Kiss László

címke rss

Nemcsak a Cseh-ezüstök miatt volt jó az úszóév

Sport2008.12.31, 14:23

Kiss László szövetségi kapitány értékelése szerint jó esztendőt zárt 2008-ban a magyar úszósport. A szakember úgy nyilatkozott, hogy még a decemberi, horvátországi rövid pályás Európa-bajnokság is az elégedettség érzését erősítheti, hiszen folytatódott a fiatalok felzárkózása, s úgy sikerült három ezüst- és egy bronzérmet szerezni Fiuméban, hogy nem volt teljes értékű a válogatott.

Tilthatja az egészalakos úszódresszt a magyar szövetség

Archívum2008.12.20, 14:59

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége azt tervezi, hogy megtiltja az egész alakot lefedő mez használatát a 14 éves és fiatalabb versenyzők számára. Ezt Kiss László szövetségi kapitány mondta az MTI-nek.

Verrasztó Evelyn ezüstérmes a rövid pályás úszó-Eb-n

Sport2008.12.11, 19:44

Egy érem már megvan abból a három-négyből, amit Kiss László szövetségi kapitány várt a rijekai rövidpályás Európa-bajnokság előtt. A hagyományos elsőnapi szállítónak számító Cseh László helyett ezúttal Verrasztó Evelyn állhatott dobogóra - a közös nevező a 200 méteres vegyesúszás.

Három-négy érem az elvárás a rövidpályás úszó-Eb-n

Sport2008.12.09, 13:59

Kiss László szövetségi kapitány arra számít, hogy 3-4 érmet szereznek a magyar úszók a csütörtöktől vasárnapig tartó, rijekai rövidpályás Európa-bajnokságon.

Phelps Cseh László pechje

Sport2008.08.06, 11:49

Turi György, a pillanatnyilag legelismertebb magyar úszó, Cseh László edzője szerint tanítványa különös pechje, hogy olyan korban versenyez, amikor a gyakorlatilag verhetetlen amerikai fenomén, Michael Phelps is. A tréner véleménye szerint aki Phelps mögött esetleg olimpiai ezüstérmes lesz, nem kell, hogy szomorú legyen. Kiss László szövetségi kapitány úgy véli, Cseh lehet az első magyar érmes.

Két-három érem az úszók célja Pekingben

Archívum2008.07.13, 13:54

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerdai ülésén véglegesíti a pekingi csapatot, s a szombaton véget ért országos bajnokság után Kiss László szövetségi kapitány harmincegy versenyző kiutazását javasolja. A szakvezető az olimpián két-három érmet remél.

Kovács Ágnes: Csúcsokra már nem vagyok képes

Sport2008.07.12, 18:10

Az úszó országos bajnokság szombati zárásaként az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kovács Ágnes versenyen kívül leúszta pályafutása utolsó 50 méterét. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Schmitt Pál elnök, a szövetség képviseletében Darnyi Tamás alelnök és Kiss László szövetségi kapitány, Kovács korábbi trénere, Kőbányáról Verbai Lajos polgármester, a volt társak közül pedig Szabó József és Güttler Károly köszöntötte.

Doppinggal vádolják az amerikai úszókat

Archívum2008.06.30, 14:11

Az amerikai úszók két világcsúcsot is hozó olimpiai válogatóversenyének első napján az ötkarikás aranyérmes Gary Hall Jr. doppingváddal állt elő - bár konkrétumokkal nem szolgált. Kiss László, a magyar úszók szövetségi kapitánya egyetért Hall véleményével.

Cseh Európa-csúcsot úszott 400 vegyesen

Archívum2008.06.14, 18:31

Cseh László 4:07.96 perces Európa-csúccsal nyerte a 400 m-es vegyesúszást a franciaországi Canet-en-Roussillonban zajló nemzetközi versenyen.

Nem csak Cseh László versenyképes

Sport2008.04.29, 12:41

Kiss László szerint a pekingi olimpián további javulás várható a magyar úszóktól, akik a sikeres hollandiai Eb-szereplést követően a folytatásban is ugyanolyan tisztességesen készülnek, miközben némely külföldi vetélytárs "egy tál lencsééért eladta magát".

