koronavírus
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ebben a négy városban emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
A vizsgált települések többségénél stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján kedden.
- címkék:
- koncentráció
- szennyvíz
- koronavírus
- NNK
- Címkefelhő »
A héten tetőzhet a koronavírus nyári hulláma hazánkban
A világ számos helyén, köztük Magyarországon is nő a koronavírussal fertőzöttek száma. Miközben tavaly nyáron szinte megszűnt a covid, most mégis egyre több a beteg. A neves szakértő elárulta, minek köszönhető a mostani hullám és mire számíthatunk a közeljövőben.
Aggasztó tendencia: Rusvai Miklós is megszólalt a koronavírus terjedéséről
Az idén év elején még abban reménykedhettünk, hogy az ötödik hullámmal vége a koronavírus-járványnak és egyszerű náthává szelídül a betegség. Az elmúlt napokban azonban sorban érkeznek a friss hírek, hogy egyre több beteget regisztrálnak, és több kórházban már elrendelték a látogatási tilalmat.
Egyre több a koronavírusos beteg: a Honvédkórház főigazgatója elmondta, mekkora a baj
A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak elvétve vannak páciensek.
Miért fontos a Covid utáni neurológiai panaszok kivizsgálása?
A poszt- és long-Covid panaszok rendkívül sok embert érintenek, akik enyhébb-súlyosabb lefolyással átestek a koronavírus fertőzésen. Ezen panaszok annyira szerteágazóak lehetnek, hogy kezelésük sokszor számos szakterület együttműködését igényli. A neurológiai jellegű tünetekről dr. Prinz Géza, a Neurológiai Központ neurológusa, pszichiáter, infektológus beszélt.
Sorban dőlnek ki a koronavírusos bringások a Tour de France-on
A spanyol Enric Mas a 16. kerékpáros, aki koronavírus-fertőzés miatt fejezte be idő előtt a Tour de France országúti körversenyt.
Itt az új koronavírus-variáns: a tünetei éjszaka jelentkeznek
Tudósok szerint az alkalmanként az omikron variáns testvéreként aposztrofált Covid-19 változat, a BA.5 felelős az új koronavírusos megbetegedésekért.
Joe Biden koronavírusos
Karine Jean-Pierre szóvívő magyar idő szerint csütörtökön késő délután a Fehér Ház oldalán bejelentette: reggel pozitív koronavírus-tesztet produkált az amerikai elnök.
- címkék:
- Joe Biden
- koronavírus
- Címkefelhő »
A négyszeres Tour de France-győztes kerékpáros koronavírusos, és így feladta a versenyt
Chris Froome, a Tour de France országúti körverseny négyszeres brit győztese is feladni kényszerült csütörtökön az idei viadalt.
A Honvédkórház szorgalmazza, hogy nyissanak új ágyakat a koronavírus-járvány erősödése miatt
A budapesti Honvédkórház főigazgatója szerint a régióban jelentősen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek aránya, de intenzív osztályon, illetve lélegeztetőgépen egyelőre csak "elvétve" vannak páciensek.
- címkék:
- koronavírus
- COVID-19
- Honvédkórház
- Címkefelhő »