Kovács Ágnes

címke rss

Kovács Ági újabb bronzot nyert

Sport2006.08.04, 20:53

A 100 méteres táv után a 200 méteres mellúszásban is bronzérmet nyert Kovács Ágnes a margitszigeti Európa-bajnokság pénteki napján. Boulsevicz Beatrix 100 pillangón a negyedik lett. Hosszú Katinka nem jutott a 200 gyors döntőjébe, Szepesi Nikolett viszont új országos csúcsot úszva hatodikként kvalifikálta magát az 50 méteres hátúszás fináléjában. Cseh László is kitett magáért: Európa-bajnokunk 200 háton a harmadik idővel jutott döntőbe. Rudolf Roland ugyanebben a számban a 10. helyen zárt. 50 mellen Flaskay Mihány is döntős.

Kovács Ági: Megtörtént a nagy visszatérés

Sport2006.08.04, 20:54

A 100 női mellen elért harmadik helyére Kovács Ágnes pénteken, 200-on ráduplázott a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon, s második bronzérme után is fülig érő szájjal nyilatkozott magyar újságíróknak. Az biztos, hogy olimpiai bajnoknők pályafutása nem ér véget az Eb-vel - ugyanis jövő héten egy hamburgi meghívásos versenyen is rajtkőre áll. Azt, hogy kitart-e a pekingi olimpiáig, a jövő héten jelenti be.

Cseh aranyat, Kovács és Kerékjártó bronzot nyert az Eb-n

Sport2006.08.03, 08:54

Cseh László arany-, Kerékjártó Tamás pedig bronzérmet szerzett a 200 méteres vegyesúszásban a margitszigeti Európa-bajnokságon. Kovács Ágnes 100 mellen szintén bronzérmet ünnepelhetett. Gyurta Dániel kellemetlen meglepetésre nem jutott tovább a 200 mell első elődöntőjéből, csupán 11. lett összesítésben. Kiss László szövetségi kapitány csak annyit mondott: ő sem érti a dolgot.

Szepesi hatodik lett, Kovács Ágnes döntős

Sport2006.08.03, 21:10

A francia Laure Manaudou a 800 m gyors után 200 vegyesen is győzött a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. A vegyes úszás kitűnősége, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán Jana Klocskova csak negyedik lett. A 100 méteres hátúszás döntőjében szintén Laure Manaudou diadalmaskodott, Szepesi Nikolett a hatodik helyen végzett. Kovács Ágnes 200 m mellen másodikként kvalifikálta magát a döntőbe.

Kovács Ágnes kétszázon is remekel

Sport2006.08.03, 11:46

Kovács Ágnes úgy tűnik lendületben maradt a szerdai bronzérem után, és erősebbik számában, 200 mellen is jól szerepelt, az előfutamból a legjobb idővel jutott a délutáni középdöntőbe. Ugyanebben a számban Bor Katalin a kilencedik helyen jutott tovább. Kitett magáért Boulsevicz Beatrix is, aki 100 pillangón országos csúccsal kvalifikálta magát.

Cseh már az előfutamon tönkreverte a mezőnyt

Sport2006.08.01, 14:34

Kedden öt aranyérmet osztanak ki a margitszigeti Európa-bajnokságon, az úszók után a műugrók is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. Cseh László a legjobb idővel jutott be a délutáni középdöntőbe a vegyesúszás 200 méteres számában, míg Kerékjártó Tamás a negyedik legjobb volt az előfutamok során. Kovács Ágnes a harmadik leggyorsabb úszónak bizonyult a 100 méteres női mellúszás előcsatározásain, délután a döntőbe jutásért újra vízbe ugrik olimpiai bajnok úszónőnk, esélyei több mint jók.

Cseh László csak hatodik lett 100 háton

Sport2006.08.01, 18:51

Hatodikként csapott a célba a 100 méteres hátúszás fináléjában Cseh László a Margitszigeten zajló Európa-bajnokság első keddi döntőjében. A 100 méteres mellúszásban Bodor Richárd hetedik lett. Ami a középdöntőket illeti: Cseh első, Kerékjártó Tamás pedig a negyedik helyen kvalifikálta magát a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe, 100 mellen Kovács Ágnes szintén 4. idővel jutott a finálába. A nap utolsó két számát a felhőszakadás miatt szerdára halasztották.

Kovács Ágnes és Cseh László is duplázott

Sport2006.07.18, 13:14

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes vasárnap két számban - 50 m és 200 m mellen - indult, s mindkettőben diadalmaskodott Zágrábban, az Arany Medve elnevezésű, hagyományos nemzetközi úszóversenyen. Remek mérleggel zárt, hiszen a szombati nyitónapon a 200 m vegyes bronza mellé a 100 m mell aranyérmét is begyűjtötte.

Úszóink parádésan szerepeltek Bécsben

Sport2006.04.30, 22:34

Tizenkét első helyével Magyarország végzett az élen a vasárnap véget ért, 16 ország legjobbjait felvonultató bécsi nemzetközi úszóverseny éremtáblázatán. A befejező napon különösen kitett magáért Kovács Ágnes, aki két újabb sikerével összesen négy aranyérmet gyűjtött az osztrákok hagyományos viadalán, s Cseh László is három egyéni szám megnyerésével igazolta klasszisát.

