Kemény Dénes

címke rss

Szabadságot kaptak a pólóválogatott tagjai

Sport2010.09.07, 07:33

Hétfő éjfélig kimenőt kaptak a magyar férfivízilabda-válogatott tagjai a zágrábi Európa-bajnokságon, ahol legközelebb csütörtökön játszanak a Mladost-uszoda nyitott medencéjében.

Lagymatag játékkal is csoportelső a pólóválogatott

Sport2010.09.05, 22:26

A magyar férfivízilabda-válogatott ellen ugyan három negyedben sem szerzett gólt Macedónia, mégis izgulnia kellett Kemény Dénes csapatának, az utolsó játékrész előtt ugyanis 4-4 volt az állás a zágrábi Eb utolsó csoportmeccsén. A végül 7-4-re diadalmaskodó magyar együttes sikerével csoportelső lett, így nem kell középdöntőt játszania, azaz bejutott a legjobb négy közé.

Varga Dániel: Majdnem a póló-Eb balekjai lettünk

Sport2010.09.06, 00:16

A magyar férfivízilabda-válogatott a harmadik negyed után még csak 4-4-re állt Macedóniával szemben, s csak az utolsó játékrészben tudta kiharcolni a győzelmet a zágrábi Eb utolsó csoportmeccsén. A két gólt szerző Varga Dániel szerint sokáig impotensen játszott a magyar együttes, amely végül a 7-4-es diadalával átugrotta a középdöntőt, és csoportgyőztesként egyből bejutott a jövő csütörtöki elődöntőbe.

Biros: Fogalmunk sem volt, mit kellene csinálni

Sport2010.09.02, 13:29

"Az elmúlt hónapokban a jobb eredmények után mindig jött egy negatív élmény. Tudtuk ezt, mégis beleestünk ugyanebbe a gödörbe" - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a vízilabda-válogatott honlapján a görögök elleni, döntetlenre végződött Eb-meccs után. Biros Péter szerint "ez egy irgalmatlan figyelmeztető jel volt."

Leiskolázta a szerbeket a pólóválogatott

Sport2010.08.30, 22:34

Iskolajátékkal gyógyult ki a szerbfóbiából a magyar férfivízilabda-válogatott a zágrábi Eb-n hétfő délután. Kemény Dénes együttese elsősorban a 4-0-ra megnyert harmadik negyednek köszönhetően győzte le 9-6-ra Szerbiát, amely ellen 2004. augusztus 29-e, az athéni olimpia döntője óta nem sikerült nyernie.

A kapitány elődöntőbe várja a pólóválogatottat

Archívum2010.08.25, 13:47

Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnap kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon csoportjából bekerül az elődöntőbe.

Nagyon megverték a németeket a férfi pólósok

Sport2010.08.21, 20:44

Nagy különbségű győzelemmel folytatta szereplését a magyar férfivízilabda-válogatott a Vodafone-kupán: Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő együttese - az olaszok pénteki legyőzését követően - a németek felett diadalmaskodott hat góllal a Margitszigeten.

Elbánt az olaszokkal a Kemény-csapat

Archívum2010.08.20, 20:40

Magyar győzelmet hozott a Vodafone-kupáért kiírt nemzetközi férfivízilabda-torna nyitónapja: Kemény Dénes együttese egy hat másodperccel a meccs vége előtt dobott góllal nyert a szintén Eb-résztvevő olasz csapat ellen péntek este a Margitszigeten.

Gergely is kikerült Kemény pólókeretéből

Sport2010.08.18, 11:17

A kapus Gergely István mellett Bárány Attila és Bátori Bence maradt ki Kemény Dénes vízilabda Európa-bajnokságra készülő csapatából. A zágrábi Eb augusztus 29-én kezdődik, és szeptember 11-én zárul.

"Nem dobjuk be a gatyát a vízbe" - miért gyengélkedik a pólóválogatott?

Archívum2010.08.17, 12:51

A felkészülési időszakban négy vereséget is elszenvedett a zágrábi Európa-bajnokságra készülő magyar férfivízilabda-válogatott. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint hiányzik a szükséges koncentráció, és néhány játékosnak meg kell értenie, hogy a mostani válogatottnak a középcsapatok ellen is tudása legjavát kell nyújtania. Különösen azért, mert egyre többen elhiszik magukról, hogy meg tudják verni a magyarokat.

Kemény Dénes: Nyakunkon vannak a középcsapatok

Archívum2010.07.27, 13:12

Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a három győzelemmel és két veréseggel letudott sircusai felkészülési torna után azt mondta, jobban oda kell figyelni a középcsapatokra, és a játékosoknak tudatosítaniuk kell magukban, hogy egy meccset sem lehet félvállról venni. A csapatát sújtó sérüléssorozat miatt a kapitány pótlólag behívta Bárány Attilát, a ZF-Eger centerét az augusztus végi-szeptember eleji zágrábi Európa-bajnokságra készülő keretbe.

Harminckét fokos vízben pólózva nyertek a magyarok

Sport2010.07.24, 00:48

Csoportgyőztesként bejutott az elődöntőbe az olimpiai bajnok magyar férfivízilabda-válogatott, miután 11-8-ra nyert a házigazda olasz együttes ellen a nemzetközi felkészülési torna pénteki, harmadik fordulójában. Kemény Dénes alakulata a szombati elődöntőben a német csapattal találkozik. A szövetségi kapitány a túl meleg vízre panaszkodott.

