költségtérítés

címke rss

Vádat emeltek brit képviselők ellen a költségtérítési ügyben

Archívum2010.02.05, 13:42

Négy brit képviselő ellen emeltek vádat a tavaly májusban kirobbant költségvetési botrány ügyében. A képviselők tagadják az ellenük felhozott vádakat.

Milliókat pengetnek vissza a brit képviselők

Archívum2010.02.04, 19:13

Egy millió 130 ezer font - átszámítva 390 millió forint - költségtérítést vissza kell fizetniük brit parlamenti képviselőknek. A Sir Thomas Legg, az ügy feltárásával megbízott magas rangú könyvvizsgáló és jogtanácsos vezetésével készült jelentés szerint 390 képviselőnek kell a kincstárba visszafizetni az összeget, amit az elmúlt több mint öt évben, a második otthonukra, illetve egyéb költségekre hivatkozva vettek fel térítés címén.

Meghúzta a parlament a képviselői költségtérítés felső határát

Archívum2009.11.16, 18:39

Megszavazta a parlament a képviselői költségtérítési rendszer átalakításáról szóló módosító indítványt. A júniusban elfogadott jogszabály célja a képviselői jövedelmek csökkentése lett volna, egy rejtélyes módosító indítvány azonban jelentősen megdobta több politikus fizetését. A Göndör István MSZP-s frakcióvezető-helyettes által benyújtott módosító javaslat plafont szab az általa kitalált választókerületi pótléknak.

Milli�kat fizetnek vissza brit k�pvisel�k

Archívum2009.10.12, 20:18

T�bb mint 12 ezer font (3,5 milli� forint) k�pvisel�i k�lts�gt�r�t�st fizet vissza Gordon Brown brit korm�nyf� - k�z�lte h�tf�n este a Downing Street-i minisztereln�ki hivatal. A londoni als�h�zi t�rv�nyhoz�k �ltal vitatott c�meken felvett k�lts�gt�r�t�sek az ut�bbi �vtizedek legnagyobb belpolitikai botr�ny�t kavart�k Nagy-Britanni�ban. Volt aki pl�ssmack� �r�t ig�nyelte vissza, de akadt olyan k�pvisel� is, aki v�r�rkot �satott.

Új népszavazást kér a képviselőktől Seres

Archívum2009.08.18, 13:07

A képviselői költségtérítéséről szóló népszavazás újbóli elrendelését kéri a parlamenttől a kezdeményező, Seres Mária. A népszavazásra 605 ezer aláírást gyűjtő Seres szerint hiába hoztak törvényt róla a képviselők - technikailag okafogyottá téve a kezdeményezést - a kérdést valójában nem rendezték.

Felpuhult a brit költségtérítésről szóló törvény

Archívum2009.07.22, 12:46

Nem lesz sem magatartási kódex, sem új bűncselekményfajták a brit képviselők költségtérítéséről szóló új jogszabályban, sőt a felsőház is kivonta magát a törvény alól. Az igazságügy-miniszter szerint így sem lesz lehetőség a korábban hatalmas botrányt okozó visszaélésekre, ám kritikusai azt állítják, a sebtiben elfogadtatott törvényt kiherélték.

Kedden döntenek a költségtérítésről szóló népszavazásról

Archívum2009.07.13, 07:25

A képviselői költségtérítésről szóló népszavazásról dönt kedden az Alkotmánybíróság. A parlament június 29-én úgy döntött, jövőre megszűnik a képviselői költségtérítés - Seres Mária, a népszavazás kezdeményezője szerint egyértelmű, hogy pártok a népszavazást akarták megelőzni.

Baki csúszott a képviselői költségtérítési törvénybe

Archívum2009.07.03, 15:14

Egyből módosítani is fogják a képviselői költségtérítésre vonatkozó új szabályozást, mert a hétfőn elfogadott módosítások értelmében egyes képviselők másfél-kétszer annyi pénzt kaphatnának jövőre, mint eddig. A törvényjavaslatot benyújtó Göndör István szocialista képviselő ígéri, hogy még ősszel, tehát az új szabály hatályba lépése előtt becsukják a kiskaput.

