Kövér László

címke rss

Kövér tévén is élvezhetõ parlamentet szeretne

Itthon2014.05.06, 23:51

A korábbi parlamenti viták nézhetetlenek voltak a tévében, de az új parlamentben talán másként lesz - reménykedett a köztévében Kövér László.

Felejtsen el mindent, amit a parlamentrõl eddig tudott

Itthon2014.05.06, 10:00

Kevesebb képviselõ, valószínûleg háromheti ülésezés, kötelezõ vigyázzba állás – látványos változásokat tartogat a következõ ciklusban a parlament, amely kedden tartja alakuló ülését. Az új Országgyûlés, amelynek elnöke ismét Kövér László lesz, azonban nem csak külsõségekben újul meg: a törvényhozás menete is teljesen átalakul, mostantól gyakorlatilag egy 39 fõs bizottságban dõlnek el a lényeges dolgok.

Gyurcsány markát üti a legnagyobb pénz

Itthon2014.04.10, 16:03

Az új országgyûlés sok változást hoz, például átalakul a képviselõk javadalmazása is. A legtöbbjüknek csökkeni fog a fizetése, és a benzinpénzrõl is lemondhatnak, helyette egy kártyával tudnak majd tankolni. Egyesek fizetésébõl százezrek ugranak, a legjobban Kövér László szomorkodhat. Mások azonban még így is jól járnak, a legjobban pedig várhatóan Gyurcsány Ferenc.

Kis magyar szabadságharcunk világméretûvé vált

Itthon2014.04.01, 15:57

Kövér László az utolsó pillanatig tartó kampányra szólított fel a focipályákon, de még a kocsmákban is, és semmit sem bízna a véletlenre, mint 2002-ben. A házelnökrõl hétfõn kiderült, mi a közös benne és Mesterházy Attilában, de az is, hogy milyen gondolati magasságokba képes kerülni egy választási fórumon. A fideszesek pedig már visszafelé számolják a választásokig hátralévõ napokat.

210 ezerbe került, hogy kidobták az EU-s zászlót az ablakon

Itthon2014.02.19, 16:37

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás 166 ezer forintos, a független Lenhardt Balázs pedig 50 ezer forintos büntetést kaphat amiatt, hogy kidobták az ablakon múlt csütörtökön az európai uniós zászlókat. Kövér László szerint az Országgyûlés tekintélyét, rendjét "súlyosan sértõ magatartást tanúsítottak".

Kövér: Negyven év kell a kommunizmus kiûzésére

Itthon2013.12.28, 22:33

A választás tétje, hogy kapnak-e esélyt nyolcévnyi építkezésre, ugyanakkor "benne van az esélyekben", hogy az ellenzék nyer kétharmaddal, mondta Kövér László az Echo Tv-nek. A házelnök beszélt Gyurcsány Ferencrõl is, de csak mert "botrány, hogy még mindig itt van velünk". Kövér szerint a társadalmi viszonyok, az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásához negyven év kell. Ez akkor ér véget, ha már csak azok élnek, akik a szabadságba születtek.

Terry Black is kiállt Krasznai mellett

Life.hu2013.12.21, 10:43

Azt mondja, ha nem kérnek bocsánatot az énekesnõtõl, amiért kitiltották a parlamentbõl, akkor karácsonykor kitálalja a politikusok szextitkait. Azóta pedig Puskás Peti is nyílt levelet küldött Tündének.

Rogán magyarázza el az elmúlt négy évet

Itthon2013.11.14, 09:40

Rogán Antal felel a Fidesz kommunikációjáért a 2014-es kampányban.

Kövér László nem lát ellenfelet a pályán

Itthon2013.11.13, 23:10

Kövér László szerint rosszabb hangulatú kampányra kell készülni, mint a 2002-es volt. Az Országgyûlés elnöke, a Fidesz választmányi elnöke  a Pápai Polgári Kör szerdai rendezvényén azt mondta ugyanakkor, hogy nincs ellenfél a pályán, és ha a fideszesek higgadtak maradnak, nem veszíthetik el a választást.

Kövér: Ukrajna kövesse meg a kárpátaljai magyarokat!