Öt aranyat nyertek úszóink Bécsben

Sport2006.04.29, 20:25

Kovács Ágnes és Kovács Norbert révén magyar győzelmeket (is) hozott a szombat délutáni döntők első felvonása Bécsben, az osztrákok hagyományos, háromnapos úszóviadalán. Az esti finálékban aztán újabb magyar győzteseket avattak: diadalmaskodott az ifjúsági Európa-bajnok bajai Hosszú Katinka, a Kőbánya SC világbajnoka, Cseh László és a még mindig a leggyorsabb magyarnak számító, betegségéből felépülve egyre jobb formába lendülő Zubor Attila is.

Kovács Ágnes győzelemmel kezdett Bécsben

Sport2006.04.28, 20:08

Kovács Ágnes nyerte a női 100 méteres mellúszást Bécsben, az osztrákok hagyományos nemzetközi versenyének pénteki nyitónapján.

Cseh volt a legjobb, Gyurta újra a régi

Sport2006.03.26, 23:07

A 2006-os országos úszóbajnokság abszolút legeredményesebb versenyzőjének Cseh László bizonyult, aki öt egyéni és három váltószámban is aranyérmes lett. A nőknél Kovács Ágnes végzett az élen az aranygyűjtésben: ő szólóban és stafétatagként is három-három alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére. Kiss László szövetségi kapitány szerint a nagy visszatérő Gyurta Dániel, aki a fantasztikus olimpiai berobbanás, majd egy szerény év után most egyértelműen a régi arcát mutatta.

Gyurta a régi, Kovács 50 aranynál tart

Sport2006.03.25, 21:17

Mintha megállt volna az idő, legalább is annyiban feltétlenül, hogy az első két naphoz hasonlóan szombaton, az országos úszóbajnokság harmadik napján is Cseh László és Kovács Ágnes dominált a Komjádi uszodában.

Kovács Ágnes duplázott az úszóbajnokságon

Sport2006.03.24, 22:37

A nyitónapi 50 m után a 200 m mell döntőjét is megnyerte az olimpiai bajnok Kovács Ágnes az országos úszóbajnokság második napján, amelynek a programja igazán gazdagnak tetszett, hiszen kilenc egyéni és két váltóarany várt gazdára a Komjádi uszodában.

Holtan találtak egy házaspárt Jászberényben

Itthon2006.02.05, 18:55

Holtan találtak egy házaspárt vasárnap Jászberényben - tájékoztatta az MTI-t Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.

Kovács Ágnes ismét hatodik lett Berlinben

Sport2006.01.22, 20:51

Két mellúszó döntőben egy hatodik és egy hetedik helyezést ért el Kovács Ágnes a 37 ország versenyzőit felvonultató berlini rövid pályás Világkupa-verseny vasárnapi, befejező napján.

Kovács Ágnes hatodik lett a berlini Vk-n

Sport2006.01.21, 17:17

Kovács Ágnes  2:14.91 perccel a hatodik helyen végzett 200 m vegyesen az úszók berlini rövidpályás Világkupa-versenyének első napján.

Kovács Ágnes is rajtkőre áll Berlinben

Sport2006.01.18, 12:41

A németek meghívását elfogadva, egyetlen magyarként Kovács Ágnes is indul az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának hétvégi, berlini állomásán.

Cseh 100 háton is leúszott mindenkit

Sport2005.12.11, 21:28

Cseh László egészen fantasztikus Eb-t tudhat maga mögött: a Kőbánya SC szuperúszója a befejező napon 100 m háton bizonyult megelőzhetetlennek a rövidpályás Eb-n, ráadásul 51.29 másodperces ideje nem pusztán kontinenselsőséget ért, de országos csúcs is egyben, a szombati, egészen friss, 51.72-es rekordját javította tovább. 400 m vegyesen Jakabos Zsuzsanna bronzérmesként zárt, 4:35.68 perces egyéni csúccsal élete első felnőtt világversenyes medálját kiérdemelve, Hosszú Katinka ugyanitt 5. lett 4:37.06 perccel.

Debrecené a 2007-es rövidpályás úszó-Eb

Sport2005.12.10, 23:17

Hatalmas sportdiplomáciai sikerként Debrecen adhat otthont az úszók 2007-es rövidpályás Európa-bajnokságának. A LEN, a kontinentális szövetség szombat délután bejelentett hivatalos döntése azt is jelenti, hogy három esztendőn belül - a két budapesti rendezvény, a 2005-ös ifjúsági és a 2006-ban esedékes felnőtt Eb után - Magyarország sorozatban harmadszor lehet házigazdája a sportág földrészközi csúcseseményének.

Cseh világcsúccsal aranyérmes a rövidpályás Eb-n

Sport2005.12.09, 20:01

Cseh László 4:00.37 perces világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 m vegyesen az úszók trieszti rövidpályás Európa-bajnokságán. Ugyanebben a számban Kerékjártó Tamás 4:07.40-nel negyedik lett.

Cseh világcsúccsal, Boulsevicz magyar rekorddal aranyérmes

Sport2005.12.08, 19:42

Cseh László 1:53.46 perces világcsúccsal 200 m vegyesen, míg Boulsevicz Beatrix 2:06.62 perces magyar rekorddal 200 m pillangón lett aranyérmes az úszók trieszti rövidpályás Európa-bajnokságán. Cseh a trinidadi Bovell másfél éves rekordját adta át a múltnak. Ugyanebben a számban Kerékjártó Tamás 1:57.41-gyel ötödikként csapott a célba. Kovács Ágnes szintén magyar csúcsot jelentő 2:12.36 perces eredménnyel negyedik lett 200 m vegyesen.

