Kondás Elemér

címke rss

Hiába áll feljutó helyen, a DVTK kirúgta Kondás Elemért

Sport2022.04.08, 09:57

Hivatalos honlapján jelentette be az NB II második helyén álló Diósgyőr, hogy már nem Kondás Elemér a csapat vezetőedzője.

Nem volt tisztességes, ahogy elbántak velem

Sport2021.11.07, 05:56

A Debrecennel veretlenül bajnokságot nyerő Kondás Elemér mindmáig az utolsó olyan magyar edző, aki aranyérmet nyert csapatával a labdarúgó NB I-ben. Ennek már hét éve. Kondás jelenleg az NB II-es DVTK vezetőedzője, a miskolci csapattal az élvonalba akar jutni, s akkor megtörténhet az, ami az ő életében eddig sohasem: a Loki ellen vezethet egy másik együttest egy bajnoki mérkőzésen. Interjú a debreceni menesztéséről, az újságírók és a futballszakma felelősségéről és arról, hogy egy NB I-es edző hogyan kerülhet be kvízkérdésként egy tévés vetélkedőbe. 

A Diósgyőr hazai pályán három góllal győzött az NBII-ben

Sport2021.08.29, 19:49

A labdarúgó NB II 6. fordulójában a 9. helyen álló Diósgyőri VTK csapata a 11. helyezett Pécsi MFC-t fogadja Miskolcon. Az első félidőben Bárdos és Hornyák góljaival előnyt szerzett a Diósgyőr. A második félidőben még egy gólt tudott rúgni Kondás Elemér csapata, így a Diósgyőr hazai pályán magabiztos játékkal szerezte meg a három pontot a Pécs ellen.

Kondás Elemér lett az NB I-ből kiesett Diósgyőr edzője

Sport2021.05.25, 18:39

A labdarúgó NB I-ből kiesett DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy a távozó Zoran Zekić helyét Kondás Elemér veszi át a miskolci csapat kispadján.

Kondás Elemér debreceni kirúgása még a magyar edzőcserék közül is kilóg

Sport2021.02.27, 15:16

A Debrecen labdarúgócsapatának vezetése akkor rúgta ki Kondás Elemér vezetőedzőt, amikor a DVSC listavezető volt az NB II-ben. A helyére a semmilyen edzői tapasztalattal nem rendelkező Huszti Szabolcsot nevezték ki. A MOL Fehérvárnál Márton Gábor menesztése talán kisebb meglepetés, látva a fehérvári csapat eredménytelenségét. Az edzőváltásdömping újabb két fejezete az Origo podcastműsorának témája. Edvi Lászlóval, Göbölyös Andrással és Zámbó Istvánnal beszélgetett erről a műsorvezető, Lantos Gábor.

Kirúghatják a DVSC-től Kondás Elemért, Huszti Szabolcs lehet az új edző

Sport2021.02.16, 07:29

A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC labdarúgócsapatának vezetősége menesztheti Kondás Elemér vezetőedzőt, akinek a korábbi 51-szeres válogatott játékos, Huszti Szabolcs lehet az utóda.

Kondás Elemér: Megértem a debreceni szurkolók csalódottságát

Sport2020.06.27, 20:28

Rendkívül megtörten és csalódottan nyilatkozott a Debrecen-Paks NB I-es mérkőzés (1-1) után Kondás Elemér, a hazai csapat vezetőedzője. A hétszeres bajnok DVSC ezzel a döntetlennel kiesett az NB I-ből, a Paks bentmaradt. 

Nagy bajban a Debrecen: Kondás Elemér újpesti vereséggel tért vissza

Sport2020.06.09, 21:06

A Debrecen régi-új vezetőedzője, Kondás Elemér a szintén a kiesés elől menekülő és új trénerrel, Predrag Rogannal felálló Újpest ellen 3-1-es vereséggel mutatkozott be kedden este a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, 28. fordulójában.

A Debrecen kirúgta Vitelkit, a klub korábbi sikeredzője váltja a kispadon

Sport2020.06.07, 17:29

Távozik a DVSC vezetőedzői posztjáról a télen kinevezett Vitelki Zoltán, akinek munkáját Kondás Elemér veszi át – adta hírül a dvsc.hu.

Kondás Elemér az ETO FC új vezetőedzője

Sport2019.12.03, 15:16

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II hatodik helyen álló WKW ETO FC Győr a hivatalos honlapján tudatta, hogy Kondás Elemér veszi át a csapat irányítását.

