kamat
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
A brit jegybank kész a kamatemelésre
A lengyel jegybank harcol függetlenségéért
A nyomásgyakorlás és a fenyegetések nem fogják befolyásolni a pénzpolitikai tanácsot döntéseiben - közölte egy előadásában Leszek Balcerowicz, a Lengyel Nemzeti Bank elnöke. Korábban Leszek Miller kijelölt miniszterelnök azt mondta, hogy amennyiben a jegybank nem csökkenti radikálisan irányadó kamatait, a szejm korlátozza függetlenségét.
Jövőre nem változik a monetáris politika
A monetáris politika alapvetően változatlan marad 2002 végéig - mondta Járai Zsigmond, a jegybank elnöke szerdán az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának ülésén, amelyen a képviselők egyhangúlag támogatták a Magyar Nemzeti Bank 2000. évi tevékenységéről szóló beszámoló általános vitára bocsátását. Járai Zsigmond közölte: jövőre enyhén felértékelődő forintra és az inflációval arányosan csökkenő kamatokra számít.
Járai: 4,5 százalékos infláció jövőre
A jegybanki irányadó kamat csökkentésére jelenleg nincs lehetőség - mondta Járai Zsigmond, az MNB elnöke, aki szerint a fizetési mérleg ez évi hiánya 2 milliárd euró körül lesz.
Nincs uniós egyezség a külföldi megtakarítások adóztatásáról
Az Európai Unió évzáró brüsszeli értekezletén a tagországok pénzügyminisztereinek továbbra sem sikerült megegyeznie a külföldiek megtakarításból származó jövedelmeinek adóztatásában. Ehhez szükséges volna a banktitkok bizonyos mértékű feloldása, amely elősegítené az országok közötti információ-áramlást. Egy tavalyi elvi megállapodás szerint 2003-tól forrásadóként levonható lesz a kamatból a nyereségadó, vagy az információ-csere segítségével a polgárok otthon is adózhatnak külföldi megtakarításaik után.
Ismét kamatot csökkentett a FED
A piac által várt mértékben, 25 bázisponttal 1,75 százalékra csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Ez volt a Federal Reserve idei 11. kamatcsökkentése, s a negyedik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.
Kamatcsökkentést várnak az USA-ban
A múlt heti vegyes - némi élénkülést és erősen recessziós jeleket egyaránt mutató - amerikai makroadatsor után a piac egyértelműen azzal számol, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a jelenlegi 2,00 százalékos négy évtizedes mélypont alá csökkenti irányadó egynapos kamatát a nyíltpiaci bizottság (FOMC) keddi ülésén.
Az MNB is kamatot csökkent
A jegybank Monetáris Tanácsa november 13-i hatállyal a jegybanki alapkamatot 10,75 százalékosról 10,25 százalékosra csökkentette - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Az 50 bázispontos kamatvágást a testület azzal indokolta, hogy az alacsonyabb kamatszint az inflációs célok elérését nem veszélyezteti, de a nemzetközi kamatcsökkentési hullám miatt szükség volt a lépésre.
Megint kamatot csökkentett az MNB
A gazdasági és pénzügyi folyamatok alakulásának áttekintése alapján a Monetáris Tanács 2001. december 11-i hatállyal a jegybanki alapkamatláb 10,25 százalékról 9,75 százalékra történő, 50 bázispontos mérsékléséről döntött.
Enyhén nőtt az amerikai foglalkoztatási költségindex
Az Egyesült Államokban 0, 8 százalékkal nőtt a foglalkoztatási költségindex az utolsó negyedévben. Az előzetes piaci konszenzus 1, 1 százalékos növekedést valószínűsített erre az időszakra. Várakozások szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a jövő héten tovább csökkenti 6 százalékos irányadó rövid távú kamatát.
Kamatcsökkentést vár a piac az MNB-től
Hétfőn legalább 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatait az MNB Monetáris Tanácsa - véli a NAPI Gazdaság által megkérdezett kilenc makroelemző. Két elemző fél százalékpontos mérséklést vár, de a 25 bázispontos lazításra voksoló hét szakértő között is volt olyan, aki szerint az év utolsó - december 22-én tartandó- tanácsülésén is újabb 25 bázispontos kamatvágásra lehet számítani.
