kommunizmus

címke rss

A barna és a vörös diktatúra is családellenes volt

Itthon2020.08.26, 16:27

A náci és a kommunista eszmék követői azért tudtak érdekeik mentén kiegyezni egymással, mert ugyanazokat a polgári keresztény értékeket tagadták, vonták kétségbe - mondta Rétvári Bence a Szabadságvédő Alapítvány rendezvényének megnyitóján.

Robbantásos merényletekért ítélték el a kommunista párt 10 tagját

Nagyvilág2020.07.29, 19:13

Több év börtönbüntetést szabott ki egy müncheni bíróság a Marxista-Leninista Török Kommunista Párt tíz tagjára, akik többek között civilek és gyerekek halálát okozó pokolgépes merényleteket követtek el. A pártot Törökországban terrorszervezetnek minősítették és betiltották, Németországban azonban eddig szabadon működhetett - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Die Zeitra hivatkozva. 

Így tették tönkre a szovjetek a térségünket

Itthon2020.07.06, 09:36

A második világháború után a győztes nagyhatalmak a teheráni-jaltai-potsdami konferenciákon felosztották egymás között Európát és a világot. A közép-európai államok a Szovjetunió érdekszférájába kerültek. Az Országház Könyvkiadó, Sztálin árnyékában – című kiadványa azt mutatja be, hogy a szovjet modellt 1948-ig hogyan tették általánossá ezekben az államokban.

V4NA: Náci és kommunista vonások vannak a BLM-es mozgalmak értékrendjében

Itthon2020.06.15, 21:19

A politikai ideológiájukkal ellentétes alkotások, könyvek, mozifilmek és televíziós sorozatok betiltása vagy a múlt elferdítése, meghamisítása - néhány közös vonás, amely a baloldali BLM-mozgalmat éppen úgy jellemzi, mint annak idején a nácikat, vagy a szovjet kommunistákat. Erről a V4NA nemzetközi hírügynökség írt. Black Lives Matter (BLM) - a fekete életek is számítanak, így lehetne fordítani a szlogenje szerint jogvédő mozgalom nevét, de nyilvánvaló: nem polgárjogi harcosok akciójáról van szó, hanem - különösen látva a fosztogatásokat és gyújtogatásokat - egyszerűen a radikális baloldal agressziójáról. (Ismert az a kép, amikor eggy ...

Zavargások az Egyesült Államokban: a radikális baloldal megrongálta a kommunizmus áldozatainak emlékművét

Itthon2020.06.03, 17:09

Hétfő este megrongálták a kommunizmus áldozatainak emlékszobrát Washingtonban - jelentette a Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány (Victims of Communism Memorial Foundation) közösségi oldalán. A szervezet álláspontja szerint az antifák és a szocialisták lehettek az elkövetők, hiszen korábban többször is célba vették az emlékművet. Az Egyesült Államokban mindent feldúl a radikális baloldal.

A koronavírus, avagy három ideológia bukása

Nagyvilág2020.03.19, 09:09

Az Európai Unió nem jelezte előre a veszélyt, amikor pedig már itt volt a baj, a koronavírus, az egészségügyi biztos voltaképpen eltűnt, és Brüsszel is csak nagyon későn kezdett cselekedni. Renaud Girard konzervatív francia-amerikai geopolitológus az Európát ért veszéllyel kapcsolatban az ideológiák bukását elemzi. Írása főbb gondolata szerint a Kínából eredő koronavírus-járvány három ideológia bukására is ráirányította a figyelmet. Mégpedig a kommunizmus, a kutató kifejezését használva az európaizmus (ez valójában a nemzetállam-ellenesség, és határok nélküli Európai Unió, és annak mindenáron történő fenntartásának koncepciója) és aa ...

A kommunizmus korszakának ideológiája folytatódik, és a liberalizmusban erős szövetségesre talált

Itthon2020.03.10, 14:57

Európát meg kell védeni azoktól, akik anyagi vagy hatalmi érdekből meg akarják változtatni, és ebben Közép-Európa évszázados tapasztalata felértékelődik - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Eötvös József Előadásokon. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy jelenleg a közép-európai együttműködés reneszánszát éli. A rendezvénysorozat vendége volt Ryszard Antoni Legutko, aki emlékeztetett, hogy a kommunizmus az emberi történelem leggyilkosabb rendszere volt. A lengyel EP-képviselő továbbá kiemelte, hogy mindaz, amit a marxizmus a kommunizmus idején kifejtett, jelenleg a neomarxizmusban folytatódik, amely erős szövetséggesre ...

Bernie Sanders, a legesélyesebb demokrata jelölt kommunista diktatúrákat dicsőített

Nagyvilág2020.02.27, 19:32

Saját párttársai bírálták keményen az amerikai mércével már eddig is szélsőbaloldalinak tartott Bernie Sanderst, akinek a felmérések alapján a legnagyobb esélye van rá, hogy megszerezze a Demokrata Párt jelöltségét. Sanders ugyanis vasárnap a CBS élő adásában dicsérte a kommunista Kubát, Fidel Castro néhai diktátor állítólagos „pozitív eredményeit" emlegetve. A héten olyan felvételek kerültek elő, amelyeken a 80-as években más kommunista rezsimeket is méltatott, mint például a sandinista Nicaraguát, de magát a Szovjetuniót is. A kommunizmus 110 millió halálos áldozatáról soha sem emlékezett meg, azt a látszatot keltve, minta nem is ...

Hogyan lehet elmagyarázni, hogy éveken át éheztünk, mínusz 40 fokos hidegben éltünk?

Itthon2020.02.25, 19:18

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága utazó kiállítást szervezett a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából. A megnyitó ünnepséget egy konferenciával kötötték össze a NEB munkatársai, melyen előadások hangzottak el a kommunista diktatúrával kapcsolatos kutatásokról. A kiállítás megnyitóján beszédet mondott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

A budavári kitörésre 75 éve került sor

Tudomány2020.02.11, 20:37

Hetvenöt éve, 1945. február 11-én kíséreltek meg kitörést a budai Várból a szovjet hadsereg gyűrűjében rekedt magyar és német alakulatok. Az akció kudarcba fulladt, csak néhány százan érték el saját csapataikat. Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga: