Kárpátalja

címke rss

Rengeteg magyar ember meghalhatott, hatalmas veszteségei vannak a kárpátaljai dandárnak

Nagyvilág2023.01.21, 12:00

A munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgálhat a legtöbb kárpátaljai magyar, és éppen ez az az alakulat, amelyet a legvéresebb ütközetekben vetnek be. Pontos veszteségeik nem ismertek, de a „szoledari húsdarálóban" valószínûleg rengetegen elestek. A frontról hazatérõ katonák is valóságos földi pokolról számoltak be a Magyar Nemzetnek. Információik szerint a kárpátaljai halottasházak is megteltek, már szándékosan lassítják az áldozatok kiadását.

Ukrajna tegyen meg mindent a magyarok elleni támadások befejezéséért!

Itthon2023.01.20, 10:30

A háború elõtt már folyamatos volt a magyar nemzeti közösség jogfosztása Kárpátalján, ezt mutatta az anyanyelvhasználati lehetõségek és az anyanyelvi oktatás szûkítése is, ez ellen mindig határozottan felléptünk, aztán kitört a háború, és mi azt mondtuk, hogy Ukrajna ebben a háborúban a megtámadott fél, ezért a meglévõ konfliktusainkat félretettük - mondta Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelõs államtitkára szerint a legújabb magyarellenes lépések elfogadhatatlanok. 

Menczer Tamás: A magyarellenes döntések és cselekedetek elfogadhatatlanok Kárpátalján

Itthon2023.01.19, 16:14

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelõs államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetõit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat.

Kárpátaljai gyerekeket fogadott a Sándor-palotában Novák Katalin

Itthon2022.11.22, 17:43

Kárpátaljai gyerekeket fogadott Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.

Kárpátaljai gyermekotthon javára gyûjtenek idén a családszervezetek

Itthon2022.11.19, 11:18

A kárpátaljai Ráton mûködõ Szent Mihály Gyermekotthon árváinak karácsonyát szeretnék szebbé varázsolni a hazai családszervezetek idei adventi jótékonysági gyûjtésükkel - közölte a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Akárhogyan is fejezõdik be a háború, a kárpátaljai magyarokra nézve nem lesz jó vége

Kultúra2022.11.13, 17:07

Esterházy János közéleti pályája az 1920-as évek közepén kezdõdött. 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke, majd 1935-tõl a csehszlovák parlament képviselõje volt. Edvard Bene¹ miniszteri posztot ajánlott fel neki a prágai kormányban, de ezt visszautasította, mert a Bene¹-kormány nem teljesítette a magyar kisebbségi követeléseket. Az elsõ bécsi döntés után Kassa parlamenti képviselõjeként üdvözölte a bevonuló Horthy Miklós kormányzót, de beszédében jogszerû bánásmódot kért a Magyarországra került szlovák kisebbség részére. 1942-ben a szlovák országgyûlésben jelenlévõ képviselõk közül egyedül õ nem szavazta meg a zsiidók ...

Kövér László: A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is

Itthon2022.11.06, 18:29

A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbõci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyûlés elnöke, újra megerõsítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.

Felavatták a munkácsi várban a turulmadár helyére került ukrán címert - fotók

Nagyvilág2022.10.25, 11:35

A munkácsi várból nemrég barbár körülmények között eltávolított turulmadár helyén október 25-én avatták fel a háromágú szigony emlékmûvét, azaz Ukrajna címerét. A turul eltávolítása miatt tiltakozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az eset után bekérette a budapesti ukrán nagykövetség ügyvivõjét.

Leomlott egy ház Ungváron, rejtély, hogy mi történt

Nagyvilág2022.10.19, 11:47

Az Ungvári Magyar Ház szomszédságában történt robbanásról számolt be kedden délután közösségi oldalán az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ). Azt írták, hogy a helyszíntõl nem messze tartotta ülését az UMDSZ Ungvári Városi Szervezete is.

Balog Zoltán: Bízom benne, hogy most bátrabbak a keresztények, mint 11 éve

Itthon2022.10.16, 09:56

Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy õk is számíthatnak ránk - minderrõl Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke beszélt az Origónak, annak kapcsán, hogy a reformátusok is kampányt indítottak a 2022-es népszámláláson, hogy minél többen vallják meg a vallási hovatartozásukat. Úgy látja, a nehézségekre az egyházban elsõsorban lelki választ adunk. Ez úgy kezdõdik, hogy hálát adunk, az elmúlt évek gyarapodásáért, de akik ez alatt az idõ alatt sem tudtak félretenni, azok rá vannak szorulva a mi segítségünkre. Mindig vannak olyanok, akiknek kevesebb ...

