Kenya
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ostromgyűrűben a kenyai túszejtők
Hetven fölé emelkedett a kenyai Garissában elkövetett túszejtés halálos áldozatainak száma, hetvenkilencen pedig megsebesültek - jelentette be a kenyai belügyminiszter. A magyar külügy úgy tudja: vélhetően nincs magyar az áldozatok között.
- címkék:
- Kenya
- túszdráma
- Címkefelhő »
Álarcos fegyveresek támadtak meg egy egyetemet Kenyában
A rendőrség körbevette Garissa város egyetemét, ahol a fegyveresek legalább 15 embert megöltek, több tucatnyit megsebesítettek és többeket túszul ejtettek. A támadást a szomáliai al-Sabab vállalta magára.
- címkék:
- Szomália
- Kenya
- al-Kaida
- al-Sabab
- Címkefelhő »
Obama elnök apjának szülőföldjére, Kenyába látogat
Barack Obama amerikai elnök eleget tesz korábbi ígéretének, miszerint még mandátumának lejárta előtt ellátogat Kenyába és júliusban fel fogja keresni apja szülőföldjét - közölte hétfőn a Fehér Ház.
- címkék:
- Obama
- Kenya
- Címkefelhő »
Álom luxuskivitelben, erdőben, koporsóban
Ma van az alvás nemzetközi világnapja, amelynek kapcsán a héten Magyarországon is felhívták a figyelmet az egészséges pihenés fontosságára. Eleget aludni utazás közben sem árt: vannak szállodák, amelyek zavartalan pihenésünkre gyúrnak különleges matracokkal, és vannak, amelyekben akkor kezdődik az igazi móka, amikor álomra hajtanánk a fejünket.
Új rezervátumot kapnak az orrszarvúk Kenyában
Új rezervátumot kapnak az orrszarvúk Kenyában.
- címkék:
- Kenya
- Rezervátum
- orrszarvú
- Címkefelhő »
Híresen szép filmhelyszínek, ahol a természet a sztár
A modern technológiáknak köszönhetően sok filmet szinte teljes egészében stúdiókban forgatnak, mégis semmi nem tudja felülmúlni azt a látványt, amikor a készítők gyönyörű képekben adják vissza a természet hatalmát és szépségét. A Life.hu most olyan ikonikus helyszíneket gyűjtött össze, ahol a lenyűgöző táj az adott történet tökéletes hátteréül szolgál. Neked melyik a kedvenced?
- címkék:
- Izland
- Kenya
- Bali
- utazás
- filmforgatás
- Címkefelhő »
Könnygázzal oszlatták a játszótér miatt tüntető gyerekeket
A kenyai Langata Road Általános Iskola diákjai azért demonstráltak, mert egy befolyásos politikus megszerezte az intézménytől azt a telekrészt, amelyen az iskola egyetlen játszótere található.
- címkék:
- Kenya
- könnygázgránát
- könnygáz
- Címkefelhő »
Kenyától Új-Zélandig: A világ legjobban őrzött titkai testi-lelki feltöltődéshez
Az Eiffel-torony, a Colosseum, a Grand Canyon és a Tádzs Mahal egytől egyig csodálatos látnivalók, de valami egészen különleges élményben lesz részed, ha beiktatod úti tervedbe azokat a helyeket, amit csak kevesen ismernek. Gyönyörködj velünk a világ legrejtettebb kincseiben Kenyától Új-Zélandig!
Még bordélyházak is vannak rajta
A fél focipályányi szigeten öt kocsma, egy szépségszalon és egy gyógyszertár is működik.
- címkék:
- Kenya
- Migingo-sziget
- utazás
- Címkefelhő »
Egyelőre megúszta a kenyai elnök
Ejtették a vádakat Uhuru Kenyatta kenyai elnök ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon. Kenyattát azzal vádolták meg, hogy felelős a 2007-es választásokat követően kirobbant etnikai indíttatású erőszak szításáért.
- címkék:
- Kenya
- Címkefelhő »