kkv
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vállalkozás
- gazdaság
- hitel
- pályázat
- K&H
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kevesebb jut a kkv-k technológiafejlesztésére
A kis- és középvállalkozásoknak 2010-ben 37,4 milliárd forint áll rendelkezésre technológiafejlesztésre a tavalyi 58,7 milliárd forinttal szemben, ráadásul a kisebb keretösszeg csak szigorúbb feltételekkel hozzáférhetõ - közölte szerdán a Start Tõkegarancia Zrt.
Kevés a középvállalat Magyarországon a Coface szerint
Csökkent, de a térségbeli átlagnál így is magasabb a kockázatos cégek aránya Magyarországon - derül ki a Coface elemzésébõl, amely szerint meglehetõsen kicsi a középvállalati szegmens Magyarországon.
- címkék:
- kkv
- tartozás
- Coface
- Címkefelhõ »
Az export alig ötödét adják a kkv-k
A meglévõ exportpiacok nem változtak az elmúlt években, de a jövõben változhat a helyzet. A magyar cégek új, ázsiai piacokat vennének célba - derül ki az ITD Hungary felmérésébõl, amely szerint 55 olyan kkv mûködik, amely 2008-2009-ben is két egymást követõ évben 30 százaléknál nagyobb mértékben tudta növelni exportját.
Makói gyros Európának
A török tulajdonban levõ Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában nyárra elindulhat a döner- és gyrosgyártás, a beruházás a terveknek megfelelõ ütemben halad, már hetvenöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Makó
- élelmiszeripar
- kkv
- Címkefelhõ »
Brüsszel mankót nyújt a kisvállalkozásoknak
Brüsszel 2012-ig drasztikusan csökkentené a kkv-k adminisztrációs terheit.
- címkék:
- Brüsszel
- kkv
- céghírek
- támogatás
- vállakozás
- EU
- Címkefelhõ »
Nem kell a bank a kkv-knak
Továbbra is a bankhitel számít a legfõbb finanszírozási formának, de a gazdasági válság kitörése óta, az elmúlt két év alatt jelentõsen csökkent az ezt igénybe venni tervezõk aránya. A szakértõ szerint a stabilizálódó gazdasági környezet hatására a vállalati kölcsönöket terhelõ banki alapkamat csökkenése várható.
- címkék:
- gazdasági válság
- bank
- kkv
- Gfk Hungária
- Címkefelhõ »
Így szerezz új ügyfeleket!
Felesleges reklámok, hirdetések helyett stratégiai gondolkodásra biztatja az értékesítési nehézségekkel küzdõ kkv-kat egy hazai vállalkozásfejlesztési iroda. A cég szakemberei a területi kereskedelmi és iparkamarákkal együttmûködve ingyenes elõadásokon mutatják be a folyamatos és célzott kommunikációban rejlõ lehetõségeket.
- címkék:
- kkv
- céghírek
- vállalkozás
- Címkefelhõ »
Inkubációs ház fiatal kkv-knak
Átadták a Kreatív Iparágak Inkubációs Központját a Debreceni Egyetemen (DE). A nyolcszázmillió forintért kialakított központ a kreatív infokommunikációval foglalkozó, háromévesnél fiatalabb, illetve a kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) tevékenységüket megújító mikro- és kisvállalkozásokat segíti.
Milliókat osztogat cégeinek Békéscsaba
A békéscsabai önkormányzat a következõ négy évben közel száznyolcvanmillió forintos, vissza nem térítendõ forrással kívánja támogatni a városban tevékenykedõ mikro-, kis- és középvállalkozásokat.
Fehérvári mentorprogram - újratöltve
Egy éve már, hogy a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK) meghirdette a kezdõ-, illetve leendõ vállalkozóknak szóló mentorprogramját. Az eltelt év során hallgatóik közül többen vállalkozásba fogtak és van, aki tudatosabban készül üzleti életre.