Munkácsi botrány: bekérették az ukrán ügyvivõt a magyar külügyminisztériumba

Nagyvilág2022.10.14, 14:10

Behívatta mára, azaz pénteken délutánra a budapesti ukrán ügyvivõt a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Munkácson eltávolított turul szobor ügyében – jelentette be Szijjártó Péter miniszter az InfoRádió Aréna címû mûsorában.

Kiderült: barbár módon szétfûrészelték az ukránok a munkácsi vár turulszobrát

Nagyvilág2022.10.14, 13:38

A helyi magyarok szerint olyan leplezetlenül magyarságellenes, ami a munkácsi várban álló turulszoborral történt csütörtökön, hogy lehetséges, hogy provokációról van szó – ez derül ki legalábbis a közösségi médiában tett bejegyzésekbõl. A nagy felháborodást keltõ „akció" keretében ugyanis a munkácsi önkormányzati döntése után szinte azonnal lefûrészelték a lábairól a magyarság jelképének számító, történelmi szobrot, majd a torzót a várárokba lökték.

Magyarellenes lépés Kárpátalján: a munkácsi várban lévõ turulmadarat az ukrán címerre cserélik

Nagyvilág2022.10.13, 16:06

A munkácsi képviselõtestület felszólította a helyi történelmi múzeumot, hogy szereljék le a munkácsi várban lévõ turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék le az ukrán állami címerre - számolt be csütörtökön a mukachevo.net hírportál.

Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját - videó

Itthon2022.09.06, 12:12

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Keresettek lettek a kárpátaljai ingatlanok

Itthon2022.08.19, 12:13

Ugrásszerûen megnõtt az érdeklõdés a kárpátaljai ingatlanok bérlése iránt, tette közzé saját elemzését a legismertebb ukrán szakportál, a LUN.

Magyar Levente: Magyarország folytatja Ukrajna támogatását

Itthon2022.07.18, 19:25

Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfõn Ungváron, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélésén.

Kárpátaljai árváknak ad jótékonysági koncertet Pápai Joci és Tóth Gabi

Itthon2022.05.16, 22:02

Pápai Joci és Tóth Gabi jótékonysági koncertet ad kárpátaljai fogyatékos árva gyermek megsegítésére. A koncertet a Katolikus Karitász rendezi, háziasszonya Szalai Vivien lesz, a TV2 hírigazgatója - írja a Tények.

Ha a németek tovább fegyverzik Ukrajnát, az oroszok két hónap alatt bedönthetik a német ipart

Nagyvilág2022.05.13, 13:44

Napról napra változik a helyzet az ukrán fronton, az orosz és az ukrán sajtó egymásra licitálva szolgáltatja a propagandahíreket, amelyeknek gyakran nem sok közük van a valósághoz. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértõt, a Nézõpont Intézet elemzõjét kérdeztük a tényekkel kapcsolatban, valamint – többek között – arról, hogy miért lett olyan fontos mindkét háborús fél számára a Kígyó-sziget és arról, hogy miért támadtak az oroszok kárpátaljai célpontot.

Rendkívüli bejelentés: katonai célpontokat nevezett meg Oroszország

Nagyvilág2022.05.04, 14:54

Az orosz hadsereg használhatatlanná tett több ukrajnai vasútállomást, amelyeket eddig arra használtak, hogy külföldi fegyverekkel lássák el az ukrán erõket - jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Harminc raklapnyi egészségügyi felszerelést indítottak útjára Kárpátaljára - videó

Itthon2022.05.04, 11:01

Harminc raklapnyi egészségügyi felszerélést indítottunk útjára Kárpátaljára. Magyarország segít! - írják a Magyarország Kormánya Facebook oldalára feltöltött videóhoz. A videóban Rétvári Bence, az EMMI államtitkára elmondta, hogy összesen 210 millió forint értékû orvosi eszközök, gyógyszerek, kötszerek, infúziós pumpák és elsõsegély dobozok indulnak el Kárpátalja felé.

