Kazincbarcika
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hétfőn ne üljön autóba, ha nem akar dühöngeni
Autós demonstráció miatt dugul be a főváros forgalma hétfőn, jobb, ha tömegközlekedésre váltunk. Forgalomlassító felvonulások lesznek vidéki nagyvárosokban is.
Kartellgyanú miatt indított eljárást a Versenyhivatal
- címkék:
- közbeszerzés
- GVH
- Kazincbarcika
- Címkefelhő »
12 százalékot kapott, de újrázna a kazincbarcikai jobbikos
Az összes települési szavazókör helyi önkormányzati képviselő- és polgármester-választási eredményének megsemmisítését kéri Kazincbarcika jobbikos polgármesterjelöltje. Eltűntették a plakátjait, most azt akarja, hogy írják ki újból a választást.
Ne tegye ki lábát a határon túlra!
Augusztusban Füreden borhetek várják, Székesfehérváron játszópark nyílt, Pécsett Szamárfül fesztivál igyekszik lekötni a legkisebb és a közepes méretű gyermekeket, Geszti Péter Kazincbarcikára látogat, Budán pedig a Juventus rádió ünnepli negyedszázados fennállását a MOM kertjében és színháztermében. Programok itthon.
Miskolc környéke tiltakozik a szegényexport ellen
Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településének polgármestere aláírásgyűjtésbe kezdett a miskolci önkormányzat május 8-ai rendeletmódosítása ellen, amely szerint a szociális bérlakásokban élők akkor kaphatnak lelépési díjat, ha a pénzért Miskolc határán kívül vásárolnak ingatlant – írja a Bors Online.
Elzárnák a kukákat a guberálók elől Kazincbarcikán
- címkék:
- Szitka Péter
- kukázás
- Kazincbarcika
- Címkefelhő »
Konyhakéssel rontott be a kazinbarcikai kisboltba
A kazincbarcikai férfi csak néhány tízezer forintot zsákmányolt. Elkölteni sem volt ideje.
- címkék:
- Kazincbarcika
- rablás
- Címkefelhő »
Három napja tart a szmog Nyíregyházán
Itt a legjobb szülni
A kazincbarcikai kórház szülészete a legjobb az országban.
Hat évig múmiával élt egy család Kazincbarcikán
Felfoghatatlan családi dráma és bizarr, Psycho ihlette magyar horrorsztori keveréke a kazincbarcikai család története, amely tagjai egy hat éve halott férfit "ápoltak", etettek, mosdattak, még kirándulást is terveztek vele.
- címkék:
- Kazincbarcika
- bűnügy
- múmia
- holttest
- Címkefelhő »
Lótolvajt keresnek Kazincbarcikán
Egy hucul lovat loptak el Kazincbarcikán. A rendőrök is keresik a 15 éves lovat és a tolvajt.
Két év börtön amiért elütötte a rendőrt
Két év börtönt kapott nem jogerősen a Kazincbarcikai Járásbíróságon az a 23 éves férfi, aki tavaly márciusban kocsijával elsodort egy intézkedő rendőrt, és több méteren át vonszolta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
- címkék:
- Kazincbarcika
- ítélet
- bíróság
- Címkefelhő »
Kedden még rabolt, pénteken elítélték
Egy kazincbarcikai söröző bevételét próbálta ellopni a helybeli férfi kedden. A helyszínen elfogták, pénteken már ítéletet is hozott a bíróság.
- címkék:
- Kazincbarcika
- rablás
- kékfény
- ítélet
- Címkefelhő »
Előzetesben a bódult férfiakat kirabló nők
A két nő bárokban és az utcán ismerkedett meg férfiakkal, akinek italába kábító hatású szert tett. Az elkábult férfiaktól elvették a pénzüket és az irataikat.
Vegyi üzemet alapítottak Kazincbarcikán
A Donau Chemie AG és magyarországi leányvállalata, a Donau Chem Kft. szerdán ünnepélyes keretek között lerakta új, vas-klorid- és polialumínium-klorid-gyárának alapkövét az észak-borsodi Kazincbarcikán, a Wanhua-BorsodChem telephelyén.
Diónyi jégdarabok zúdultak Kazincbarcikára
Jégeső zúdult Kazincbarcikára szombat este, a felhőszakadás a környékbeli településeken is károkat okozott. Sajószentpéteren egy családot ki kellett telepíteni otthonából.
