Kim Dzsongun

címke rss

Születésnapi buli a halott diktátor tiszteletére

Nagyvilág2015.02.16, 11:40

Tűzijátékkal, katonai előléptetésekkel és a jelenlegi észak-koreai vezetőnek szóló hűségesküvel ünnepelték Kim Dzsong Il születésnapját a kommunista ázsiai államban.

Kim Dzsongun kész bármilyen háborúra

Nagyvilág2015.01.31, 13:07

Kim Dzsongun észak-koreai vezető kijelentette egy szombati hivatalos közlés szerint, hogy Phenjan nem fogja karba tett kézzel nézni a "veszett kutyákat", utalva nyilvánvalóan Barack Obama amerikai elnök egy beszédére, amelyben az észak-koreai rendszer lehetséges összeomlására utalt.

Amerikai hackerek törhettek be Észak-Koreába

Nagyvilág2015.01.19, 09:20

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség már 2010-ben be tudott törni az észak-koreai számítógépes hálózatokba, majd az e tevékenységgel szerzett bizonyítékok győzték meg az Obama-kormányt arról, hogy Észak-Korea áll a Sony Pictures filmstúdió elleni kibernetikai támadás mögött - jelentette helyi idő szerint vasárnap a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.

Kim Dzsongun ott lesz a moszkvai parádén

Nagyvilág2015.01.13, 10:35

Kim Dzsongun észak-koreai vezető elfogadta az orosz meghívást, hogy májusban vegyen részt Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségen – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Elmaradhat a nagy találkozás

Nagyvilág2015.01.12, 09:03

Pak Gunhje dél-koreai elnök hétfőn közölte, hogy hajlandó lenne előfeltétel nélkül találkozni Kim Dzsongunnal, miután az észak-koreai diktátor újévi köszöntőjében felvetette egy észak-déli csúcstalálkozó lehetőségét, majd néhány nappal később már elutasította.

Új fejezetet nyitna Kim Dzsongun

Nagyvilág2015.01.01, 15:58

A két Korea közötti kapcsolatok javítását szorgalmazta csütörtökön Kim Dzsongun észak-koreai vezető, és kijelentette, hogy kész a „legmagasabb szintű” tárgyalásokra Dél-Koreával – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

Lufikkal küldik el százezer észak-koreainak az Interjú című filmet

Nagyvilág2014.12.31, 10:24

Egy dél-koreai aktivista léggömbökkel akar Észak-Koreába juttatni százezer példányt Az interjú című amerikai filmvígjátékból, amely kigúnyolja a kommunista ország vezetőjét, Kim Dzsong Unt.

Észak-Korea keményen figyelmeztette Amerikát

Techbázis2014.12.21, 18:19

A biztonsági erők és az észak-koreai nép készen áll arra, hogy a hadviselés bármelyik módján keresztül - beleértve a kiberteret is - konfrontálódjon az Egyesült Államokkal azért, hogy „annak fellegvárait a levegőbe repítse” - figyelmeztetette Phenjan a Sony Pictures elleni hackertámadás ügye kapcsán az amerikai vezetést.

Vegyi fegyverrel kísérleteznek a fogyatékkal élőkön Észak-Koreában

Nagyvilág2014.12.11, 13:00

Észak-Koreában folyamatosan „tisztítják” a népességet azáltal, hogy eltüntetik a szellemi és testi fogyatékkal élőket – állítja egy menekült, aki maga is elveszítette az egyik lábát és kézfejét.

Öngyilkosságot hazudott az észak-koreai sajtó

Nagyvilág2014.11.30, 11:37

Az észak-koreai diktátor éppen a nagybátyja kivégzéséről vitatkozott telefonon a nagynénjével, amikor az asszony végzetes kimenetelű agyvérzést kapott – állítja egy disszidens.

Díszletország kapitánya a jövőbe néz

Nagyvilág2014.11.24, 13:50

Szokatlanul sűrűn érkeznek fotók Észak-Korea vezetőjéről. Csak négy nap telt el a legutóbbi optimista fénykép óta.

Ember így még nem örült büdös halaknak

Nagyvilág2014.11.20, 10:07

Sokáig nem jelent meg a nyilvánosság előtt Kim Dzsongun. Az észak-koreai vezérről már azt is pletykálták, hogy átadta a hatalmat a húgának, de aztán november elején visszatért, hogy ismét fénylő csillagként vezesse népét.

Bíróság elé citálnák Kim Dzsongunt

Nagyvilág2014.11.19, 08:11

Felkérték az ENSZ BT-t, hogy fontolja meg az észak-koreai vezetők Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítását. Ezt az ENSZ emberi jogi visszaéléseket feltáró jelentésére alapozzák.

