kereset

címke rss

Fojtogatással gyanúsítja Soros Györgyöt volt barátnője

Nagyvilág2011.08.12, 11:15

Arcon ütötte, fojtogatta, majd egy asztali lámpát is hozzávágott - állítja Soros Györgyről korábbi barátnője. A 28 éves nő keresetet nyújtott be egy New York-i bíróságon, amiben ötvenmillió dollárt követel. A magyar származású üzletember ügyvédje szerint az exbarátnő állításaiból egy szó sem igaz. Sorosnak egyébként éppen pénteken jelent meg cikke a német Handelsblattban, amelyben arról ír: az eddigi európai kormányzati intézkedések nem elegendők a pénzpiacok megnyugtatására.

Nem lesz védjegy a szovjet címer az Unióban

Nagyvilág2011.09.20, 15:59

Egy orosz vállalat szerette volna saját védjegyeként bejegyeztetni a volt Szovjetunió címerét, az Európai Unió illetékes bírósága azonban elutasította az erre irányuló fellebbezési kérelmet, mondván: a kommunista jelképek rendkívül sértőek lehetnek a korábban szovjet uralom alatt élő országokra nézve.

A nettó bérek több mint 6 százalékkal nőttek tavaly

Gazdaság2012.02.21, 13:13

A múlt évben a versenyszérában dolgozók bruttó átlegkeresete több mint öt, az állami szektorban dolgozóké közel négy százalékkal nőtt. Előbbi ágazatban nőtt, utóbbiban csökkent a foglalkoztatottak száma.

Növekszik a magyar nők bérhátránya

Állás 20112012.03.02, 17:40

A nők Európa-szerte még mindig átlagosan 16,4 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál - tette közzé közleményében az Európai Bizottság, az egyenlő fizetés európai napján. A jelentés szerint Magyarországon növekszik a női és a férfi keresetek között a különbség.

Milyen diplomával lehet a legjobban keresni?

Állás 20112012.03.05, 17:15

A közelmúltban készült el az Educatio Nonprofit Kft. zárótanulmánya a 2008-ban és 2010-ben végzett egyetemisták, főiskolások elhelyezkedéséről. A kutatók 20 ezer fiatal érvényesülési esélyeit és stratégiáit vették nagyító alá az uniós forrásból támogatott programban. Melyik szak végzősei keresnek a legtöbbet? Kik a legkevesebbet? Mennyi az elhelyezkedési idő? Melyik álláskeresési csatorna a leggyakoribb? Többek között ezek is kiderülnek a számadatokból.

A nettó fizetések alig emelkedtek

Gazdaság2012.03.20, 11:13

A múlt évi átlagkeresetekhez képest a bruttó fizetések közel három százalékkal emelkedtek, a nettó fizetéseknél azonban csak minimális volt az emelkedés. A pénzügyi ágazat fizet a legjobban, a vendéglátás a legrosszabbul. A foglalkoztatottak száma januárban közel negyvenezer fővel csökkent.

Mennyit keres egy szakács?

Állás 20112012.04.04, 17:47

Bruttó 106 881 forint. Ennyi volt 2010-ben egy szakács havi alapfizetése a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat bérstatisztikája szerint, amely a hivatalosan bejelentett munkabéreken alapul. Az átlagfizetés azonban keveset árul el egy szakmában a kereseti lehetőségekről. Akad hely, ahol 90 ezerrel kell beérnie a szakácsoknak, a csúcson egymillió forint körül keresnek havonta.

Kétszer annyit keres egy szlovén, mint egy magyar

Gazdaság2012.04.17, 15:27

Szlovéniában 294 ezer forint, nálunk 141 ezer forint a nettó átlagkereset.

A bruttó keresetek 5,5 százalékkal nőttek

Állás 20112012.04.19, 10:09

Az átlagos bruttó átlagkereset 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkereset 2,5 százalékkal haladta meg az idén január-februárban az előző év azonos időszakában mértet - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egymilliót követel az erőszak vádja miatt DSK

Nagyvilág2012.05.15, 16:02

Keresetet nyújtott be az őt tavaly szexuális erőszakkal megvádoló New York-i szobalány ellen a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője. Strauss-Kahn rágalmazással vádolja a nőt.