közmunkások

címke rss

Együtt-PM: 5 ezer forintért közmunkások tüntettek Bajnai ellen

Az Együtt-PM szerint ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban – a szervezet szerint ezt egy általuk Kislétán készített, az internetre is feltöltött videofelvétel bizonyítja. Az M1 Híradójának vasárnap este nyilatkozó Madácsi Imre, Kisléta fideszes polgármestere azonban visszautasította a vádat, szerinte fennáll a gyanú, hogy a videó szereplői pénzért nyilatkoztak.

Soha nem volt még ennyi téli közmunkás

Gazdaság2014.04.08, 11:41

A korábbi években alig volt télen közfoglalkoztatott, most közel 230 ezren vannak, közülük majdnem minden második ember képzésben vesz részt. Alig morzsolódnak le a képzésben részt vevők közül. 

A közmunkások fizetése lehúzta az átlagbért

Gazdaság2014.04.18, 11:35

A tavalyi átlaghoz képest csökkent az átlagbér január-februárban, de ez jórészt a téli időszakra 200 ezres tömeggé duzzasztott közmunkások súlyának növekedése okozta. A közfoglalkoztatottak nélküli bruttó átlagbér az egy évvel korábbi szinthez képest 6,4 százalékkal nőtt.

Dobócsillag lett a piás közmunkás motoros kaszájából

Itthon2014.04.24, 11:13

Bár kifejezetten tilos köves talajra menni motoros fűkaszával, mégis ezt tette egy közmunkás, aki három forgópengét is felszerelt a kaszára. Egy liter bor megivása után munkába állt, de földhöz ütögetve a gépet kirepült egy penge, mint egy dobócsillag, és beleállt a társa mellkasába.

Minimum 200 ezer közmunkást akar látni mindig a kormány

Gazdaság2014.05.03, 13:02

Az év végéig havi átlagban 200 ezer fős közfoglalkoztatásról határozott a kormány.

Zavarta a kapaélezés a reggeliző közmunkásokat

Itthon2014.09.03, 13:40

Zavarta a reggeliző közmunkásokat, hogy társuk dolgozni kezdett, ezért megverték. A két garázdát jogerősen 15, illetve 25 nap elzárásra ítélte a bíróság.

Előző
Következő