Budavári Palotakoncert

címke rss
Jubileumot ünnepelt a Budavári Palotakoncert

Jubileumot ünnepelt a Budavári Palotakoncert

Augusztus 5-én és 6-án immár tizedik alkalommal csendültek fel az operett műfaj legnépszerűbb dallamai – köztük a Szép város Kolozsvár, az Ajk az ajkon, a Honvédbanda, az Illúzió a szerelem és a Ringó vállú csengeri violám című örökzöldek a Budapesti Operettszínház sztárjainak és ifjú tehetségeinek előadásában a Budai Vár Oroszlános Udvarában.

A legnagyobb slágerekkel tér vissza a Budavári Palotakoncert

Kultúra2021.07.08, 08:45

Ismét az egyik leghíresebb hungarikum, a magyar operett előtt hódolnak a Budavári Palota Oroszlános Udvarán. Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál, de mások mellett Johann Strauss és Rossini klasszikusai is felcsendülnek majd az idén Operettünnep néven futó programsorozaton, a Budavári Palotakoncerten július 23-án és 24-én.

Lánykérés a Budavári Palotakoncerten

Kultúra2020.08.10, 13:10

Szombaton tartották az idei Budavári Palotakoncertet, az új Budapesti Operettszínház társulata közreműködésével. A kétségtelenül hatalmas siker után egy meglepetés várt a közreműködőkre és az előadás utáni fogadás vendégeire. Ugyanis a köszöntő beszédek után a világhírű hegedűművész, Jávorkai Sándor Lehár 'Ó lányka, ó lánykám, imádlak én...' című dalát kezdte el játszani, majd Laki Péter, a színház feltűnően tehetséges színésze elkezdte énekelni a dalt. Nem véletlenül: így kérte meg barátnője kezét.

A Budavári Palotakoncert 2020 nyarán is a magyar operettet ünnepli

Kultúra2020.07.30, 10:20

Augusztus 8-án az Oroszlános udvar a Találkozások színhelye lesz, ezt az alcímet kapta ugyanis az idei gálaműsor. A Budapesti Operettszínház művészei idén Huszka Jenő és Lehár Ferenc életműve előtt tisztelegnek, valamint bemutatkozik a Budavári Palotakoncert közönsége előtt a virtuozitásukkal külhonban már hatalmas sikereket arató Jávorkai Brothers is.

Újra Budavári Palotakoncerteket rendeznek a Várban

Itthon2019.08.02, 18:11

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Budavári Palotakoncerteket, immáron hetedik alkalommal. Korábban az Origo is beszámolt arról, hogy az operettirodalom legnagyobb slágerei augusztus 2-án és 3-án fognak felcsendülni a Budai Vár Oroszlános Udvarában, este fél kilenckor. (FRISSÍTÉS: AZ AUGUSZTUS 2-I PÉNTEK ESTI ELŐADÁST AZ ESŐ MIATT VASÁRNAP ESTÉRE HALASZTOTTÁK) Fellép a nemzetközileg is elismert Fitos Dezső Társulat, a Budapesti Operettszínház Balettkara és Zenekara, valamint sok-sok új tehetség is. 

Előző
  • 1
Következő