Kormányinfó

címke rss

Lázár: Katonákat is küldhetünk a franciáknak

Itthon2015.11.19, 16:31

A kormány nem aggódik a Paksi beruházás megvalósulása miatt az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési-eljárás után sem - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Kovács Zoltán kormányszóvivővel közösen tartott 31. Kormányinfó. Lázár János szerint azért nem volt tendereztetés Paks bővítésénél, mert egyetlen uniós országban sem indult tender amikor új atomerőművet építettek. Beszélt a párizsi merényletekről is, titkosszolgálati információkra hivatkozva azt állította, hogy Magyarország is veszélyben lehet. A BKV pedig fellélegezhet, a kormány ugyanis 24 milliárd forintot utalt a vállalatnak.

Lázár inkább a költészetet ajánlotta L. Simon figyelmébe

Itthon2015.11.19, 17:42

Magyarország kész akár bíróság elé is vinni a paksi bővítés ügyét, de arra is, hogy a következő két hónapban egyeztetéseket folytasson a 12 milliárd eurós beruházással kapcsolatban - mondta Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője a földügyekről, Budapest és Pest megye szétválásáról, illetve a Quaestor ügyről is beszélt a 31. Kormányinfón.

Lázár János is a budai Várba költözik

Itthon2015.11.26, 15:56

Bakizott a terrorfenyegetésről Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kettes szintű terrorfenyegetésről beszélt, de hamar kiderült, hogy még mindig a hármas van érvényben. A tárcavezető megerősítette, hogy ő és Rogán Antal is a budai várba költözik, a minisztériumok üres épületei pedig nem maradnak állami tulajdonban. A TEK hétvégi akciójáról úgy fogalmazott: a terrorelhárítók nem hibáztak. 

Kettes fokozatú a terrorveszély, vagy mégis hármas

Itthon2015.11.26, 16:21

Kettes fokozatú a terrorveszély Magyarországon, ez a második legmagasabb fokozat – mondta a Kormányinfón Lázár János. Aztán kiderült, hogy mégsem annyi. Kovács Zoltán kormányszóvivő pár perccel később a Miniszterelnökséget vezető minisztert pontosítva közölte, továbbra is a párizsi merényletek után elrendelt B fokozat van érvényben, ami a 3-as szintnek felel meg. Ez a második legenyhébb fokozat. Közben Lázár János megvédte a TEK-et.

Lázár: Csatába indulunk

Itthon2015.12.03, 15:57

Betelepítési kvóta, budapesti közlekedés, egészségügyi bérek is szerepeltek Lázár János 33- Kormányinfóján.

Újabb százmilliárdokat ígért Lázár János

Itthon2015.12.03, 16:44

A korábbi javaslattal ellentétben nem az 1500-, hanem a 2000 fő alatti kistelepüléseken is emelkedhet a polgármesterek fizetése - mondta Lázár János a 33. Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője az Origónak azt is elárulta, hogy már 2011-ben felajánlották Tarlós Istvánnak, hogy átveszik a BKV-t, de ezt a főpolgármester elutasította. A miniszter többek között a milánói magyar pavilon sorsáról és az uniós pénzekről is szót ejtett. 

Megkérdezzük Lázár Jánost, járt-e már Ibizán

Itthon2015.12.10, 14:15

A 34. Kormányinfón az egészségügyről, a budapesti olimpiai népszavazásról és Habony Árpád ibizai útjáról is megkérdezzük Lázár Jánost.

Lázár: Mi nem vagyunk Amerika

Itthon2015.12.10, 16:54

600 milliárd forintnyi vitája van az Európai Bizottsággal Magyarországnak - mondta Lázár János a 34. Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője beszélt az újabb kötelezettségszegési eljárásról, a mezőhegyesi ménesbirtokról és az uniós pénzekről is. 

Magánemberként bulizott Ibizán a tanácsadó

Itthon2015.12.12, 15:54

Brüsszeli kötelezettségszegési eljárás menekültügyben, Habony Árpád ibizai bulizása, újra duzzadó kórházi adósságállomány és a TEK óbudai kivonulása – ez történt a héten.

Lázár János beszólt a Telekomnak

Itthon2015.12.17, 14:16

Az idei utolsónak tervezett, sorrendben 35. Kormányinfón Lázár János bejelentette, hogy jelentősen változik a családok otthonteremtési támogatása. Akiknek három gyerekük van vagy három gyereket vállalnak, 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 10 millió forintos kedvező kamatozású hitelt kaphatnak új lakás vásárlása esetén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter véleménydiktatúrának nevezte, hogy a Telekom szerződést bontott Kovács Ákossal az énekes interjúja miatt.