Tizennyolc játékost visz Kemény Dénes Siracusába

Archívum2010.07.16, 11:15

Tizennyolc játékossal utazik Siracusába az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott; az utolsó szűkítésnél Török Béla és Baksa László maradt ki Kemény Dénes szövetségi kapitány keretéből.

Kemény csalódott Steinmetz Ádám távolléte miatt

Archívum2010.05.28, 12:49

Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya pénteken közzétette 20 fős keretét, amelyből kikerül az augusztus végi-szeptember eleji, zágrábi Európa-bajnokságra utazó 13 játékos.

Póló-Eb: egy csoportban a szerbekkel

Archívum2010.05.22, 10:07

A magyar férfivízilabda-válogatott a világbajnok szerb, továbbá az orosz, a görög, a macedón és a német csapattal lesz egy csoportban az augusztus végi-szeptember eleji zágrábi Európa-bajnokságon.

Kemény: Az Eb jó értékmérő lesz

Archívum2010.05.04, 16:53

A 2012-es londoni olimpia szempontjából is jelentős állomásnak tekinti az augusztus végi-szeptember eleji horvátországi Európa-bajnokságot Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Benedek nyártól edzőként segíti Kemény Dénest

Archívum2010.04.13, 11:07

Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kedden közzétette a Szlovákia elleni mérkőzés 15-ös keretét. A csapat mellett a jövőben edzőként dolgozik majd Benedek Tibor is, írta a vlv.hu.

Nem nyomoznak tovább a magyar-szerb pólós bunyó ügyében

Archívum2010.03.30, 13:10

Megszüntette a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság, miután megállapította, hogy nem történt bűncselekmény a magyar és a szerb vízilabda-válogatott januári, szegedi mérkőzésén - közölte kedden a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Megszenvedtek a tornagyőzelemért a pólósok

Archívum2010.02.26, 21:39

Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott két góllal verte Kanada nemzeti együttesét péntek este, ezzel százszázalékos mérleggel nyerte meg a Volvo-kupát a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Kiszorultak az elitből a magyar pólóklubok

Sport2010.02.07, 11:00

Az elmúlt hat évben arany-, ezüst- és bronzérmet is nyertek a magyar pólócsapatok az Euroligában, az idén azonban könnyen lehet, hogy egyikük sem jut be a sorozat legjobb nyolc csapata közé. Vajon válságba került-e az első számú hazai sikersportág, és a klubok nemzetközi visszaesése mennyire veszélyezteti a válogatott eredményességét?

A szerbekkel gyakorol a pólócsapat Szegeden

Sport2010.01.19, 11:33

A tavaly nyári római vb óta most először számít külföldön szereplő játékosokra is Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki kedden a nemzeti együttes honlapján tette közzé az idei első összetartásra meghívottak névsorát.

Aggódnak a BVSC sportolói

Sport2010.01.08, 16:34

Aggódnak az ellehetetlenülés közelébe jutott, jövőre 100 esztendős BVSC-ért a klub hajdani és jelenlegi sportolói, olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, szimpatizánsai.

A Honvéd 19 éves centerét is behívta Kemény Dénes

Archívum2009.11.01, 14:11

Kemény Dénes szövetségi kapitány pótlólag behívta Mezei Tamást, a Honvéd 19 éves centerét az olimpiai bajnoki címvédő férfivízilabda-válogatott vasárnap este kezdődő martfűi edzőtáborába.

Újoncokkal edzőtáborozik a Kemény-csapat

Archívum2009.10.26, 13:50

Tizennyolc játékosnak küldött meghívót a november 1. és 3. közötti edzőtáborozásra Kemény Dénes, az olimpiai bajnoki címvédő férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Kemény Dénesről uszodát neveznek el Miskolcon

Sport2009.09.24, 22:39

Kemény Dénes nevét viseli a Miskolci Egyetem területén felépült sportuszoda, amelyet október elején adnak át. A városi közgyűlés csütörtökön zárt ülésen döntött arról, hogy a magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya nevét viselje az uszoda.

Kemény: Rögösebb az út a vártnál, de bejárható

Sport2009.08.01, 18:34

A németek elleni 9-6-os győzelem a Kemény-korszak második olyan világversenyének végére tett pontot, amelyen a magyar férfivízilabda-válogatott nem jutott be a legjobb négy közé. Kemény Dénes szövetségi kapitány értékelésében azt mondta, vannak dolgok, amiket másképp csinált volna, ezek közé tartozik a center- és a kapuskérdés. A kapitány kemény szavakkal illette a játékvezetést, a jövővel kapcsolatban pedig úgy nyilatkozott, a csapat jó úton jár, de sokat kell még csiszolni rajta, hogy a londoni olimpián minden megfelelően működjön.

Rómában sem tudta legyőzni a szerbeket a pólóválogatott

Sport2009.07.29, 06:45

A magyar férfivízilabda-válogatott 10-9-es vereséget szenvedett Szerbiától a római világbajnokság negyeddöntőjében, így olimpiai címvédőként ezúttal csupán az 5-8. helyért játszhat a továbbiakban. Kemény Dénes csapata visszafogottabb kezdés után megrázta magát, zsinórban öt gólt szerzett és megfordította az állást, a szerbek azonban nem adták fel, és a hosszabbításban kiharcolták a továbbjutást. A magyarok öt éve, az athéni olimpia döntője óta nem tudják legyőzni Szerbiát. 