Lipcsei Péter és Pintér Attila is a paksi kispad várományosai között

Sport2019.11.06, 12:08

A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC-nél négy edző nevét hallani, akik közül a legnagyobb eséllyel kerül ki a menesztett Tomiszlav Szivics utódja.

Máris itt az NB I első edzőváltása

Sport2018.07.30, 19:51

A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kisvárda vezetősége közös megegyezéssel szerződést bont Kondás Elemér vezetőedzővel.

NB II: Lencse és Torghelle parádézott, komikus-gól a Kisvárda meccsén

Sport2017.12.03, 17:11

A Merkantil Bank Liga NB II 20. fordulójában a második helyen álló Kisvárda Master Good 2-1-re nyert a Mosonmagyaróvár vendégeként, míg az éllovas MTK Budapest magabiztos 3-1-es győzelmet araott a Csákvár felett az Új Hidegkuti stadionban. 

Lemondott a DVSC kétszeres bajnok edzője

Sport2016.07.25, 13:20

Lemondott posztjáról Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője – írja a Dvsc.hu. 

Kifigurázták a születésnapján a magyar fociedzőt

Sport2015.09.11, 12:52

Kondás Elemér kétszer bajnokságot (2012, 2014), kétszer Magyar Kupát (2012, 2013) is nyert már a Debrecennel, mégsem zárta minden Loki-szurkolói a szívébe a pénteken 52 éves vezetőedzőt. A születésnapján például az egyik debreceni fociblog összegyűjtötte és dalba foglalta a szakember "best of" nyilatkozatait.

Nyilatkozatokban európai szintű volt a Vidi-Loki

Sport2015.08.31, 09:47

A Videoton-Debrecen mérkőzés után mindkét csapat edzője érdekes nyilatkozatot tett. Illetve Kondás Elemér nem tett, de azt stílusosan. 

Két évre megvan a Debrecen edzője

Archívum2015.06.17, 17:47

További két évvel, 2017. június 30-ig meghosszabbította szerződését Kondás Elemér, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának vezetőedzője - számolt be szerdán a klub honlapja.

Sajnos az üres kapuba sem tudtunk betalálni

Sport2013.07.26, 09:35

Kudarcnak érzem a kiesést - mondta Kondás Elemér, a Debrecen edzője, miután csapata az idegenbeli 2-2 után otthon 3-0-ra kikapott a norvég Strömsgodsettől.

Egy-két csel is elég a debreceni Balotellinek

Sport2013.06.03, 11:09

Adamo Coulibaly 2006-ban még francia hetedosztályú focista és targoncavezető volt, két éve egy magyar szakértő a legügyetlenebb NB I-es légiósnak nevezte, de a francia csatár egy évre rá gólkirály lett, ma pedig a Debrecennek a Győrrel és a Videotonnal is meg kell küzdenie a 31 éves focistáért. Pedig korábban hajlamos volt önkényesen kihagyni az edzéseket, márciusban elmérgesedett a viszonya a klubbal, de azóta a kupagyőzelemre vezette a csapatot, érik az újabb gólkirályi címe, és ismét a szurkolók kedvence lett.

Kondás és Sándor két évet hosszabbított

Archívum2013.05.29, 20:26

Kondás Elemér és szakmai stábja újabb két évre szerződést kötött a kupagyőztes DVSC focicsapatával.

Kondás: Aki nem akar nyerni, fejezze be a focit

Archívum2012.11.12, 15:27

Kifakadt játékosai hozzáállása miatt a zsinórban három vereséget szenvedő DVSC vezetőedzője. Kondás Elemér a következő bajnokin kihagyja azokat, akik nem tesznek meg mindent a Lokiért.

A nagy melegre és Coulibalyra kell felkészülnie a Loki belga ellenfelének

Archívum2012.08.22, 21:41

Nem lenne elégedett a 2004-es 0-0-s eredménnyel Kondás Elemér a belga FC Bruges elleni Európa Liga-selejtezőre készülő Debrecen labdarúgócsapatának az edzője.

Kondás: Megérdemelten jutottunk tovább

Archívum2012.07.25, 11:04

Az idegenbeli 1-0-s vereség után a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójának visszavágóján 3-0-s győzelmet aratott a Debrecen az albán Skenderbeu ellen. Kondás Elemér elégedett volt a látottakkal, kollégája, Stanislav Levy azt mondta, bíztak a továbbjutásban, ám végül vereséget szenvedtek.

