közműszolgáltatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rezsicsökkentés
- rezsi
- nonprofit
- Rogán Antal
- Lázár János
- legfrissebb
- legrégebbi
Sztrájkolnának a budapesti közműcégek szakszervezetei
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal, jelentették be az akciót szervező szakszervezetek.
Sokat spórolhat, ha odafigyel a plombákra
A mérőórák cseréjekor a fogyasztó ragaszkodjon ahhoz, hogy a jegyzőkönyvbe kerüljön be a plombák száma, azonosítója és az, hogy azok sérülésmentesek, így megelőzhető egy esetleges későbbi kötbér, javasolja a Budapesti Békéltető Testület.
A rezsicsökkentés miatt tiltakozak a szakszervezetek
A "rezsicsökkentés miatt veszélybe került" közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére fogott össze négy szakszervezet, az erről szóló megállapodást és cselekvési tervet pénteken sajtótájékoztatón ismertették.
Lázár János elárulta, mi mindent akar államosítani a kormány
A kormány el akarja érni, hogy szinte minden közszolgáltatást az állam lásson el, mondta Lázár János. A miniszter szerint, ha valamely területen esetleg maradhatnának magáncégek, akkor azok nem termelhetnek majd nyereséget. Az állam már most is kebelezi be a közszolgáltatásokat, gázon és villanyon hízik a nemzeti közműcég, indul a nemzeti szemétholding, a katasztrófavédelem a kéményseprést veszi át, a liftellenőrzések államosításának szándékáról már rendelet van.
Sosem találná ki, hogyan érinti az esküvője a munkáját
Egy név- vagy címváltozást 5-8 szolgáltatónál kell bejelenteni, a személyes ügyintézés három munkanapot is igényelhet. A közműátírás személyes ügyintézésének járulékos költségei elérhetik a 6-11 ezer forintot, az ügyintézésre fordított szabadidő további 10 ezer forint kiesést hozhat naponta. Simán beszélhetünk három teljes munkanapról.
Kibertámadás okozta az ukrán áramkimaradást
Kibertámadás okozta a decemberi áramkimaradást Ukrajnában. Ez lehet az első eset, amikor hackerek egy ország kritikus infrastruktúráját támadták meg sikeresen. A neten zajlik a harmadik világháború?
Gyorsabb és olcsóbb lesz a közművek bekötése
Gyorsabban és olcsóbban köttethetik be a közműveket az emberek, miután szeptembertől nem csak egy szolgáltatótól rendelhetik meg az ilyen munkákat - mondta Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Szigorú fellépést ígér a kormány a kedvezményeket elszabotáló közműszolgáltatóknak
A kormány minden közműszolgáltató cégtől elvárja, hogy betartsa a törvényeket és biztosítsa a családok, valamint a kis- és közepes vállalkozások számára a díjmentes közműcsatlakozás lehetőségét, "ennek bármilyen elszabotálása esetén határozottan fel fogunk lépni" – mondta el Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Lázár: Fontos eredmény a közműszolgáltatások állami kézbe vétele
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök este Hódmezővásárhely-Szikáncson azt mondta, fontos eredmény, hogy sikerült állami kézbe venni az 1994 és 1998 között privatizált közműszolgáltatásokat.
A brit privatizáció kudarca egyben a neoliberális iskola bukása
A legtöbb területen kudarccal végződött az állami közszolgáltatók magánkézbe adása Nagy-Britanniában, ahol a lakosság többsége visszaállamosítást szeretne. A Margaret Thatcher néhai kormányfőhöz, és a neoliberális közgazdásziskola térnyeréséhez köthető közmű-privatizáció kiterjedt a víz-, áram- és energiaszolgáltatókra, a vasútra, a British Telecomra és a nemzeti légitársaságra, 2013-ban a királyi posta sem kerülhette el a sorsát. A magánvállalatok sok esetben visszafizethetetlen adósságot halmoztak fel, drágulást hoztak, és rontottak a szolgáltatás színvonalán.