Kicsit átírták a képviselői költségtérítési rendszert

Archívum2009.06.29, 17:44

A parlament nagy többséggel megszavazta a képviselői költségtérítések módosítását, amivel elejét próbálják venni a témáról szóló népszavazásnak. A módosítás értelmében meghagyják a képviselők mostani juttatásait, de megadóztatják az úgynevezett bérpótlékot, ha nem tudják számlával igazolni, hogy mire költötték.

Talán összeszedi magát a megroggyant Brown

Archívum2009.06.05, 18:53

Több minisztere is támogatásáról biztosította Gordon Brown brit kormányfőt, akinek vészesen meggyengült a helyzete azt követően, hogy egy távozó kormánytag lemondásra szólította fel. A több munkáspárti által Brown utódjának kiszemelt Alan Johnson jelezte, hogy nem akarja a miniszterelnöki posztot, Brown pedig kormánya átalakításával akar kimenekülni a szorult helyzetből.

Újabb miniszter bukhat bele a brit költségtérítési botrányba

Archívum2009.06.02, 16:07

Várhatóan távoznia kell a kormányból Jacqui Smith brit belügyminiszternek. A politikusról még márciusban derült ki, hogy többek között pornófilmek után számolt el képviselői költségtérítést. Nagy-Britanniában súlyos belpolitikai válságot okozott a képviselők költségtérítése, több alsóházi képviselő és miniszter is belebukott már.

Belebuktatnák a kormányt a britek a költségtérítési botrányba

Archívum2009.05.23, 18:38

Tovább dagad a brit alsóházi képviselők költségtérítési botránya. Egy konzervatív képviselő 77 ezer font közpénzt költött magánbirtokára, ebből ötezer fontot automata kapukra. A britek kétharmada a botrány miatt már előrehozott választást szeretne. Nyilvánosság elé állt a botrány kirobbantója is - azt azonban nem árulta el, ő honnan szerezte az információt. 

Megkukultak a képviselők az [origo] levelétől

Archívum2008.12.18, 14:35

Minden parlamenti képviselőt megkérdeztünk: igazságosnak tartja-e, hogy fizetésének egy részét költségtérítésként kapja, amit a legkisebb adókulccsal költhet el arra, amire akar. Korábban sok képviselő azt állította azt, hogy a költségtérítés rendszerét igazságtalannak tartja, ehhez képest kérdéseinkre 386 képviselőből mindössze 9 válaszolt, de ebből csak 2 volt érdemi.

Nem szavaztak a miniszteri fizetések csökkentéséről

Archívum2008.11.24, 15:07

A szavazásig sem jutott az Országgyűlésben a Fidesz javaslata, miszerint a 2002-es szintre kellene visszaállítani az államtitkárok, miniszterek és a miniszterelnök fizetését. Az ellenzéki párt szerint a szocialisták még napirendre sem engedték venni az állami cégek vezetőinek, valamint azok fizetésének a csökkentését szolgáló javaslatukat.

Nem jutottak dűlőre a pártok saját fizetésükről

Archívum2008.11.07, 14:45

A jövő héten folytatják az egyeztetést a pártok a képviselői tiszteletdíjak esetleges csökkentéséről, miután pénteken nem született köztük megállapodás. Az MSZP a költségtérítés megadóztatását javasolja, a Fidesz szerint azonban nem a képviselők, hanem a miniszterek és államtitkárok bérével kellene kezdeni a spórolást.

Jövőre zöldkártya kell a lakásokra is

Archívum2008.07.02, 14:04

Az új lakásokra jövő év első napjától, a meglévőkre - eladáskor és bérbeadáskor - 2012-től kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása, amelyért legfeljebb 11 ezer forintot és költségtérítést lehet felszámítani - az erről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny tette közzé.

Ösztönző költségtérítést akarnak a rektorok

Archívum2008.04.22, 17:15

Keddi ülésén elfogadta a Magyar Rektori Konferencia azt a javaslatot, ami "a költségvetésből támogatott hallgatói kör és a fizetendő költségtérítési rendszer átalakításáról" szól.