Félpályás gól színesítette Birosék könnyed vb-nyitányát

Sport2009.07.20, 15:19

Meggyőzően könnyed és nyugodt játékkal, a Kanada felett aratott 9 gólos, hétfői matinés győzelemmel kezdte meg szereplését a római vizes világbajnokságon a magyar férfivízilabda-válogatott.

Kemény Dénes: Igazából a győzelmet szeretem

Sport2009.07.19, 18:28

Olyan régóta szövetségi kapitány, hogy azt már a világ bármelyik sportágában számon tartanák. A 13. évét tölti a medence partján, a vízilabda válogatott mellett. Annak idején itthon majdnem ismeretlen edző volt, aztán sikeredző lett, majd legenda. Ma már szinte ennél is több: az ország egyik arca. Pedig saját véleménye szerint csupán bölcsebb lett. A pekingi meccsek alatt biztos volt benne, az az utolsó világversenye - most mégis a negyedik olimpiára készül. És Londonban nem megvédeni, hanem újra megszerezni akarja az aranyat. Kemény Dénes 13. szezonja a római világbajnoksággal startol.

Kemény a centereket bírálta a sikeres vb-főpróba után

Archívum2009.07.15, 21:38

Eredményes főpróbát tartott a férfi pólósok hétfőn kezdődő római világbajnoksága előtt a magyar vízilabda-válogatott: Kemény Dénes legénysége szerda este, a gyöngyösi utolsó felkészülési mérkőzésen 6 góllal győzött a szintén vb-résztvevő ausztrál együttes ellen.

Türelmet kérnek a pólósok

Archívum2009.07.13, 06:31

Nem sikerült tökéletesen a magyar férfivízilabda-válogatott világbajnoki főpróbája, Kemény Dénes újjáalakított csapata ugyanis hazai medencében kikapott Szerbiától, és csak második lett az Unicum-kupán.

Kemény kihagyta Szécsit a vb-keretből

Sport2009.07.12, 19:15

Közepes teljesítményt nyújtva nyert hat góllal a németek ellen a magyar férfivízilabda-válogatott, amely ezzel a százszázalékos szerbek mögött a második helyen fejezte be szereplését vasárnap, a margitszigeti Unicum-kupán. A meccs után Kemény Dénes szövetségi kapitány kijelölte a római világbajnokságra utazó keretet, amelyből kimaradt a hármoszors olimpiai bajnok kapus, Szécsi Zoltán.

Rendesen megdolgozták az ausztrálok férfi pólósainkat

Sport2009.07.11, 00:28

Nagy csatában háromgólos győzelmet aratott pénteken a magyar férfivízilabda-válogatott Ausztrália nemzeti csapata ellen az Unicum-kupáért kiírt és a római világbajnokságra történő felkészülés fontos állomásának számító nemzetközi torna nyitónapján, a Margitszigeten.

A szerbek ellen mérheti fel erejét a pólóválogatott az Unicum-kupán

Archívum2009.07.09, 16:31

Hazai szempontból a férfi vízilabdázók július 20-án rajtoló római világbajnokságának magyarországi főpróbájaként rendezik meg péntektől vasárnapig a Margitszigeten az Unicum-kupáért 14. alkalommal kiírt nemzetközi tornát.

Kiütéses pólódiadal az oroszok ellen

Sport2009.06.28, 16:01

A magyar férfivízilabda-válogatott vasárnap kiütéses 15-2-es győzelmet aratott az oroszok felett a bukaresti négyes tornán, amelyen így második helyen zárt. A vlv.hu szerint a találkozó legeredményesebbje Hosnyánszky Norbert volt négy góllal.

Kikapott a románoktól a pólóválogatott

Archívum2009.06.27, 19:10

A magyar férfivízilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett a házigazda románoktól a bukaresti négyes tornán.

Sima magyar pólósiker Németország ellen

Sport2009.06.26, 15:52

Hat góllal verte Németországot a római világbajnokságra készülő magyar férfivízilabda-válogatott a bukaresti négyes tornán.

Pólóünnep volt a Margitszigeten

Sport2009.06.19, 22:05

A magyar vízilabda ünnepének hirdették meg és azzá is vált a Vodafone Aranygála elnevezésű esemény, amelynek péntek este a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda központi, 50-es medencéje és környéke adott otthont, és amelyen mintegy 5 ezer néző láthatta az elmúlt három olimpián egyformán aranyérmes magyar férfi pólósok egymás elleni mérkőzését.

Egymás ellen pólóznak a Varga testvérek

Archívum2009.06.15, 15:09

Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya összeállította csapatait a péntek esti Vodafone Aranygálára, amelyen egymás ellen küldi vízbe eddigi 21 olimpiai aranyérmesét.

Kemény: Nem kötelező a jó vb-szereplés

Sport2009.06.08, 13:55

Kemény Dénes szerint nem kötelező döntőbe jutnia az újjáalakuló magyar férfivízilabda-válogatottnak a nyári, római világbajnokságon, mert sokkal inkább a 2012-es londoni olimpia a cél.

Kemény Dénes is Vasas-résztulajdonos lett

Archívum2009.03.31, 12:04

Kemény Dénes, minden idők legsikeresebb magyar pólós szövetségi kapitánya az elsők között csatlakozott a Vasas úgynevezett tulajdonosi programjához, amelyet a múlt héten hirdetett meg az angyalföldi klub.