Kovács Ági a golfpályán is jól hajrázik

Sport2005.11.24, 09:13

Kovács Ágnes egy hete az olaszországi Travagliatóban a Gran Premio Italia elnevezésű rövidpályás versenysorozat befejező állomásán afféle "jöttem, láttam, győztem" mottóval megnyerte a 100 méteres női mellúszást, s immár javában készül a december 8-11. között esedékes trieszti Eb-re. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónővel szerdán egy könyvbemutatón futottunk össze.

Kovács Ágnes remekelt Olaszországban

Sport2005.11.16, 21:35

Kiváló időt úszott és megnyerte a 100 m mell döntőjét Kovács Ágnes szerda este az olaszországi Travagliatóban, a Gran Premio Italia elnevezésű rövidpályás versenysorozat befejező állomásán, ahová  külön meghívást kapott a házigazdáktól az olimpiai, világ- és Európa-bajnoknő.

Kovács Ágnes saját honlapot indított

Sport2005.11.15, 13:39

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszis Kovács Ágnes saját honlapot indított, amely keddtől érhető el. 

Cseh és Kovács is indul a rövidpályás Eb-n

Sport2005.11.14, 18:32

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége hétfőn egyhangú szavazással hagyta jóvá Kiss László szövetségi kapitány előterjesztését, melynek értelmében a december 8. és 11. közötti, trieszti rövidpályás Európa-bajnokságon 17 úszó képviseli a piros-fehér-zöld színeket.

Gyurta csúcsot úszott, Cseh és Kovács két aranyat nyert

Sport2005.11.12, 21:17

Négy országos csúcs született az úszók rövidpályás országos bajnokságának szombati első napján, Hódmezővásárhelyen.

Egerszeginek későn szóltak, hogy kitüntetik

Sport2005.10.05, 18:30

Egerszegi Krisztina egy nappal az ünnepség után kapta csak kézhez azt az írásos értesítést, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság irodája ismertette vele a NOB elnöki díj adományozásának idejét és helyét.

Kovács Ágnes folytatja úszópályafutását

Sport2005.08.11, 09:35

Kovács Ágnes folytatja úszópályafutását, ebben segíti őt az egyik sportruházati cég is a szerdán aláírt szponzorációs megállapodás értelmében. A mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa a szerződés lejártáig, tehát 2006. december 31-ig mindenképpen versenyszerűen úszik tovább, ami annyit jelent, hogy ha semmi váratlan nem szól közbe, az ez év végi trieszti rövid pályás Eb-n és a jövő nyári, budapesti "normálmedencés" Európa-bajnokságon is rajtkőre lép.

Cseh hengerelt, Gyurtát négyen is megelőzték

Sport2005.06.27, 13:45

Tizenegy aranyérmével toronymagasan Cseh László lett a 107. országos bajnokság legeredményesebb versenyzője, aki utolsó elsőségét a Kőbánya SC vegyesváltójának tagjaként szerezte. Az olimpiai ezüstérmes Gyurta Dánielt négyen is megelőzték a 200 méteres mellúszás döntőjében.

Kovács Ágnes kihagyja az úszóvébét

Sport2005.06.25, 12:15

Péntekre teljesen biztossá vált: az egy hete autóbalesetet szenvedett Kovács Ágnes, mivel nem javul sérülése, nem indul a Komjádi uszodában zajló országos bajnokságon, ahol szombaton kellett volna vízbe szállnia a 200 m vegyes selejtezőjében ahhoz, hogy legkésőbb vasárnap megúszhassa a világbajnoki kiküldetési szintet.

Cseh nyert, Kovács második lett Barcelonában

Sport2005.06.04, 21:18

Szombaton Cseh László révén egy első, Kovács Ágnes jóvoltából pedig egy második helyezést szereztek a magyar úszók a Mare Nostrum elnevezésű, hagyományos versenysorozat nyitóállomásán, Barcelonában.

Kovács Ágnesék Barcelonában versenyeznek

Sport2005.06.02, 15:06

A négy versenyből álló Mare Nostrum sorozat első állomására, Barcelonába utazott csütörtökön az úszóválogatott három tagja: a mellen olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 200 m vegyesen olimpiai negyedik Kovács Ágnes, az ötkarikás bronzérmes, vb-második, Eb-győztes vegyes- és hátúszó Cseh László, valamint a leginkább háton jeleskedő, magyar bajnoki dobogós Rudolf Roland szombaton és vasárnap száll medencébe a katalán fővárosban.

Kovács Ágnes hazatér Amerikából

Sport2005.05.13, 10:40

Átvette egyetemi diplomáját és a jövő héten hazatér az Egyesült Államokból az olimpiai bajnok úszó Kovács Ágnes, aki itthon folytatja felkészülését a jövő nagy versenyeire.

Gyurta meg sem állt az ezüstig

Sport2004.08.19, 12:56

Gyurta Dániel parádés versenyzéssel, saját, kedden úszott országos csúcsától 5 századmásodperccel elmaradva második lett, minden idők legfiatalabb olimpiai érmes férfi mellúszójaként.  Dani berobbanása a világ élvonalába csak Egerszegi Krisztina 1988-as szöuli bravúrjához (arany, ezüst a 200 és a 100 háton) hasonlítható. Risztov Éva 200 pillangón hetedik, Kovács Ágnes szívet melengető teljesítménnyel, sydneyi önmagát idézve az ötödik legjobb idővel úszta be magát a csütörtöki döntőbe, Cseh László pedig Darnyi Tamás országos csúcsát 29 századra megközelítve, a harmadik idővel lett döntős 200 vegyesen.

