koncert
címke rss- kapcsolódó címkék:
- zene
- fesztivál
- Budapest
- Papp László Budapest Sportaréna
- zenekar
- Legfrissebb
- Legrégebbi
60 év 60 dal: emlékkoncerttel nyílik meg az Omega Park
Az Őrség fővárosában, Őriszentpéteren szólalnak meg az Omega dalai augusztus 12-13-14-én, ahol az egyik utolsó hazai koncertjét adta a zenekar. Mostantól a hely az Omega Park nevet viseli majd.
Azahriah megcsalt barátnője már a koncertekre is elkíséri az énekest
Luna nemrég kijelentette, hogy mindent mebocsátott szerelmének, a rajongóknak azonban feltűnt valami.
Le kellett állítani Curtis koncertjét: a rapper maga szakította félbe a produkciót
A nyár közepén robbant a hír, hogy Curtis és Majka ezentúl külön folytatják a zenélést. A szakítás okairól számtalan pletyka látott napvilágot, egyesek drogproblémákról beszélnek, míg maga Curtis azt mesélte nemrég, hogy nem úgy bántak vele zenésztársai, ahogy arra számított.
Három éve zaklatják Balázs Klárit - ezúttal halálos fenyegetést kapott
Visszaélnek a nevével, feltörik a közösségimédia-profilját és még a koncerteken is követik zaklatói az énekesnőt, aki úgy gondolja, hogy tudja, kik állnak az internetes zaklatás hátterében.
Alvó kisfiával a kezében lépett fel G.w.M: megint kiverte a biztosítékot
G.w.M ismét kiverte a biztosítékot: alvó kisfiával a kezében lépett színpadra.
- címkék:
- G.w.M
- koncert
- kisfiú
- Címkefelhő »
Aki megtanította Freddie Mercurynek a Tavaszi szélt
30 éves jubileumi koncertet ad Budapesten az impozáns budai várban, a Szentháromság téren a Grammy-díjas tagok sorát felvonultató Mandoki Soulmates. Augusztus 19-én 19:00 órától a koncertre látogatók találkozhatnak a világhírű magyar zenész-producer Leslie Mandokival, és olyan világsztárokkal, mint Al di Meola, Mike Stern, Richard Bona, Cory Henry, Nick van Eede, Randy Brecker, Till Brönner, Tony Carey. A nagykoncerten Magyarország történelmi és kulturális értékeit népszerűsítik a Szent István-napi ünnepi programsorozat részeként. Leslie Mandoki éppen negyven éve alapította stúdióját Németországban, ahol a legnagyobb sztárokkal - Phhil ...
Nem engedték színpadra állni Suzyt
Elmaradt Suzy tiszakarádi fellépése: már az érkezésekor azzal fogadták az énekesnőt, hogy nem tud színpadra állni. Az ítéletídő miatt először a helyi művelődési házba helyezték volna át a szabadtéri koncertet, de ott nem volt megfelelő áramellátás, már az előző fellépőnél is akadtak kimaradások. "Tiszakarád... én megérkeztem, itt voltam, felléptem volna... A többiről nem tehetek" – írta Suzy pár fotó mellett a Facebookon.
- címkék:
- Suzy
- koncert
- média
- zene
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhő »
Majka nem hagyta szó nélkül Curtis nyilatkozatát: "Nehéz most csendben maradni..."
Nagy port kavart ma reggel Curtis friss nyilatkozata, amelyben elmondja, mi vezetett valójában ahhoz, hogy Majkával szétváltak az útjaik.
Szörnyű baleset, a népszerű fiúbanda koncertjén egy táncosra zuhant egy óriáskijelző - videó
Baleset történt a Mirror nevű fiúbanda hongkongi koncertjén, a show közben leesett az egyik óriáskijelző, többen megsérültek - írta a BBC.
- címkék:
- Hong Kong
- koncert
- koncertbaleset
- Mirror
- Címkefelhő »