Felmentette a bíróság a kazincbarcikai polgármestert
A bíróság szerint a városvezető nem kezelte hűtlen módon a város pénzét, annak ellenére, hogy nem az a cég szervezte az önkormányzati rendezvényeket, amelyikkel a polgármester erre a feladatra szerződést kötött.
Két fiúval elrepült egy körhinta
A kazincbarcikai majálison menet közben kiszakadt a körhinta egyik kocsija. Két fiú megsérült.
- címkék:
- Kazincbarcika
- baleset
- majális
- Címkefelhő »
Kanapé mögül kerültek elő a partidrogok Kazincbarcikán
Partidrogokat, zacskókat, mérlegeket találtak egy kazincbarcikai szórakozóhelyen a rendőrség és az adóhatóság emberei. A drogok és az elosztásukhoz szükséges eszközök egy kanapé mögül kerültek elő. Az ügynek négy gyanúsítottja van.
Megszűnt a szmogriadó tájékoztatási fokozata Miskolcon
A borsodi megyeszékhelyen javult a levegő minősége, Putnokon veszélyes, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren pedig egészségtelen a levegő.
Szmogriadó lépett életbe négy városban
Salgótarjánban, Várpalotán és Székesfehérváron egészségtelen a levegő a szálló por koncentrációja miatt, Putnokon, Kazincbarcikán, Miskolcon és Sajószentpéteren pedig veszélyes, így ezen a négy észak-magyarországi településen szmogriadó lép életbe.
Hűtlen kezeléssel vádolják Kazincbarcika szocialista polgármesterét
Hűtlen kezelés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség a bírósághoz Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere és egy helyi rendezvényszervező cég vezetője ügyében. Szitka Péter az MTI-nek azt mondta: a sajtóból értesült arról, hogy vádiratot nyújtottak be ellene.
Agyonlőtte társát, majd magával is végzett egy férfi Borsodban
Megölte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi vasárnap Kazincbarcikán - közölte a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy az áldozat és a gyilkos is vadász volt, akik ismerték egymást. A rendőrség későbbre ígért részleteket.
Két évet kapott egy kórházi ápolttól lopó 19 éves férfi
Az apját kísérte be a kazincbarcikai kórházba egy szalonnai férfi, aki megpróbálta ellopni az egyik alvó beteg mobiltelefonját a múlt héten. Gyorsított eljárásban 2 év 1 hónap jogerős börtönbüntetésre ítélték.
Orbán: A szociális konzultáció után tárgyal a kormány a szakszervezetekkel
Orbán Viktor levélben kért időt a kormányt tárgyalásra hívó szakszervezetektől, és azt ígérte, hogy a kormány képviselői tárgyalni fognak az érdekképviseletekkel. Csütörtökön egyébként a munkavállalókat érintő kedvezőtlen lépések ellen tüntetett két, összesen kétezer munkavállalót tömörítő két vegyipari szakszervezet. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig szerdán sztrájkbizottságot alakított, mert a kormány nem jelölte ki a képviselőjét a korengedményes nyugdíj tervezett megszüntetése ügyében kezdeményezett egyeztetéshez.
Felszámolják a kazincbarcikai, ablakokat gyártó Panoráma Kft.-t
A gazdasági válságban veszteségesbe forduló ablakgyártó társaság, a Panoráma Kft. nem tudta finanszírozni hiteleit, és adótartozást is felhalmozott, így a bíróság elrendelte a felszámolását. A BorsodChem által alapított cég az elsők között gyártott PVC-ablakokat Magyarországon.
Agyhártyagyulladásban betegedett meg egy gyerek Kazincbarcikán is
Fertőző agyhártyagyulladással vittek kórházba egy tizenkét éves fiút Borsod megyében. Állapotáról a szülők kérésére nem adnak információt.
Otthonában hűlt ki egy férfi Kazincbarcikán
A lakása bejárati ajtajában esett össze, és hűlt ki egy középkorú férfi Kazincbarcikán. Nyíregyházán egy hóban fekvő, ittas fiúhoz még időben hívtak mentőt, őt kórházba vitték.
A hó miatt javult a levegő minősége Miskolcon
A havazás miatt Miskolcon és Borsod megye más településein is javult a levegő minősége szombat délután.