Gyárfással tervez úszóvébét a MÚSZ

Archívum2008.04.27, 18:18

Gyárfás Tamás elnököt 2013-ig újraválasztották a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) tisztújító közgyűlésén. A küldöttek ugyancsak további öt évre bizalmat szavaztak Ruza József főtitkárnak és Kiss László szövetségi kapitánynak, valamint alelnökké választották Darnyi Tamást és Sárdi Istvánnét.

400 vegyesen egymással háborúznak a magyarok

Sport2008.03.23, 13:45

Úszóink vasárnap délelőttig két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szereztek az eindhoveni Európa-bajnokságon, s jó az esély arra, hogy megismételjék a két évvel ezelőtti budapesti Eb-n hét éremmel megkoronázott produkciójukat. Férfi 400 méter vegyesen hétfőn azonban egymással is háborúzniuk kell.

Remekelt női gyorsváltónk az úszó-Eb-n

Sport2008.03.21, 13:51

Az eindhoveni úszó-, műúszó és műugró Európa-bajnokság péntek esti programjában öt döntőben leszünk érdekelve, s Kiss László szövetségi kapitány Gyurta Dánieltől (200 m mell), valamint Verrasztó Evelyntől (200 m vegyes) remél érmet.

Kiss Lászlót magasztalta a Time magazin

Archívum2008.03.21, 09:33

Kiss Lászlót, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitányát "az úszósport talán legötletesebb edzőjeként" méltatta az amerikai Time magazin.

Veszélyben a hazai cukorgyártás

Archívum2008.02.28, 17:23

Továbbra sincs egyezség a magyarországi feldolgozók és az alapanyag-előállítók között a cukorrépa felvásárlási áráról. Amennyiben napokon belül nem kötődnek meg a termeltetési szerződések, abban az esetben két évszázad után megszűnhet a hazai cukorgyártás, és az ország a jövőben teljes egészében importra szorulna - mondta Kiss László a Mátra Cukor Zrt. igazgatósági tagja Szerencsen sajtótájékoztatón csütörtökön.

Minden napra jutott magyar arany a rövid pályás úszó-Eb-n

Archívum2007.12.17, 14:15

Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya legalább hét érmet várt 27 fős csapatától a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon, ehhez képest a nemzeti válogatott túlteljesítette a tervet, hiszen 9 medál lett a "termés", 4 arany, 2 ezüst és 3 bronz megoszlásban.

Cseh és Gyurta lehet az úszó-Eb aranyembere

Archívum2007.11.18, 18:31

Kilenc országos csúcs, több mint húsz évjáratos rekord, továbbá 8-10 éremesély a decemberi Európa-bajnokságra - röviden így vonható meg a IV. Tippmix rövidpályás országos bajnokság mérlege. Kiss László szövetségi kapitány a decemberi Európa-bajnokságon egyértelmű aranyvárományosnak tartja Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt - és még legalább öt-hat versenyzőtől remél döntőbe jutást.

Kiss Lászlót meglepték úszói

Archívum2007.07.30, 10:58

Minden idők egyik legjobb országos bajnokságának minősítette Kiss László szövetségi kapitány az idei, 109. úszó ob-t.

Úszóink már az olimpiára fókuszálnak

Archívum2007.07.24, 14:32

Négy-öt felnőttcsúcsot vár Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya a Komjádi uszodában szerdától vasárnapig zajló országos bajnokságon, amelyen a jövő augusztusi pekingi olimpia menetrendjéhez igazodva délelőttönként tartják a döntőket.

Boulsevicz megúszta az olimpiai szintet

Archívum2007.06.17, 20:30

A pekingi olimpiai részvételhez szükséges "A" szintet megúszva lett bronzérmes Boulsevicz Beatrix Monacóban, a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi sorozat harmadik, befejező állomásán. Kiss László szövetségi kapitány elmondta, hogy a Jövő SC-II. kerület színeiben versenyző rövidpályás Európa-bajnoknő a hercegség fővárosában 2:09.38 perccel állhatott fel a dobogó alsó fokára.

Perel az ügynökvád miatt az alkotmánybíró

Itthon2007.05.21, 17:11

Kiss László alkotmánybíró hétfőn közleményben reagált arra az Élet és Irodalomban megjelent cikkre, ami ügynöki tevékenységgel hozta összefüggésbe a nyolcvanas évekbeli Dialógus békemozgalom elleni fellépés kapcsán. Kiss helyreigazítást kér a hetilaptól, és személyiségi jogi pert indít a cikk szerzője, Ungváry Krisztián történész ellen.