Kemény kupameccsek várnak a magyar pólócsapatokra

Sport2009.01.16, 14:06

A férfivízilabda Euroligában és LEN-kupában is lesznek magyar érdekeltségű mérkőzések a hétvégén, ráadásul mind a négy érintett gárda fajsúlyos feladat előtt áll.

Cseh Valderrama, kínai Kemény-víz, belga sárdagasztás

Sport2008.12.29, 10:13

Mint minden esztendő, 2008 is bővelkedett izgalmas sporteseményekben, amelyek szokás szerint számtalan témát szolgáltattak a fotósok számára izgalmas, örömteli, drámai vagy éppen vicces képek készítésére. Mi a vidám fotókra szavaztunk, és a teljesség igénye nélkül megpróbáltuk tíz képbe sűríteni egy egész év sportjának mókás oldalát.

Vajda és Mincza-Nébald az év sportolói

Sport2008.12.20, 11:18

Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfivízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát,  illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók.

Tíz sportorgazmus Pekingből

Sport2008.12.19, 20:54

Nem kis élmény Usain Bolt száguldását, Michael Phelps aranyhalmozását, Rafael Nadal erőteniszét vagy éppen Kobe Bryant zsákolását pár méterről látni, ám ugyanilyen felejthetetlen Kemény Dénes pólókapitánnyal egyből a döntő után beszélni, Kovács Katalin nyakába aranyérmet akasztani, a megnyitó szemkápráztató lánggyújtását vagy épp a kínai strandröplabda-fanatikusokat figyelni, s persze közben drukkolni, drukkolni, drukkolni. Volt több ezer, ezúttal mégis csak tíz felejthetetlen pillanatot, sportorgazmust választott ki két újságíró és egy fotós tudósítónk a pekingi olimpiáról.

Vajda, Kammerer és Cseh is bakra ül a lovas Világkupán

Sport2008.11.21, 07:50

Tavaly nagy sikerrel debütált a Papp László Budapest Sportarénában a lovas Világkupa, és december 5-7-én jön a folytatás; újra fogathajtók és díjugratók versenyével, de felül a bakra Vajda Attila, Kammerer Zoltán, Varga Dániel, Cseh László és Kemény Dénes is.

Kemény Dénes kapta a legmagasabb állami kitüntetést

Sport2008.08.29, 21:45

A pekingi olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat, valamint a felkészítésükben segédkező edzőket, orvosokat, sportági és klubvezetőket tüntetett ki - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára - Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Parlament Kupolatermében.

Miért a magyar a világ legjobb pólócsapata?

Sport2008.08.27, 19:18

Pekingben zsinórban harmadszor nyert olimpiai aranyérmet a magyar férfivízilabda-válogatott. A diadal jogosságához kétség sem férhet, a csapat a mezőnyben egyedüliként veretlenül és mindvégig kiegyensúlyozott teljesítménnyel hódította el a sporttörténelmi aranyat. Ahogy az együttest 1997 óta irányító szövetségi kapitány, Kemény Dénes az Egyesült Államok utáni döntő után fogalmazott, a háromból három arany valószínűleg nem a véletlen műve, és bár egy régi bölcsesség szerint a sikert nem kell megmagyarázni, mi azért megpróbáljuk. Íme öt tényező, amely visszajuttatta a csúcsra a magyar vízilabdát.

Megnövelt jutalmat kap a vízilabdacsapat és a Kozmann, Kiss kenupáros

Archívum2008.08.27, 20:46

A kormány támogatta Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter javaslatát, miszerint fejenként húszmillió forinttal, az egyéni győzteseknek járó összeggel díjazza a Pekingben olimpiai bajnokságot nyert vízilabdacsapat és szövetségi kapitánya, Kemény Dénes teljesítményét, továbbá a bronzérmes Kozmann György, Kiss Tamás kenu páros is a győzteseknek járó jutalmat kapja.

Kemény-jelenetek a pólódöntőben

Sport2008.08.25, 07:20

2008. augusztus 24., Peking, Magyarország - Egyesült Államok pólódöntő. Kemény Dénes - fél tucat játékosával karöltve - zsinórban harmadszor nyerhet aranyérmet. De mit csinál a világ legjobb edzője a legnagyobb sportesemény legfontosabb meccsén? Őt figyeltük a Jingtung uszodában, ő nyilatkozott a győztes finálé után.

Phelps tarolt, Bolt berobbant, Keményék harmadszor

Archívum2008.08.25, 15:07

A vasárnap véget ért pekingi olimpia legnagyobb sztárja kétségkívül az amerikai úszózseni, Michael Phelps volt, aki sporttörténelmi nyolc aranyéremmel zárta a harmadik ázsiai olimpia úszóversenyeit. Pusztán számszakilag maradt el tőle a Pekingbe világcsúcstartóként érkező, a köztudatba mégis az olimpián berobbanó jamaikai sprinter, Usain Bolt, aki mindhárom számában világcsúccsal győzött. Peking legnagyobb sztárjainak képzeletbeli dobogójára szerintünk a magyar férfivízilabda-válogatott léphetett fel, amely sporttörténelmi tettet végrehajtva zsinórban harmadszor lett olimpiai bajnok.

Kemény Dénes: Utójáték nincs?

