katasztrófahelyzet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vörösiszap
- Devecser
- Kolontár
- kékfény
- iszapömlés
Katasztrófa fenyeget a Yellowstone Parkban
Az Egyesült Államokban több mint 10 ezer látogatónak kellett elhagynia helyi idő szerint kedden a Yellowstone Nemzeti Parkot, amelynek északi részén súlyos áradások miatt több kis település, híd és út víz alá került.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Három nap havazás szünet nélkül: megbénult az egész ország
1987. január 10-én még senki sem gondolt arra, hogy az esti órákban elkezdődött havazás rövidesen országos katasztrófahelyzetbe fog torkollni. A heves szélvihar kíséretében érkező ítéletidő az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb országos krízisét okozta; a hóvihar nemcsak a kistelepüléseket, hanem még egy olyan nagyvárost, mint Székesfehérvárt is napokra elszigetelt a külvilágtól. Az utóbb ironikusan csak „nagy nyolcvanhetes kádárista havazásnak" vagy mesetélnek nevezett természeti katasztrófának halottjai is voltak.
Adómentes a katasztrófahelyzetben adott segítség
Cégek, szervezetek és a magánszemélyek egyaránt tanácstalanok a koronavírus válságban, többek között azért is, hogy milyen rendelkezések vonatkoznak ilyen rendkívül helyzetben a közteherviselésre. Az Adózóna.hu átnézte a jogszabályokat.
Katasztrófahelyzetet hirdethet a bolíviai kormány az árvizek miatt
A bolíviai kormány a katasztrófahelyzet meghirdetését mérlegeli, miután az árvizek miatt országszerte már 85 ezer volt kénytelen elhagyni lakhelyét.
- címkék:
- Bolívia
- árvíz
- katasztrófahelyzet
- Címkefelhő »
Harvey miatt katasztrófa sújtotta terület lett a texasi partvidék
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a texasi partvidéket Donald Trump amerikai elnök, a területen helyi idő szerint péntek este 10 óra után ért partot a Harvey hurrikán.
A katasztrófa-elhárításban segítik egymást az áramszolgáltatók
A katasztrófa-elhárítás idejére szóló kölcsönös segítségnyújtásról írtak alá együttműködési megállapodást a Magyarországon működő, villamos energia elosztásáért és hálózat üzemeltetésért felelős regionális elosztócégek.
Katasztrófahelyzetet hirdettek egy bajor járásban
Katasztrófahelyzetet hirdettek szerdán a bajorországi Rottal-Inn járásban, mert a heves esőzés áradásokat okozott több településen.
Geszti Péter kálváriája a márciusi katasztrófában
A hatalmas szélvihar és havazás több ezer ember életét keserítette meg egy évvel ezelőtt. A kreatív szakember az OzoneNetworknek beszélt a drámai napról.
Katasztrófahelyzetben is bevetnék a közmunkásokat
Pintér Sándor javaslata szerint a közmunkások több pénzt kaphatnának, ha bevetnék őket katasztrófahelyzetekben. Önkénteskedni is könnyebb lenne.
Pintér senkit sem von felelősségre
A belügyminiszter a jelentésében nem javasol sem személyi, sem szervezeti felelősségre vonást a március 14-15-i hóhelyzet kezelése miatt.
Orbán: Nem lehetett gyorsabban menteni
A miniszterelnök szerint a múlt heti rendkívüli időjárási és közlekedési körülmények között nem lehetett gyorsabban kimenteni az utakon rekedt embereket, és hasonló körülmények között máskor sem lesz lehetséges. A bajt inkább meg kell előzni, úgy, hogy az emberek józan megfontolás alapján együttműködnek a hatóságokkal.
Tizenhat szabolcsi településen nincs tanítás
Tizenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település 23 oktatási-nevelési intézményében rendeltek el tanítási szünetet hétfőn az önkormányzatok - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. A települések többségén még mindig nincsen áram. Összesen több mint 16 ezer helyen szünetel még az áramellátás.
Pelenkaanyaggal sótalanítható a tengervíz
Nedvszívó anyagot akartak létrehozni egy új pelenka létrehozásához az Észak-Karolinai Állami Egyetem kutatói. Kísérlet közben fedezték fel azt a víztisztító habot, amely nagy mennyiségű sót tud magába szívni. A jövőben ezt az anyagot alkalmazhatják a tengervízből a só kivonásához. Kiderült, hogy a hab eltávolíthatja nehézfémeket, radioaktív anyagokat is, így az ebből készült szűrők életmentéshez használhatók a katasztrófa sújtotta területeken.
Egy napig kuporgott a romok alatt az új-zélandi földrengés egyik túlélője
Huszonnégy órát töltött egy épület romjai alatt egy nő az új-zélandi Christchurch városában, amelyet 6,3 erősségű földrengés rázott meg kedden. A legfrissebb összesítések szerint hetvenöten haltak meg a földrengés után, és több mint háromszáz eltűnt embert tartanak nyilván. Az új-zélandi kormányfő katasztrófaövezetté nyilvánította az ország második legnagyobb városát.
200 ezer hektár vetés ment tönkre a belvíz miatt
Mintegy 200 ezer hektár őszi vetés menthetetlen a belvízi helyzet miatt a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerint.