Cseh negyedik, Kovács ötödik, Verrasztó nem jutott döntőbe

Sport2004.08.19, 22:45

A csütörtök esti úszóprogramban három magyarért szoríthattunk, 200 m vegyesen Cseh László negyedik lett, 200 m mellen Kovács Ágnes ötödik helyen végzett, míg Verrasztó Evelyn 200 m háton a középdöntőben a 14. időt úszta, így nem jutott a fináléba.

Kovács, Cseh és Kerékjártó elődöntőbe jutott

Sport2004.08.18, 14:33

Női 200 m mellen régebbi önmagát idézte Kovács Ágnes, aki a negyedik legjobb idővel (2:26.90 perc) biztosította helyét az esti elődöntő mezőnyében. Továbbjutott - méghozzá a legjobb idővel - Cseh László és Kerékjártó Tamás is 200 vegyesen.

Cseh pontot szerzett, Kovács döntős

Sport2004.08.16, 20:42

A szám Európa-bajnoka, Cseh László a pontszerző hatodik helyen végzett a férfiak hétfő esti 100 méteres hátúszó döntőjében 54.61 másodperces magyar csúccsal. Hatalmas csatában az ausztrál Ian Thorpe nyerte a férfi 200 méteres gyorsúszást az athéni olimpián, és így visszavágott a Sydneyben őt legyőző holland Pieter van den Hoogenbandnak. Kovács Ágnes bejutott a női 200 m-es vegyesúszás keddi döntőjébe, miután az elődöntőben a nyolcadik legjobb időt érte el.

Kovács Ági könnyedén jutott tovább

Sport2004.08.16, 10:30

Ezúttal nem mellúszásban, hanem 200 vegyesen állt rajtkőre Kovács Ágnes, aki nagyon jól úszva a hetedik legjobb idővel került a szám esti elődöntőjébe. A délelőtt másik két magyar indulója kiesett: Hosszú Katinka 200 gyorson a 31., Kolozár Dávid 200 pillangón a 25. lett.

Cseh László döntős, Kovács Ágnes kiesett

Sport2004.08.15, 20:55

Kovács Ágnes 1:09.12 percet úszott a 100 m mell elődöntőjében az athéni olimpián, így nem jutott be a szám fináléjába. A magyar versenyző eredménye összesítésben a 10. helyhez volt elegendő. Cseh László a hetedik legjobb idővel viszont bejutott a 100 m hát hétfői döntőjébe. A versenyző 54.86 mp-cel negyedik lett vasárnapi elődöntőjében, s ez elég volt a fináléba kerüléshez.

Egerszegi csúcsa kötelez

Sport2004.08.13, 19:17

Az athéni olimpiai úszóközpont (Aquatic Centre) egyik - a legszerényebb, nyitott - medencéje ismerősnek tűnt néhány korosabb újságíró számára. Aztán gyorsan kiderült, nem véletlenül tolulnak fel az emlékek: szinte hajszálra pontosan tizenhárom évvel ezelőtt, 1991. augusztus 25-én itt úszta máig fennálló, 2:06.62 perces világrekordját Egerszegi Krisztina, minden idők legcsodálatosabb hátúszója. Ha csak egy picit is kötelez a hely szelleme, akkor nem is kétséges, hogy pazar sikerekkel örvendeztetik meg a magyar szurkolókat "Egérke" mai utódai: Risztov Éva, Kovács Ágnes, Cseh László és Gyurta Dániel, a Kiss-team legesélyesebb klasszisai.

Risztov Éva már hat aranynál tart

Sport2004.07.11, 17:41

Négyszer csobbant vízbe, s négy aranyérmet nyert Risztov Éva, a magyar úszóbajnokság pénteki napján. A Bp. Spartacus kitűnősége 100 és 1500 méteres gyorson, illetve 200 pillangón sem talált legyőzőre, de a dobogó tetejére vezette a Szpari 4x200-as gyorsváltóját is. 200 méteres mellúszásban Kovács Ágnes nyert, a férfiaknál Cseh László magabiztosan diadalmaskodott 200 pillangón.

Leisel Jones világcsúcsot úszott 200 mellen

Sport2004.07.10, 18:47

Az ausztrál Leisel Jones a 100 méteres női mellúszás világrekordja mellé szombaton megszerezte a 200 méter világcsúcsát is: a Brisbane-ben rendezett Grand Prix-viadalon 2:22.96 perccel nyerte azt a számot, amelyben Kovács Ágnes védi az olimpiai bajnoki címet. Ez az idő három századmásodperccel jobb, mint a kínai Csi Huj és az amerikai Amanda Beard által közösen tartott régi rekordnál.

Kovács Ágnes két ezüstérmet szerzett

Sport2004.06.14, 10:49

A szombati két arany után - Risztov Éva 400, Cseh László pedig 200 m vegyesen nyert - vasárnap három ezüst jutott a magyar úszóknak a római nemzetközi versenyen. A második helyek megszerzésében ezúttal Kovács Ágnes jeleskedett, aki két számban is a dobogó második fokára állhatott fel.