Miskolcon és környékén a legszennyezettebb a levegő
Miskolcon, Putnokon és Kazincbarcikán is az egészségügyi határérték több mint duplájára nőtt a légszennyezettség - ha ez tartós marad, szmogriadót kell elrendelni. A levegőben levő szálló por koncentrációja Budapesten kívül 15 magyar városban magasabb az egészséges szintnél.
Bombariadót hirdettek BorsodChem telephelyén
Bombafenyegetés miatt hirdettek bombariadót a Borsodchem kazincbarcikai telephelyen, miután telefonos figyelmeztetés érkezett a rendőrségre. A rendőrök az átvizsgálás idejére lezárták a közelben vezető 26-os főutat, de végül nem találtak bombát.
Ifj. Tóthék vezetik a Kazincbarcika-ralit
Nagyon hangulatos módon, de igen szerény látszámmal indult a hazai ralibajnokság utolsó előtti futama. Az éjjeli szakaszok után ifj. Tóth vezet Aschenbrenner és Kakuszi előtt, Herczig egy hiba miatt csak a hetedik.
Az Aschenbrenner/Pikó páros 2010 bajnoka
Az Aschenbrenner/Pikó páros nyerte a Kazincbarcika-ralit, és ezzel a 2010-es abszolút bajnokságot is.
Rali-ob: Titkos verseny Borsodban
Murva helyett aszfalton, új pályák helyett régieken, de lesz verseny Borsodban. Miskolchoz hasonlóan éjjel is rendeznek majd gyorsaságikat, szombat estére pedig eldőlhet az abszolút bajnoki cím sorsa is.
Hamis kárfelmérők kutakodnak az árvíz sújtotta házakban Kazincbarcikán
Magukat kárfelmérőnek kiadó emberek járják az árvíz sújtotta Kazincbarcika házait, miközben sem az önkormányzat, sem a biztosítók nem kezdték még meg a kárfelmérési munkát - közölte a városi önkormányzat. A településen azt gyanítják, hogy ál-kárfelmérők mérik fel a terepet későbbi betörésekhez.
Helyi önkéntesek védték meg az ártól Kazincbarcika belvárosát
A helyi önkéntesek segítségével sikerült megmenteni Kazincbarcika belvárosát a Tardona-patak sosem látott mértékű áradásától - közölte vasárnap este a város vezetése. Az önkormányzat a lakosságtól kért segítséget, hogy homokzsákokkal állják útját a víznek, és a felhívásra több százan jelentkeztek. A város falusi részén ugyanakkor továbbra is méteres vízben állnak a házak.
Két városban jelentősen romlott a levegő minősége
Várpalotán és Kazincbarcikán a még egészséges mennyiségű por duplája kering a levegőben, ha a helyzet nem változik, csütörtökön el kell rendelni a szmogriadót ezeken a településeken. A riasztási küszöb közelébe került Miskolc, és három másik városban is különösen koszos a levegő.
Beszakadt a jég két tizenéves alatt Kazincbarcikán
Súlyosan megsérült három ember a kazincbarcikai Csónakázó-tavon vasárnap, amikor beszakadt alattuk a jég. Először két tizenéves fiatal süllyedt el a vízben, egy helyi tanár a segítségükre sietett, de alatta is beszakadt a jég.
Tényleg a BorsodChemről tárgyal a Wanhua
Nemrégiben megjelent sajtójelentésekre reagálva a kínai Wanhua vegyipari csoport sajtóközleményben erősítette meg: stratégiai részesedés iránt érdeklődik a BorsodChemben (BC). A Wanhua az ügyben tárgyalásokat folytat a BorsodChem többségi tulajdonosával, a Permirával.
Folytatódik a csata a vízművekért
Megfellebbezte a váci vízművek a Gazdasági Versenyhivatal azon döntését, amely nem találta versenykorlátozónak, hogy egyetlen csoportba szerveznének három regionális vízművet - a vízműcsata tehát folytatódik. Az ágazati szövetség elnöke az árszabályozásra országos közműhivatal felállítását javasolja, és egységes víziközmű törvény megalkotását szeretné. A minisztérium szerint egyik javaslat sincs napirenden, változik viszont hamarosan egy másik törvény a vízgazdálkodásról.