Putyinhoz dörgölőzne Kim Dzsongun

Nagyvilág2014.11.14, 09:41

Különleges megbízottat küld hamarosan Oroszországba Kim Dzsongun észak-koreai vezető – írta pénteken a kommunista ország állami hírügynöksége. Cso Rjonghe útját Moszkvában is megerősítették, hozzátéve, hogy a megbízott november 17. és 24. között keresi fel az orosz fővárost.

Kim Dzsongil testőre volt

Nagyvilág2014.11.07, 23:26

li Jong-Guk csaknem tíz éven át szolgálta a nagy vezetőt, még az 1980-as években. Akkor menekült Dél-Koreába, amikor Kim Dzsongun vette át a hatalmat Észak-Koreában. 

Rabszolgákat dolgoztat külföldön Kim Dzsongun

Nagyvilág2014.11.07, 20:40

Több tízezer fős rabszolgasereget dolgoztat külföldön Kim Dzsongun észak-koreai vezető. A munkások jóformán fizetés nélkül gürcölnek, hogy kemény valutát termelhessenek a rezsimnek. A katari focivébé helyszínein is ott vannak.

Él és virul Kim Dzsongun

Nagyvilág2014.11.05, 10:12

Kim Dzsongun egészséges, és újra katonai parancsokat oszt. A kommunista vezető ezzel végleg rácáfolt az elmúlt hetek – olykor az eltávolítását is valószínűsítő – találgatásaira.

Észak-Koreában kivégzik azt, aki szappanoperát néz

Nagyvilág2014.10.29, 11:25

Kim Dzsongun észak-koreai vezető leváltott nagybátyjának a szövetségesei is azok között vannak, akiket nyilvánosan kivégeztek az ázsiai országban.

Éjfélkor nem jelent meg a fiatal vezér

Nagyvilág2014.10.10, 07:07

Tovább folytatódtak a találgatások egy esetleges észak-koreai hatalmi belharccal kapcsolatban pénteken, miután Kim Dzsongun, a bezárkózó kommunista diktatúra vezetője nem jelent meg az állampárt alapításának 69. évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényeken.

Kim Dzsongun húga vezetheti Észak-Koreát

Nagyvilág2014.10.09, 13:18

Többen azt feltételezik, hogy a nyilvánosság elől hosszú ideje eltűnt Kim Dzsongun húga vezeti Észak-Koreát. Az ország vezetője feltehetően betegség miatt nem mutatkozik, húga csillaga pedig év eleje óta emelkedik.

Polgárháború szélén Észak-Korea?

Nagyvilág2014.10.03, 18:17

Már nem Kim Dzsongun észak-koreai vezető irányítja az országot, állítják a rezsim egykori magas rangú diplomatái. A hír kiélezett helyzetben lepte el a sajtót, a vezető ugyanis már egy hónapja nem jelent meg a nyilvánosság előtt.  

Nagyon megütötte a bokáját az észak-koreai diktátor

Nagyvilág2014.09.30, 11:24

Bokatöréssel műtötték Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt szeptember közepén Phenjanban dél-koreai lapértesülés szerint.

Tátott szájjal fotózták Kim Dzsongunt

Nagyvilág2014.08.28, 13:36

A Rodong Sinmun című észak-koreai pártlap által közreadott képen Kim Dzsongun első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára a hadsereg egyik légi deszantos egységénél tesz látogatást egy nem megnevezett észak-koreai helyszínen.

Rodman kiakadt az észak-koreai útjáról szóló interjúban

Nagyvilág2014.01.08, 13:07

Dennis Rodman amerikai exkosaras Észak-Koreában vendégeskedik Kim Dzsong Unnál, akit barátjaként szeret. A CNN megkérdezte, nem járna-e közre egy fogva tartott amerikai érdekében, erre Rodman nagyon felkapta a vizet.

Retteghetnek az észak-koreai nagybácsi bizalmasai

Nagyvilág2013.12.14, 17:34

Kínából üzletkötőket és külkereskedőket rendel haza Kim Dzsung Un, akik könnyen internálótáborban végezhetik.  A nagybácsi kivégzése miatt eleve mélyponton van a két kommunista ország viszonya.

Kivégezték Kim Dzsong Un nagybátyját

Nagyvilág2013.12.12, 23:38

Kivégezték Észak-Koreában a korábban rendkívül nagy befolyással rendelkező Csang Szung Taeket, Kim Dzsong-Un nagybátyját. Csangot a múlt héten vezették el egy pártgyűlésről, korrupcióval és árulással vádolták.