Cseh fáradt, Risztov dacos, Kovács bizakodó

Sport2004.06.01, 17:45

Ez idő szerint Kovács Ágnes, Cseh László és Risztov Éva jelenti a magyar úszósport krémjét, habár az athéni olimpián - két és fél hónap múlva - mások is magukra irányíthatják a világ figyelmét, hogy hirtelenjében csak a páratlan mellúszótehetséget, a 15 éves Gyurta Dánielt említsük. Mindenesetre ma a fent említett trió a közvetlen élvonal, az elmúlt hat évben szerzett olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címekkel.

Kovács Ágnes csak ötödik lett 200 mellen

Sport2004.05.15, 19:30

Mindössze az ötödik helyen csapott célba kedvenc távján Kovács Ágnes, a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka. A madridi Eb 100 méteres pillangóúszásában Gáspár Zsolt a hetedik lett. Risztov Éva a legjobb idővel jutott döntőbe 200 m pillangón, ugyanebben a számban Boulsevicz Beatrix is finalista, csakúgy, mint 50 m háton Szepesi Nikolett.

Éremtelen magyar nap az úszó Eb-n

Sport2004.05.15, 12:13

Két magyar szereplője volt a pénteki döntőknek a madridi úszó Európa-bajnokságon, s mindkettő remekül szerepelt: Szepesi Nikolett 100 m háton a negyedik, Boulsevicz Beatrix 100 m pillangón a hatodik lett. A délutáni, esti programban Kovács Ágnes 200 m mellen, Gáspár Zsolt pedig 100 m pillangón kiharcolta a döntős szereplést.

Bodor újabb bronzérme az úszó Eb-n

Sport2004.05.14, 11:57

Megvan a magyar csapat negyedik érme is a madridi úszó EB-n, 200 m mellen Bodor Richárd ugyanis bronzérmet szerzett. Kovács Ágnes negyedik, Jakabos Zsuzsanna hatodik lett a 200 méteres vegyesúszásban, míg Cseh László ötödikként zárt 200 m pillangón.

Kovács Ágnes és Gáspár Zsolt jól selejtezett

Sport2004.05.14, 12:40

Kovács Ágnes 200 m mellen, Gáspár Zsolt 100 m pillangón bejutott a középdöntőbe a madridi úszó Európa-bajnokságon.

Újabb négy úszónk döntős a madridi Eb-n

Sport2004.05.12, 22:01

Kerékjártó Tamás az ötödik, Batházi István pedig a hatodik helyen végzett 200 m vegyesen a madridi úszó Európa-bajnokság szerdai napján. A középdöntőkből minden magyar kvalifikálta magát a csütörtöki fináléba: 200 m vegyesen Kovács Ágnes és Jakabos Zsuzsanna, 200 m mellen Bodor Richárd, 200 pillangón Cseh László is rajtkőre állhat.

Mindenki továbbjutott a selejtezőből az úszó-Eb-n

Sport2004.05.11, 13:38

Közepes időeredmények is elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a spanyol fővárosban zajló úszó Európa-bajnokság második napjának selejtezőiből az összes érintett magyar - Kovács Ágnes, Batházi István, Kerékjártó Tamás és Zubor Attila - továbblépjen a középdöntőbe.

Kiss László Eb-aranyban is bízik

Sport2004.05.10, 10:59

A magyar úszósport hétfőtől vasárnapig a madridi Európa-bajnokságon tartja ötkarikás elővizsgáját, s Kiss László szövetségi kapitány várakozása szerint Risztov Éva, Kovács Ágnes és Cseh László érdemelheti ki a legjobb osztályzatokat - érmeket, benne aranyat is érő teljesítménnyel. A szakember a péntek reggeli útra kelés előtt elmondta: amellett, hogy 3-4 Eb-medállal számol, nagyon bízik benne, hogy a kollekció darabjai között akad majd a legfényesebből is.

Hárman csatlakoztak Kovács Ágneshez

Sport2004.04.10, 22:49

A madridi Eb-részvételért is úsztak a sportág honi legjobbjai szombaton, a Komjádi-uszodában rendezett felmérő verseny első napján. A - 200 m vegyesen - már korábban szintet teljesítő Kovács Ágneshez ezúttal hárman csatlakoztak: Risztov Éva, Jakabos Zsuzsanna és Cseh László.

Kovács Ági: Szó sincs a visszavonulásomról

Sport2003.08.21, 14:38

Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszónő tudatja minden iránta érdeklődővel, hogy folytatja versenyzői pályafutását, és mindent megtesz azért, hogy a 2004-es athéni ötkarikás játékokon helyt álljon. Ez volt a lényegi üzenete annak a találkozónak, amelyet vasárnapi visszaútja előtt csütörtökön tartott újságírókkal a Bp. Spartacus Amerikában, közelebbről az Arizona Állami Egyetemen tanuló és versenyző klasszisa.

Kovács Ágnes elbúcsúzott az úszóvébétől

Sport2003.07.26, 14:20

Nem jutott tovább az 50 méteres mellúszás selejtezőjéből sem Kovács Ágnes a barcelonai világbajnokságon, így olimpiai bajnokunk számára befejeződött a viadal. 50 háton kiesett Bodrogi Viktor és Horváth Péter is, így este csupán Risztov Éva (800 m gyors) révén lesz magyar érdekeltség.