Tizedére vágnák a brit honatyák költségtérítését

Archívum2008.03.11, 17:28

Tizedére kurtíthatják a számla nélkül elszámolható költségtérítés összegét a brit törvényhozás alsóházában. A House of Commons képviselői április elsejétől a korábbi 250 font helyett csak 25 fontot (8500 forint) számolhatnak el havonta nyugta vagy számla nélkül. Ezt az alsóházi képviselők javadalmazását ellenőrző bizottság javasolja, és ígéri, hogy az eddiginél szigorúbban ellenőrzik majd a honatyákat.

Turkáljon a képviselők zsebében!

Archívum2007.11.09, 13:45

Csütörtöktől a parlament honlapján megtekinthető minden képviselő fizetése, vagyis az, hogy költségtérítéssel és alapbérrel együtt mennyit utalt a számlájukra az Országgyűlés. A legnagyobb fizetést - 794 ezer forint alapbért és 154 560 forint költségtérítést - Eörsi Mátyás, az SZDSZ frakcióvezetője kapta. A pártelnökök közül Semjén Zsolt, a KDNP elnöke keres a legjobban: a 640 ezer bruttó mellé kap 254 ezer forint költségtérítést és 110 400 forintot szállásköltség miatt. Rogán Antal V. kerületi polgármester annak ellenére kapott szállásköltséget, hogy van lakása a fővárosban. Rogán szerint a tévesen kiutalt pénzt visszafizette.

A brit politikusok dúskálnak a költségtérítésben

Archívum2007.10.29, 08:27

Költségtérítés címén százezreket vettek fel fontban a brit alsóházi politikusok a 2006/2007-es pénzügyi évben. Mint kiderült, egy törvényhozóra átlagosan évi közel ötvenmillió forint jutott - írja a Világgazdaság.

Állásinterjúra nem jár utazási költségtérítés

Archívum2007.10.11, 09:23

Olvasóink gyakran érdeklődnek a munkavállalók utazási költségtérítése témakörében. Kinek jár? A részmunkaidős vagy a kölcsönzött alkalmazottak is kérhetik utazásuk kifizetését? A hétvégi hazautazást is ki kell fizetnie a munkáltatónak? Dr. Sipos Márta munkajogász válaszolt a gyakori kérdésekre.

Elrontott törvény szúr ki a fogyatékosokkal

Archívum2007.03.28, 16:53

A fogyatékkal élő emberek közlekedését a nemcsak a lépcsők nehezítik, de néhány jogszabálymódosítás is komoly fejfájást okoz nekik. Jelentősen csökkent például a fogyatékos gyerekek iskolába szállításának költségtérítése, miközben szűkült a gépjárműadó-mentességet igénybe vehetők köre.

Évi többmillió forint polgármestereknek költségtérítésre

Archívum2007.02.21, 08:37

A parlamenti képviselőkhöz hasonlóan a polgármestereknek és az alpolgármestereknek sem kell elszámolniuk a számukra biztosított költségátalánnyal - számol be a Világgazdaság.

Nem fizeti az állam a kismamák tandíját

Archívum2007.02.06, 08:54

Szeptembertől nem finanszírozza a költségvetés a költségtérítéses felsőoktatási képzésbe jelentkező kismamák tandíját- adta hírül az InfoRádió.  A döntés hátrányosan érintheti a munkaerőpiactól gyermekvállalás miatt távol lévő, de visszatérésre készülő nők karrierépítését. A módosítás a felsőoktatásban már tanuló kismamákra nem vonatkozik. 

Szili vizsgálatot kért a költségtérítés-ügyben

Archívum2007.02.05, 17:33

Az Állami Számvevőszéket kéri meg Szili Katalin házelnök arra, hogy vizsgálódjon a képviselők költségtérítésének ügyében. Szili szerint következményekkel jár majd, ha a vizsgálat igazolja a számla nélküli rendszert ért sajtókritikákat.

