kilakoltatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Bíró Ica
- Pécsi Ildikó
- Pártos Csilla
- lakás
- kilakoltatási moratórium
- legfrissebb
- legrégebbi
Nem lakoltatnak ki a volt laktanya-lakásokból
Bár az esztergomi volt szovjet laktanyából kialakított lakások vásárlásakor a lakók jogtalanul vették igénybe az új lakás megvételéhez járó szociális kedvezményeket, a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint a hibát nem ők követték el. Kilakoltatások nem lesznek, a lehetséges megoldásokról egyeztet a támogatások visszafizetését követelő APEH, a támogatásokat folyósító takarékszövetkezet és a minisztérium.
Télen leállnak a fővárosi kilakoltatások
Novembertől áprilisig a budapesti önkormányzatok nem lakoltathatnak ki senkit törvénytelenül használt otthonából. Demszky Gábor budapesti főpolgármester szerint a város felkészült az otthonukat már elvesztett hajléktalanok ellátására is.
Idén nem hirdetnek kilakoltatási moratóriumot
A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén nem hirdet kilakoltatási moratóriumot a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, mert bízik a törvényi szabályozásban - tájékoztatott közleményben a testület.
A tiltás ellenére télen is vannak kilakoltatások
A télen meghirdetett kilakoltatási moratórium és a kemény fagyok ellenére is előfordul, hogy az önkormányzatok utcára raknak embereket vagy családokat - állítják több fővárosi szociális intézmény munkatársai. Egy kormányrendelet szerint a téli hónapokban csak az önkényes lakásfoglalókat lehet utcára tenni. A szociális munkások szerint azonban nem csak őket fenyegeti a kilakoltatás: különböző indokokkal családok és közüzemi díjtartozást felhalmozók is az utcára kerülhetnek, pedig a törvény őket elvileg védi. Ráadásul - mint mondják - érthetetlen, hogy mi szükség van a kilakoltatásokra, mikor rengeteg önkormányzati bérlakás áll üresenn, ...
- címkék:
- kilakoltatás
- moratórium
- Címkefelhő »
Egy roma család kilakoltatása ellen küzd egy pesti ház
Egy négy nőből álló roma családot fenyeget a kilakoltatás veszélye a IX. kerületi a szoba-konyhás lakásukból. A családnak három éve arra hivatkozva nem hosszabbította meg az önkormányzat a lakásbérleti szerződését, hogy a lakók aláírást gyűjtöttek összeférhetetlen magatartásuk miatt. Most viszont a lakók többsége nyilatkozatban kérte az önkormányzatot, hogy ne lakoltassák ki a családot és legalizálják a lakhatásukat. Méltányossági kérelmet adtak be a polgármesterhez, annak elbírálásáig semmikép sem kerülnek utcára - ígérte az alpolgármester.
- címkék:
- IX. kerület
- Egyesület
- kilakoltatás
- lakó
- Címkefelhő »
Bombariadó volt a berlini Hiltonban
Átmeneti kilakoltatás után hétfőn késő este visszatérhettek a vendégek a történelmi Berlin szívében fekvő Hilton szállóba, miután a kutyákkal felvonult rendőrök nem találtak pokolgépet, vagy egyéb gyanús szerkezetet az épületben.
Kilakoltatást hiúsítottak meg a lakásmaffia áldozatai
Elmaradt egy solymári családi házban élők csütörtök délelőttre tervezett kilakoltatása, miután a lakásmaffia áldozatai által alapított Sors-Társak Egyesület aktivistái élő láncot alkotva sorakoztak fel a kapu előtt. A ház tulajdonosa évekkel ezelőtt egy kölcsönügylethez segédkezett mint kezes, azonban egy, a házáról szóló adásvételi szerződést írt alá.
- címkék:
- Kovács
- kilakoltatás
- Címkefelhő »
Civilek gyűltek össze a szegénység ellen
A szegénység elleni küzdelem világnapján a Magyar Szegénységellenes Hálózat követelte, hogy telente ne legyenek kilakoltatások, a kormányzat oldja meg ezt a problémát. Erről a Kossuth téren tartott gyűlésen beszéltek a hálózat tagjai, ahol felszólalt Lévai Katalin volt esélyegyenlőségi miniszter is.
Rasszizmussal vádolják Olaszországot a jogvédők
Kollektív panasszal élt az Emberi Jogok Európai Bizottságánál a budapesti székhelyű Európai Roma Jogok Központja Olaszország ellen. A központ szerint Olaszország faji alapon elkülöníti a romákat a lakhatás területén. Sok olasz roma telepen olyan rosszak a körülmények, hogy az ott élők egészségét és életét fenyegetik. A hatóságok rendszeresen teszik ki a romákat erőszakos kilakoltatási akcióknak, melyek során rongálják a romák tulajdonait és megalázzák őket.
Roma családokat lakoltatnak ki Pesten
Bár télen elméletileg kilakoltatási moratórium van, a fővárosi Dobozi utcában az önkormányzat több roma családot is felszólított, hogy pár napon belül hagyja el otthonát. A négy család közül már van olyan, amelyet utcára raktak. Roma jogvédő szervezetek szerint az önkormányzat eljárása teljesen jogszerűtlen. Demszky Gábor nem tartja magát felelősnek, de "tájékozódik az ügyben".