Itthon2013.11.08, 14:39

Azt kérjük az ukrán államtól, hogy értékelje a kárpátaljai magyar áldozatok sztálinizmus alatti szenvedéseit - mondta Kövér László, az Országgyûlés elnöke a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozatairól tartott megemlékezést megnyitó beszédében pénteken az Országházban. Kövér úgy véli, az Európai Unióval kapcsolatban erkölcsi értelemben a magyaroknak már nincsenek illúzióik.

Kövér csodával határosnak látja a Fidesz teljesítményét

Itthon2013.09.25, 22:09

Ha a baloldal visszatérne, akkor Kövér László szerint vége lenne Magyarországnak.  

Apró trükkel gyorsít Kövér László

Itthon2013.09.22, 17:14

Nem egy kétnapos, hanem két egynapos ülést tart a héten a parlament, amire azért van szükség, hogy a költségvetés módosítását, az idei hiány növelését még a héten el tudják fogadni a képviselõk. A héten emellett a számoké lesz a fõszerep, az ellenzékiek legalábbis konkrét összegekre kérdeznek rá, elkezdhetik tárgyalni a következõ hét év drogstratégiáját, és elõkerül egy remek tájleíró képviselõ is. A hét parlamenti legjei.

Nem kap büntetést a sértésekért Illés Zoltán

Itthon2013.09.12, 11:58

Kövér László szerint Illés államtitkárhoz méltatlanul viselkedett, amiért õ is elnézést kér, de azért a szexista megjegyzések nem voltak olyan kirívóak, hogy büntetést osszon értük. Eldurvult a parlament az elmúlt három évben.

Kövér: "Meg fogjuk találni a megoldást"

Itthon2013.09.11, 07:53

Érdemes lenne a parlamentnek nagyobb mozgásteret hagyni a kormánynak, és nagyobb részben a végrehajtó hatalom ellenõrzésére fordítani az energiáit; ezt csak idézõjelek között lehet rendeleti kormányzásnak nevezni - mondta Kövér László a Zalai Hírlapban szerdán megjelent interjúban.

A templomot is átfestik az Orbán lány esküvõjére

Life.hu2013.09.06, 15:41

A hírek szerint a frigy miatt már a Margit körúti templomot és annak környékét is megszépítik. A kormányfõ sajtófõnöke errõl sem tud semmit.

A Jobbik feljelentette Kövér Lászlót

Itthon2013.08.23, 11:25

Hiába kéri a Jobbik, Kövér László nem hívja össze a házbizottságot. A párt szerint ez felveti a kötelezettségszegés gyanúját.

Kövér gyengének látja a felvidéki magyarságot

Itthon2013.07.31, 14:26

Az "eltökélt küzdelemben való türelemre" van szüksége a felvidéki magyarságnak, amelynek egy tapodtat sem szabad hátrálnia a jogérvényesítés útján, hanem meg kell próbálnia elõre lépni, és küzdeni a neki járó jogokért - mondta Kövér László, az Országgyûlés elnöke a felvidéki Szabad Újságnak adott, szerdán megjelent interjújában.

A Jobbik visszahívná Kövér Lászlót

Itthon2013.07.29, 13:51

A jobbikosok szerint Kövér László méltatlanná és alkalmatlanná vált a feladata ellátására azzal, hogy kitiltotta a szakértõiket a munkahelyükrõl. Visszahívnák posztjáról a házelnököt.

Tanúként hallgatták meg Kövér Lászlót az UD-perben

Itthon2013.07.18, 19:43

Kövér László házelnök szerint nyilvánvalóan egy politikai játszma része volt az UD Zrt.-ügyben a Gyurcsány-kormány tevékenysége. A fideszes politikus, volt titokminiszter errõl tanúként beszélt a 2008 õszén kipattant megfigyelési ügy büntetõperének csütörtöki tárgyalásán, a Fõvárosi Törvényszéken. A vádlott, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány volt titokminisztere ugyanakkor azt mondta, éppen a Fidesz politizálta át az ügyet.

18 millióra vágta meg a kormányoldal a beszólogató ellenzékieket

Itthon2013.07.12, 10:54

Több mint 18 millió forint büntetést szabott ki az Országgyûlés ellenzéki képviselõkre a tavaszi-nyári ülésszakban. A legtöbbször, négyszer, a jobbikos Novák Elõdöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel: összesen 646 ezer forintra büntették sértõ kifejezések használatáért és rendzavarásért.

