közbeszerzés

címke rss

Kiírták a 3-as metróvonal felújításának tervezési tenderét

Itthon2016.02.23, 09:53

Kiírták a 3-as metróvonal felújítására a tervezési tendert. Az ajánlatkérés nem tartalmazza a vasúti pálya, a mozgólépcsők és liftek felújításának a tervezését. 

Csúnyán elhasalt tavaly a Közgép

Gazdaság2016.02.11, 23:24

A Közgép egy félstadionnyi állami megrendelést sem tudott tavaly felmutatni a közbeszerzéseken, igaz, 2015 második felét eleve a partvonalon kívül töltötte. Az építőipari cég két éve még több mint tízmilliárdot fizetett ki osztalékként, míg tavaly a közbeszerzéseken sem tudott ennyit nyerni. A Közgép megpróbáltatásai mellett ott van még a plakátháború és a TV2 körüli huzavona is, így Simicska Lajos biztosan nem unatkozik, ráadásul január végén végrehajtás indult egy kevésbé ismert cége ellen. 

58 milliós légpárnást vett a NAV

Gazdaság2016.02.05, 17:59

A záhonyi határátkelőhelyre nettó 58,4 millió forintért légpárnás hajót vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, pedig az eredeti árajánlat még csak 45 millióról szólt. 

Tizenegy számjegyű villanyszámla a MÁV-nál

Gazdaság2016.01.13, 16:52

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. három céget hirdetett nyertesnek a vontatási villamos energia idei szállítására kiírt nyílt közbeszerzésen. Összesen nettó 11 milliárd 150 millió forint értékben vásárol tőlük áramot, az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A Közgép továbbra sem rúghat labdába

Gazdaság2016.01.05, 15:41

Hiába kedvezett részben Simicska Lajos cégének a bíróság, a fellebbezések miatt nem jogerős az ítélet, így a Közgép továbbra sem indulhat a közbeszerzéseken. Orbán–Simicska 8–5.

Orbán–Simicska-meccs: 7-6

Itthon2016.01.12, 20:40

Rossz éve volt tavaly Simicska Lajosnak, és az idei esztendő sem indult jól. A kezdetben még védett nemzeti nagytőkésből ellenség lett, miután háborúba kezdett Orbán Viktorral. Bevitt ugyan néhány szép találatot, de ő is kapott szép számmal. Félidőben az Orbán–Simicska-meccs.

A parlament odaengedte a rokonokat a mézesbödönhöz

Gazdaság2015.12.05, 11:21

A parlament megszavazta a NAV-ot átalakító törvénymódosítást. A csomag azt is tartalmazza, hogy a jövőben a NAV senki ellen nem fog kérésre vagyonosodási vizsgálatot indítani, a politikusok rokonai viszont indulhatnak majd közbeszerzéseken, ha nem élnek egy háztartásban a politikussal. Technikai problémák miatt közalkalmazottak tízezreinek késik a fizetése. Újabb üggyel bővült a brókerbotrány hungáriás ága. Oroszország leállította a Török Áramlat gázvezeték előkészítését a lelőtt Szuhoj miatt. Ha Moszkva a gázcsapot is elzárná, Törökország Katarból importálna cseppfolyósított gázt. Görögországban országos, egész napos sztrájkot tarttottak ...

Közbeszerzés kkv-knak: megváltoztak a kiskapuk

Archívum2015.12.03, 11:55

A hatályos közbeszerzési törvény értelmében jelentősen bővült azon vállalkozások köre, akiket a jogalkotó közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett. A kis-és középvállalatok azonban nincsenek erre felkészülve, ezért várhatóan módosulni fog a vonatkozó szabályozás, írja a Szecskay Ügyvédi Iroda.

Bohózatba kezd fulladni a római-parti mobilgát

Itthon2015.11.23, 11:21

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a római-parti gát tervpályázatát, a fővárosi önkormányzat sokadszorra kezdheti elölről a beruházást.