Sport2008.08.25, 15:56

Kemény Dénes megcsinálta a mesterhármast: a 2000-es sydneyi és a 2004-es athéni olimpia után 2008-ban is csúcsra ért a férfivízilabda-válogatottal. Közben voltak botlások, vereségek döntőkben, a legfontosabb eseményen azonban nem hibázott a csapat. A szövetségi kapitány a finálé után szusszant egy nagyot, majd kibeszélt mindent magából.

Zsinórban harmadszor olimpiai bajnok a vízilabda-válogatott

Sport2008.08.24, 21:38

Sorozatban harmadszor lett olimpiai bajnok a magyar férfivízilabda-válogatott, Kemény Dénes együttese a döntőben kiváló játékkal múlta felül a torna meglepetéscsapatát, a remekül játszó, önmaga maximumát nyújtó Egyesült Államokat. Szécsi ezúttal csereként szállt be, s mutatott be számtalan bravúrt, Biros és Varga Dénes pedig három-három góllal járult hozzá a diadalhoz.

Eddig ki nem próbált figura lett Kásásék aduásza

Sport2008.08.22, 19:36

Szenzációs mérkőzésen harcolta ki a döntőbe jutást a férfivízilabda-válogatott, amely a második negyed elején háromgólos hátrányban is volt, végül mégis legyűrte Montenegrót 11-9-re. A Szécsi Zoltán helyére becserélt Gergely István a csapatmunkában látta a siker titkát, a hajrában régi önmagát idéző Kásás Tamás egy élesben még ki nem próbált, most mégis nyerőnek bizonyult figuráról árult el kulisszatitkokat, míg Kemény Dénes arról beszélt, hogy fiai jobb fizikumukkal kerekedtek a rivális fölé.

Montenegró lesz Keményék ellenfele

Sport2008.08.20, 15:06

Horvátország legyőzésével Montenegró jutott elődöntőbe az olimpiai vízilabda-tornán. Petar Porobics csapata Kemény Dénes együttesével találkozik.

Kiváló védekezéssel verte a spanyokat a férfipóló-csapat

Sport2008.08.19, 13:12

Döcögős kezdés után magabiztos, háromgólos győzelmet aratott a magyar férfivízilabda-válogatott az olimpián Spanyolország ellen. Kemény Dénes együttese az utolsó két negyedben gólt sem kapott.

Kemény Dénes: Soha nem vagyok elégedett semmivel

Sport2008.08.19, 13:06

Nem fordult ki sarkából a világ, Kanada elleni utolsó csoportmérkőzésén, félgőzzel is simán nyert a magyar férfivízilabda-válogatott. A 12-3-as végeredménybe még egy-egy túlcifrázott támadás is belefért, illetve az is, hogy néhány játékelemet, emberelőnyös figurát gyakoroljon a csapat. A csoportelsőség ezzel veretlen teljesítménnyel, négy győzelemmel és egy döntetlennel összejött, ami azt jelenti, hogy az utóbbi két olimpia nyertesének legközelebb majd a pénteki elődöntőben lesz jelenése, ahol a horvát-montenegrói vízicsata továbbjutója lesz az ellenfél.

Fölényes vízilabda-győzelem a görögök ellen

Sport2008.08.19, 13:14

Fölényes győzelmet aratott a magyar férfivízilabda-válogatott Görögország ellen a pekingi olimpián az A csoport második fordulójában. Kemény Dénes csapata 17 gólig jutott, miközben Szécsi remek formában védett.

Kemény Dénes: Nem kell nyafogni

Sport2008.08.19, 06:14

Keservesen nehéz meccsen csikarta ki a győzelmet a férfivízilabda-válogatott Ausztrália ellen, pedig Kásásék a harmadik negyed elején már 10-5-re is vezettek. Az ausztrálok azonban nem adták könnyen magukat, és végül szerencse is kellett a Kemény-brigád győzelméhez, az ausztrálok ugyanis emberelőnybe kerültek az utolsó másodpercekben, de Szécsi Zoltán és a kapufa közösen elintézték, hogy a magyar válogatott gyakorlatilag csoportelső legyen az A jelű hatosban.

A Kemény-csapat is befutott Pekingbe

Archívum2008.08.05, 09:46

Kedden a címvédő magyar férfivízilabda-válogatott is megérkezett Pekingbe, a csapat tagjai azonban nem sokat pihenhettek, mert Kemény Dénes edzést vezényelt számukra. A vasárnap érkezett sportolókhoz hasonlóan a pólósok is zökkenőmentesen léptek be Kínába.

Steinmetz Ádám és Szivós nem utazik a póló-Eb-re

Sport2008.06.30, 23:57

Kedd helyett már hétfő este csapatot hirdetett a pénteken kezdődő spanyolországi Európa-bajnokságra Kemény Dénes, a magyar férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szakember hangsúlyozottan Eb-csapatról beszélt, amikor ismertette a 13 nevet, egyértelművé téve, hogy a lista nem tekinthető a pekingi ötkarikás játékokra utazó végleges keretnek is egyben.

Kemény Dénes: Van 2-3 kérdőjelem

Archívum2008.06.27, 11:51

Péntektől vasárnapig Szombathelyen, az első ízben kiírt ING-kupán száll medencébe az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott. A csapat szakvezetőjét, Kemény Dénest, illetve két kulcsjátékosát, Kásás Tamást és Biros Pétert a szerdai, Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzés során kérdeztük.