Leváltották Kim Dzsong Un nagybátyját

Nagyvilág2013.12.03, 13:54

Dél- korea i értesülés szerint leváltották hadseregbeli magas tisztségéből az észak- korea i vezető, Kim Dzsong Un befolyásos nagybátyját, akit hosszú ideje Kim mentoraként tartottak számon. Több bizalmasát kivégezték.

Dennis Rodman szerint Kim Dzsongun egy jószívű kölyök

Nagyvilág2013.11.02, 15:29

Dennis Rodman, a Chicago Bulls legendás kosarasa privátszigetén látogatta meg Kim Dzsongunt. Most londoni újságíróknak beszélt élményeiről.

Diktátor a barátom

Sport2013.10.05, 22:00

Diego Maradona csak despoták között érezte jól magát, Dennis Rodman él-hal észak-koreai barátjáért, Ben Johnsonnak egy kis líbiai luxus és Moammer Kadhafi harmadik fia jutott. Van, aki meggyőződésből barátkozik diktátorral, van, aki kényszerből.

Lánya született Kim Dzsongunnak

Nagyvilág2013.09.09, 08:13

Lánya született nemrégiben Kim Dzsongunnak - jelentette ki Dennis Rodman amerikai veterán kosárlabdázó, aki az elmúlt napokban ismét Észak-Koreában járt, és találkozott a sztálinista ország vezetőjével.

Rodman ismét Észak-Koreába utazott

Sport2013.09.03, 12:58

Március után ismét Észak-Koreába utazott Dennis Rodman. Minden idők egyik legjobb kosárvédője korábban már kivívta az amerikai külügyminisztérium haragját, amikor klassz srácnak nevezte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt, az apját és a nagyapját pedig nagy vezetőkként emlegette.

Síparadicsomot épít az éhező Észak-Korea

[origo] utazás2013.08.21, 09:54

A svájci kormány megakadályozta, hogy egy helyi cég sífelvonókat exportáljon Észak-Koreába, a Kim Dzsongun diktátor által megálmodott síközpontba. Bern a kommunista országgal szembeni kereskedelmi szankciókra hivatkozott.

Kim Dzsong Un strandolásra buzdít

[origo] utazás2013.06.28, 10:47

Az észak-koreai diktátor elrendelte, hogy a hadsereg építse fel az ország új tengerparti üdülővárosát.

Sípályát építtet az észak-koreai diktátor

[origo] utazás2013.05.30, 15:20

Mi tesz egy kis diktátor, ha a szomszédja téli olimpiát rendez? Leteszi a nukleáris rakétáit, és síparadicsomot épít - írja a News.com.au.

Kim Dzsong Un Jean-Claude van Damme szeretne lenni

Nagyvilág2013.04.22, 16:47

Vízilovat, kígyót, pókot is szeretett eszegetni Kim Dzsong Il, a néhai észak-koreai diktátor, harcias utóda - a legkisebb fia -, Kim Dzsong Un pedig Jean-Claude van Damme szeretne lenni - testileg. Legalábbis a család volt szakácsa ezekről mesélt egy brit bulvárlapnak.

Fenyegetések után követelések Phenjantól

Nagyvilág2013.04.18, 10:54

Kim Dzsong Un már tárgyalna, de csak feltételekkel. Követeli például, hogy oldják fel az ellene hozott ENSZ-szankciókat.

Kim Dzsong Un makettrakétákkal ünnepelt

Nagyvilág2013.04.17, 15:17

Miközben atomrakétákkal fenyeget, az ünneplésre is van ideje Észak-Korea ifjú diktátorának. Az alábbi videón éppen annak örül, hogy 101 éve született nagyapja, a dinasztia alapítója.

Észak-Koreának nem erőssége a földrajz

Nagyvilág2013.04.15, 14:29

Észak-Korea egy újabb propaganda-videót sugárzott az Egyesült Államok elleni támadásról. Az egyik célpontról nem tudják, hogy hol van. Tokió jelezte: hajlandó lenne tárgyalni a phenjani rezsimmel.

Kilövés előtti állapotban az észak-koreai rakéta

Nagyvilág2013.04.11, 10:27

Mivel nem akarnak kudarcot vallani, akár több rakétát is kilőhetnek. De lehet, hogy csak félrevezetés az egész.

Kim Dzsong Unt utálja a hadserege fele

Nagyvilág2013.04.10, 16:51

Egy szökött katona szerint gyakoriak az összecsapások az észak-koreai hadseregen belül, ahol nem egyértelmű Kim Dzsong Un vezetői pozíciója. Egy szakértő szerint az ország északi részében nagy az elégedetlenség a 30 éves vezetővel szemben.