Az állam hosszabbítja meg a felcsúti kisvasutat

Itthon2015.11.23, 09:06

Bicske térségében valahol épülni fog egy kisvasút, ennyi biztosnak látszik. De hogy pontosan merre, azt még nem tudni. Össze fogják kötni az átadás előtt álló felcsúti kisvonattal, és eléri majd Bicskén a Budapest–Hegyeshalom-vonalat is. Ehhez elég lenne nyolc kilométeren lefektetni a síneket. Az új pálya viszont akár 45 kilométeres is lehet.

Az Alkotmánybíróság és Brüsszel is keresztbe tett a kormánynak

Gazdaság2015.11.22, 14:53

Változott az adózás rendje, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a földtörvény. Az Alkotmánybíróság elmeszelte a Quaestor-törvényt, Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Paks miatt. Jövőre lesz nyugdíjemelés, és jön az új húszezres. A görög tárgyalódelegáció részletkérdésekben megállapodott a hitelezőkkel, a gazdák Athénban tüntettek a megszorítások miatt. A Fitch felminősítette Ukrajnát a részleges államcsődből, Moszkva bejelentette, hogy Ukrajna 2016-tól nem exportálhat mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket Oroszországba. Ez volt a héten a gazdaságban.

Kilenc hónap alatt 1400 milliárd ment el a közbeszerzéseken

Gazdaság2015.11.19, 15:49

Az idei első kilenc hónapban 9884 közbeszerzés volt Magyarországon, ami éves összevetésben 11,3 százalékos csökkenést jelent, és a közbeszerzések értéke is csökkent, közölte Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke egy csütörtöki szemináriumon. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára szerint az új közbeszerzési törvény tiszta és átlátható helyzetet teremt.

Mészáros Lőrinc cége 40 százalékkal drágábban villamosít vasutat

Gazdaság2015.11.13, 09:44

A felcsúti R-Kord Kft. és a Swietelsky konzorciuma a tervezett 9,5 helyett 13,3 milliárdért korszerűsíti a GYSEV Szombathely-Zalaszentiván vonalát.

Rendszeresen túlárazzák az uniós projekteket

Gazdaság2015.11.09, 16:00

A Transparency International Magyarország szerint az európai uniós projekteket rendszeresen túlárazzák, az pedig, hogy a pályázati pénzeket el kell költeni, korrupciót okozhat. Öt év alatt a megvalósult mintegy 63 ezer projekt 90 százalékánál voltak bőkezűek a források kezelői.

A bazár és a stadion mellett jól húz a LED-biznisz is

Gazdaság2015.11.01, 23:11

A Várkertbazár és az MTK-stadion mellett már a közvilágítás korszerűsítésében is egyre otthonosabban mozog a Paár Attilához köthető cégcsoport: miután megvették Orbán Viktor vejétől, Tiborcz Istvántól a "LED-es" céget, a kezdeti lendületvesztés után az Elios újra magára talált.

Novembertől könnyebb lesz belépni a közbeszerzési piacra

Gazdaság2015.10.29, 10:02

A november elsején hatályba lépő új közbeszerzési törvény katalizátor szerepet tölthet be a kis- és közepesvállalkozások megerősödésében. Egyszerűbb, olcsóbb és átláthatóbb lesz az eljárás, a közbeszerzési hatóság pedig honlapján is közzéteszi a felhívások egy rövidített változatát, így aki alkalmasnak gondolja magát, szabadon csatlakozhat.

Oktatófilmekre írt ki közbeszerzést az MNB

Gazdaság2015.10.28, 19:54

Vállalkozási szerződés keretében, két részletben, 16 oktatófilm elkészítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Magyar Nemzeti Bank - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Az állami építkezéseknél nem az ár lenne a legfontosabb szempont

Gazdaság2015.10.26, 12:49

Az építési beruházásoknál a legjobb ár-érték arányt kell figyelembe vennie az ajánlatkérőnek a közbeszerzési ajánlatok értékelésekor, a legalacsonyabb ár mint szempont csak korlátozottan vehető figyelembe az értékelésnél.