Magyar tucat Románia ellen

Sport2008.06.20, 19:58

Két napon belül másodszor is megmérkőzött egymással a magyar és a román férfivízilabda-válogatott, s akárcsak Nagyváradon, a szolnoki "visszavágón" is Kemény Dénes legénysége győzött.

Fodor kimaradt az olimpiai pólókeretből

Sport2008.05.13, 12:54

Tizennyolc tagú kerettel kezdi meg május 26-án Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a felkészülést a júliusi, malagai Európa-bajnokságra és az augusztusi, pekingi olimpiára.

Kemény Dénes kifakadt az olimpiai prémiumon

Sport2008.04.29, 14:56

Akár húszmillió forint is lehet a jutalma a pekingi olimpián aranyérmes magyar sportolónak. Elbert Gábor sportszakállamtitkár elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen megtették javaslatukat a kormánynak. A MOB 15 vagy 20 millió forintot kért, azaz az athéni játékok tízmilliójához képest legalább másfélszeres összeggel gazdagodhatnak a pekingi győztesek.

Magyar pólóleckét kapott Csehország

Sport2008.02.17, 22:48

A várakozásnak megfelelően gólzáporos magyar győzelemmel kezdődött a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornája Imperiában, ahol Godova Gábor csapata a B betűjelű hatosban 22-1-re verte a csehek legjobbjait a nyitónapon

Nagy visszatérők és nagy hiányzók a Kemény-keretben

Archívum2008.02.12, 13:36

Huszonegy játékosból álló keretet jelölt ki Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövő heti, kecskeméti Volvo-kupára, amelyen az olimpiai bajnoki címet védő magyar együttesen kívül a román, a kanadai és az ausztrál nemzeti csapat indul.

Kemény Dénes a leányfalui serdülővel készül Pekingre

Archívum2008.01.17, 15:02

Kemény Dénes szerint ezúttal nem a címvédő magyar vízilabda-válogatott számít a pekingi olimpia első számú aranyesélyesének, de - ahogy a szövetségi kapitány fogalmazott -  azért megnézné, hogy ki mer nagyobb pénzt tenni a mieink ellen.

Kemény csata a pólókeretbe kerülésért

Sport2007.11.07, 16:46

Három napig Balatonfűzfőn gyakorolt a magyar férfivízilabda-válogatott ezúttal 17 fős kerete, amelyből öt olimpiai bajnok különböző okból hiányzott, ott volt viszont három régi-új játékos is, akinek behívása azt jelzi: még minden jelölt számára adott a lehetőség a pekingi csapattagság kiharcolására. Ezt erősítette meg Kemény Dénes szövetségi kapitány, amikor az edzőtábor tapasztalatait összegezve az ötkarikás felkészülés és csapatkeresés további stációit is érintette.

Háromlépcsős előjátékkal készülnek a pólósok Pekingre

Archívum2007.10.02, 12:37

A jövő augusztusi, pekingi olimpia előtt nemzetközi tornák is segítik a Kemény Dénes vezette, címvédő férfivízilabda-válogatottat abban, hogy minél tökéletesebben felkészülhessen a nyári ötkarikás játékokra.

Könnyedén jutott Világliga-döntőbe a Kemény-csapat

Sport2007.08.11, 21:06

A magyar férfivízilabda-válogatott 16-7-re nyert Ausztrália csapata ellen a berlini Világliga nyolcas döntőjében, a fináléba kerülésért rendezett mérkőzésen. Kemény Dénes alakulata a vasárnapi döntőben az Európa-bajnok szerb együttessel találkozik.

Hibátlanul menetel a pólóválogatott

Sport2007.08.10, 08:34

A magyar férfivízilabda-válogatott harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a berlini Világliga nyolcas döntőjében: Kemény Dénes együttese ezúttal Kanadát győzte le 20-9-re és százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen. A magyarok a pénteki negyeddöntőben Kínával találkoznak.

Hétgólos férfipóló-siker Ausztrália ellen

Archívum2007.08.07, 20:41

Magabiztos győzelemmel kezdte szereplését a Világliga nyolcas döntőjében a magyar férfivízilabda-válogatott, amely kedden, a B csoport nyitótalálkozóján 15-8-ra verte az ausztrál csapatot.

Az oroszokat is elverték a Kemény-legények

Archívum2007.07.22, 16:04

Negyedik mérkőzését is megnyerte a magyar férfivízilabda-válogatott a Világliga európai második csoportjának második selejtezőkörében, a spanyolországi Portugaletében, s mivel az első, budapesti tornán is mindannyiszor győzött, százszázalékos teljesítménnyel végzett az élen. Kemény Dénes alakulata - amely a berlini Szuperdöntőbe már pénteken bejutott - vasárnap az orosz együttesnél bizonyult jobbnak nyolc góllal.

Spanyolországban ismétel a Kemény-csapat

Sport2007.07.17, 17:17

A Világliga európai 2. csoportjában a második selejtezőkör mérkőzéseit játssza szerdától vasárnapig a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Veretlenül nyerte meg a Vl-selejtezőt a Kemény-csapat

Sport2007.07.08, 16:49

Férfivízilabda-válogatottunk esélyeshez méltóan győzte le Oroszországot a margitszigeti Világliga-selejtező utolsó fordulójában. Kemény Dénes együttese 15-7-re győzte le riválisát, így százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a budapesti tornát. A mérkőzés hőse az ötgólos Varga Dániel volt.