Az atom körül ügyködnek Észak-Koreában

Nagyvilág2013.04.08, 15:31

Kim Dzsong Un állama továbbra is képes folyamatos ámulatban tartani a világot ön- és közveszélyes intézkedéseivel. Racionálisan nézve továbbra sem világos, hogy pontosan mit is akarnak elérni az észak-koreaiak, az viszont látszik, hogy saját maguknak bármikor készek komoly károkat okozni, ha úgy érzik, hogy ezzel zsarolhatják a világot.

Észak-Koreában nincs jele katonai mozgolódásnak

Nagyvilág2013.04.07, 13:22

A harcias retorikán kívül egyelőre semmi sem utal arra, hogy Észak-Korea totális konfliktusra készülne.

A Pentagon elhalasztotta a rakétakísérletet

Nagyvilág2013.04.07, 10:06

A szokatlan óvatosság Észak-Korea közelmúltbeli harcias retorikájával magyarázható. Az Egyesült Államok szeretné elkerülni a félreértést.

Súlyos megtorlást kockáztat a phenjani rezsim

Nagyvilág2013.04.05, 08:13

Amerikai lapértesülés szerint egy észak-koreai támadás esetén Washington megdöntené Kim Dzsong Un rezsimjét. Japán közben egyelőre a szankciók meghosszabbításával bünteti Észak-Koreát.

Idegeken táncoló - mit akar a világtól Kim Dzsong Un?

Nagyvilág2013.04.05, 13:48

Fiatal és tapasztalatlan, de szeret haditervek előtt fényképezkedni, és szívügyének tekinti az atomfegyvereket. Kim Dzsong Un naponta ellátja a világot címlapsztorival, és most már Szöul, Washington, Peking és Tokió energiáit is leköti. Apjának és nagyapjának évtizedekig jól bejött az őrült ember stratégia. De vajon tudja-e ő is, hogy hol a szakadék széle?

Kim Dzsong Un: Észak-Korea csak önmagát védi

Nagyvilág2013.04.02, 12:53

Észak-Koreának azért van szüksége nukleáris fegyverekre, hogy megvédje a szuverenitását - mondta Kim Dzsong Un, aki szerint Amerika fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az országot.

Felmentették az észak-koreai miniszterelnököt

Nagyvilág2013.04.01, 17:08

Ülésezett az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés, ahol felmentették a miniszterelnököt, módosították az alkotmányt, és határoztak az állami űrkutatási ügynökség létrehozásáról is. A parlament tavaszi ülése előtt a kommunista párt vezetése pedig arról döntött, hogy a könnyűipar és a mezőgazdaság fejlesztése mellett az atomiparra és a hadászatra is több energiát fordítanak.

Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot

Nagyvilág2013.03.30, 13:15

Kim Dzsong Un pénteken jóváhagyta az amerikai és dél-koreai célpontok elleni csapások tervét. A hadsereg a végső parancsra vár.

Kim Dzsong Un iMacen dolgozik

Techbázis2013.03.29, 19:54

Észak-Korea nyilvánosságra hozott néhány fotót, amelyek közül az egyiken Kim Dzsong Un egy iMac asztali gép előtt ül. Az északi-koreai vezető pénteken arra utasította a hadászati rakétaerőket, álljanak készen arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre.

Észak-Korea elérkezettnek látja az időt a leszámolásra

Nagyvilág2013.03.29, 13:10

Kim Dzsong Un utasította a hadászati rakétaerőket, hogy álljanak készen arra, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak az amerikai szárazföldre.

Csak kicsit félnek Észak-Korea célpontjai

Nagyvilág2013.03.12, 18:31

Ruhában alszanak, és feltöltötték az óvóhelyeket a Bangnjong szigetén élő dél-koreaiak, miután az otthonuk Kim Dzsong Un első számú célpontja lett. Az észak-koreai vezetés az elmúlt napokban folyamatosan licitált rá a fenyegetéseire, és bár a dél-koreaiak hozzászoktak a harcias hangnemhez, a mostani agresszió őket is aggodalommal tölti el.

Kim Dzsong Un kijelölte az első célpontját

Nagyvilág2013.03.12, 08:38

Egy ötezer lakosú szigetet jelölt meg esetleges első célpontként az észak-koreai vezető. Hétfőn kezdődött meg a szokásos éves amerikai-dél-koreai hadgyakorlat a térségben.

Kim Dzsong Unnak dugipénze van Kínában

Gazdaság2013.03.11, 11:04

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető több millió dolláros számláira bukkant rá kínai bankokban az amerikai és a dél-koreai hírszerzés - közölte hétfőn egy szöuli lap.

