Kiss Manyi

címke rss

Menthető és menthetetlen kollégák

Kultúra2021.04.06, 08:23

Színész és rendező, a nemzet művésze, aki már harmincnégy évesen megkapta a Kossuth-díjat. Rendezett, tanított, íróként is jegyez több, hivatásával kapcsolatos könyvet. Az életét felidéző trilógiájának hat éve jelent meg első kötete A srác a kakasülőn címmel. Ezt követte két évvel később A férfikor hajnalán című könyv, s néhány hónapja már a trilógia harmadik része is olvasható. Címe: Köszönöm, Prospero! Huszti Péter a legújabb megjelenés apropóján adott interjút az Origónak, amelyben egyebek közt elmondja, miként élte meg „száműzetését" a Madách Színház padlására, miként lett barátja egy ezer fokon égő, önemésztésre hajlamos román ...

Álmomban mindig menekülök, mindig üldöznek

Kultúra2019.09.15, 21:27

A Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Művész színésznő növendékkorában még Bajor Gizivel is állt közös színpadon, majd hosszú pályafutása során olyan, mára legendává lett művészeknek volt partnere, mint például Feleki Kamill, Gábor Miklós, Agárdy Gábor, Honthy Hanna. A nyolcvannyolc éves Galambos Erzsi nem titkolja korát, és olyan virulens, mintha az embert próbáló hivatásában töltött évtizedei nem estek volna egybe a történelem embert próbáló korszakaival. Pedig a „virslimoziban" átélt gyermekkori filmélményei, a szakmájától kapott szép pillanatok emlékei éppolyan elevenen élnek benne, mint a vészkorszak szörnyűségei, vagy a Rákosi-reendszer ...

Feleki Kamill, a "tüskés mimóza"

Kultúra2019.08.10, 18:00

Ahogy ifjabb Latabár Kálmánt, úgy Feleki Kamillt is nevezték olykor magyar Fred Astaire-nek a pályája elején. Aki azonban elsősorban utolsó filmszerepe, az Uramisten című alkotás idős bűvészeként emlékszik rá, az el sem hinné: egy hajszálon múlt csupán, hogy generációjának egyik legnagyobb színésze kijutott a táncmesteri feladatokból, majd a táncos-komikusi szerepkörből. Az említett film kapcsán pedig - bár meghozta számára a chicagói Filmfesztivál legjobb férfialakításának díját, amelyet a másik főszereplővel, Eperjes Károllyal kapott megosztva – sikerült úgy megsértődnie, hogy a rendezővel, Gárdos Péterrel is megszakította a kapcssolatot. ...

Kiss Manyi, az egyik legnagyobb magyar színésznő, akit a kommunisták le akartak csukatni, aztán Kossuth-díjjal jutalmazták, végül egy dzsentrivel való viszony hozta el végzetét

Archívum2018.08.19, 21:00

A Kossuth-díjas színésznő komikaként kezdte pályafutását, majd drámai feladatokban is bizonyította zsenialitását. Szerepre készülve nem szeretett elemezni, olvasgatni. Játékával mégis tűpontosan fogalmazta meg mindazt, amit szerepe az adott darabban képviselt. Tudta, hogy irigyei a háta mögött „műveletlenségén” élcelődnek olykor, de természetes bölcsességével csak akkor iskolázott le bárkit is, ha valaki nem vette komolyan a hivatást, a színpadi munkát. Sok más alakítása mellett nevéhez kötődik a „Jaj, de jó a habos sütemény” kezdetű dalocska, ahogy a Madách Színház legendás Fejes Endre-előadásának özv. Máknéja is, vagy Kurázsi mamaa ...

Márkus László és Sztankay István: egy hajdani Tartuffe, túl nyilasokon, AVH-n, ügynökökön és más történelmi csapdákon

Kultúra2018.04.01, 22:40

A Madách Színház 1978-ban mutatta be Molière darabját, a Tartuffe-öt. A címszerepet Sztankay István, Orgont Márkus László játszotta. Egyikük számára egyöntetű sikert hozott az előadás, a másik alakítás megosztotta a kritikusokat. Később – pályafutásuk elismeréseként – mindkét színész Kossuth-díjas lett, a Márkus Lászlót csaknem három évtizeddel túlélő Sztankay Istvánt a nemzet színészei közé is beválasztották. A két művész a színházi megmutatkozások mellett számtalan film-, televíziós, rádiós és szinkronszerepet is eljátszott. Sztankay István fia most elsősorban színházi útjuk tükrében idézi meg alakjukat a negyven éve bemutatott Taartuffe ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő