Kispest

címke rss

Balsikerű Fedor-debütálás

Sport2001.11.24, 15:22

Nagy hidegben és óriási szélben zajlott a mérkőzés. A Kispest az első perctől kontrajátékra rendezkedett be, s kínálkozó lehetőségeit nagyon jól használta ki. Összességében közepes színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött.

Kispest verte Újpest

Sport2001.11.21, 20:02

A Borsodi Liga 19. fordulójának Kispest-Újpest meccsén az első félidőben a hazaiak játékában volt több ötlet, de gólt nem sikerült szerezniük. Fordulás után viszont már első támadásukból gólt értek el, és ezt követően hiába támadott többet az Újpest, nem sikerült egyenlítenie. A kulturáltabban futballozó vendéglátók győzelme megérdemelt.

Glázer szerint a Kispest csak az élcsapatok ellen teljesít

Sport2001.11.18, 20:45

A Kispest továbbra is elemi erővel küzd a kiesés ellen a labdarúgó NB I-ben. Glázer Róbert együttese szombaton 1-1-re végzett a Bozsik-stadionban a Debrecennel, ám a Győr fehérvári sikerével alaposan megközelítette a fővárosi piros-feketékre. A gondokról és az őszi idény hajrájának a reményeiről beszélgettünk Glázer Róberttel, a kispestiek vezetőedzőjével.

Loki-pont Kispesten

Sport2001.11.17, 17:04

A Kispest hiába játszott fölényben, sok helyzetet kihagyott, ezért nem tudta otthon tartani a három pontot a Debrecen ellenében.

ZTE - Kispest 2-2

Sport2001.11.10, 20:18

A Borsodi Liga 17. fordulójában a második ZTE a mérkőzés elején lebecsülte tizedik helyezett ellenfelét. Ezt kihasználva a kispestiek húsz perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. A hátralévő időben mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, de a vendégek hősiesen védekezve elvittek egy pontot.

Újpest, Kispest: stadionhelyzet

Sport2001.11.05, 17:13

A Stadion Invest Rt. vezérigazgatója szerint november 14-ére, a Magyarország-Macedónia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés napjára szinte minden elkészül a Megyeri úti stadionban. "Rohammunkára van szükség, de nem lesz semmiféle gond" - mondta az MTI érdeklődésére Csonka Gábor. "A szociális blokkok felszerelése, a világítórendszer behangolása, illetve az építési területek felszámolása van még addig hátra. Az egységes beléptető rendszert viszont csak később helyezik üzembe."

Forgalomkorlátozások a temetők környékén

Itthon2001.10.30, 11:00

Mindenszentek napja (november 1.) és az azt követő halottak napja miatt a temetők környékén több forgalomkorlátozás lép életbe.

Először nyert otthon a Győr

Sport2001.10.27, 21:24

Első hazai győzelmét szerezte ebben a bajnokságban a végig támadó és több gólhelyzetet kidolgozó Győri ETO.

Elmozdult az utolsó helyről a Vasas

Sport2001.10.25, 00:32

A Kispest előbb a Szombathelyt verte 6-1 arányban, majd legutóbb az FTC-t az Üllői-úton győzték le Piroskáék, így - nem véletlenül - sokan hazai sikert vártak a Vasas ellen. Ám a papírforma ezúttal nem jött be, s a piros-kékek megragadták az utolsó szalmaszálat: három pontjukkal elmozdultak az utolsó helyről. 

Szűcs nem védhet az Újpest ellen

Sport2001.10.16, 16:51

Az MLL fegyelmi bizottságának ülésén többek között Szűcs Lajos, a Ferencváros kapusának ügyét is tárgyalták. A zöld-fehérek hálóőrét Hanacsek Attila játékvezető a ZTE elleni idegenbeli mérkőzésen kiállította, a válogatott játékos pedig saját akaratából elment az ülésre. A grémium - miután megnézte az ominózus szabálytalanságról készült tévéfelvételt, majd meghallgatta Szűcsöt is - úgy határozott, hogy a Fradi kapusa két mérkőzést kénytelen kihagyni, vagyis a Kispest elleni haza fellépés után Újpesten sem ő áll a "franzstadtiak" hálója előtt.

Vádjavaslat a pornóterjesztő polgármester ellen

Itthon2001.10.16, 08:33

A rendőrség csaknem két év elteltével befejezte a nyomozást Lévay Levente, Kispest egykori polgármestere ellen, akit gyermekpornó-felvételek terjesztésével gyanúsítanak. Lapunk értesülései szerint bár az egykori szabaddemokrata politikus mindvégig tagadta, hogy az internetre tiltott felvételeket rakott volna fel, a BRFK vádemelés javaslattal küldi meg az ügy iratait az ügyészségre.