Kim Dzsong Un lenyomná Dél-Koreát - A hét képei

Fotó2013.03.09, 16:59

Az észak-koreai vezető hadgyakorlatokon pózol, kísérleti atomrobbantásait nem függeszti fel, a déli szomszéddal kötött megnemtámadási egyezményt viszont igen. Kenyában választások zajlottak, közelebb kerültünk egy új pápához és tüntetők torlaszolták el a Fidesz-központ bejáratát. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

Eltüntetné egymást a föld színéről a két Korea

Nagyvilág2013.03.09, 09:31

Megszűnt a forródrótkapcsolat a két Korea között, így minden apró félreértésből súlyos katonai konfliktus lehet az ötvenes évek óta háborúban álló két ország között. Észak-Korea atomcsapással fenyegeti Délt, amely viszonzásul eltüntetné az egész országot a föld színéről. A helyzetet súlyosbítja, hogy egyelőre senki előtt nem világos, mit várhatnak az új diktátortól, Kim Dzsong Untól, csak annyit tudnak róla, hogy kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb, mint az apja volt. Feltartóztathatja-e Dennis Rodman az észak-koreai rakétákat?

Gyereke született Kim Dzsong Unnak

Nagyvilág2013.03.05, 10:46

Titokban születhetett még az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un gyermeke még tavaly - állítja a Ynetnews a Fox Newsra hivatkozva.

Rodmannek összejött Észak-Koreában, ami Obama embereinek nem

Sport2013.03.04, 22:10

A Fehér Ház szóvivője hétfőn elítélte Dennis Rodman volt amerikai kosárlabda-játékos múlt heti phenjani látogatását, hangsúlyozva, hogy az elnyomó kommunista rezsim propagandafogásként használta fel az egykori NBA-sztár vizitjét.

Rodman Kim Dzsong-unnal barátkozik

Sport2013.03.01, 09:16

Csak pár napja érkezett Észak-Koreába Dennis Rodman, a Chicago Bulls korábbi világklasszis kosarasa, de egy bemutató meccsen máris Kim Dzsong-un mellé ülhetett, mi több, a képek alapján élvezték egymás társaságát. A világtól elzárkózó országot kosaras diplomáciával igyekeznek puhítani Rodmanék, a békesség jegyében az amerikai és koreai vegyescsapatok 110-110-es döntetlent játszott egymással.

Észak-koreai diplomata lesz a Féreg

Sport2013.03.02, 14:21

Dennis Rodman korábbi NBA-sztár gépe kedden landol Phenjanban, a kosaras sportdiplomáciai nagykövet lesz. A Féreg becenevű, extravagáns játékos furcsán mutat majd egy katonai diktatúra kellős közepén a tetoválásaival és piercingjeivel.

Okostelefont használ az észak-koreai diktátor

Techbázis2013.02.05, 17:01

Kim Dzsong Unról az észak-koreai állami média közölt fotót, amelyen bal keze mellett egy okostelefon található, pedig az országban az ilyen eszközök nem elterjedtek.

Megszülethetett Kim Dzsong Un gyereke

Nagyvilág2013.01.03, 10:43

A dél-koreai média szerint elképzelhető, hogy apa lett Kim Dzsong Un, miután felesége az újévi ünnepségeken lényegesen vékonyabban jelent meg.

Kevesebb észak-koreai menekül délre

Nagyvilág2013.01.02, 11:07

Jelentősen csökkent azok száma, akik Észak-Koreából Dél-Koreába menekülnek - derül ki a dél-koreai egyesítési minisztérium adataiból.

Ritka újévi köszöntőt mondott az észak-koreai vezér

Nagyvilág2013.01.01, 12:01

Az ország felfejlesztéséről és a két Korea egyesítéséről beszélt újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Phenjani vezér 19 éve nem köszöntötte újévkor országát.

Gyereket várhat Észak-Korea first ladyje

Nagyvilág2012.12.17, 10:33

Hatalmas hassal, vélhetően több hónapos terhesen mutatkozott egy állami ünnepségen az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un felesége. A hivatalos média nem közölt semmit az asszony terhességéről, pedig Ri Szol Ju valószínűleg a szíve alatt hordja a kommunista állam következő urát.

Budapestet még nem tudnák lőni

Nagyvilág2012.12.13, 13:41

Kim Dzsong Un megcsinálta a nagy mutatványt. Interkontinentális ballisztikus atomrakétát ugyan még nem tudna elindítani, Észak-Korea mégis történelmi előrelépést ért el a fegyverkezési versenyben. A diktatúra szerdán fellőtt háromfokozatú rakétájával a jelek szerint első ízben juttatott sikeresen műholdat a világűrbe, lepipálta a gazdaságilag jóval fejlettebb Dél-Koreát, és váratlan húzással hozta rá a frászt az egész világra.