Strasbourgban panaszkodik Kövér Lászlóra az LMP

Itthon2013.07.07, 11:10

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az LMP, miután Kövér László házelnök egy parlamenti akciójukat szokatlanul súlyos büntetéssel akarja sújtani. A párt szerint a képviselõk vélemény nyilvánításának önkényes korlátozásáról van szó.

Ötvenezres büntetés a Tavares-transzparensért

Itthon2013.07.05, 19:40

Ötvenezer forintos büntetést kapott Kövér László házelnöktõl két PM-es politikus. Szabó Tímea és Jávor Benedek a csütörtöki parlamenti ülésen tartott fel egy molinót. 

A ciklus végéig kitilthatják a Jobbikosokat a Házból

Itthon2013.07.02, 08:24

Akár a ciklus végéig is kitilthatják a Parlamentbõl a Jobbik frakciójának szakértõit és meghívottait - közölte Kövér László a Hír TV-ben.

Kilakoltatták a jobbikosokat az aulából

Itthon2013.06.28, 13:43

Miután elvették a belépõkártyáikat, kényszerirodákat nyitottak a Képviselõi Irodaház aulájában. Most a bútoraik és a mobilvécéjük miatt megy a hercehurca.

Egyhavi tiszteletdíjukat bukhatják a jobbikosok

Itthon2013.06.25, 19:52

Három képviselõ kivételével elvonná a Jobbik-frakció valamennyi tagjának egyhavi tiszteletdíját Latorcai János házalelnök, büntetésül a földtörvény pénteki végszavazásakor keltett botrány miatt. Három LMP-snek az apanázsa harmada bánhatja a molinólógatást és a megafonozást.

Keménynek indult, puhány lett Kövér házõrsége

Itthon2013.06.24, 17:38

Sokáig fenyegetett Kövér László az idén január elsején felállított Országgyûlési Õrséggel, amikor azonban pénteken a Jobbik akciójánál lett volna oka hívni õket, mégsem tette. Azt mondta, nem teszi meg ezt a szívességet a provokáló ellenzéknek. Kérdés, mihez lett volna joga, a szabályok ugyanis nem teljesen egyértelmûek. A jobbikosok képviselõi jogát viszont büntetésül akár fel is függeszhetik.

Nem engedik be a Jobbik-frakció dolgozóit a Fehér Házba

Itthon2013.06.24, 14:48

A Jobbik munkatársait a pénteki tiltakozásuk miatt tiltották ki a Képviselõi Irodaházból. Nem fogadhatnak vendéget, és a képviselõk asszisztensei sem mehetnek be dolgozni.

Kövér focihuligánokhoz hasonlította a Jobbikot

Itthon2013.06.21, 16:01

Kövér László szerint álságos színjáték zajlott a parlamentben a földtörvény megszavazásakor, mint mondta a jobbikos képviselõk egy részébõl nem is nézett ki többet.

Szanyi Tibor beszélni akar a trafikokról

Itthon2013.05.27, 16:36

Szanyi Tibor MSZP-s képviselõ a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy elmondhassa interpellációját

Kövér: Képmutatók a képviselõk

Itthon2013.05.27, 08:38

Kövér László szerint 2010 óta eldurvult a stílus a parlamentben, miközben a képviselõk képmutató szónoklatokat mondanak az emberi méltóságról. Kövér a Kisalföldnek az mondta, ha kell, alkalmazni fogja az új házszabályt.

Felmentették Laborc Sándort az Ovi-ügyben

Itthon2013.05.03, 20:07

A jogerõs ítélet szerint nem követett el hivatali visszaélést Laborc Sándor, akit Orbán Viktor és Kövér László megfigyelésével vádoltak meg. Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi fõigazgatója egy másik ügyben pénzbüntetést kapott.

Nagy öröm, ahogy a Fidesz gondol a fiatalokra

Itthon2013.05.03, 14:55

Ünneplõbe öltözött, hálás határontúli fiatalok fogadták péntek délelõtt Balog Zoltánt és Kövér Lászlót a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényén, ahol a politikusok átadták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat. Az egymillió forinttal járó elismerést idén a Kárpát-medencei fiatalokat mozgató Rákóczi Szövetség kapta, amelyrõl Kövér Lászlónak a fáklyák, Balog Zoltánnak pedig a kis papok jutnak az eszébe.