Kiütéses Kispest-siker

Sport2001.10.13, 21:12

Az egyre jobb formába kerülő Kispest ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a második félidőben teljesen szétesően játszó Haladás ellen.

Minden bizonytalan a kispesti labdarúgóknál

Sport2001.10.04, 08:37

Hiába hívott össze Piroska János, a Kispest-Honvéd FC baráti körének elnöke ma estére szurkolói ankétot, a három tulajdonos, Koncz László, Kiss Zsolt és Vida Pál nem ér rá. Így valószínűleg kedden tehetik fel a klub eladásáról és tartozásairól szóló kérdéseiket a drukkerek.

Varga Zoltánt Győrből is elküldték

Sport2001.10.02, 06:35

A tizenkét csapatos labdarúgó NB I három messze leggyengébb csapata a Kispest, a Győr és a Vasas. A két fővárosi klubnál már korábban meg is történt az ilyenkor rutinszerű edzőváltás, az ETO FC Kft. pedig tegnap bontott szerződést Varga Zoltánnal. A döntés helyessége és időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de az elmúlt három és fél hónap győri viszontagságai messze túlmutatnak Vargán.

A Videoton vezetői büntetnének a döntetlenért

Sport2001.10.02, 15:42

Kifejezetten jól szerepel a Videoton a labdarúgó NB I-ben, hiszen az első "negyed" után a fehérváriak a 4. helyen állnak, s a mezőnyben csak az MTK és a Ferencváros kapott kevesebb gólt a piros-kék alakulatnál. Azaz elvileg nyugalom honolhatna a Sóstói-stadionban, ám híreink szerint a múlt heti, Kispest elleni hazai 0-0 után a vezetők büntetést helyeztek kilátásba a csapat tagjainak.

Újabb kispesti pontszerzés

Sport2001.09.29, 21:34

Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos eredmény született. Az első játékrészben a Kispest a másodikban a Dunaferr volt a jobb.

Glázer találkozott a kispesti ultrákkal

Sport2001.09.23, 15:09

A Soprontól elszenvedett hazai vereséggel (1-3) egyre nehezebb helyzetbe került a Kispest, pedig az edzőcserétől - a kispadon Szurgent Lajost Glázer Róbert váltotta - sokat vártak a Bozsik-stadionban.

Megszerezte első pontját a Glázer-csapat

Sport2001.09.22, 20:13

Meglepetésre a gyengélkedő Kispest ellen a fehérváriak hazai pályán csupán egy csatárral igyekeztek kiharcolni a győzelmet. Ez nem jött össze, mert a kispestiek lelkesen, nagy akarattal játszottak és megérdemelten szerezték meg az egyik pontot.  

Alex ismét a Haladással tréningezik

Sport2001.09.21, 14:47

A Kispest csapatától nemrégiben eltanácsolt brazil légiós, Alex december végéig Szombathelyen látogatja az edzéseket. A Haladás egykori támadója fővárosi szakítását követően már jelentkezett a vasi megyeszékhelyen, majd hazautazott Brazíliába.

Somogyi gyors felépülésben bízik

Sport2001.09.19, 07:32

Begipszelték a labdarúgó NB I-ben szereplő Sopron irányító-középpályásának, Somogyi Józsefnek a bal bokáját. A labdarúgó érdeklődésünkre elmondta, a múlt hét végi Kispest elleni bajnoki mérkőzésen ráléptek a lábára, melynek következtében súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Sira István legjobb döntése 

Sport2001.09.19, 13:50

Egyre jobb formába lendül a Matáv Compaq Sopron futballcsapata. A legutóbbi két összecsapáson hat pontot szereztek Reszeli Soós István fiai.

Lélektani előnyben a soproniak

Sport2001.09.12, 11:49

A hétközben edzőváltáson átesett Kispest-Honvéd együttese a Matáv Sopront fogadja a labdarúgó NB I. kilencedik fordulójában. Az előző játéknapon a Sopron hazai pályán győzte le a második helyezett Zalaegerszeget, míg a Kispest súlyos vereséget szenvedett az Újpest vendégeként, melynek következtében Szurgent Lajost Glázer Róbert váltotta a kispadon.

Glázer Róbert a Kispest új edzője

Sport2001.09.10, 17:38

A Kispest-Honvéd labdarúgócsapatát működtető kft. vezetői hétfőn Glázer Róbertet kérték fel vezetőedzőnek. A szakemberrel egy plusz egy éves szerződést kötöttek.