Gyurcsány "nyílt sisakkal" képviselte a KISZ-t

Itthon2007.05.18, 15:25

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Petrétei József igazságügyi miniszter és Kiss László alkotmánybíró neve is felbukkan Ungváry Krisztián Élet és Irodalomban megjelent cikkében, amely a nyolcvanas évekbeli Dialógus békemozgalom elleni fellépés pécsi történéseiről szól. A szerző szerint a történet tanulsága, hogy a diktatúrát nem az állambiztonsági ügynökök, hanem a pártfunkcionáriusok működtették, akik közül a legtöbben máig nem gyakoroltak önkritikát.

Három olimpiai érmet várnak úszóinktól

Sport2007.05.21, 12:37

Egyelőre négy magyar úszó rendelkezik az olimpiai induláshoz szükséges időeredménnyel, de a szakvezetés úgy véli, Pekingben tizenkét-tizenöt úszó képviseli a magyar színeket. Az elvárás három érmes helyezés és 22-24 olimpiai pont. A Ruza József főtitkár, Kiss László kapitány, Güttler Károly juniorkapitány és Kausz István olimpiai bajnok orvos alkotta team szakmai elemzése szerint sokkal jobbak lesznek az olimpián, mint amilyenek a melbourne-i világbajnokságon voltak.

Gyenge magyar kezdés az úszó-vb-n

Sport2007.03.25, 21:00

A kilencfős magyar úszókülönítményből hatan mutatkoztak be vasárnap, a sportág világbajnoki versenyeinek nyitónapján, de közülük csak Verrasztó Evelyn és Hosszú Katinka jutott tovább a melbourne-i idő szerint esti elődöntőbe a 200 méteres vegyes selejtezőjéből. A fináléba bekerülniük azonban nekik sem sikerült.

Gyurta meggyógyult, a Verrasztó testvérek megbetegedtek

Sport2007.02.23, 16:43

Jó és rossz hírrel egyformán szolgált pénteken Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya: a márciusi, melbourne-i világbajnokságra készülő versenyzők közül meggyógyult Gyurta Dániel, viszont ágynak esett a két Verrasztó, Evelyn és Dávid.

Két alkotmánybírót választott a parlament

Itthon2007.02.19, 17:45

Kiegészült hétfőn az Alkotmánybíróság, miután a parlament kétharmados többsége támogatta Kiss László és Trócsányi László megválasztását. A testület létszáma azonban így sem teljes, a pártoknak még márciusban meg kellene egyezniük két újabb jelöltről.

Bodor is készülhet a melbourne-i úszóvébére

Sport2007.02.18, 20:06

Bodor Richárd, a pécsi USK-TÁSI Eb-bronzérmes versenyzője került be tizedikként a márciusi, melbourne-i világbajnokságra utazó magyar úszócsapatba. Erről Kiss László szövetségi kapitány határozott még vasárnap este, nem várva tovább a döntéssel.

Öt-hat érem az elvárás a rövid pályás úszó-eb-n

Sport2006.12.02, 23:03

Öt-hat érmet, benne két aranyat vár Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya a válogatott tagjaitól a Helsinkiben jövő csütörtökön kezdődő rövidpályás Európa-bajnokságon.

Tizenhat úszónk indul a rövidpályás Eb-n

Sport2006.11.15, 14:27

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerdai ülésén elfogadta a decemberi, helsinki rövidpályás Európa-bajnokságra utazó magyar csapat névsorát. A válogatásnál Kiss László alapelve az volt, hogy aki döntős volt a budapesti Európa-bajnokságon, illetve aranyérmet szerzett az ifi Európa-bajnokságon, az automatikusan tagja a keretnek. Hárman - Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Nagy Péter - pedig azért csatlakozhattak, mert a debreceni rövidpályás ob-n az európai ranglista 10. helyezettjénél jobb időt értek el, azaz reális esélyük van a döntőbe jutásra. Így 16 magyar indul Helsinkiben: 9 férfi és 7 női versenyző, összesen 46 számban.

Cseh aranyat, Kovács és Kerékjártó bronzot nyert az Eb-n

Sport2006.08.03, 08:54

Cseh László arany-, Kerékjártó Tamás pedig bronzérmet szerzett a 200 méteres vegyesúszásban a margitszigeti Európa-bajnokságon. Kovács Ágnes 100 mellen szintén bronzérmet ünnepelhetett. Gyurta Dániel kellemetlen meglepetésre nem jutott tovább a 200 mell első elődöntőjéből, csupán 11. lett összesítésben. Kiss László szövetségi kapitány csak annyit mondott: ő sem érti a dolgot.