Kiismerhetetlen Kim Dzsong Un

Nagyvilág2012.10.25, 08:25

Közel egy éve vette át a hatalmat Észak-Koreában Kim Dzsong Un, de a Pentagon még mindig nem tudja eldönteni, hogy mire számítson tőle: apja politikáját folytatja, vagy lazítani fog a szigorúságon.

Háborúval fenyegetőzik Kim Dzsong Un

Nagyvilág2012.08.26, 11:47

Ha egy ellenséges lövedék észak-koreai felségterületre csapódik, akkor támadásba lendül a hadsereg - jelentette ki Kim Dzsong Un.

Hűtőszekrény is jár az észak-koreai aranyérmeseknek

Sport2012.08.15, 08:54

Szent ünnepnek nevezte a londoni olimpiát az észak-koreai állami hírügynökség, amely szerint a világ csodálta a kommunista országot a játékok alatt. Kim Dzsong Un az elért eredményeken kívül amiatt is elégedett lehet, hogy minden sportolójuk visszatért Londonból, vélhetően munkatáborba sem kerül senki, bár a dél-koreai ellenfelüktől kikapó pingpongosok remeghetnek.

Végre úgy tűnik, fejleszteni akar Kim Dzsong Un

Nagyvilág2012.08.03, 07:32

Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un egy kínai politikussal való találkozóján elejtette, hogy fontosnak tartja a gazdaság fejlesztését, hogy a nép "boldogan és civilizáltan" élhessen. Az éhínség és szegénység sújtotta kommunista országra ráfér a gazdasági reform, nyugaton régóta erre várnak.

Titokzatos románctól pezseg Észak-Korea

Nagyvilág2012.08.02, 08:58

Jól énekel és stílusosan öltözik - nagyjából ennyit lehet tudni az új észak-koreai vezér, Kim Dzsong Un feleségéről. A dél-koreai hírszerzés hiába próbálja felkutatni a rejtélyes nő múltját, sötétben tapogatózik. Az ifjú pár azonban már így is többet mutatott meg magából a világnak, mint a néhai Kim Dzsong Il.

Előlépett Észak-Korea legfőbb elvtársnője

Nagyvilág2012.07.25, 15:32

Megerősítette az észak-koreai állami média, hogy a kommunista országot irányító Kim Dzsong Un házas. A feleség a fotók szerint egy fiatal nő, akit Ri Szol Dzsunak hívnak.

Behódolt az észak-koreai hadsereg Kim Dzsong Unnak

Nagyvilág2012.07.18, 15:26

Marsallá nevezték ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, aki ezzel az ország egymillió főt számláló hadseregének a vezetését is megörökölte. A hadsereg főparancsnokát két napja állították félre, "egészségügyi okokra" hivatkozva.

Nincs feje az észak-koreai hadseregnek

Nagyvilág2012.07.17, 11:21

Új vezető érkezett a vasárnap elküldött vezérkari főnök helyére, de egyelőre nem vette át a hadsereg irányítását.

Leváltották az észak-koreai hadsereg vezérkari főnökét

Nagyvilág2012.07.16, 10:27

Ri Jong Ho tábornok Kim Dzsong Un bizalmasának számított, 2009 óta vezette a hadsereget. A hivatalos közlemény szerint betegség miatt kellett távoznia, szakértők azonban azt mondják, hogy hatalmi harc áldozata lett.

Kommandózó krumplikat üthet ki az észak-koreai Miki egér

Nagyvilág2012.07.11, 12:48

Észak-Korea történelme során először léptek fel az országban Miki egérnek és Micimackónak öltözött figurák, akiknek az ország legfelső vezetői tapsoltak egy múlt heti előadáson. A nyugati kultúrát kirekesztő országban hatalmas újdonság a Disney-figurák szerepeltetése, és új kihívást jelenthet az ország saját rajzfilmhőseinek is. Phenjan eddig pöttöm állatkatonákkal és bátor zöldségekkel nevelte szocializmusra a fiatalságot. Összeszedtük, hogy kiket fenyeget Miki egér betörése a dübörgő észak-koreai rajzfilmiparban.

Titokzatos nő kísérgeti Kim Dzsong Unt

Nagyvilág2012.07.09, 11:45

Rövid hajú, ismeretlen nő tartja lázban a dél-koreai sajtót: a húszas-harmincas éveiben járó hölgy egyre több nyilvános eseményen jelenik meg az észak-koreai vezető oldalán. Van, aki szerint Kim Dzsong Un húgáról van szó, míg mások egyenesen a vezér feleségének vagy szeretőjének titulálják a fiatal nőt.