Európában is közeleg a recesszió
Mind az üzleti szféra, mind pedig a fogyasztók egyre borúlátóbban látják a jövőt az eurózónában: az Európai Bizottság üzleti bizalmi indexe 5 és fél éves, fogyasztói bizalmi indexe pedig négyéves mélypontra süllyedt novemberben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy az Európai Központi Bank csak a jövő év elején csökkenti ismét irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.
Nincs kamatcsökkentés Nagy-Britanniában
Módosították az életbiztosítások garantált kamatát
Napokon belül 5,5 százalékról 4 százalékra csökkenti a klasszikus életbiztosítások garantált technikai kamatlábának maximumát a Pénzügyminisztérium. Ez az első alkalom, hogy csökkentenek e kamatmértéken, mióta a 90-es évek közepén meghatározták azt - értesült kormányzati körökből a Világgazdaság.
Nincs kamatcsökkentés Európában, a lengyel jegybank 150 pontot vágott
A várakozással ellentétben csütörtökön sem csökkentette irányadó kamatait az Európai Központi Bank (EKB), így tehát az eddigi 3,75 százalékon maradt a kéthetes refinanszírozási kamatminimum. Hasonlóan döntöttek a csehek is, a lengyel jegybank azonbane egyből 150 pontos kamatvágást jelentett be.
Újabb jelentős kamatvágás Lengyelországban
A bankszövetség szerint megfelelő a kamatszint
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi kamatvágása után a magyarországi kamatok megfelelő szinten állnak, további mérséklésük hosszabb távon már visszavethetné a megtakarításokat - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Újabb megrendelések az állami bankoknak?
A Magyar Fejlesztési Bank bevonásával valósíthatja csak meg a kormány a vállalkozásoknak szánt Széchenyi-hitelt. Ennek lebonyolítása alighanem a diákhitelhez hasonlóan zajlik majd, kedvezményes kamattal, ám tisztázatlan versenyjogi háttérrel és bizonytalan behajthatósággal.
A részvényesek nyerték az "ötforintos" pert
Helybenhagyva a korábbi elsőfokú döntést a postabanki kisrészvényesek mellett döntött a Legfelsőbb Bíróság (LB) pénteki ülésén, így az államnak 5 forint helyett 106,215 százalékos árfolyamon, 10 621,5 forintért kell megvásárolnia a Postabank részvényeit, és az árra 1998. október 20-tól számítva a kifizetésig 20 százalékos kamatot is fizetnie kell. A felperesek képviselői szerint a bíróság a kisrészvényesek keresetének maradéktalanul helyt adott, az ítélet jogerős és végrehajtható. Az LB a perköltség megtérítésére is kötelezte az államot.
Kamatvágás Európában
Az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtöki ülésükön 50 bázisponttal, 3,25 százalékosra csökkentették a valutauniós alapkamatot a gazdaság élénkítése érdekében - közölte a Bloomberg hírügynökség. A kamatvágást azt tette lehetővé, hogy az elmúlt öt hónapban csökkent az infláció. Az amerikai Fed kedden szintén 50 bázisponttal, 2 százalékosra csökkentette irányadó kamatát.
Terjed a kamatverseny a lakáshiteleknél
Az új lakások hitelezésénél a Magyar Külkereskedelmi Bank is csatlakozott a piacon legkedvezőbb hiteldíjat kínáló OTP Bankhoz és Postabankhoz egy új - duplán támogatott - kölcsönfajtával. Az Erste Bank is évi 3 százalék alá nyomta az új lakásokra adott hitel kamatát. A kamatversenyben ezúttal visszafogottabb Földhitel és Jelzálogbank a használt lakások finanszírozásánál akarja megőrizni a piacvezető kondíciókat.
Tizedszer csökkentett kamatot idén a FED
A piac által várt mértékben, 50 bázisponttal 2,00 százalékra - 1958 óta a legalacsonyabb szintre - csökkentette irányadó egynapos kamatát kedden az amerikai szövetségi jegybank. Hasonló mértékben 1,50 százalékra csökkent a jelképes jelentőségű leszámítolási ráta. Ez volt a Federal Reserve idei 10. kamatcsökkentése, s a harmadik a szeptember 11-ei terrortámadások óta.