Az úszókra szegeződnek a tekintetek

Sport2006.07.25, 15:12

A "vizesek" - hivatalosan az úszók, a mű- és toronyugrók, a műúszók és a nyíltvízi úszók - 2006-os Európa-bajnoksága szerdán kezdődik Magyarországon, méghozzá két helyszínen: Balatonalmádinál a vízi maratonisták vetélkednek mindkét nemnél 5, 10 és 25 kilométeres távokon egészen vasárnapig, míg a nyitónap délelőttjén, szintén 10 órától, de már a margitszigeti vadonatúj medencében rajtol a mű-, vagy másképpen szinkronúszók vetélkedése, jelesül az egyéni verseny résztvevőinek szabadonválasztott gyakorlataival, majd a páros- és a csapatversenyek következnek a folytatásban.

Jól sikerült az úszó-Eb előtti edzőtábor

Sport2006.07.18, 13:04

Bő két héttel a margitszigeti Európa-bajnokság úszóversenyeinek nyitánya előtt felettébb sikeresnek minősített balatoni edzőtáborozáson vannak túl a válogatott keret tagjai. Pontosabban az a 18 a legjobbak közül, aki Kiss László szövetségi kapitány irányításával készült az elmúlt két hétben Balatonfűzfőn.

Cseh Lászlóék elfoglalták az új uszodát

Sport2006.07.18, 13:00

Az úszóválogatott megérkezésével gyakorlatilag valamennyi sportág képviselői "megszállták" a hó végén rajtoló margitszigeti Európa-bajnokság helyszínét: hétfőtől immáron az Eb legnagyobb hazai sztárjai is a Széchy Tamás Uszodában tréningeznek.

Kovács Ági remekelt, Cseh és Gyurta beteg

Sport2006.07.18, 13:12

Az Eb-helyszín első tesztelése jól sikerült, az Eb-szervezők pedig közben felmérhették, hogy az eddig rajzokon létező terveiket meg lehet-e valósítani majdan élesben is az új margitszigeti uszodában. Úszók és rendezők tehát egyaránt hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a hétvégén a Hajós Alfréd-Széchy Tamás komplexumban, Kiss László szövetségi kapitány például kiemelte, hogy az olyan szakosztályok, mint a válogatott gerincét adó Kőbánya SC tagjai "eddig fedettben edzettek, harminchármas medencében, most nyitott ötvenesben úsztak, ami teljesen más, ezért is volt fontos ez a verseny."

Cseh volt a legjobb, Gyurta újra a régi

Sport2006.03.26, 23:07

A 2006-os országos úszóbajnokság abszolút legeredményesebb versenyzőjének Cseh László bizonyult, aki öt egyéni és három váltószámban is aranyérmes lett. A nőknél Kovács Ágnes végzett az élen az aranygyűjtésben: ő szólóban és stafétatagként is három-három alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére. Kiss László szövetségi kapitány szerint a nagy visszatérő Gyurta Dániel, aki a fantasztikus olimpiai berobbanás, majd egy szerény év után most egyértelműen a régi arcát mutatta.

Kiss László 6-7 éremre számít az úszó Eb-n

Sport2006.03.10, 16:13

Kiss László szövetségi kapitány rendkívül elégedett az úszóválogatott "magyarországi tagozatának" balatonfűzfői edzőtáborozásával, amely szombaton ér véget, miközben a nemzeti együttes másik része Dél-Afrikában töltötte az elmúlt három hetet.

Egerszegi átvette a NOB-elnöki különdíjat

Sport2006.01.17, 16:33

Egerszegi Krisztina kedden átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétől az elnöki különdíjat (President's Trophy).  A lausanne-i NOB-székházban tartott ünnepségen az egykori klasszis, ötszörös olimpiai bajnok úszó mellett férje, Vigassy Ádám, valamint Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára - aki ebben a minőségében először járt a NOB elnökénél - és Kiss László, Egerszegi mestere vett részt.