Kovács Ági kilencedikként jutott a középdöntőbe

Sport2003.07.24, 11:50

Sikerrel vette az előfutamot Kovács Ágnes és Reményi Diana a 200 méteres mellúszásban, előbbi 2:29.74, utóbbi 2:29.79 perc alatt teljesítette a távot, s a kilencedik-tizedik idővel jutottak az esti középdöntőbe. Ott úszik majd Cseh László is, aki 200 háton 1:59.49 perccel az ötödik legjobb idővel került tovább. A 200 m férfi vegyes időfutamából Kerékjártó Tamás 2:02.32 perces eredménnyel biztosan úszott a középdöntőbe.

Risztov Éva második ezüstérmét nyerte Barcelonában

Sport2003.07.24, 21:12

Risztov Éva a 200 méteres pillangóúszás döntőjében második ezüstérmét szerezte a vizes sportok barcelonai világbajnokságán. Risztov fantasztikus hajrájának köszönhetően 2:07.68 perces országos csúcsot ért el, és mindössze tizenkét századmásodperccel maradt le a győztes világcsúcstartó lengyel Otylia Jedrzejczak mögött. A többi magyar induló közül csak Reményi Diána jutott döntőbe 200 mellen, Kovács Ágnesnek, Kerékjártó Tamásnak és Cseh Lászlónak nem sikerült finálét érő időt elérnie.

Kovács Ágnes hatodik, Cseh László döntős

Sport2003.07.21, 20:47

Kovács Ágnes után és előtt két férfiú, Horváth Péter és Cseh László próbált szerencsét a 100 méteres hát középdöntőjében - félsikerrel: Cseh finalista lett, míg Horváth kiszorult a nyolcas döntőből. Kovács Ágnes 100 méteres mellen nem jutott be a fináléba, a 200 vegyes döntőjében a 6. helyet szerezte meg.

Remekeltek férfi hátúszóink a vébén

Sport2003.07.21, 12:42

A 100 méteres női mellúszás selejtezőjét sikerrel vette Kovács Ágnes, aki a középdöntőben folytathatja, nem jutott viszont a legjobb tizenhat közé Reményi Diána. Kiesett 200 gyorson Kerékjártó Tamás és Gyurta Dániel is, míg 100 háton Cseh László az 5., Horváth Péter pedig a tizedik helyen került tovább. A továbbjutók este a középdöntőkben folytatják, egyetlen finalistánk Kovács Ágnes lesz, aki a 200 méteres vegyes úszásban csobban vízbe.

Turi György nem csak Risztovtól vár érmet

Sport2003.07.16, 21:06

Bár Kovács Ágnes a 200 méteres női mellúszás világbajnoki címvédője (s mellesleg olimpiai bajnoka), mégsem rá gondolunk, amikor azt állítjuk: többé-kevésbé "egyszemélyes" lesz az amúgy 16 tagú magyar úszóválogatott a barcelonai világbajnokságon, ahová csütörtökön hajnalban utazik el a csapat. Turi György, a különítmény edzője - napjaink kiemelkedő magyar úszójának, Risztov Évának "személyi trénere" - a 17 éves, hódmezővásárhelyi illetőségű hölgy mellett saját felfedezettjétől, Cseh Lászlótól remél érmet.

Hajrájához ért az úszók vb-felkészülése

Sport2003.06.30, 14:38

A vízilabdás Unicum-nagyhét, benne a hétvégi Világliga-selejtező zárultával hétfőtől a legjobb magyar úszók vették birtokukba a margitszigeti Hajós Alfréd-uszoda nagymedencéjét. Megkezdődött a világbajnoki felkészülés hajrája, Kovács Ágnes, Risztov Éva és válogatott társaik zöme a július 17-i elutazásig itt csiszolja, finomítja a formáját a 20-án kezdődő vb-futamokra.

Nagy úszócsapat ígérkezik a budapesti Eb-re

Sport2003.05.20, 17:36

Az úszóválogatott szövetségi kapitányának meggyőződése, hogy ütőképes magyar csapat indul a 2006-os budapesti Európa-bajnokságon, s a hazai vizeken a válogatott nemcsak létszámban, hanem eredményességben is kitesz majd magáért. Kiss László erről azon a Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett keddi háttérbeszélgetésen szólt, amelyen ezúttal az úszószövetség vezetői voltak a vendégek.

Kovács Ági legnagyobb ellenfele az óra

Vendégszoba2003.04.15, 19:14

Olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónk, Kovács Ágnes volt az [origo] Társalgójának vendége. Ági, aki két hete érkezett haza Phoenixből, gőzerővel készül az Európa-bajnokságra. Legnagyobb ellenfelének az órát tartja, imád táncolni és főzni, ám azt, hogy ki a szíve választottja (egyáltalán van-e barátja), nem árulta el.

Két magyar érem az amerikai úszóbajnokságon

Boxutca2003.04.06, 22:07

A 200 m vegyes, kis túlzással, magyar specialitásnak számított az indianapolisi tavaszi amerikai úszóbajnokság utolsó napján: Kovács Ágnes második, Batházi István harmadik, Kerékjártó Tamás negyedik lett. Az amerikai Michael Phelps 4:10.73 perccel világcsúcsot ért el 400 méteres vegyesúszásban az Egyesült Államok-Ausztrália válogatott találkozón.

Kovács Ági tavaszi bajnok lett Amerikában

Boxutca2003.04.03, 16:00

Kovács Ágnes nyerte a 200 méteres mellúszást az Egyesült Államok Indianapolisban zajló tavaszi bajnokságán.