Fodor Gábor: "Nem tennék ízetlen megjegyzéseket"

Archívum2007.01.25, 10:10

Idén nem csak becsületből indul harcba az SZDSZ elnöki posztjáért, hanem nyerni akar Fodor Gábor, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Elmondta, hogy nem tervez Kóka János szerelmi vallomásához hasonló kitárulkozást a bulvárlapokban, helyesli a tandíjat és változtatna a kormány összetételén. Olcsó demagógiának tartja viszont a képviselők költségtérítési rendszerét ért kritikákat, mert az uniós átlaghoz képest szerinte keveset keresnek.

Magáncégnél megreguláznák a költségtérítős képviselőket

Archívum2007.01.24, 12:00

Míg a magánszférában mindenkinek szigorúan el kell számolnia minden forinttal, az országgyűlési képviselők döntő többsége pártoktól függetlenül egyetért abban, hogy ne kelljen számlákkal igazolni, mire költik a havi több százezer forintra rúgó költségtérítésüket. A spórololás jegyében csökkent ugyan néhány képviselő térítése, de elszámolni továbbra sem kell semmivel.

Szigorítanák a képviselők utazási költségtérítését

Archívum2007.01.24, 08:41

A jövőben nem tart igényt munkájához utazási költségtérítésre Kapolyi László. Az MSZP országgyűlési képviselője 2002 és 2005 között több mint 13 millió forintot kapott ezen a címen. Az MSZP tervei szerint a jövőben számlával kell igazolni a jogosultságot - írja a Népszabadság.

Havi 155 ezer forintot kapnak benzinre a fővárosi képviselők

Archívum2007.01.18, 08:41

Az elmúlt ciklusban összesen közel 5 milliárd forintot vettek fel a parlamenti képviselők szállással és utazással kapcsolatos költségtérítésre. A fővárosi honatyák havonta 155 ezer forintot kapnak benzinpénz gyanánt, a vidékiek szállásköltségéhez pedig 110 ezerrel járulnak hozzá - írja a Népszabadság.

A munkajogász válaszolt - utazási költségtérítéstől gyeses problémákig

Archívum2006.08.15, 15:15

A gyesről visszajövő kismamát nem foglalkoztathatja más városban a munkáltató, mint ami a munkaszerződésben szerepel. Ha több pénzt utaltak hónap elején fizetés címén, akkor azt vissza kell fizetni. Utazási költségtérítés elsősorban tömegközlekedésre jár. Többek között ezeket válaszolta olvasói kérdésekre Dr. Sipos Márta ügyvéd, munkajogász. 

Ötmilliót is kaphatnak a fizetés fölött a képviselők

Archívum2005.11.18, 11:51

Van olyan képviselő, aki szüleinek fizeti ki az országgyűlési képviselőknek járó szállás-támogatást. Más inkább panzióban lakik, ha Budapesten kell éjszakáznia. Akadt olyan, aki ruhákra költ a képviselői költségtérítésből, más azonban úgy vélte, ez a keret nem arra van, hogy elegánsan öltözzenek a politikusok. Szociális támogatást is fizetnek költségtérítésből: egy képviselő egy hozzá forduló néninek hozzátartozója temetésére adott a keretből. Jótékonykodni és ajándékozni sokan szeretnek keretük terhére.

Akciós jegyekkel trükköznek az EP-képviselők

Archívum2005.04.13, 17:32

Egy litván európai parlamenti képviselő több olyan javaslatát is leszavazták, amely azt szorgalmazta, hogy szigorúbban ellenőrizzék az EP-képviselők juttatásait, és tegyék hatékonyabbá az ügyvitelt. A leszavazott javaslatok között volt például az utazási költségtérítés hatékonyabb ellenőrzése és a nyugdíjrendszer reformja.  Szent-Iványi István SZDSZ-es EP-képviselő szerint sok nyugati képviselő az akciós repülőjegyeken spórol, ezért az lenne jó, ha a tényleges költséget térítenék meg.