Súlyos károkat okozott az orosz rakétatámadás Kárpátalján - megrázó felvételek

Nagyvilág2022.05.04, 15:01

Egy elektromos elosztó állomást és egy vasútállomást ért találat kedden este a kárpátaljai Volócon. Egy gázelosztó is megsérült, 57 ház maradt gázellátás nélkül.

Rakétatámadás érte Kárpátalját, elõször a háborúban

Nagyvilág2022.05.03, 22:10

A háború kezdete óta most elõször érte rakétatámadás Kárpátalját, a lövedék a hegyvidék egyik infrastrukturális objektumába csapódott be, tart a kárfelmérés és annak tisztázása, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok - közölte Viktor Mikita kormányzó.

Elõször rendeltek el kijárási tilalmat Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.23, 15:00

Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét elsõ napjára virradó éjszaka, kijevi idõ szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.

Légiriadó van Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.15, 13:16

Április 15-én légiriadót hirdettek Kárpátalján - írja a karpatinfo.net.

Újabb légiriadó volt Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.12, 20:55

Kedden megszólaltak a légvédelmi szirénák Kárpátalján, ahol az utóbbi hetekben szinte mindennaposakká váltak a légiriadók.

Eltemették a hõsi halott magyar katonát: két kislányát hagyta hátra

Life.hu2022.04.12, 16:18

Lassan két hónapja tart az orosz-ukrán háború, az áldozatok számát pedig megbecsülni sem lehet. Katonák és civilek, felnõttek és ártatlan gyermekek is meghaltak már, ugyanis a frontvonal egyes helyeken lakott területen húzódik.

Szentkirályi Alexandra: Nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, ezért nem küldünk katonákat és nem küldünk fegyvereket Ukrajnába

Itthon2022.03.28, 13:43

Az orosz-ukrán háború a második világháború utáni Európa legnagyobb menekülthullámát indította el. Az elmúlt bõ egy hónap leforgása alatt több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra, köztük kárpátaljai magyarok, ukránok, illetve Ukrajnában tanuló külföldi diákok. A menekültügyi válságra válaszul a magyar kormány létrehozta a Humanitárius Tanácsot, illetve megalkotta a Híd Kárpátaljáért összefogást is. A kormány a karitatív szervezetekkel együttmûködve igyekszik minden segítséget megadni a menekülteknek, ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök egyértelmûvé tette, hogy Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajjnába, ...

Halálfélelme volt az anyának, aki gyermekével jött át az ukrán határon

Life.hu2022.03.27, 18:35

Magyarországra menekült lányával az ukrán édesanya, itt végre biztonságban vannak, ám a gyermek édesapja Ukrajnában maradt: emiatt továbbra is rettegnek. 

"Semmi sem szent számukra" - a frontról adott interjút egy Ukrajnában harcoló magyar katona

Life.hu2022.03.22, 13:07

Lassan egy hónapja zajlanak a harcok Ukrajnában. Az orosz-ukrán háború miatt több, mint hárommillióan hagyták már el az országot, közülük sokan Magyarországon keresnek menedéket. Az orosz katonák ma már nemcsak a katonai támaszpontokat, hanem a civilek lakta területeket is támadják.

Drámai vallomások: Kárpátalján a férfiak az erdõben éjszakáztak, nem mertek otthon aludni

Kultúra2022.03.20, 11:59

Az orosz-ukrán háború kitörésének napján, február 24-én hajnalban indult el a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai színház társulata, hogy Örkény István: Tóték címû darabjával vendégszerepeljenek Tiszakécskén. Napközben érte õket a hír, hogy Ukrajnában kitört a háború. A Vidnyánszky Attila által rendezett korszakos elõadás teljesen más volt, mint a korábbiak - mondták az Origónak a darabban szereplõ színészek. "Amikor a kellékeket pakoltuk a színpadra, mindenki kezében ott volt a telefon, és a szeretteivel beszélt. Aznap este pedig a közönség egészen másként fogadta az elõadást, mint máskor. Sokszor azt éreztük, nem tudják az emberek, hhogy ...

Menczer Tamás: Magyarország segít a bajban lévõknek - videó

Itthon2022.03.18, 20:13

Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, összesen 600 millió forint értékben 1000 tonna segélyt szállítanak Kárpátaljára - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelõs államtitkára a közmédiának pénteken, csapi látogatásáról beszámolva.