Hitel helyett adócsökkentést akarnak a vállalkozások
Adócsökkentéstõl remélik a kis- és középvállalkozások (kkv-k) a versenyképességük javulását. A hitelezés javítását vagy a munkahelyteremtõ programokat jóval kevesebben jelölték meg szükségként.
- címkék:
- hitel
- kkv
- vállalkozás
- adócsökkentés
- Címkefelhõ »
"Máshol nem szívbajosak" - nyugati közbeszerzési példákat követhet Orbán
Az uniós szabályok ugyan elõírják, hogy nem lehet hátrányosan megkülönböztetni a nem hazai EU-s cégeket a közbeszerzéseken, de a nyugat-európai országokban mégis megoldják, hogy egy kicsit a helyieknek lejtsen a pálya. Magyarországon a jogszabályokat, a jogalkalmazói gyakorlatot és a hozzáállást is meg kellene változtatni, ha több hazai nyertest akarunk.
Sarkozy szavára megnyíltak a banki pénzcsapok
Pénteken Nicolas Sarkozy francia elnök az Elysée palotában fogadta a nagy francia bankok vezetõit, a megbeszélés azzal fejezõdött be, hogy 96 milliárd eurót kapnak a francia kis- és közepes vállalatok.
Munka kisvállalkozásnál dolgozói szemmel
Sokrétû feladatok, kevés megkötés, gyors döntéshozatal. E három tényezõt emelték ki pozitívumként azok a dolgozók, akik kisvállalkozásnál keresik kenyerüket. Meglátásuk szerint a multik profibbak a HR-rendszerek kidolgozásában és tudatosabbak a munkatárs-kiválasztásban. Pillanatkép a kisvállalkozói világból.
- címkék:
- álláskeresés
- kkv
- kisvállalkozás
- Címkefelhõ »
"Ez a pálya tarthatatlan" - ez történt 2009-ben a cégekkel
A gazdasági válság miatt tömeges leépítésekre került sor, több mint egy évtizede nem látott szintre emelkedett a munkanélküliség, új adószabályokat vezettek be, százmilliárdokat adtak magyar bankoknak a kkv-k hitelezésére, emelkedett a minimálbér és újra az a hivatalos álláspont, hogy közeledik a magyar euró. Parragh László, az MKIK elnöke értékeli 2009 öt legfontosabb, magyar cégekkel kapcsolatos történését.
Sz�zmilli� eur�hoz juthat a kkv szektor
Az Eur�pai Beruh�z�si Bank (EIB) 100 milli� eur�s hitelkeretet ny�jt az MKB Bank r�sz�re az kis- �s k�z�pv�llalatok, illet�leg k�zepes m�ret� t�rsas�gok finansz�roz�s�ra.
- címkék:
- hitel
- kkv
- EIB
- MKB Bank
- Címkefelhõ »
Ritka a marketing a kisebb vállalatoknál
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások mindössze 32,8 százaléka folytat tudatos marketing tevékenységet, éves szinten átlagosan a forgalmuk 4 százalékát fordítva erre - derül ki az Ipsos és a Marketing Commando együttmûködésében készült legfrissebb felmérésbõl.
- címkék:
- kkv
- marketing
- Címkefelhõ »
Százmilliárd forinttal több jut kkv-fejlesztésre
- címkék:
- gazdaságélénkítés
- kkv
- EU
- Címkefelhõ »
Elfogynak a béren kívüli juttatások
A kkv-k elkövetkezendõ egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei alapján jelentõsen csökkenek a kis- és középvállalkozások által nyújtott béren kívüli juttatások: a cégek több mint harmada semmilyen formában nem fogja ezeket alkalmazni. A juttatások közül továbbra is az étkezési hozzájárulás a legnépszerûbb.