Idén is dicső évet zár a magyar sport

Sport2005.11.27, 13:29

A december 15-ei Sportcsillagok Gáláján immáron 48. alkalommal derül fény rá, hogy - a magyar sportújságírók szavazatai alapján - ki érdemelte meg az év legjobbja kitüntető címet. Összeállításunkban áttekintjük, mit értek el sportolóink, csapataink, edzőink 2005-ben, s vállalkozunk egy kis esélylatolgatásra is.

Cseh és Kovács is indul a rövidpályás Eb-n

Sport2005.11.14, 18:32

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége hétfőn egyhangú szavazással hagyta jóvá Kiss László szövetségi kapitány előterjesztését, melynek értelmében a december 8. és 11. közötti, trieszti rövidpályás Európa-bajnokságon 17 úszó képviseli a piros-fehér-zöld színeket.

Kiss László két vb-érmet vár az úszóktól

Sport2005.07.18, 16:20

Hétfő kora délután útra kelt Montrealba, az úszók vasárnap kezdődő világbajnoki versenyeire a magyar válogatott.

Kovács Áginak az Universiadét is ki kell hagynia

Sport2005.07.01, 17:32

Az első héten végzett munkával a legteljesebb mértékig elégedett Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, aki a keret versenyzőivel Balatonfűzfőn készül a montreali világbajnokságra, valamint több fiatallal a budapesti junior Európa-bajnokságra.

Kiss Lászlót Indonéziába hívják kapitánynak

Sport2005.06.17, 19:38

Kiss László immár öt éve edzősködik a Maldív-szigeteken, az utóbbi másfél évben Vilingili szigetén irányította a Club Valencia együttesét. Nem is sikertelenül: bajnoki címet, Maldív-kupát és ligakupát nyert csapatával a budafoki tréner, aki - bár az  indonéz válogatott kispadját is elfoglalhatná - mégis újra a magyar labdarúgásban szeretne dolgozni.

Kiss László elégedett úszóival

Sport2005.05.28, 19:38

Az eddigi egyik legsikeresebb edzőtáborozáson vannak túl Cseh László és válogatott társai az úszók szövetségi kapitányának értékelése szerint. A szombaton zárult balatonfűzfői két hét tapasztalatait összegezve Kiss László elégedetten nyilatkozott, hozzátéve, hogy ugyanakkor nagyon sajnálja Risztov Éva kiesését.

Risztov Éva agyrázkódást szenvedett

Sport2005.05.16, 19:27

Risztov Éva sokszoros vb- és Eb-érmes úszót agyrázkódással előbb a Sportkórházba, majd onnan a János kórházba szállították. A Telesporttól származó információt Kiss László szövetségi kapitány erősítette meg. Mindeközben kedd reggeltől szűk két héten át Balatonfűzfőn folytatja világbajnoki felkészülését az úszóválogatott.

Cseh a világ idei legjobbját úszta 400 vegyesen

Sport2005.04.03, 12:58

Cseh László érte el a legkiemelkedőbb eredményt az úszók e hétvégi felmérő versenyének nyitónapján: a Kőbánya SC olimpiai bronzérmese a világ idei legjobbját produkálta 400 méter vegyesen, egyszersmind az idei montreali vb-hez kellő szintet is bőven teljesítette.

Dél-Afrikában úsznak tovább Gyurtáék

Sport2005.03.15, 14:50

A Dél-afrikai Köztársaságba repül szombat este a magyar úszóválogatott Kiss László szövetségi kapitány vezetésével, hogy kéthetes magaslati edzőtáborozással készüljön tovább az esztendő fő versenyére, a júliusi montreali világbajnokságra.

Jagodics Ausztriában fejezi be pályafutását

Archívum2005.01.29, 19:39

Elterjedt a hír, miszerint Jagodics Zoltán, a Haladás, az FTC és a Pápa egykori labdarúgója a Maldív-szigetekre, a Kiss László edzette Valencia együtteséhez szerződik, ezzel szemben a 35 éves játékos érdeklődésünkre elmondta, éppen a hét végén mutatkozott be új osztrák együttesében. Jagodics jelezte, Pápáról békében vált el, és a burgenlandi klubban tervezi befejezni pályafutását.

Kiss László nem fél a járványtól

Archívum2005.01.13, 22:07

Noha az eredetileg tervezettnél egy héttel később indul vissza a Maldív-szigetekre Kiss László, a magyar futballtréner elmondta, nincs más választása, mennie kell, és nem fél a szökőár utáni járványveszélytől sem.