Központi Statisztikai Hivatal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- KSH
- ipari termelés
- infláció
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
7 százalékkal nőttek a beruházások
A nemzetgazdasági beruházások volumene 2005 első negyedévében 6,8 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához képest az előzetes adatok alapján. Az ipari termelői árak 2005 áprilisában az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal, éves szinten 5,3 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elmúlt évben az energiatermelő ágazatokban regisztrálták a legnagyobb árváltozást.
3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A kiskereskedelmi forgalom márciusban naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal nőtt a 2004 márciusihoz képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva - szezonálisan és naptárhatással korrigálva - 0,4 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
5,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés
Az építőipari termelés volumene 2005. márciusában munkanaptényezővel kiigazítva 5,3 százalékkal nőtt 2004. márciusához képest. Az év első három hónapjában a termelés 11,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, közölte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
8,1 százalékkal emelkedett a nettó átlagkereset
Márciusban a versenyszférában dolgozók bruttó keresete 5,3 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. A márciusi nettó keresetek 8,1 százalékkal haladták meg a 2004. azonos időszakit - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal honlapján.
Ötödével nőtt a külföldi vendégek száma
Az idén az első negyedévben a kereskedelmi szálláshelyekre 493 ezer külföldi vendég érkezett, akik 1,4 millió vendégéjszakát töltöttek el; a vendégek száma 18, az éjszakáké 14 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Áprilisban 3,9 százalékos volt az infláció
A fogyasztói árak az idén áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Javult a külkereskedelmi mérleg
A külkereskedelmi mérleg hiánya az első negyedévben az előzetes adatok szerint 598 millió euró volt (147 milliárd forint), 120 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Tizedével csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Az agrártermékek termelői árszintje az idén az első negyedévben 12,9 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, ezen belül a növényi termékek termelői ára 28,8 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,2 százalékkal nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a szállodák kihasználtsága
A szállodák átlagosan 49,9 százalékos szobakapacitás-kihasználtsággal működtek 2005. januártól áprilisig tartó időszakában, szemben az előző év hasonló időszakában mért 44 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
3,9 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés az előzetes adatok alapján márciusban a 2004 márciusihoz képest 1,4 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,9 százalékkal nőtt. A termelés az év első három hónapjában 1,7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya
2005 első két hónapjában a kivitel és a behozatal- előzetes adatok szerint - egyaránt 8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya 115 milliárd forint volt, 18 milliárd forinttal több, mint 2004 első két hónapjában - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Öt százalékkal nőttek az ipari termelői árak
A belföldi- és exportár-változást is magában foglaló ipari termelőiár-index márciusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal, éves szinten 5 százalékkal nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a munkanélküliség
Az idei első negyedévben a munkanélküliségi ráta 7,1 százalék volt, szemben a tavalyi első negyedéves 6,1 százalékkal. Ebben az időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 871 ezer, a munkanélkülieké 297,4 ezer volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
9,4 százalékkal nőttek a nettó keresetek
A nemzetgazdaságban februárban a nettó átlagkeresetek 9,4, a bruttó átlagkeresetek 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete az év első két hónapjában 164 600 forint volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
7 százalékkal nőtt az építőipari termelés
Az építőipari termelés 2005 februárjában munkanaptényezővel kiigazítva 28,6 százalékkal nőtt 2004 februárjához képest, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés februárban 7,1 százalékkal volt magasabb az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Fékezi a gazdasági növekedést a gyenge ipari termelés
Az ipari termelés februárban szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva egy hónap alatt 0,6 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbihoz képest - munkanaphatástól megtisztítva - 1,3 százalékkal emelkedett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A vártnál jobban emelkedtek az árak
A fogyasztói árak az idén márciusban 0,7 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Felére csökkent a burgonya ára
Az agrártermékek termelői árszintje az év első két hónapjában 13,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban; ezen belül a növényi termékek ára 30,3 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,5 százalékkal nőtt. A burgonya termelői ára idén a tavaly februárinak a felét sem érte el - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Tizedével nőtt a szállodai vendégek száma
Idén januárban és februárban 606 ezer vendég érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Nőtt a szállodák bevétele az első negyedévben
Az idén a január és március közötti időszakban nőtt a szállodákban a bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
1,3 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,3 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 1,6 százalékkal nőtt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatokat.
92 millió euróval nőtt a külkereskedelmi hiány
A külkereskedelmi mérleg hiánya 2005 januárjában 174,9 millió euró volt, 92,2 millió euróval több mint egy évvel korábban - hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
1 százalékkal nőtt a munkanélküliség
A tavaly december és az idén február közötti időszakban a munkanélküliségi ráta 6,9 százalék volt, 0,9 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Kis népszámlálás kezdődik jövő héten
Április 1-jétől kis népszámlálás kezdődik. Az ország 2 százalékát, mintegy 210 ezer embert érint a Központi Statisztikai Hivatal által végzett felmérés. A jogszabályok szerint kötelező válaszolni a kérdezőbiztosoknak.
3,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A januári kiskereskedelmi forgalom 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatással kiigazított adatok szerint, míg az előző hónaphoz viszonyított szezonális és naptárhatástól megtisztított volumenindex 100,4 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden.
Nyolc százalékkal bővült az építőipar
Az építőipari termelés januárban - kiigazítva és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt - 7,9 százalékkal nőtt éves szinten, míg az előző havinál 4,2 százalékkal volt magasabb - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Negyedével nőttek a nettó keresetek
A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 27,7, a nettó átlagkeresetek pedig 24,3 százalékkal haladták meg januárban az egy évvel korábbi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetés területén a nettó átlagkereset 52,8 százalékkal nőtt, köszönhetően a januárban kifizetett 13. havi fizetésnek.