Kiütéses pólósiker a világbajnok ellen

Sport2007.07.07, 19:52

A gálameccs után ezúttal élesben is megmérkőzött egymással Magyarország és Horvátország férfivízilabda-válogatottja a Margitszigeten. A szerdai döntetlen után ezúttal kiütötte ellenfelét Kemény Dénes együttese.

Pólósaink duplán visszavághatnak a vb-döntőért

Sport2007.06.27, 18:26

Világliga az Unicum-kupáért elnevezéssel rendezik meg a jövő héten a Margitszigeten azt a pólós sorozatot, amelynek keddi nyitányaként a magyar férfiválogatott a horvátokkal mérkőzik meg, majd a folytatásban további három válogatott bekapcsolódásával, szerdától vasárnapig zajlik a Vl egyik európai csoportselejtezője.

Kemény Dénes: Ez életem legkeserűbb ezüstje

Vendégszoba2007.04.30, 14:25

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát olvasóink jórészt az elveszített világbajnoki döntőről faggatták, sok chatelőnek azonban nem voltak kérdései, csupán gratulálni akartak a csapat teljesítményéhez. Kemény Dénes szerint együttese nem érdemelt vereséget a melbourne-i fináléban, a második helyet pedig azért is emészti meg nehezen, mert az athéni olimpia óta először érezte úgy, hogy a kezünkben van az aranyérem.

Németországgal meccselnek Kásásék a negyeddöntőben

Sport2007.03.26, 16:13

A német válogatottal játszik majd szerdán a magyar csapat a melbourne-i vizes világbajnokság férfivízilabda-tornájának negyeddöntőjében. A legjobb nyolc közé kerülésért a németek - a torna hivatalos honlapja szerint - 6-3-ra nyertek az amerikaiak ellen. Kemény Dénes együttese csoportgyőzelemmel közvetlenül jutott a negyeddöntőbe.

Birosék pólósulit tartottak Kanadának

Sport2007.03.22, 15:54

A melbourne-i világbajnokságon második mérkőzését is óriási fölénnyel nyerte a magyar férfivízilabda-válogatott, Kemény Dénes legénysége 19-3-ra verte az első fordulóban a románok ellen meglepetésgyőzelmet arató Kanadát, és ezzel bebiztosította csoportelsőségét.

A beteg Molnár nélkül edzett a Kemény-csapat

Archívum2007.03.18, 19:05

Edzőmérkőzéssel hangolódott vasárnap a magyar férfivízilabda-válogatott a számára kedden, Új-Zélanddal vívandó csoportmeccsel kezdődő világbajnokságra. Kemény Dénes legénysége egyszersmind segített a vb szervezőinek, hogy ellenőrizzék a versenyszínhely teljes technikai felkészültségét.

Kásás lemondott a csapatkapitányságról

Sport2007.03.14, 11:38

Újra Benedek Tibor a magyar férfivízilabda-válogatott csapatkapitánya, tájékoztatta Kemény Dénes szövetségi kapitány a nemzeti együttes honlapját. A szakember a vlv.hu-nak elmondta, az eddigi csapatkapitány, Kásás Tamás kereste meg, s közölte, lemond tisztségéről.

Nyolc olimpiai bajnok Kemény Dénes vb-keretében

Sport2007.03.14, 11:39

Kemény Dénes szövetségi kapitány 19 fős bő keretéből megnevezte azt a 13 játékost, aki tagja lesz a magyar válogatottnak a férfi vízilabdázók március 20-án kezdődő melbourne-i világbajnokságán. A gárdában nyolcan maradtak a 2004-es athéni ötkarikás játékokon aranyérmes együttesből.

A kétméteres Kásás alacsonynak tartja magát

Sport2007.02.27, 17:37

Az olimpiai bajnoki címvédő férfivízilabda-válogatott a melbourne-i világbajnokságra való felkészülés jegyében péntektől vasárnapig a Debrecenben elsőként rendezendő Volvo-kupán vesz részt, amelyen Románia, Németország és Görögország lesz a mieink ellenfele. A viadalt követően szűkítheti le jelenlegi 19-es keretét 13-ra Kemény Dénes szövetségi kapitány.

Kettős magyar pólósiker Németországban

Archívum2007.02.24, 23:27

A szombati, magdeburgi kettős német-magyar barátságos pólós csatában a hét góllal győztes női válogatott után a férficsapat is nagy különbséggel nyert a vendéglátók nemzeti együttese ellen: Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő legénysége hat találattal bizonyult jobbnak a Hagen Stamm irányította hazaiaknál.

Tornagyőztes a pólóválogatott Kolozsváron

Sport2007.02.18, 17:48

A németek sem jelentettek akadályt a magyar férfivízilabda-válogatott számára a kolozsvári nemzetközi tornán: Kemény Dénes legénysége négy góllal nyert a szombati összecsapáson, ezzel már biztosan az élen végez.

Benedekék győzelemmel nyitottak Kolozsváron

Sport2007.02.15, 19:32

Jól mutatkozott be a magyar férfivízilabda-válogatott a kolozsvári nemzetközi tornán: Kemény Dénes csapata egy góllal legyőzte a horvát nemzeti együttest a csütörtöki nyitónapon.

Benedek 2012-ig pólózni akar

Archívum2007.01.26, 14:43

A kétszeres olimpiai bajnok Benedek Tibor, a Honvéd világklasszis vízilabdázója 2005. május 22-én mondta le a válogatottságot, 2007. január 25-e óta azonban a 34 éves játékos ismét tagja Kemény Dénes szövetségi kapitány bővebb keretének.

