kínzás

címke rss

FBI-ügynökök is részt vettek a kegyetlen vallatásokban

Nagyvilág2009.11.01, 14:40

Nyilvánosságra hoztak újabb dokumentumokat a CIA kínzásairól vasárnap. Ezekből a jelentésekből és feljegyzésekből kiderül, hogy a vallatásokban 2002-ig az FBI ügynökei is részt vettek.

Tiltott emberkísérletekkel vádolják a CIA-t

Nagyvilág2009.09.03, 11:42

Egy jogvédő szervezet szerint a CIA kemény vallatási módszerei emberkísérletnek számítanak. A technikákról szóló jelentések szerint orvosok is közreműködtek a vallatásokban, és ez az orvosi etika egyik legsúlyosabb megsértésének számít.

Megölhettek a börtönben egy iráni tüntetőt

Nagyvilág2009.09.01, 14:03

Meg nem erősített értesülések szerint verés okozta annak az iráni tüntetőnek a halálát, akiről korábban azt állították, agyhártyagyulladásba halt bele. A június eleji iráni elnökválasztást követő utcai megmozdulások idején őrizetbe vett tüntetőket az ellenzék szerint kínozták, az iráni hatóságok már vizsgálják a vádakat.

Obamáék külföldön vallatják Amerika ellenségeit a Guardian szerint

Nagyvilág2009.08.28, 18:33

Komoly vádakkal illette a Guardian című brit lap Barack Obama amerikai elnök kormányát. A lap szerint az Obama-kormányzat sem hagyott fel a kínzásokkal, mindössze átpasszolta azok végrehajtását más országoknak.

"Énekelt, mint a kismadár" - a CIA kegyetlen vallatási módszerei

Nagyvilág2009.08.28, 19:12

Nyilvánosságra hozta az amerikai igazságügyi minisztérium azokat az évekig titkosítás alatt álló CIA-jelentéseket, amelyek az amerikai hírszerzés munkatársai által elkövetett kínzásokról szólnak. A kínzások kiterjedtebbek és durvábbak voltak, mint az a korábbi jelentésekből és emlékeztetőkből kitűnik. Bár a jelentés szerint sok merényletet hiúsítottak meg az így szerzett információkkal, a bírálók szerint ez nem indokolhatja a kegyetlen módszerek használatát.

Halálra kínoztak bebörtönzött iráni tüntetőket az ellenzék szerint

Nagyvilág2009.08.14, 10:39

Már nemcsak a bebörtönzött tüntetők megerőszakolásával vádolja az iráni ellenzék a hatóságokat, hanem azzal, hogy többeket halálra is kínoztak. Mehdi Karrúbi volt elnökjelölt ezért független vizsgálóbizottság felállítását követeli. Az iráni kormányzat viszont tagadja a vádakat, bár az egyik meggyanúsított börtönt azóta bezárták.

Szóba állna a terroristákkal Obama tanácsadója

Nagyvilág2009.08.07, 12:03

Az amerikai kormány felülvizsgálná a Bush-kormány terrorellenes stratégiáját. Barack Obama amerikai elnök terrorellenes tanácsadója, John Brennan szerint eljött az idő, hogy terrorizmus elleni háború helyett diplomáciai eszközökkel, tárgyalásokon fékezzék meg a terrorizmust.

Hazug CIA-ról vitáznak az amerikai kongresszusban

Nagyvilág2009.07.09, 23:06

Amerikai demokrata kongresszusi képviselők szerint számos alkalommal félrevezette a testületet a CIA az utóbbi években, és ezt a szervezet igazgatója is elismerte. A CIA szerint nem szok-suk félrevezetni a kongresszust.

Tovább titkolhatja Obama a kínzások fotóit

Nagyvilág2009.06.12, 06:54

Időt adott egy bíróság az amerikai kormánynak arra, hogy megindokolja, miért nem kívánja nyilvánosságra hozni a CIA által a terroristagyanús személyek vallatásairól készült fotókat. Barack Obama elnök korábban azt ígérte, nyilvánosságra hozza a képeket, majd megváltoztatta döntését. Egy jogvédő szervezet bíróságon próbálja kikényszeríteni a képek bemutatását.

Nem bizonyítja a CIA a kínzások hasznát

Nagyvilág2009.05.15, 01:12

A CIA nem igazolja dokumentumokkal Dick Cheney volt alelnök állítását, amely szerint a fogolykínzások segítségével merényleteket tudtak megakadályozni. Cheney és a CIA korábbi főnöke szerint a kemény bánásmóddal fontos információkhoz jutottak az al-Kaida működéséről, az Obama-kormány szerint több kárt okoztak, mint hasznot hajtottak.