Úszó-Eb: Risztov ezüstöt, Kovács és Bodor bronzot nyert

Boxutca2002.12.15, 17:13

A 400 méteres vegyesúszásban még túl nagy falatnak bizonyult a riesai rövidpályás úszó-Eb első három napján háromszoros aranyérmes Risztov Éva számára az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ukrán Jana Klocskova, így a magyar versenyző ezüstérmes lett. Bodor Richárd 200 mellen kellemes meglepetést okozott, Kovács Ágnes 100-on javított eddigi mérlegén: mindketten a harmadik helyet szerezték meg.

Risztov Éva újabb érmet nyerhet az úszó Eb-n

Boxutca2002.12.15, 13:50

Kovács Ágnes 100 mellen, Horváth Péter 100 háton már szombaton biztosította a helyét a riesai rövidpályás úszó Eb vasárnap délutáni, utolsó döntőiben, s a délelőtti előfutamok után csatlakozott hozzájuk 400 vegyesen Risztov Éva és Reményi Diana, 200 mellen Bodor Richárd is.

Risztov újabb Eb-aranyat nyert, Kovács Ági leszerepelt

Boxutca2002.12.13, 17:35

Szenzációs Európa-csúccsal győzött 800 gyorson a riesai rövidpályás úszó Eb-n Risztov Éva, ezzel 24 órán belül második aranyát nyerte. Cseh László 400 vegyesen harmadik lett, Kovács Ágnesnek 200 mellen nem jutott érem.

Rövidpályás Eb: Kovács Ágnes inkább a 100 mellre koncentrál

Boxutca2002.11.25, 13:05

Az eredeti elképzelések szerint a magyar úszósport jelenlegi legnagyobb egyénisége, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes lett volna december 14-én Riesában a 2006-os Eb helyszínéről döntő összejövetelen a magyar pályázat "háziasszonya", de most változott a helyzet: nem lesz az.

Kovács Ágnes

Boxutca2002.11.13, 16:03

 

Ellopták Kovács Ági edzőjének a buszát

Sport2002.11.05, 17:39

A Bea-Sprint fantázianevű, tizenkét éve rendkívül hatékonyan működő úszósuli nagy bajban van: ellopták a vállalkozás mikrobuszát, s nincs mivel szállítani a gyerekeket az óvódák, iskolák, illetve az uszoda között. Szűcs Bea, aki szakmai berkekben elsősorban arról híres, hogy ő tanította úszni annak idején a sportág jelenlegi első számú hazai csillagát, Kovács Ágnes olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, 1990 óta foglalkozik a 4-10 évesek vízi oktatásával.

Lengyel Imre újra ezüstérmes, Kovács Ági újra negyedik

Sport2002.08.03, 19:49

Kovács Ágnes a negyedik, Reményi Diana az ötödik helyen végzett a 200 méteres mellúszás döntőjében. A győzelmet az idei ifjúsági Európa-bajnok osztrák Mirna Jukic szerezte meg.

Kovács Ági és Kerékjártó negyedik az úszó Eb-n

Sport2002.07.31, 21:09

A magyarok érem nélkül maradtak a berlini úszó-Eb szerdai versenynapján, ugyanis Kovács Ágnes csak a negyedik helyen végzett a 100 méteres mellúszás döntőjében, férfi 200 méter vegyesen Kerékjártó Tamás negyedik, Batházi István pedig ötödik lett.

Népes csapattal az úszó-Eb-re

Sport2002.07.24, 16:32

Július 25-én, csütörtökön kezdődik és augusztus negyedikéig tart Berlinben az úszó Európa-bajnokság, amelyen az utóbbi évek legnagyobb, 21 tagú magyar csapata vesz részt. A szakemberek az elmúlt évekhez képest több érmet és több pontot várnak a versenyzőktől, kiváltképpen Kovács Ágnestől.

Risztov Éva lehet a berlini úszó-Eb sztárja

Sport2002.07.05, 16:55

Július 25. és augusztus 4. között Berlinben rendezik az úszó, műúszó és szinkronúszó Európa-bajnokságot. Magyarország bombaerős csapattal utazik az egyesített Németország fővárosába, amit aligha gondoltunk volna a sydneyi olimpiát követő őrségváltás után. Ám tévedtek azok, akik azt jósolták, most egy darabig egyszemélyes (Kovács Ágnes) csapat lesz a magyar. A múlt heti magyar bajnokság parádés eredményei azt mutatják: a női mellúszáson kívül férfi mellben, vegyesen, a gyorsúszó sprintszámokban is vannak dobogós, sőt, aranyérmes esélyeink. S akkor még nem is beszéltünk egy 16 éves hölgyről, akit sok ország komplett úszócsapatként is ...

Güttler és Risztov csúccsal nyert Zágrában

Sport2002.06.16, 23:09

Kitűnően kezdődtek a magyarok számára a zágrábi nemzetközi úszóverseny második napi küzdelmei: Risztov Éva, Güttler Károly és Kovács Ágnes győzött, előbbi kettő ráadásul országos rekordot is javított. Risztov a világ idei legjobbját tempózta!

Valentin-napi sportszerelmek

Sport2002.02.14, 13:04

Február 14-e az angolszász országokban a szerelmesek ünnepe, amely egyre komolyabb hagyománnyá válik hazánkban is. Összeállításunkban a "szerelem világnapján" megpróbálunk kisebb körképben számot adni azokról a párokról, akik a sport által kötöttek szorosabb kapcsolatot egymással.