Senki nem mond semmit a bankoknak adott állami hitelekrõl
Márciusban két nagy magyar kereskedelmi bank is komoly kölcsönt kapott a magyar államtól. Az akkori bejelentés szerint a cél kis és közepes vállalkozások helyzetének javítása volt a bankok által nyújtandó hitelek révén, ám arról, hogy a pénzt hogyan és mire használták fel a bankok, szinte semmit sem lehet megtudni. A pénzintézetek adatokat nem adnak ki, és bár folyamatosan jelentenek a pénzügyi tárcának, de ott sem közölnek számokat. A minisztérium elismerti, hogy a vállalkozások helyzete nem lett jobb, de szerintük ez nem elsõsorban hitelezési probléma.
Az Erste 100 millió eurót kap az EBRD-tõl
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 100 millió eurós hitelt nyújt az Erste Bank Hungary számára a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozásához.
Kisebb cégek felé fordul az Unió figyelme
Az Európai Unióban 41 ezer nagy cég és 23 millió kis- és közepes vállalkozás (kkv) tevékenykedik, eddig a szabályokat a nagy cégekre szabták, de mostantól a kkv-k lesznek a szabályalkotás középpontjában - mondta Herczog Edit európai parlamenti képviselõ pénteken, az elsõ európai kkv hét alkalmából a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban rendezett konferencián.
- címkék:
- uniós támogatás
- kkv
- Európai Unió
- Címkefelhõ »
A kkv-k közel fele leépítést tervez
- címkék:
- leépítés
- kkv
- munkajog-munkaügy
- Címkefelhõ »
Bajban az informatikai kisvállalkozások
Az elmúlt évet összességében a pozitív fejlemények jellemezték az informatika területén, amit csak az utolsó negyedévre megérkezõ pénzügyi válság rontott le - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, aki szerint idén kilátástalan helyzetbe kerülnek a kis- és középvállalkozások.
- címkék:
- gazdasági válság
- kkv
- IVSZ
- Címkefelhõ »
A kkv-kat támogatja az EIB
Új programokkal és eszközökkel igyekszik hozzájárulni az Európai Beruházási Bank (EIB) a nemzetközi gazdasági válság leküzdéséhez, és ennek keretében már tavaly jelentõsen emelte a kis- és középvállalkozásokat segítõ kedvezményes kölcsönkeretét - jelentette be Philippe Maystadt, a bank elnöke hétfõi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- kkv
- EIB
- Címkefelhõ »
Állami segítséget kérnek a cseh kkv-k
A korábban szokásosnál mintegy 30 százalékkal kevesebb megrendelést kaptak januárban a kisebb és a közepes nagyságú vállaltok Csehországban - jelentette be a mintegy 500 tagot számláló csehországi Kis- és Közepes Nagyságú Vállalkozók Szövetsége (AMSP) kedden Prágában. Az AMSP ezért a kormányfõhöz fordult segítségért.
- címkék:
- Csehország
- Prága
- kkv
- vállalkozó
- megrendelés
- Címkefelhõ »
Bankgaranci�val megmentht�k a kkv-k
A�jelenlegi 10-15 sz�zal�kos bankgarancia 5 sz�zal�k al� cs�kkent�se nagyon sok �p�t�ipari kis- �s k�z�pv�llalatot (kkv) menthetne meg a jelenlegi �p�t�ipari v�ls�gban a cs�dt�l - mondta el Kem�ny P�ter, az �p�t�si V�llalkoz�k Orsz�gos Szaksz�vets�g�nek (�VOSZ) aleln�ke az MTI-nek p�nteken.
Nyolcszázmillió forint a kkv-k számára
A magyarországi kis- és középvállalkozásoknak mintegy 800 millió forintos forrás-lehetõség nyílik meg 2009-ben a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) által december 22-én kiírt pályázatok segítségével - közölte a tárca hétfõn az MTI-vel.
Felméri a kormány a kkv-k terheit
A gazdasági minisztérium részletes kimutatást rendelt a kkv-szektor adminisztrációs terheirõl. A felmérés egyik célja, hogy a minisztériumok megtanuljanak életszerû jogszabályt alkotni - írja a Napi Gazdaság.