Biztató, hogy rossz játékkal kapott ki a Loki

Sport2012.07.24, 10:14

A Debrecennek figyelnie kell, hogyan sáfárkodik a labdákkal a Skenderbeu a keddi BL-selejtezőn. Az albánok szerint a Loki az esélyesebb.

Szakály a legjobb játékos, Détári a második legjobb edző

Sport2012.05.28, 16:17

Szakály Pétert, a veretlenül bajnok DVSC-TEVA középpályását választotta a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) a 2011/12-es idényben az NB I legjobbjának.

Kondás Elemér hiába menekült - a nap képe

Sport2012.05.13, 13:48

A DVSC labdarúgócsapata az NB I 28. fordulójában megnyerte az aranyérmet, miután hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Pécs együttesét. A találkozó lefújásakor az élő közvetítés tanúsága szerint a hazaiak vezetőedzője Kondás Elemér gyors meneküléssel próbálta kikerülni a pályára zúduló szurkolókat, de végül őt is felküldték az Oláh Gábor utcai stadion légterébe. A szakember tavaly áprilisban vette át a DVSC-t, irányításával a klub kupagyőztes lett, majd megnyerte hatodik bajnoki címét, és két körrel a vége előtt veretlen a bajnokságban.

Nagy lelkizések is kellettek a Loki-aranyhoz

Sport2012.05.14, 23:09

Debrecen a nyugalom szigete a magyar fociban, ahol mindenki elmondhatja, mi nyomja a szívét, és a tulajdonos a rosszabb eredmények után is igyekszik megnyugtatni a játékosokat. A csapatkapitány Szakály Péter szerint ez a speciális közeg, a csapategység és a focistákat tökéletesen ismerő stáb játszotta legnagyobb szerepet a DVSC hatodik bajnoki címében, ráadásul már Coulibalynak sem kell folyton cicának lennie.

A címvédő Videotont legyőzve maradt hibátlan a Debrecen

Sport2011.08.15, 11:03

A Debrecen 2-1-re legyőzte a címvédő Videotont a labdarúgó NB I 5. fordulójának vasárnapi rangadóján, így továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a tabellát.

Az új igazolások mellőzése is lehet a siker titka az NB I-ben

Sport2011.08.09, 16:29

Míg a Ferencváros, az Újpest vagy a Zalaegerszeg csak szenved az új szezonban, a negyedik forduló után négy csapat még veretlen a labdarúgó NB I-ben: a Debrecen, a Győri ETO és meglepetésre az újonc Pécs is négy-négy győzelemmel kezdett, a Pápának pedig egy döntetlen mellett három győzelme van. A négy edző segítségével megpróbáltuk kideríteni, mi lehet a jó szereplés receptje a magyar futballban.

Kondás Elemér marad a Loki edzője

Sport2011.05.23, 22:49

Hétfőn késő este a DVSC igazgatótanácsa arról döntött, hogy a jövőben is Kondás Elemér irányítja a labdarúgócsapat szakmai munkáját. A trénerrel kétéves szerződést kötött a klub - derül ki az [origo]-hoz eljuttatott közleményből.

Hivatalosan is Kondás Elemér a Loki új trénere

Sport2011.04.20, 16:10

A Loki honlapján hivatalosan is bejelentették, hogy Kondás Elemér lett a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának új vezetőedzője, aki egyelőre a szezon végéig ül a címvédő kispadján.

Kondás Elemér ült le a Loki kispadjára

Sport2011.04.18, 13:20

Kondás Elemér lett a bajnoki címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A 47 éves szakember - aki eddig a klub második csapatát irányította - a szombaton lemondott cseh Zdenek Scasnyt váltja a DVSC-TEVA kispadján. A tréner megbízása a szezon végéig szól.

Klubon belül oldhatja meg az edzőkérdést a Loki

Sport2011.04.18, 11:25

Debreceni hírportálok szerint komoly eséllyel pályázik a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának kispadjára Kondás Elemér, az NB II-es DVSC-DEAC vezetőedzője. A pro licences szakember a dicstelenül távozó cseh Zdenek Scasny utódja lehet.

A Debrecen cáfolja Kondás kinevezését

Sport2011.04.18, 16:17

A Debrecen labdarúgócsapata cáfolta, hogy Kondás Elemér lett a bajnokságban címvédő együttes új vezetőedzője. A szombaton lemondott Zdenek Scasny utódját kedd estig nevezi ki.

Előző
  • 1
Következő