Emelkedik a költségtérítés a saját autóval bejárók számára

Archívum2005.03.08, 23:52

A saját autóval történő munkába járás költségtérítésének adómentes határát emeli fel három forintról kilenc forintra a személyi jövedelemadó módosításáról szóló törvényjavaslat - mondta Jauernik István, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az előterjesztés általános vitáján az Országgyűlésben.

Megszegte ígéretét az ELTE BTK vezetése

Archívum2003.09.19, 17:04

Az [origo] információi szerint az ELTE annak ellenére szed be 65-80 ezer forintot a diákoktól, hogy a Bölcsészettudományi Kar (BTK) vezetői egy tavaszi kari tanácsi ülésen ígéretet tettek arra, hogy nem vezetnek be költségtérítést a Társadalomtudományi Karra átkerülő szakokon. Úgy tudjuk, hogy ebbe a kari tanács minden résztvevője, így a BTK hallgatóinak és oktatóinak képviselői, illetve a kar vezetése is beleegyezett, így az indítványt a kari tanács jóváhagyta.

Emelik a fővárosi vezetők és a képviselők fizetését

Archívum2003.06.24, 22:47

A főpolgármester és helyettesei fizetésemelést és költségtérítést, a képviselők több tiszteletdíjat, a frakciók és a bizottságok pedig megemelt működési keretet kapnak, ha az erről szóló javaslatot elfogadja csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés - szivárogtatták ki fővárosi képviselők.

Kétmillió forintos egységes fizetés az EP-ben

Archívum2003.06.05, 10:26

Az Európai Parlament képviselői nagy lépést tettek abba az irányba, hogy rendezzék jogállásukat, egységes díjazást és költségtérítést alakítsanak ki számukra azzal, hogy a strasbourgi testület elfogadta a Rothley-jelentést. A Bizottság első kommentárjában úgy fogalmazott, hogy a döntés jelentős többletköltséggel jár az EU-büdzsé számára.

Egzotikum a magyar képviselő az Európai Parlamentben

Archívum2003.05.09, 17:27

Érdekesnek, egzotikusnak találják a magyar képviselőket az Európai Unió parlamentjében, és ezt az érdeklődést ki is lehet használni a lobbitevékenységben - mondta Tabajdi Csaba (MSZP) a négy magyar parlamenti párt közös tájékoztatóján. A 24 magyar képviselő egyelőre csak megfigyelő az EU parlamentjében és érdekeiket elsősorban nemhivatalos fórumokon tudják érvényesíteni. Már átestek az avatáson, nyitottak bankszámlát a költségtérítéshez és megkapták titkos kódjaikat a számítógépekhez.

Igazolás nélkül jár a képviselők költségtérítése

Archívum2003.04.04, 16:02

A csütörtökön nyilvánosságra hozott képviselői költségtérítési kimutatásból kiderül: több olyan képviselő is felveszi az albérleti támogatást, aki Budapesthez közel lakik, és olyanok is kapnak pénzt, akik szolgálati autóval járnak. Az [origo]-nak több környező településen élő képviselő is úgy nyilatkozott, hogy nem szívesen ingázik, ezért kell neki az albérlet is.

Budapesti képviselő is felvesz szállásdíjat

Archívum2003.04.03, 18:50

Az Országgyűlés hivatala az adatvédelmi biztos ajánlása alapján nyilvánosságra hozta, hogy az egyes képviselők mekkora költségtérítést vettek fel a ciklus első évében. A listából kiderül, hogy akad olyan képviselő, aki rendelkezik mind budapesti, mind a választókerületében lévő lakásokkal, ennek ellenére több százezer forintot vettek fel albérleti pénz gyanánt.

Ötvenezres fizetésemelés a közjogi méltóságoknak

Archívum2002.01.04, 07:02

Januártól havi bruttó 230 ezer forintos fizetést és 215 ezer forint adómentes költségtérítést kap a parlamenti képviselők többsége. Mintegy ötvenezer forinttal, 693 ezerre emelkedett a közjogi méltóságok bére - tudta meg a Népszabadság.

Előző
  • 1
Következő