Kovács Ági remekel a tengerentúlon

Sport2002.01.30, 16:27

Habár Kovács Ágnes kiváló teljesítményt nyújtott az Arizona State University színeiben, csapata mégis vereséget szenvedett a Stanford elleni egyetemi viadalon. A magyar olimpiai bajnok úszónő két elsősége (200 és 400 yard mellen) mellett két ezüstérmet is szerzett.

Kovács Ági NCAA-rekordot úszott 400 vegyesen

Sport2002.01.29, 20:02

Az Amerikában tanuló Kovács Ágnes csapata mindkét hétvégi mérkőzésén vereséget szenvedett, de az olimpiai bajnok magyar úszó egyénileg nagyon jól teljesített: három-három első és második helyezést szerzett, és megdöntötte az amerikai egyetemi rekordot 400 méter vegyesúszásban.

Zoe Baker újabb világcsúcsa

Sport2002.01.16, 11:35

Egy hónap alatt másodszor javította meg saját világcsúcsát a brit Zoe Baker, aki rövid pályán, 50 méteres mellúszásban ért el új rekordot. A brit hölgy - aki a sprinttávon szabványos medencében Kovács Ágnes egyik nagy vetélytársa - az olaszországi Világkupa-futamon 30,51 másodperc alatt csapott célba.

Kokó számára még mindig Hamed a cél

Sport2001.12.17, 16:09

Erdei Zsolt és Kovács István, az Universum Box Promotion magyar profi ökölvívói sikeres ütközetüket követően hétfőn már itthon voltak, és a Generali Ko-Ko klubban beszéltek a 2001-es esztendőről, amely összességében sikerekkel teli volt számukra. Kokó esetében érdekesebb ez a kérdés, hiszen pályafutása csúcsán csak néhány hónapig érezhette magát.

Kovács Ági: 14 századra a yardos világcsúcstól

Sport2001.12.17, 14:21

A  Ko-Ko Generali klubban Kovács Ágnes olimpiai és világbajnok úszónő beszélt idei esztendejéről, amerikai tanulmányairól és a jövőjéről. Nyáron sikert sikerre halmozott a fukuokai világbajnokságon - egy arany- és egy bronzérmet szerzett -, majd augusztusban Amerikába "költözött", ahol jelenleg marketinget tanul, emellett természetesen az úszással fekszik és kel.

Kovács Ági 100 és 200 mellen megjavította egyéni csúcsait

Sport2001.12.04, 12:07

Az Egyesült Államokban tanuló és sportoló olimpiai bajnok úszónk, Kovács Ágnes december 14-én hazajön Magyarországra. Péntek óta kicsit gyengélkedett, ám ettől függetlenül kiváló eredményeket ért el a legutóbbi versenyén. 

Először versenyzett Amerikában Kovács Ágnes

Sport2001.10.17, 14:54

Hétvégén versenyzett először Kovács Ágnes, amióta Amerikában tanul. Tempe-ben, egy csapaton belüli felmérőversenyen, olimpiai- világ- és Európa-bajnokunk nagyon jó időt úszott, idehaza pedig Kőbánya díszpolgárává tüntették ki.

A ranglistán is Kovács Ágnes a legjobb magyar úszó

Sport2001.10.17, 07:14

Az idei úszó-világranglista alapján is Kovács Ágnes a sportág első számú magyar versenyzője, hiszen a 200 méteres mellúszás sydneyi olimpiai bajnoka a fukuokai világbajnokságot is megnyerte.

Kovács Ági amerikai egyetemen tanul tovább

Sport2001.08.02, 10:23

Európa-, világ- és olimpiai bajnok úszónőnk, Kovács Ágnes két hét múlva Amerikába utazik, hogy megkezdje tanulmányait az arizonai Phoenix város egyetemén. Kovács Fukuokából hazatérve tegnap jelentette be döntését.

Zubor országos csúccsal ötödik

Sport2001.07.27, 15:16

Zubor Attila 49.13-as országos csúccsal az ötödik helyen ért célba 100 gyorson a fukuokai úszó világbajnokságon. Bodrogi Viktor 200 háton hatodik, Kovács Ágnes 50 mellen nyolcadik lett.

Bodrogi, Kovács és Zubor is döntős

Sport2001.07.26, 13:32

Mindhárom magyar - Kovács Ágnes (50 m mell), Bodrogi Viktor (200 m hát) és Zubor Attila (100 m gyors) - remekelt a középdöntőben, s bejutott a pénteki fináléba.

Kovács Ági világbajnok

Sport2001.07.25, 15:51

Kovács Ágnes fantasztikus hajrával aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban a fukuokai világbajnokságon. Az ausztrál Thorpe harmadik világcsúcsát úszva győzött 200 gyorson, s már négy elsőségnél jár.

Kovács Ágnes döntős 200 mellen

Sport2001.07.24, 13:11

Négy magyarmentes finálét, de két magyar szempontból is érdekes középdöntőt rendeztek a fukuokai úszó vb harmadik versenynapján. Kovács Ágnes címvédőhöz, s olimpiai bajnokhoz méltó biztonsággal úszta be magát a 200 m mell szerdai fináléjába, Horváth Péternek ez nem sikerült 50 háton.

Előző
  • 1
  • 2
Következő