Hatalmas sikerû koncert Tóth Andival, Delhusa Gjonnal, Csepregi Évával és a többiekkel

Itthon2022.03.18, 17:04

Március 13-án Fásy Ádám több zenésztársával együtt Békekoncertet tartott az Ukrajnából érkezõ háborús menekültek megsegítésére. A rendezvényen olyan sztárok léptek fel, mint Csepregi Éva, Zoltán Erika, Delhusa Gjon, Opitz Barbi vagy éppen Tóth Andi. A Békekoncert a szervezõk szerint hatalmas siker volt, 10 millió forintnyi adományt sikerült eddig összegyûjteniük a menekültek részére, de még mindig érkeznek felajánlások. Fásy Ádám az Origónak adott interjújában azt is elmondta, hogy az egyedülálló eseményen közel 15 ezer ember vett részt.

Azbej Tristan: A mi küldetésünk a humanitárius segítségnyújtáson túl, hogy ráirányítsuk a figyelmet a keresztény civilizációs értékekre

Itthon2022.03.17, 13:44

A Közel-Keleten jelenleg a világ egyik legnagyobb humanitárius válsága zajlik, ám elvétve akad olyan híradás, amely foglalkozna a kereszténység bölcsõjében mindennapos tragédiákkal. Magyarország 2017-ben a Hungary Helps keretén belül egyedülálló programot indított el, hogy felvállalja az üldözött keresztények ügyét és nemzetközi szintre emelje a megsegítésüket célzó erõfeszítéseket. A Hungary Helps létrejöttének ötödik évében jelent meg a Mediaworks Hungary Zrt. és a Mandiner Books gondozásában az Arcok és történetek – Magyar segítség a kereszténység bölcsõjében címû könyv, amely összefoglaltja közel-keleti térségnek nyújtott magyarr ...

Egy kárpátaljai katonatiszt a háború legújabb áldozata

Life.hu2022.03.16, 22:12

Az orosz-ukrán háború újabb kárpátaljai áldozata egy nagyszõlõsi magas rangú katonatiszt.

A kárpátaljai magyarokon torolnák meg az oroszok, ha fegyvereket vinnénk Ukrajnába

Itthon2022.03.13, 19:19

Ma reggel a Lviv melletti katonai támaszpontot támadás érte: eddig ez az orosz támadás volt a legközelebb a lengyel–ukrán és a magyar–ukrán határhoz is. Lengyelország felõl folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek a háborús országba. Feltehetõen erre a katonai támaszpontra is fegyverszállítmány érkezett a mai támadás elõtt - írja az Index.

A Magyar Bankholding Csoport is segíti a Kárpátaljáról menekülõket

Gazdaság2022.03.12, 16:32

A Magyar Bankholding Csoport elkötelezett az Ukrajnából menekülõk megsegítése mellett. A bankcsoport – a háborúra reagálva – minden egyes munkatársa nevében 1 000 forintot, összesen 10.500.000 forintot adományoz a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül, írja közleményében a Magyar Bankholding Zrt.

Kárpátalján is megszólaltak a szirénák szombat reggel

Nagyvilág2022.03.12, 10:56

Légiriadót hirdettek Kárpátalján március 12-én szombaton. A megye számos településén jeleztek az applikációk, megszólaltak a szirénák. Percrõl percre tudósításunk itt olvasható.

"Sosem tarthatom már a kezemben" - menekülés közben veszítette el kisbabáját Tünde

Life.hu2022.03.08, 21:04

Közel két hét alatt több mint másfél millió ember hagyta el Ukrajnát. A menekültek nagy része Lengyelország felé veszi az irányt, de sokan érkeznek hazánkba is. Az ukrán-magyar határt csaknem kétszázezren lépték át az orosz-ukrán háború kirobbanása óta.

Márki-Zay Péter szerint nem veszélyes a fegyverszállítás a magyarokra és az országra

Itthon2022.03.07, 11:10

Márki-Zay Péter szerint nem veszélyes a fegyverszállítás a magyarokra és az országra. Állítása azonban teljes képtelenség, mivel egy fegyverszállítás esetén pontosan azok kerülnének a legnagyobb veszélybe, akiket egyébként Gyurcsány jelöltje állítólag megvédene. Jól látszik, hogy Márki-Zaynak halvány fogalma sincsen arról, mekkora veszélyt jelentene, ha a kormány tényleg fegyvert szállítana a háborúba.  