Hamarosan máshogy vonatozhat a Balatonra

Gazdaság2015.10.26, 11:13

220 milliárd forint értékben ír ki az állam közbeszerzést közlekedésfejlesztésre. Az eljárások eredményes lebonyolítása esetén 2016-ban folytatódik a dél-balatoni vasúti rekonstrukció, megindul az esztergomi vonal villamosítása, az M30, M35 és M85 gyorsforgalmi utak új szakaszainak építése, a 21. számú főút négysávúsítása Heves és Nógrád megyében.

Megint szó van a ferihegyi gyorsvasútról

Gazdaság2015.10.22, 11:16

Elkezdődik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre tartó vasúti fejlesztés előkészítése, és a Budapest–Esztergom vasútvonal villamosítása sem csúszik tovább.

Az első világrekordot nem az úszóktól várják 2017-ben

Gazdaság2016.01.29, 12:44

Ha minden jól megy, éppen elkészül a 2017-es vizes világbajnokságra a Dagály uszoda, ugyanis a tervezett átadás után két hónappal már a világ legjobbjai veszik birtokba a több mint 20 milliárd forintos komplexumot. A kivitelezőkön nem múlik semmi, és eddig az időjárás is kegyes volt a munkásokkal, így óriási tempóban épül Magyarország jelenleg egyik legnagyobb beruházása. Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal az Erdért SE egyik focipályáján felépített konténervárosban beszélgettünk arról, hogy állnak az építkezéssel.

Rigó Csaba Balázs levele

Gazdaság2015.09.27, 19:34

A Közbeszerzési Hatóság alelnöke szerint a Közgépet érintő bírósági végzés jogsértő és tartalmilag megalapozatlan.

A Közbeszerzési Hatóság beleállt a Közgép elleni harcba

Gazdaság2015.09.27, 19:31

Visszalőtt a Közgépre a Közbeszerzési Hatóság, miután Simicska Lajos cége bírósághoz fordult, és ott olyan végzést hoztak, amely kedvezett az építőipari vállalatnak. A hatóság nem hagyja annyiban, hogy arra kötelezték, függessze fel a Közgép hároméves eltiltását. Lépésük még a jogászokat is meglepte, bár akad olyan vélekedés is, amely szerint jogosan járt el a KH.

Az Elios megérzi Orbán Viktor vejének elvesztését

Gazdaság2015.09.25, 06:00

Két hét alatt nagyot fordult a világ az Eliosszal: Tiborcz István egykori cége előbb visszalépett egy már megnyert közbeszerzéstől egy nemzetközi projekt miatt, azonban augusztus elején mégis elvállaltak egy hasonló munkát – igaz, bő 120 millió forinttal többért. Orbán Viktor vejének hiányát így is megérzi az Elios.

Novembertől már a kormánytagok rokonai sem pályázhatnak

Gazdaság2015.09.22, 16:58

Rövidebb eljárási határidőket és új értékelési szempontokat fogalmaz meg az új közbeszerzési törvény, amelynek módosításáról kedden döntött az Országgyűlés. A javaslatot 113 igen szavazattal, 64 nem ellenében fogadták el.

Bontás helyett focizni hívnak a Puskás Stadionba

Gazdaság2015.09.22, 12:00

Egyelőre nemhogy nem álltak neki a Puskás Ferenc Stadion bontásának, de szeptemberben még 60 ezer forintért bárki kibérelheti a játékteret. Az új stadion tervezésére kiírt közbeszerzési eljárás már lezárult ugyan, azonban a kivitelezésre még ki sem írták a pályázatot, pedig a tervek szerint ősszel már bontani kellene a stadiont.

A hatóság hivatalosan nem tud a Közgép felmentéséről

Gazdaság2015.09.18, 11:44

A Közbeszerzési Hatóság alelnöke a sajtóból értesült a Közgépet érintő bírósági végzésről, amelyet még meg sem kapott.