Pózolj síró úttörőlányokkal - a hét legjobb sajtófotói

Fotó2012.06.09, 12:22

Az észak-koreai vezető úttörőkkel fényképezkedett, akik elsírták magukat a jeles alkalomból. Volt, ahol hegesztőmaszkon keresztül nézték a Vénusz áthaladását a nap előtt, flotta vonult a Temzén, jetskisek a Korinthoszi-csatornán, Spanyolországban pedig rohamrendőrök egy mező közepén. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét képeiből.

Kamu csodarakétákkal parádézhatott Phenjan

Nagyvilág2012.04.27, 19:39

Kamunak minősítették a phenjani katonai parádén két hete bemutatott interkontinentális ballisztikus rakétákat német szakemberek. A sok kerekű hordozóeszközökön felvonultatott rakéták képeit elemezve túl sok egymásnak ellentmondó részletet találtak.

Titokzatos óriásrakétát villantott vasárnap a parádézó Észak-Korea

Nagyvilág2012.04.15, 12:24

Hatalomra kerülése óta először mondott nyilvános beszédet vasárnap Kim Dzsong Un, a kommunista Észak-Korea új ura, aki kijelentette, hogy országa behozta lemaradását a haditechnika területén. A történelme legfontosabb évfordulóját ünneplő ország vezére katonai erejét és harciasságát bizonygatta, a vasárnapi katonai parádén pedig egy titokzatos, hatalmas rakétát is felvonultatott.

Rövid szoknyás katonanőkkel parádézott az észak-koreai hadsereg

Nagyvilág2012.04.15, 12:11

Hatalmas katonai parádéval ünnepelte alapítójának századik születésnapját a kommunista Észak-Korea, amely a nagy évfordulón az egész világnak megmutatta, milyen feszes alakzatban tudnak menetelni csapatai. A Phenjan főterén tartott felvonuláson rövid szoknyás katonanők és fehér ruhás tengerészek masíroztak, de alakzatban gördülő rakétavetők és néhány vadászgép is feltűnt. Nézze végig, milyen hadserege van a világgal farkasszemet néző Észak-Koreának!

Minek örül az éhező Észak-Korea a történelmének legnagyobb ünnepén?

Nagyvilág2012.04.14, 22:08

Vasárnap ünnepli alapító vezérének 100. születésnapját a világ egyik legdiktatórikusabb országa, Észak-Korea, ahol istenségnek kijáró tisztelettel készülnek a 18 éve halott elnök köszöntésére. Az ország vezetői régóta ígérik, hogy az évfordulóra népük gazdag és erős nemzet lesz, az erőfitogtatás azonban elkeseredett propagandának tűnik, amely egy nyomorgó országot próbál elrejteni a világ szeme elől.

Hetven tisztet léptettek elő tábornokká Észak-Koreában

Nagyvilág2012.04.14, 19:11

Tábornokká léptetett elő hetven katonatisztet szombaton Kim Dzsong Un, Észak-Korea új vezetője - jelentette az ország hivatalos médiája.

Kim Dzsong Un hivatalosan is a párt első embere lett

Nagyvilág2012.04.11, 13:30

Új posztot hoztak létre a Koreai Munkapárt élén, amelyet a fegyveres erők főparancsnoka, Kim Dzsong Un tölt be. A decemberben elhunyt Kim Dzsong Il a párt örökös főtitkára lett.

Folytatja a rakéta összeszerelését Észak-Korea

Nagyvilág2012.04.10, 10:42

Folytatja a várhatóan a hét második felében kilövésre kerülő rakétája összeszerelését Észak-Korea. Helyi források továbbra is tagadják, hogy Észak-Korea valójában egy veszélyes fegyverkísérletet próbálna meg fedezni a műhold kilövésével. Kedden a műholdat szerelik be a szállító rakétába.

Miért retteg a világ Észak-Korea Ragyogó Csillagától?

Nagyvilág2012.04.10, 10:05

Az egész világ haragját magára vonta Észak-Korea egy megfigyelő műhold űrbe juttatásának tervével. A renegát kommunista állam első elnökének 100. születésnapját ünnepelné a békésnek mondott rakétakilövéssel, az Egyesült Államok szerint azonban az egész felhajtás veszélyes fegyverkísérletet leplez. Ha sikerrel jár, a műhold fellövéséhez használt észak-koreai rakéta egyes becslések szerint akár Budapestig is elérhet.

Sosem látott mutatványra készül egy szökött észak-koreai

Nagyvilág2012.04.05, 18:12

Az észak-koreai diktatúrát megalapító Kim Ir Szen századik születésnapjára tervezett hatalmas ünnepségekbe rondíthat bele egy észak-koreai szökevény. Cso Mjung Csul szinte biztosan az első észak-koreai lesz, aki szabad választásokon lesz parlamenti képviselő. A dél-koreai parlamentbe pályázik, sikere üzenet lehet az északiaktól megcsömörlött délieknek.