Gy�l�s a BorsodChemben a le�p�t�s miatt
A BorsodChem 550 f�s le�p�t�st tervez, ezt indokolt�k egy munk�sgy�l�sen a c�g vezet�i.
Hét pont a Nagykanizsa előnye a sakkcsapat-bajnokságon
A sakkcsapat-bajnokság első osztályában lejátszották a hetedik fordulót. Az éllovas Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram 9-3-ra győzött a sereghajtó Tabáni Spartacus ellen, hét ponttal előzi meg a címvédő Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg csapatát. A zalaegerszegiek 9,5-2,5-re nyertek a hat fordulón keresztül kitűnő eredményeket elérő Hungaropharma Decs együttesével szemben. A táblázaton a paksiak visszafoglalták a harmadik helyet, a BEAC gárdáját vendégként 8,5-3,5-re győzték le. A Haladás-SZOVA Budapesten, a Mátyásföldi LTC Makón aratott minimális győzelmet. Szép sikernek örülhettek Kazincbarcikán, az MTK-Erzsébetváros együttesével szembenni ...
Félezer embert kirúg a BorsodChem
Miután kiderült, hogy a foglalkoztatottaknak csaknem a húsz százalékát elbocsátja a BorsodChem Zrt. Kazincbarcikán, a kormányfőhöz fordult a város polgármestere. Egyebek között az adócsökkentés szükségességét hangoztatja.
Óv az autózástól a főváros a szmog miatt
A Fővárosi Önkormányzat arra kéri a budapestieket, hogy csak szükséges esetben üljenek autóba, mert a szálló por mértéke nagyon megemelkedett a levegőben. A főváros mellett több település is a szmogriadó határára került: többek között Miskolcon, Kazincbarcikán és Szegeden is magas a porszennyezettség. A rossz levegőért a hideg idő a felelős, de több önkormányzat szerint számít az is, hogy a gázválság miatt szennyezőbb anyagokkal tüzel sok erőmű és sok háztartás.
MTK-Újpest derbi a Magyar Kupában
Kedden az MLSZ székházában elkészítették a Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. Az MTK az Újpesttel, a Honvéd a Kecskeméttel került szembe, a mezőny egyedüli másodosztályú tagja, a Kazincbarcika a Győrt kapta, míg a Siófok a Debrecennel vagy a Fehérvárral mérkőzik.
Megkezdődött a magyar sakkcsapat-bajnokság
Megkezdődött a magyar sakkcsapat-bajnokság 2008-2009-es idénye. Az első osztályban, a Szabó László csoportban a címvédő Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg együttese 9,5-2,5-ös győzelemmel kezdte meg szereplését. A tavalyi bajnokság ezüstérmese, a két évvel korábbi bajnok Aquprofit Nagykanizsa Makón nyert 8,5-3,5-re. Az első táblán dőlt el a paksiak meccse, 11 döntetlen született Ács Péter nyerése mellett. Meglepetés a tavalyi bajnokság negyedik és ötödik helyezettjének, a Haladásnak és a Kazincbarcikának a veresége. November 2-án újabb fordulóra kerül sor, szupernagymesterek egész sorával - többek között az indiai világbajnok Viswanathan ...
NB II: hengerelt a Vác, győzött a Fradi
A Vác-Újbuda 6-1-re nyert a Kazincbarcika ellen a labdarúgó NB II 12. fordulójában. A Ferencváros három góllal jobbnak bizonyult a Baktalórántházánál, ezzel az élre került a Keleti csoportban. Jelenlegi legnagyobb riválisa, a Bőcs vasárnap lép pályára.
Nem zárták ki végleg a barcikai röplabdázókat
A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöksége finomította korábbi döntését, amely a Vegyész RC-Kazincbarcika férficsapatának kizárásáról szólt: a borsodi egyesület az összes utánpótlás-bajnokságban részt vehet, a felnőttek pedig az NB II-es ligában indulhatnak.
Kizárták a Kazincbarcika férfiröplabda-csapatát
Nevezési hiányosságok miatt nem vehet részt a 2008/2009-es férfi röplabdaidényben a háromszoros bajnok Vegyész RC-Kazincbarcika. Az együttes illetékesei a második póthatáridőre sem juttatták el maradéktalanul jelentkezésüket a szövetséghez, így a csapat egyetlen felnőtt vagy korosztályos sorozatban sem indulhat el.