtt a gazdaság
A bruttó hazai termék a harmadik negyedévében 3,5 százalékkal bővült, így az év első kilenc hónapjában 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság éves szinten - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal. Előzetes adatként a hivatal 3,4 százalékos harmadik negyedéves bővülésről számolt be.
A reálkereset 13 százalékkal nőtt az első tíz hónapban
Az idei év januártól októberig tartó időszakában a bruttó nominális átlagkereset 18,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 5,4 százalékos növekedése mellett) 13,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján megjelent közleményből.
Visszaesett az ipari termelés októberben
Az ipari termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint októberben 2,4 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján 0,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Estek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termékek termelői árszínvonala októberben 1 százalékkal haladta meg a tavaly októberi szintet, január-októberben pedig 5 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gyorsan nőtt a külkereskedelem hiánya
A külkereskedelmi áruforgalom hiánya az év első tíz hónapjában előzetes adatok szerint 2,695 milliárd euró volt 30,076 milliárd euró értékű export és 32,772 milliárd euró értékű import egyenlegeként - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal kedden. A kivitel értéke euróban 6,7 százalékkal, a behozatalé pedig 5,1 százalékkal nőtt éves szinten.
Telítődik a hazai kisbolt-hálózat
A kiskereskedelmi üzlethálózat a telítettség közeli állapot jeleit mutatta 2002 harmadik negyedévében: az üzletállomány országos szinten mindössze 457 üzlettel bővült, ami az előző év azonos időszakában tapasztaltnak a felét sem érte el. Az első kilenc havi növekedés - 1844 üzlet - is csak háromnegyede a tavaly januártól szeptemberig tart időszakban mért bővülésnek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közleményéből.
Lassul az ipari termelés növekedési üteme
Az ipari termelés októberben 1,5 százalékkal csökkent havi összevetésben, viszont az év első tíz hónapjában 1,7 százalékkal bővült - közölte előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
Gyorsul a gazdasági növekedés
Előzetes adatok szerint idén a harmadik negyedévben 3,4 százalékkal bővült a magyar gazdaság éves összevetésben - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal honlapján. A beruházásokra fordított összeg az első háromnegyed évben 5,9 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.
Csökkentek az ipari termelői árak
Októberben, havi összevetésben az ipari termelői árak 0,1 százalékkal mérséklődtek: a belföldi értékesítési árak 0,3 százalékkal nőttek, míg az exportált iparcikkek ára átlagosan 0,5 százalékkal csökkent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Éves szinten az árak 1,5 százalékkal csökkentek: a belföldi értékesítési árak 2,5 százalékkal emelkedtek, az exportárak forintban 4,6 százalékkal csökkentek.
Nőtt a munkanélküliség
Az október végén zárult negyedévben a nemzetközi szinten összehasonlítható munkanélküliségi ráta 5,9 százalékos volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal kedden. Az időszakban a munkavállalási korú népesség 64,7 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.