A vártnál lassabban bővült az ipari termelés
Az ipari termelés januárban szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva egy hónap alatt 0,7 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz képest pedig - munkanaphatástól megtisztítva - 2,8 százalékkal emelkedett - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A korábban közölt előzetes adatok éves szinten 3,1 százalékos növekedést jelezek előre.
A vártnál jóval alacsonyabb az infláció
Februárban az árszínvonal 3,2 százalékkal emelkedett éves összevetésben, míg havi szinten 0,4 százalékos volt az infláció - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Elemzők 3,8 százalékos éves inflációs adatra számítottak, így az alapkamat további mérséklődése valószínű.
A várt mértékben nőtt a külkereskedelem hiánya
A külkereskedelmi mérleg hiánya januárban 198 millió euró volt előzetes adatok szerint; a deficit így 115 millió euróval nőtt egy év alatt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Elemzők 200 millió eurós hiányra számítottak.
Majdnem felével csökkent a gabonafélék ára
A mezőgazdasági termelői árak januárban 13,3 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön. A növényi termékek árszínvonala 30 százalékkal csökkent, az állati termékeké 9,8 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdasági termeléshez felhasznált termékek és szolgáltatások 2 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbinál.
A vártnak megfelelően nőtt a gazdaság
A bruttó hazai termék 2004-ben 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg a tavalyi utolsó negyedévben a növekedés 3,8 százalékos volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Megtört az ipari termelés dinamikájának lendülete
Januárban az ipari termelés szezonálisan és munkanap tényezővel kiigazítva egy hónap alatt 0,8 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbihoz képest -munkanaphatástól megtisztítva - 3,1 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján, az előzetes számok alapján.
Nőtt a szállodák forgalma
A magyarországi szállodákban az év első két hónapjában a vendégéjszakák száma 8,8 százalékkal, a bruttó szobaárbevétel 12,3 százalékkal nőtt egy év alatt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Csökkent a külkereskedelmi mérleg hiánya
A külkereskedelmi mérleg hiánya tavaly 3,846 milliárd euró volt, szemben az előző évi 4,167 milliárd euróval - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Negyedével több lakás épült tavaly
Tavaly 44 ezer új lakást vettek használatba, 23,5 százalékkal többet, mint 2003-ban, ugyanakkor az új lakások építésére kiadott engedélyek száma 3 százalékkal 57 459-re csökkent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
3,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak
Idén januárban az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek, és 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Az éves növekedés teljes egészében a belföldi árszínvonal emelkedéséből adódott - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A várakozásoknak megfelelően bővült a gazdaság
A bruttó hazai termék (GDP) tavaly 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján.
Nőtt a munkanélküliség
Tavaly november és idén január között 32 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma éves összehasonlításban, a munkanélküliségi ráta pedig 6,6 százalékra emelkedett. Ez 0,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
5,7 százalékkal bővült a kiskereskedelem
A kiskereskedelmi forgalom tavaly decemberben 2,2, a negyedik negyedévben 3,4, az év egészében pedig 5,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért szintet a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az útépítések miatt bővült az építőipar
Az építőipari termelés 2004-ben 6,8 százalékkal bővült éves szinten, értéke folyó áron 1699,6 milliárd forint volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az iparág költségalapon számított árai 4,8 százalékkal nőttek.
960 ezer vállalkozás működik hazánkban
Tavaly év végén 960 ezer gazdasági szervezet működött Magyarországon, ezen belül 416 ezer társas és 456 ezer egyéni vállalkozás. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 15 ezer, a nonprofit szervezetek száma 73 ezer volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Váratlanul alacsony volt az infláció
Januárban az infláció havi összevetésben 0,7, éves összehasonlításban 4,1 százalékos volt - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A jegybank közleményben üdvözölte a vártnál jobb adatot, aminek nyomán elemzők biztosak a kamatcsökkentésben.
1 százalékkal csökkent a reálkereset
A bruttó nominális átlagkereset 2004-ben 6,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Tavaly 3,2 millió külföldi vendég érkezett
Tavaly a kereskedelmi szálláshelyekre 3,2 millió külföldi vendég érkezett, akik 10,3 millió vendégéjszakát töltöttek el: a vendégek száma 10 százalékkal, az eltöltött éjszakák száma 4 százalékkal nőtt a 2003. évihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Tavaly gyorsabban bővült a kivitel a behozatalnál
Korrigált adatok szerint 2004-ben a behozatal értéke 12 048 milliárd forint, a kivitelé pedig 11 072 milliárd forint volt; az import így 13, míg az export 15 százalékkal bővült egy év alatt - közölte honlapján előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal. A deficit így 976 milliárd forint volt, ami 76 milliárddal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Jól indult az év a hoteltulajdonosoknak
A bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma nagymértékben növekedett januárban, éves összevetésben, míg a szállodák átlagosan 38 százalékos szobakapacitás-kihasználtsága nem változott - közölte honlapján a Központi statisztikai Hivatal. A négy- és ötcsillagos kategóriában jelentős kapacitásbővülés következett be.
8 százalékkal nőtt az ipari termelés
Az ipari termelés az előzetes adatok szerint tavaly 8,3 százalékkal nőtt 2003-hoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.