Kim Dzsong Un volt az osztály butája Svájcban

Nagyvilág2012.04.03, 11:11

Gyenge tanulónak bizonyult az újdonsült észak-koreai vezető abban a svájci iskolában, ahova gyerekkorában két évig járt - írta a Le Matin Dimanche nevű svájci lap cikkét idézve a brit Telegraph internetes kiadása.

Atomrobbantásokat rendelhetett el korábban Kim Dzsong Un

Nagyvilág2012.01.20, 18:39

Az észak-koreai média pénteki jelentése szerint Kim Dzsong Un volt az elmúlt években az ország atomprogramjának a vezetője. Kim Dzsong Il legkisebb fia apja decemberi halála óta vezeti Észak-Koreát.

Bátyja szerint vicc az új észak-koreai vezető kinevezése

Nagyvilág2012.01.17, 17:41

Az észak-koreai politikai elit bábjaként írta le egy megjelenés előtt álló könyv szerint az apja halála után az ország élére kerülő Kim Dzsong Unt bátyja, a korábban Kim Dzsong Il utódjának tartott Kim Dzsong Nam. Nam szerint Un bukását az esetlegesen bekövetkező reformok sem odázhatják el.

Tankon pózol születésnapi riportfilmjében az új észak-koreai vezető

Nagyvilág2012.01.08, 15:42

Kim Dzsong Un - a feltételezett születésnapján bemutatott propagandafilmben tankot vezet, gyári munkásokat látogat és katonákkal pózol. Az észak-koreai kormányhoz köthető internetes oldalak már most ragyogó katonai képességeiről beszélnek.

Amerikától kért élelmiszert Észak-Korea új vezetője

Nagyvilág2012.01.07, 15:58

Élelmiszersegélyt kér az Egyesült Államoktól a Kim Dzsong Un vezette új észak-koreai vezetés, de Washington elutasította a kérést - jelentette a Kjodo japán hírügynökség.

Kinevezték a hadsereg főparancsnokává Kim Dzsong Unt

Nagyvilág2011.12.31, 14:01

Apja halála után az észak-koreai hadsereg hivatalos főparancsnoki címét is megkapta Kim Dzsong Un. A kinevezésről pénteken döntött a Koreai Munkapárt. A BBC szerint a tisztség hivatalos átvétele egyértelműen arra utal, hogy az új vezető gyorsan megszilárdítja hatalmát az országban.

Sűrű hóesésben kezdődött Kim Dzsong Il temetése

Nagyvilág2011.12.28, 15:55

Könnyezve kísérte apja, Kim Dzsong Il koporsóját Kim Dzsong Un a december közepén elhunyt észak-koreai vezető kétnapos temetési szertartásának szerdai kezdetén. A temetés pontos menetét nem közölték, külföldi delegációkat nem hívtak meg. A végső búcsú csütörtök délután lesz.

Bácsikájával és tábornokaival osztozkodik a hatalmon Észak-Korea új ura

Nagyvilág2011.12.21, 12:04

Egyszemélyi diktatúra helyett egy hatalmi klikk fogja tovább vezetni Észak-Koreát - értesült a Reuters. Kim Dzsong Un, az elhunyt diktátor fia ugyanis még nem elég tapasztalt, hogy egymaga vezesse az országot, ezért apja rendelkezéseinek megfelelően nagybátyja és a hadsereg tábornokai osztoznak vele a hatalmon.

Megvillantja-e erejét az új észak-koreai diktátor?

Nagyvilág2011.12.20, 12:56

Észak-Koreának összeomlást jósoltak az országot ismerő szakértők arra az esetre, ha váratlanul meghal a sztálinista ország diktátora. A kommunista állam jövője most attól függ, milyen gyorsan zár össze az új vezér mögött a régi hatalom, és hogyan találják meg a helyüket Kína és az USA között. A rendkívül zárkózott ország ismerői szerint lehetséges, hogy az új vezér valamilyen erőfitogtatással fog indítani.

A titokzatos kucsmás fiú válthatja a meghalt diktátort Észak-Koreában

Nagyvilág2011.12.19, 13:41

Versben és dalban is megénekelték már a "Nagy Utód", Kim Dzsong Un nagyságát, aki hétvégén az elhunyt apja, Kim Dzsong Il helyére léphet Észak-Koreában. A huszonéves, kövérkés fiatalember szinte a semmiből bukkant elő egy évvel ezelőtt, azóta pedig gyors kiképzést kapott apjától, a betegeskedő diktátortól. Az állami média támogatja, de kérdés, hogy a hadsereg is felsorakozik-e mögötte.