Új források a kkv-k számára
A jövõ évtõl további 45 milliárd forint áll majd rendelkezésre a kockázati tõkeprogramban a növekedésre képes kis- és középvállalkozások támogatására - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter csütörtökön, Budapesten a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Terv (I.NFT) Gazdasági Versenyképesség Operatív Programról (GVOP) tartott konferencián.
Javult a kkv-k konjuktúra indexe
Az Ecostat kis- és középvállalatok (kkv) konjunktúra-indexe júliusban 85,6 százalékra emelkedett, mintegy 1,5 százalékkal javult az elõzõ havihoz képest, értéke megegyezik az elsõ félévi átlaggal - áll a kutatóintézet összefoglalójában, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
- címkék:
- kkv
- középvállalat
- Ecostat
- MTI
- Címkefelhõ »
Növelte az NFÜ a kkv-k támogatását
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2,5 milliárd forinttal mintegy 10 milliárd forintra megemelte a mikro- és kisvállalkozásoknak szóló technológia fejlesztési pályázat idei keretét az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP) - közölte a pályázatot kezelõ MAG - Magyar Gazdaságfejlesztõ Központ Zrt. kedden az MTI-vel.
ÚMFT keretre pályázhatnak a kkv-k
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) újabb három gazdaságfejlesztési pályázatra adhatják be jelentkezésüket péntektõl - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (MAG) csütörtökön az MTI-vel.
EU: kevés uniós forrást kapnak a magyar kkv-k
Az Európai Unióban Magyarországon az egyik legalacsonyabb a kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a felzárkóztatási forrásokból, 2013-ig a források mindössze 3,3 százalékát irányozták elõ a kkv-knak - idézi az Európai Bizottság felmérését a pénteki Világgazdaság.
A GDP felét a kkv-k állítják elõ
A kis- és középvállalkozások (kkv) a GDP 45-50 százalékát állítják elõ, a gazdaságban betöltött szerepükhöz képest azonban csekély a szektorba áramló tõke mennyisége, és a forráshiány a fejlõdni képes vállalkozásokat is visszaveti - írja a kkv-k teljesítményének elismerésére létrehozott Pegazus díj alapítói kedden kiadott közleményükben.
- címkék:
- kkv
- vállalkozás
- középvállalkozás
- GDP
- Címkefelhõ »
EB: Egyszerûsödik a kkv-k támogatása
Egyszerûsített lehetõségeket kínál a jövõben az Európai Bizottság a kis- és középvállalkozások számára a kezességvállalások formájában nyújtott állami támogatások igénybe vételére.
Lista a legdinamikusabb kisvállalkozásokról
Az alultõkésítettség, a tovagyûrûzõ nemfizetés, a nehézkes banki finanszírozás és az irreálisan magas közterhek nehezítik leginkább a legdinamikusabban fejlõdõ kis- és középvállalkozások (kkv-k) tevékenységét - hangzott el a Coface Hungary és az Üzlettárs magazin közös sajtótájékoztatóján csütörtökön, Budapesten. A Coface és az Üzlettárs magazin összeállította a 2006. évi adatok alapján a legdinamikusabban fejlõdõ magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) 100-as listáját.
Apró kedvezmények a kisvállalatoknak
Az Állami Autópályakezelõ Zrt.-t és az Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) Zrt. által összeállított ingatlan portfoliót kívánja a kormány az Új Tulajdonosi Program (ÚTP) keretében tõzsdére vinni 2008 végén, a jövõ év elején, s a kisbefektetõk - mai számítások alapján - 250 ezer forint összegig vehetnek majd igénybe kedvezményeket - mondta Veres János pénzügyminiszter a szerdai kormányszóvivõi tájékoztatatón.
Romlott a KKV-k konjuktúra indexe
Romlott áprilisban az Ecostat kis- és középvállalati (kkv) konjunktúra indexe, 91,2 százalékon állt, szemben a márciusi 97,8 százalékkal - közölte a kutatóintézet hétfõn. Tavaly áprilisban az index 101,4 százalék volt, míg 2007 márciusában 83,7 százalék.