Mészáros Lőrincék újabb milliárdokat nyertek

Gazdaság2015.09.02, 13:48

A felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. fémjelezte konzorcium nyerte a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tendert. Ez az a pályázat, amely miatt Simicska Lajos cégét három évre minden magyarországi közbeszerzéstől eltiltották.

Háromszáz új, csuklós buszra írt ki tendert a BKV

Itthon2015.08.28, 15:17

Új, klímás, alacsonypadlós dízelbuszokat vesznek két közbeszerzésben. Egy részüket maga a BKV szereli össze. Jövőre már találkozhatunk velük az utcákon.

Nyolcmilliárdból épülnek korlátok három autópályán

Gazdaság2015.08.12, 13:33

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 64 kilométernyi beton terelőfalat építtet közlekedésbiztonsági beruházás keretében az M3-as, az M5-ös és az M7-es autópályákon. A korszerűsítésre nettó 7,95 milliárd forintot költenek.

A Market építheti az ózdi élményparkot

Gazdaság2015.08.11, 13:59

A Market Építő Zrt. nyerte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet új módszertani központjának kivitelezésére kiírt pályázatot, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég a komáromi kikötő fejlesztését is elnyerte. A két projekt összesen több mint 1,5 milliárd forintba kerül.

Simicska Lajos most éppen milliárdokat bukik

Gazdaság2015.08.11, 08:59

A Közgép az eltiltása miatt egyelőre nem számíthat állami megrendelésekre, ráadásul Simicska Lajos építőipari cége egy olyan ágazatban tevékenykedik, ahol az államon kívül nincs is más megrendelő. Százmilliós, milliárdos tenderekről csúszhat le minden egyes hónapban, amíg nem indulhat a közbeszerzéseken.

A felcsúti polgármester Budapesten csatornázhat

Gazdaság2015.08.07, 12:15

A fővárosi önkormányzat négy tenderen összesen félmilliárd forintért kötött szerződést csatornázási munkákra, derült ki az EU közbeszerzési értesítőjéből. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége két pályázaton is nyerni tudott.

Akik negyedmilliárdért már nem hajolnak le

Gazdaság2015.07.29, 13:04

Tiborcz István egykori cége olyannyira biztos egy külföldi pályázat elnyerésében, hogy a kedvéért visszadobott egy már megnyert negyedmilliárdos hazai tendert. A közvilágítás-fejlesztésekben utazó Elios Innovatív Energetikai Zrt. után egy európai parlamenti képviselő állítása szerint már vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala, de erről sem a cég, sem a magyar rendőrség nem tud. Utóbbi azonban ismeretlen tettes ellen már nyomozást indított.

Oldalanként 200 ezret fizet a kormány a Századvég-tanulmányokért

Gazdaság2015.07.24, 20:20

Egy hét alatt 118,1 millió forintot nyert el a Századvég Gazdaságkutató és a Századvég Alapítvány. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ezúttal is meg nem hirdetett pályázaton díjazta a Fidesz-közeli szervezetet.

Megöllek, mint egy nyulat, érvelt Simicska szerb partnere

Gazdaság2015.07.24, 09:02

A politika sem ismeretlen terep annak a szerb férfinak, akinek a hajói miatt kizárták a Közgépet a közbeszerzésekből. Ljubisav Stokic a vállalkozásaival igyekezett kihasználni a Duna és a román határ közelségét. Történetében sok minden felbukkan: cigaretta, üzemanyag, vámhatóság. És még halálos fenyegetés is.

Orbán még nem végzett Simicskával

Itthon2015.07.22, 20:52

Nagy valószínűséggel tovább folytatódik a Simicska–Orbán-háború, ami már 2014 előtt is kódolva volt a két erős személyiség miatt – mondta az Origónak Nagy Attila Tibor. A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint kérdés, hogy Simicska és köre mennyi ideig tudja finanszírozni a médiabirodalmát.

Egymilliárdhoz jutott az államtól Rogán szomszédja

Gazdaság2015.07.20, 13:48

Az államadósság Kezelő Központ Zrt. több mint 400 milliót, míg a Miniszterelnökség csaknem ugyanennyi pénzt hagyott a Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szomszédjának érdekeltségi körébe tartozó cégcsoportnál.