Orosz-ukrán háború: Ez történt péntek késõ délutánig

Nagyvilág2022.03.04, 18:31

Tovább folytatódott a múlt csütörtökön elkezdett orosz-ukrán háború. Az oroszok számos helyen elõrenyomultak a pénteki nap folyamán. Az ukrán hatóságok szerint az oroszok Kijev bekerítését szeretnék elérni, amit az orosz csapatmozgások alátámasztanak. Közben újabb német fegyverszállítmányt kaphat Ukrajna a német kormány döntésének értelmében. Moszkvát pedig a nyugati pénzintézetek és szervezetek egyre nagyobb pénzügyi nyomás alá helyezik. Magyarország felkészült és mindenre kiterjedõ segítséget nyújt minden ukrajnai menekült számára. Az orosz hadsereg a reggeli tûzeset után átvette az ellenõrzést a zaporizzsjai, Európa legnagyobb attomerõmûve ...

Újabb kárpátaljai áldozata van az orosz-ukrán háborúnak: 20 éves fiú vesztette életét

Life.hu2022.03.04, 10:24

Az orosz-ukrán háborúban egyre többen vesztik életüket, a legutóbbi hírek szerint egy 20 éves kárpátaljai fiatal is a konfliktus áldozatául esett. 

Századvég: A baloldal háborúpárti nyilatkozatai kockáztatják a magyarok biztonságát

Itthon2022.03.04, 12:14

Magyarország és a kárpátaljai magyarság biztonságának garantálása kiemelt nemzeti érdek, ezért a magyar kormány az orosz-ukrán fegyveres konfliktus mielõbbi békés rendezését szorgalmazza. Ezzel szemben a baloldal miniszterelnök-jelöltje fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, mellyel többek között veszélynek tenné ki a kárpátaljai magyarságot, illetve belesodorná Magyarországot a konfliktusba. A Századvég közelebbrõl megvizsgálta Márki-Zay Péter orosz-ukrán válsággal kapcsolatos azon megnyilvánulásait, amelyek kockára teszik a magyarok biztonságát - írja elemzésében a Századvég.

Orbán Viktor: Ember ellátatlanul nem marad

Itthon2022.03.03, 15:54

Ukrajnából Magyarországra érkezõ menekült ember ellátatlanul nem marad - mondta a miniszterelnök csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvõ Beregsurányban újságíróknak.

Orbán Viktor: Minden bajbajutott számíthat ránk! - fotó

Itthon2022.03.03, 11:31

Képet tett közzé hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, amelyen az ukrajnai menekülteket biztosítja arról, hogy segítséget kapnak Magyarországon.

Kárpátaljai kormányzó: Fejezzék be Magyarország lejáratását!

Nagyvilág2022.03.03, 12:45

Magyarország rengeteg humanitárius segélyt irányít az országba, üzemanyagtól kezdve az alapvetõ cikkekig – mondta Viktor Mikita, írja a Mandiner. A portál beszámol róla, hogy Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetõje március 2-án tartott sajtótájékoztatóján reagált a közösségi hálókon terjedõ, Magyarországot lejárató nyilatkozatokra.

Varga Judit: Magyarország 600 millió forint értékben küld segélyt Kárpátaljára

Itthon2022.03.01, 10:13

Magyarország története egyik legnagyobb humanitárius segélyakciója keretében 600 millió forint értékben küld segélyt Kárpátaljára, írja Varga Judit Facebook-oldalán. 

Hatalmas humanitárius akciót indított Magyarország Kárpátalja megsegítésére

Life.hu2022.03.01, 08:59

Úgy tûnt, lassan vége a koronavírus-járványnak, és a világ fellélegezhet a két éve tartó pandémiából, amikor bekövetkezett, amitõl mindenki félt. Oroszország megtámadta Ukrajnát, és évtizedekkel a második világháború után ismét harcok dúlnak Európában.

Eddig 65 millió forintot ajánlottak fel a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül

Itthon2022.02.28, 13:01

Elérte a 65 millió forintot a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül felajánlott adományok összege - tudatta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivõ a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) ülése után tartott sajtótájékoztatón, hétfõn Budapesten.