Kövér László több magyart akar

Itthon2013.04.06, 15:28

A gyarapodás a Kárpát-medencei magyarok legfõbb feladata a jövõben Kövér László szerint. A parlament házelnöke Horvátországban úgy fogalmazott, hogy a két ország a válság után közösen nagy fejlõdést érhet el.

Kövér meglenne Stumpf jogászkodása nélkül

Itthon2013.03.27, 13:56

Kövér László szerint a demokrácia halálát jelentené Stumpf István ötlete, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálhassa az alkotmányt. Kövér a Heti Válasznak adott interjújában arról is beszélt, hogy a Fidesz-székház udvarán tüntetõk mögött az MSZP és az SZDSZ szellemisége áll.

Kövér: A kormány vállalja a bukás kockázatát

Itthon2013.03.17, 23:36

Kövér László szerint megint puccsot akarnak végrehajtani Magyarország ellen külföldrõl. Szerinte valójában nem is az alkotmánymódosítás, hanem a rezsicsökkentés miatt ágálnak. A német tartományi elnök azért nem találkozott vele, mert fél az otthoni baloldaliaktól.

A bajor parlamenti elnök nem fogadja Kövért az alaptörvény-módosítás miatt

Itthon2013.03.12, 22:15

A bajor parlament elnöke elhalasztja találkozóját Kövér Lászlóval a hétfõn nemzetközi és itthoni bírálatok és figyelmeztetések ellenére elfogadott alaptörvény-módosítás miatt.

Kövér polgárháborút lát Magyarországon

Itthon2013.03.09, 10:35

Hosszan ostorozta a baloldalt és a liberális értelmiséget Kövér László a Hír Tv péntek esti mûsorában. Az Országgyûlés elnöke szerint Magyarországon szellemi és politikai értelemben vett hideg polgárháború zajlik, amelynek jegyében a baloldali értelmiség megpróbálja kikezdeni a társadalmat összetartó értékeket. Szerinte Bajnai Gordonnak visszatérés helyett "azt kellett volna mondania, hogy szégyellem a pofámat, el is megyek a fészkes fenébe".

Kitûzték a székely zászlót a Parlamentre

Itthon2013.02.15, 15:55

A nemzeti szolidaritás jeleként elrendelte a székely zászló kitûzését az Országgyûlés épületére Kövér László házelnök, mivel pénteken tartják a Kárpát-medencei Magyar Képviselõk Fórumát. Az utóbbi hetekben feszültté vált a viszony Magyarország és Románia között a székely zászló miatt, amelyet több település önkormányzat is kitûzött. A székely zászlót pénteken a Mária Valéria híd esztergomi hídfõjére is kitûzték, és a jobbikosok kitették a szegedi városházára is, mivel az MSZP-s Botka László azt mondta, nem akadályozza meg.

Hivatalosan is vége van az LMP-frakciónak

Itthon2013.02.14, 18:20

Hivatalosan is feloszlott az LMP parlamenti frakciója, miután Kövér László megállapította a képviselõcsoport megszûnését. A pártból néhány hete kilépett nyolc képviselõ hétfõn írta meg a házelnöknek, hogy kilépnek a frakcióból is.

Kövér begurult, az MSZP szaunázik - parlament percrõl percre

Itthon2013.02.11, 17:38

Elkezdõdött a tavaszi ülésszak hétfõn a parlamentben. Orbán Viktor hatalmas brüsszeli sikerrõl beszélt, az ellenzék szerint azonban a miniszterelnök csak trükközik a számokkal. Az MSZP-sek a kormány szerint sokat szaunáznak,  Hoffmann Rózsának pedig pártállami múltja miatt kellett magyarázkodnia. Ma debütált az Országgyûlési Õrség is. Kövér végül nem hívta az õröket, pedig egyszer begurult.

Kövér: Politizál az Alkotmánybíróság

Itthon2013.01.08, 09:42

Az Alkotmánybíróság tudatosan politikai döntést hozott a választási regisztráció megsemmisítésével fideszes parlamenti elnök szerint. Háromheti ülésezés ebben a ciklusban már biztos nem lesz.

Kövér kiosztotta az RMDSZ-t és az ellenzéket is

Itthon2012.12.30, 13:04

Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetõi között - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság címû mûsorában. A házelnök szerint a decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés. Kövér úgy látja, hogy az LMP és a Jobbik gyermeteg szintre süllyedt le, a fiatalok pedig összezavarodtak.