Az újpestiek szeretnek focizni

Sport2001.09.10, 15:47

Szombaton a Megyeri úton futball volt a javából. Bármely komoly bajnoksággal rendelkező országban mosolyt fakasztana, ha egy szaklapban pozitívumként emelnék ki egyik vagy másik csapat hozzáállását vagy tetszetős játékát, hiszen profi labdarúgóktól ez alapkövetelmény, de az utóbbi idők futballborzalmait figyelembe véve  mégis külön kell szólni az Újpest-Kispest találkozóról, amelyen a házigazdák 7-2-re verték a Honvédot.

Újpesti gólzápor a Kispest ellen

Sport2001.09.08, 18:51

A lila-fehérek ilyen arányban is megérdemelten nyertek a rendkívül szétesően játszó, gyermeteg védelmi hibák sorozatát elkövető Kispesttel szemben.

Mozgalmas szünet a Borsodi Ligában

Sport2001.08.30, 16:20

A két sorsdöntő válogatott meccs kapcsán két hét szünetet tart a magyar profibajnokság. A csapatok azonban nem pihennek, de nemcsak az edzőpályák, az irodák is forgalmasak: Kispesten például edzőváltás a téma, az FTC-nél Arruda távozásáról is szó van, míg az Újpest a tőkéjét igyekszik növelni.

Edzőcsere Kispesten?

Sport2001.08.22, 08:34

Minden jel edzőváltásra utal a Kispest-Honvéd futballcsapatánál. Három egymást követő vereség után Szurgent Lajos vezetőedzővel próbálták a rossz szereplés okát kutatni kedden a kispesti klub tulajdonosai, a megbeszélés végeztével pedig játékosértekezletet tartottak. Koncz László, a kft. egyik tulajdonosa szerint nem tragikus a helyzet, de nem kizárt az edzőcsere.

Újpest, Kispest: van-e előre?

Sport2001.08.22, 12:06

Noha dicséretre méltó esemény is akadt a labdarúgó NB I. 6. fordulójában a kudarcok zajosabbak és a jövőre nagyobb hatást gyakorlóak, mint a sikerek. A Vasas után újabb két patinás fővárosi csapat, az Újpest és a Kispest is a kieső zóna felé sodródik, ami aligha marad következmény nélkül.

Varga-stopra készülnek Győrött

Sport2001.08.20, 15:39

Ki állítja meg Varga Zoltánt? Talán a győri szurkolók, akik már a harmadik forduló óta tüntetésre készülnek ellene.

Újabb hazai Kispest-vereség

Sport2001.08.18, 21:26

Jobban kihasználta helyzeteit a Zalaegerszeg, így voltaképpen megérdemelten gyűrte le a Kispestet a Bozsik-stadionban.

MTK - Kispest  3-1 (1-0)

Sport2001.08.11, 19:06

Alacsony színvonalú, unalmas első félidő után Hanacsek játékvezető szüntelen erődemonstrálása tette változatossá az eseményeket.  A bíró tizenegy sárga- és négy piros lappal színesítte a keménynek egyáltalán nem nevezhető mérkőzést, amelyen a játék többnyire a vendégek térfelére korlátozódott, így az MTK ötlettelen támadójátéka ellenére is megérdemelten győzőtt.    

Hatot rúgott Kispesten a Győr

Sport2001.08.04, 21:15

Megszerezte első pontjait a Győr, mindjárt hármat, illetve góljait, rögtön hatot - a korábbi három fordulóban összesen két találatot beszedő Kispest vendégeként.

Kispesten is bukott a bajnok

Sport2001.07.22, 01:15

A labdarúgó NB I második fordulójának nyitó mérkőzésén az aktívabban játszó Kispest 1-0-ra legyőzte a címvédő Ferencváros együttesét a Bozsik-stadionban.

Százmilliókba kerül a hannoveri villamosok garázsa

Itthon2001.07.22, 01:38

Félmilliárd forintot kell költeni azoknak a garázsoknak az átépítésére, amelyekben éjszakánként állnak majd a hannoveri villamosok. Az első régi-új szerelvényt ma állítják forgalomba Kispesten. Közben a budapesti városatyák arról tanácskoznak, hogy kártérítéssel forduljanak-e a pénzügyi tárcához a BKV "kiszárítása" miatt.

Hazai buktával kezdett a bajnok

Sport2001.07.22, 01:18

Rögtön az első fordulóban kikapott a bajnoki címvédő, a Ferencvárost ráadásul az Üllői úton verte 1-0-ra a megerősödött Zalaegerszeg. Győrben nyert a Debrecen, Szombathelyen meg az újonc Haladás a Kispest ellen, szintén 1-0 arányban.

Előző
Következő