A héten nagyot léptek a görögök

Gazdaság2015.07.18, 11:16

A görög dráma az elmúlt héten is folytatódott: az euróövezeti csúcstalálkozó megállapodással ért véget, majd az is eldőlt, hogy Athén megkapja az áthidaló kölcsönt. Ugyanakkor az új mentőcsomagról még csak ezek után fognak majd tárgyalni – erre már az Európai Bizottság is rábólintott. Az a bizottság, amely a héten elmeszelt két fontos magyar adót. Egy közgazdász szerint „túl vagyunk adóztatva”, közben Romániában már csökken az áfa. Lázár János ezen a héten is beszélt Andy Vajna kaszinóiról, megtaláltuk a budapesti olimpiához készült hatástanulmányt, és az is kiderült, hogy az unióban is tudják, mennyi szegény él Magyarországon. A héét ...

Három évre mindenből kizárták a Közgépet

Gazdaság2015.07.17, 18:54

A Közbeszerzési Döntőbizottság három évre kizárta a Közgépet minden közbeszerzési eljárásból, mert szerintük hamis adatot szolgáltatott egy eljárásban.

A metrótender miatt panaszkodnak Brüsszelben

Gazdaság2015.07.16, 17:27

A Skinest Rail panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a BKV által a 3-as metróvonal szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban, derült ki a cég közleményéből.

Pénz nélkül venne elektromos buszt a BKV

Itthon2015.07.16, 17:27

A belvárosba, a Margitszigetre és a budai hegyvidékre szánja a BKV azokat az alacsony padlós elektromos buszokat, amelyek beszerzésére most tendert írt ki. Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint 20 midibuszt vásárolna a cég a hozzájuk tartozó töltőoszlopokkal. A tender nagy esélyese a magyar mérnökök által tervezett Evopro Modulo Electric modell.

A Közgép miatt fizet a BKK

Gazdaság2015.07.15, 09:55

A BKK kizárta a Közgépet egy közbeszerzésről, de Simicska Lajos cége megtámadta a döntést. A Közgép nyert, fizethet a fővárosi cég, ráadásul úgy fest, hogy a GOH-csomópontnál lévő felüljáró felújítását is elnyerhetik. Egy másik BKK-tenderen ugyanakkor a Swietelskyvel és a Strabaggal közösen már nyert a Közgép.

Milliárdok helyett százezrek jutnak a Közgépnek

Gazdaság2015.07.09, 13:10

A Közgép Zrt. az általa épített kerékpároshídhoz nyert néhány százezer forintos kiegészítő munkákat. Simicska Lajos cége ugyanakkor dolgozhat a budai fonódó villamoshálózaton is, ez a közbeszerzés pedig már százmilliókban mérhető. A Közgép tavaly és idén elnyert állami megrendeléseinek forintosítása azonban még mindig összehasonlíthatatlan a korábbi évek sokmilliárdos sikereivel.

Balatonfüredet még bevette Orbán Viktor veje

Gazdaság2015.07.07, 13:15

Az Elios Innovatív Energetikai Zrt. nyerte a Balatonfüred közvilágításának korszerűsítésére kiírt pályázatot. A szerződést még azelőtt kötötte meg a város, hogy Orbán Viktor miniszterelnök veje, Tiborcz István kiszállt volna a közbeszerzéseket érintő cégeiből.

Ilyen lesz a kormány családbarát kampánya

Itthon2015.07.03, 12:56

„Családbarát ország” - az Origo információi szerint ezzel a jelszóval indul majd el ősszel a kormány új kampánya. A minisztérium szerint az üzenet senki ellen nem irányul majd, ők csak az értékeket szeretnék erősíteni az emberekben.

Hatmilliárd forintért vásárol autókat az állam

Gazdaság2015.06.29, 15:29

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó 6 milliárd forint összértékben nyílt közbeszerzésen kíván személyautókat vásárolni.