Kovács László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- MSZP
- külpolitika
- Európai Bizottság
- Medgyessy Péter
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Budapesti látogatáson a NATO főtitkárhelyettese
Magyarország a NATO széles körű bővítésében, ezen belül elsősorban szomszédai, Szlovákia, Románia és Szlovénia felvételében érdekelt a szövetség novemberi prágai csúcstalálkozóján - jelentette ki Kovács László külügyminiszter, miután szerdán Budapesten tárgyalt Alessandro Minuto Rizzóval, a NATO főtitkárhelyettesével.
Kovács szerint Orbán elhamarkodottan ítélt
A külügyminiszter szerint Orbán Viktor elhamarkodottan nyilatkozott az uniós országjelentéssel kapcsolatban. Kovács László a volt kormányfő kijelentéseire reagálva elmondta, "ha senki nem feszít kötelet a lábunk elé, nem fogunk elbotlani az Unió küszöbén". A miniszter a parlament európai integrációs bizottságának ülésén értékelte az uniós jelentést.
Nevet vált az MSZP: legkésőbb 2004-ig eldöntik
Az MSZP elnöke a hétvégén úgy nyilatkozott, új névre, új emberekre és székházra van szükség. Folytatni kell a tizenhárom éve megkezdett átalakulást, és ez a folyamat tartalmazhatja a névváltoztatást is - jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke.
Kovács László nemzetközi nyomást preferál Irak ellen
Kovács László véleménye szerint Irak ügyében a legjobb forgatókönyv az lenne, ha egy nagyon széles körű nemzetközi nyomással rá lehetne kényszeríteni Szaddám Huszein iraki elnököt: azonnal szüntesse meg a különféle tömegpusztító fegyverek előállítását és maradéktalanul semmisítse meg a felhalmozott készleteket.
Teljes gőzzel kampányolnak a miniszterek
Szerdán szinte minden miniszter, de még a miniszterelnök is valamilyen a választásokhoz köthető eseményen vesz részt. Medgyessy Péter miniszterelnök és a két kormánypárt elnöke, Kovács László és Kuncze Gábor is nagygyűlésekre indul, összesen tíz minisztérium vezetői tartanak szerdán sajtótájékoztatót. Az ellenzék vezető politikusai már korábban beszálltak az önkormányzati választási kampányba.
Áder Orbánt védte a parlamentben
Heves vita alakult ki napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén Orbán Viktor uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentései miatt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint bagoly mondja verébnek, amikor a kormánypártok politikai zsarolást emlegetnek ezzel kapcsolatban. Kovács László külügyminiszter viszont cinizmussal vádolta az ellenzéki pártot.
Hadilábon állnak a politikusok az internettel
Bár a felmérések szerint mind több ember használja naponta az internetet, több vezető politikus - köztük Orbán Viktor volt miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke - még mindig úgy gondolja, hogy az internetezők táborával nem fontos kapcsolatot kiépíteni. Ugyanakkor a jelenlegi kormány programjában is célként szerepel az internetezők számának megduplázása.
Kedvezően alakul a magyar-román együttműködés
Várhatóan az ősz folyamán aláírják a magyar-román stratégiai partnerségről szóló dokumentumot - közölte szerdán Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője azután tartott sajtóértekezletet, hogy rövid, szűk körű megbeszélést folytatott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, majd fogadta őt Adrian Nastase miniszterelnök.
Újra a Városligetben a kormány
Nagygyűlést szervez az MSZP és az SZDSZ vasárnapra a Városligetbe - jelentette be Kovács László MSZP-s, valamint Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök. A két politikus szerdai sajtótájékoztatóján emellett újra értékelte a kormány eddigi munkáját, és ismét visszautasította a Fidesz ezzel kapcsolatos állításait.
Gyanús fehér port kapott Kovács László
Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke volt. A postahivatal átadta a gyanúsnak ítélt küldeményt a katasztrófavédelemnek.