- címkék:
- kkv
- index
- Ecostat
- Címkefelhõ »
Nõhetnek a kkv-k hitelesélyei
Javítaná a kkv-k hitelhez jutásának esélyeit, ha a Hitelgarancia Zrt. sikerrel járna, és most benyújtott pályázatával ingyenes viszontgaranciát nyerne el az EU erre a célra létrehozott Versenyképességi és Innovációs Keretprogramjából (CIP). A pályázatot várhatóan tavasszal bírálja el a 3,6 milliárdo eurós keretet kezelõ Európai Befektetési Alap.
Több forrást adott a Budapest Bank
A Budapest Bank kis- és középvállalatokra (kkv-k) szakosodott üzletága tavaly összesen 342,7 milliárd forint hitelt helyezett ki az ügyfeleinek, ami egy év alatt 24 százalékos bõvülés - mondta Plank Gábor, a bank vezérigazgató-helyettese.
Új vállalkozásfejlesztési hálózat indult
A Europe Network néven felálló új rendszer segítségével a kis- és középvállalkozások ingyen információhoz juthatnak az unió gazdasági társaságaival való együttmûködési lehetõségekrõl.
Bajban az építõipar
Nem sok jót várnak az idén az építõipar szereplõi: a többség kivitelezõi csõdhullámra, építõ- és építõanyag-ipari visszaesésre, a hazai kkv-k teljes visszaszorulására számít - derül ki a csütörtöki Napi Gazdaságból.
- címkék:
- építõipar
- kkv
- csõdhulla
- Napi Gazdaság
- Címkefelhõ »
Mérsékelten bizakodnak a kkv-k
Az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúraindexe decemberben 89,4 százalék, valamivel meghaladja a novemberi értéket - áll az Ecostat legfrissebb felmérésében. A rövidtávú fejlõdés gátja, hogy a kkv-k nagyrészt felélték tartalékaikat. A következõ fél évet optimistán látja a vállalkozások negyede.
- címkék:
- kkv
- vállalkozás
- fejlõdés
- Ecostat
- Címkefelhõ »
Elég fejlesztési forrás van az MFB-nél
A Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) korlátlan mennyiségû fejlesztési pénz áll rendelkezésére mindhárom szektorban, vagyis a kkv-k, az önkormányzatok és az agrárszektor finanszírozására. Az MFB áprilisig három új finanszírozási programot indít a gép- és beruházási lízing, a forgóeszköz- és a devizafinanszírozás területén, az utóbbit még februárban - jelentették be a bank vezérigazgatói, Erõs János és Czirják Sándor.
A kkv-nak jöhet be az új uniós cégadó számítás
Az önként választható egységes adóalap-számítás azon cégek számára lenne elõnyõs, amelyek kilépnek a nemzeti piacról az európai uniós piacra. A tagállamonként különbözõ jelenlegi rendszer ugyanis többletköltséget és adminisztrációs terhet jelent, különösen a kis- és közepes, vállalkozásoknak.
- címkék:
- Európa
- piac
- kkv
- vállalkozás
- társasági adó
- Címkefelhõ »
Uniós pénzben reménykednek a kkv-k
A kis- és középvállalkozói szektor várakozásai egy éve folyamatosan javulnak, de összességében még mindig a negatív sáv közepén helyezkednek el - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- kkv
- szektor
- várakozás
- Napi Gazdaság
- Címkefelhõ »
Tízezrek spórolhatók az óradíjas irodával
Magyarországon egyelõre kevéssé elterjedtek az alternatív irodabérleti szolgáltatások, holott a finanszírozási gondokkal küszködõ hazai kis- és középvállalkozások némelyike jókora összegeket spórolhatna meg velük. Nem véletlen, hogy a virtuális és instant iroda külföldön nagy népszerûségnek örvend a kisebb és az induló cégek körében.