Volvo-kupáért pólózik a Kemény-csapat

Sport2007.01.15, 22:58

Az olimpiai bajnoki címvédő férfivízilabda-válogatott új támogatója januártól a Volvo Autó Hungária Kft. Az együttműködési megállapodást bejelentő hétfői, margitszigeti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szerződés, amely két plusz két évre szól, kiterjed az évente megrendezendő Volvo-kupára is. Ez utóbbiról Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, hogy egy új, tavaszi tornáról van szó, amellyel hagyományt szeretnének teremteni.

Megkezdte a vb-felkészülést a Kemény-csapat

Archívum2006.12.19, 13:11

Tizenhét helyett végül is tizennégy fős kerettel vághatott neki hétfőn a péntek délig tartó edzőtábornak Kemény Dénes, aki a mostani közös munkával kezdi meg olimpiai bajnoki címvédő csapatával az érdemi felkészülést a vízilabdázók március 17-én rajtoló, melbourne-i világbajnokságára.

Sikeres vb-re és olimpiára készülnek pólósaink

Sport2006.12.05, 17:09

"Előrébb járunk a riválisoknál a csapat kialakításában, és most sokkal inkább az olimpiai aranyérem számít a legfőbb célnak, mint az eddigi két ciklus során" - fogalmazta meg a lényeget Kemény Dénes szövetségi kapitány a MOB olimpiai konzultációján. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabda-válogatott mestere közölte, ebben az évben már kirajzolódott az a csapat, amelyik a pekingi olimpián is aranyeséllyel száll vízbe: "Nyomós ok kell arra, hogy ebbe a keretbe valaki még bekerüljön."

Gulyás Zoltán lett a pólósok technikai igazgatója

Archívum2006.11.10, 14:49

A vizílabdázók elnökségi ülésen a női válogatott szövetségi kapitányi posztjára érkezett pályázatok elbírálása mellett még egy fontos döntés született, a testület jóváhagyta Kemény Dénesnek, a férfi válogatott szövetségi kapitányának javaslatát, hogy a jövőben a nemzeti csapat mellett Gulyás Zoltán dolgozzon technikai igazgatóként.

Kásás Zoltán: Melbourne-ben jó lenne nyerni

Archívum2006.10.26, 13:49

Ki hinné, hogy Kásás Zoltán idén szeptemberben ünnepelte 60. születésnapját? Pedig ez az igazság. A mesteredző vívóként kezdte pályafutását, majd vízilabdázó lett, játékosként olimpiai ezüstéremnek, világbajnoki és Európa-bajnoki címnek, illetve klubjával KEK-győzelemnek örülhetett. Edzőként kétszer is Bajnokok Ligáját nyert, sikert sikerre halmozott. Nem véletlen, hogy Kemény Dénes a válogatottnál másodedzőként számít munkájára.

Majdnem felmentették a nőipóló-kapitányt

Sport2006.10.20, 09:37

Amennyire magától értetődő gyorsasággal, minden vita nélkül fogadták el a vízilabda-szövetség elnökségének tagjai Kemény Dénesnek, a férfiválogatott kapitányának beszámolóját a nyári - Világkupa- és Európa-bajnoki ezüstöt hozó - világversenyekről, annyira felkorbácsolódtak az indulatok a női válogatottat irányító Szilágyi Péternek a meghallgatása után. A női csapat az augusztusi  Vk-n az 5., a szeptemberi Eb-n a 3. lett.

Kemény Dénes: Jól haladunk a pekingi úton

Sport2006.09.12, 17:53

Dr. Kemény Dénest, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitányát aligha kell bemutatni a sportot szerető magyar közönségnek. A kiváló szakember egy évtizede dirigálja a nemzeti együttest, páratlan eredménysora előtt a külföldi edzőkollégák is meghajolnak. A mester a belgrádi Európa-bajnokság finálébeli tapasztalatait osztotta meg olvasóinkkal.

Biztató vereség a belgrádi pólóháborúban

Archívum2006.09.11, 10:57

Több minden is árulkodott arról Belgrádban, a 27. vízilabda Európa-bajnokság vasárnap esti, szerb-magyar férfidöntője (9-8) alatt és után, hogy a szerbeknél a sport sokkal többet, sőt alighanem egészen mást jelent, mint másutt. Legalább is annak a néhány ezer embernek feltétlenül, aki a zárónapi összecsapásra kilátogatott a Tasmajdan uszodába.

Eb-ezüstöt nyertek pólósaink

Sport2006.12.24, 15:25

Az athéni olimpia óta zsinórban negyedszer is vereséget szenvedett a magyar férfivízilabda-válogatott Szerbiától. A belgrádi Európa-bajnokság fináléjában a házigazda 9-8-ra győzött, Kemény Dénes tanítványai számára maradt az ezüstérem.

Magabiztosak a szerbek a pólódöntő előtt

Sport2006.09.09, 15:34

Százból legalább kilencvenkilenc pólóbarát egészen bizonyosan szerb-magyar Eb-döntőt jósolt a férfiaknál, s a papírforma nem egyszerűen érvényesült, hanem az is újból megerősíttetett, hogy e két válogatott toronymagasan a mezőny fölé nőtt, ha úgy tetszik: változatlanul a mások által nehezen elérhető extrakategóriába tartozik.