Gipsszel és savakkal készülnek az esős időre Kolontáron
Ismét gipsszel és savakkal közömbösítenék a vörösiszap okozta lúgosságot Kolontár térségében esetleges nagyobb esőzések esetén. A héten esett esők miatt újra szivárog a lúgos folyadék, és emiatt a környék folyóvizeinek megint emelkedik a pH-értéke. A vörösiszap sok helyen - főleg a mezőkön - még mindig méteres magasságban áll, Devecsert vasárnapra szeretnék teljesen kitakarítani.
Iszapömlés: ki kártalanítja a településeket?
Miért volt a vörösiszap-tározó kisebb másnak okozott kárra biztosítva, mint amivel egy használt Suzukit kiengednek az utakra? Hogyan kezeli Magyarország a katasztrofális méretű kockázatokat és miként kellene megváltozzon biztosítási és kockázatkezelési kultúránkat?
Maró oxidkoktél: sok millió tonna vörösiszap van a Duna melletti tározóban is
Mintha egy óriási adag lefolyótisztító folyadékba léptek volna az áldozatok: ilyen hatása volt a vörösiszapömlésnek Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. A vörösiszapot Magyarországon nem dolgozzák fel, hanem tározókban őrzik: összesen 55 millió tonnát, ebből 12 milliót Almásfüzitő mellett, a Duna közvetlen közelében.
"Futnak, és nyakig piros mindenki" - riport az iszapömlés pusztításáról
Iszapban tocsog fél Devecser a hétfői katasztrófa után. Többen azt mondják, fogalmuk sincs, mihez kezdjenek a mindent beborító mérgező anyaggal, és van, aki úgy érzi, feleslegesen dolgozott azon évtizedekig, hogy felépítse otthonát. Videós riport az iszapfolyam devecseri pusztításáról.
Hadiállapot az iszappal elöntött Devecser főutcáján
Katonai járművek és munkagépek sorakoznak Devecser főutcáján, amelyet a közeli timföldgyár tározójából kiömlő, maró iszap öntött el hétfőn. Az iszapömlésnek két halálos áldozata van, hét eltűnt embert keresnek, és több száz embernek kellett elhagynia otthonát. Az [origo] helyszíni tudósítója Devecserből azt jelentette, hogy mindenhol az iszap nyomait látni, a kitelepített emberek pedig az iskolában várják, mikor mehetnek haza.
Már három halálos áldozata van az iszapömlésnek
Egy három év körüli kisgyerek a harmadik halálos áldozata az iszapömlésnek, amely miatt hétfőn több száz embert kellett kitelepíteni több Veszprém megyei településen. Hét eltűnt embert még keresnek, a mentés közben több tűzoltó és egy rendőr is megsérült az ajkai timföldgyár tározójából kiömlő, maró iszap miatt. A rendőrség nyomozást indított, és a tározó tulajdonosának felelősségét is vizsgálják. Az [origo] helyszíni tudósítója Devecserből azt jelentette, hogy mindent beborít a vörös iszap.
Mi a vörösiszap és miért veszélyes?
A timföldgyártás melléktermékeként keletkezik az a vörösiszap, ami az ajkai tározóból ömlött ki. Az anyag sűrű, mint a tejföl, erősen lúgos, ezért maró hatása van a bőrön. Az iszap nehézfémeket, például ólmot tartalmaz, illetve enyhén rádioaktív is, a por belégzése tüdőrákot okozhat.
Képek az egy éve történt vörösiszap-katasztrófáról
2010.Október 4-én a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tározójának gátja átszakadt és egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet és a környező 40 négyzetkilométernyi területet, a katasztrófában tízen vesztették életüket. A károsult családokat ismerősöknél és szükségszállásokon helyzték el, a lakhatatlanná vált házakat lebontották. Nézze meg, hogyan vészelték át a katasztrófát és kezdték meg a kármentesítést az érintett települések lakói!
Fico: Gyurcsány a magyar belpolitika túsza
Gyurcsány Ferenc egy "katasztrófahelyzetben álló" ország kormányfője, ahol mindenki abban versenyez, hogy ki a nagyobb magyar - mondta a szlovák köztévé adásában Robert Fico. A műsorban a szlovák közjogi méltóságok értékelték a révkomáromi kormányfői találkozót, és mindhárman egyetértettek abban, a feszültségért Budapest a felelős. A vitaműsornak nevezett adásban az ellenzék nem kapott megszólalási lehetőséget.
Katasztrófától tartanak a légiirányítók
Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete, mert úgy vélik, hogy az új légtérszerkezet bevezetése katasztrófahelyzetet teremt Magyarország légterében. Szerintük nem képezték ki megfelelően a légiforgalmi irányítókat, a többletfeladatokhoz nem garantálták a szükséges létszámot.
Katasztrófahelyzet Olaszország északi részén
Katasztrófahelyzetet hirdettek ki az észak-olaszországi völgyekben, ahol a heves vihar kiváltotta sorozatos földcsuszamlások augusztus végén két halálos áldozatot követeltek - jelentette be az olasz polgári védelem.
Nincs katasztrófahelyzet a hó miatt
Nincsen hótól elzárt település az országban. Magyarországon minden település elérhető és a lakosság alapellátása is biztosított.
- 1