Alig változtak a kamatok szeptemberben
A nem pénzügyi vállalati betétek és hitelek átlagkamatlábai szeptemberben nem változtak jelentős mértékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A háztartási szektoron belül a lakossági hitelek átlagkamatlába mérséklődött, az egyéni vállalkozók hiteleinek és betéteinek átlagkamatlába enyhén emelkedett. A bankközi forintpiac átlagkamatlábai az egy hónapnál hosszabb lejáratok esetében mérséklődtek.
Az Európai Uniót sem hagyják hidegen a recessziós hatások
Kellemes meglepetésre senki nem számított, az eurórégió ipari termelésének októberi teljesítményéről nyilvánosságra hozott adatok azonban a vártnál mélyebb és nehezen kezelhető depresszióra utalnak. A piac most arra vár, hogy az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén csökkenti-e a kamatokat, életet lehelve ezzel az eurórégió gazdaságába.
Az új lakások hitelterhe öt százalék körüli
Éles versenyben, egyes bankoknál naponta változó elképzelések közepette alakultak ki az új lakásokra adott kölcsönök november elsejétől érvényes kamatai. A legalacsonyabb szintre az OTP Bank és a Postabank ment le, s a többségnél a hitel éves összes terhe 5 százalék közelébe süllyedt. A döntéseket megnehezítette, hogy az állami kamattámogatás megemeléséről szóló kormányrendeletet a hitelintézetek az utolsó pillanatban, szerdán reggel kapták meg írásban, egy körlevélben. Emiatt lesz olyan hitelintézet is, amelynél november 5-én, illetve a jövő hét első napjaiban még nem lehet az olcsóbb hitelre szerződni.
A legtöbb bank csökkenti lakáshitelei kamatát
A növekvő állami támogatásnak köszönhetően november 1-től a legtöbb bank csökkenti támogatott lakáshitelei kamatát. A kormány - a korábbi elképzelés negatív visszhangja miatt - kedden döntött úgy, hogy a kiegészítő kamattámogatású, államilag támogatott hitelek 8 százalékos kamatának 6 százalékra csökkentését kiterjeszti a november 1-je előtt felvett kölcsönökre is.
- címkék:
- hitel
- kamat
- bank
- támogatás
- Címkefelhő »
Ismét kamatot csökkentett a FED
Kedden az amerikai szövetségi jegybank (FED) nyíltpiaci bizottságának Washingtonban megtartott tanácskozása után került nyilvánosságra: a FED tovább csökkenti az irányadó alapkamatlábat.
- címkék:
- Washington
- kamat
- tanácskozás
- bizottság
- Fed
- Címkefelhő »
Az EuroDirekt is emeli betéti kamatjait
A jegybanki kamatemelést követően, az EuroDirekt Országos Takarékszövetkezet is felememeli a látra szóló kamatait.
- címkék:
- kamat
- lát
- Címkefelhő »
Nincs újabb kamatcsökkentés Európában
Az Amerikát ért, szeptember 11-ei terrortámadást nem követte újabb európai kamatvágás: az Európai Központi Bank döntéshozói változatlan, 3,75 százalékos szinten hagyták az alapkamatot. Az euróövezet jegybankjának döntéshozói úgy vélték, hogy ez a kamatszint kellően alacsony a gazdasági recesszió elkerüléséhez. Közben az unió statisztikai hivatala megerősítette korábbi adatait: a második negyedévben az első ötödére csökkent az eurózóna növekedési üteme.
Recesszió szélén a német gazdaság
A hat vezető német gazdaságkutató intézet jelentése szerint a német gazdaság a recesszió szélén áll. Javulást csupán a jövő év első felére prognosztizálnak, és feltételezésük szerint az Európai Központi Bank még ebben az évben 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatát. Gerhard Schröder a gazdaságkutatókkal ellentétes véleményen van.
Kamatot csökkent az MNB
A Magyar Nemzeti Bank 25 bázisponttal csökkenti irányadó kamatait. Erre azért nyílik lehetőség mert a kőolaj árának csökkenése valamint az euró erősödése elősegítik az inflációs várakozások mérséklődését. Banki elemzők szerint várható volt a hétfői kamatcsökkentés, bár ennek mértékét illetően eltérőek voltak a várakozások.
Kamatot csökkentett az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának döntése alapján a jegybanki alapkamatot 11,00 százalékról 10,75 százalékra változtatta a jegybank. Az alapkamatláb így 25 bázispontot mérséklődött - tájékoztatott a Monetáris Tanács. A kamatcsökkentés csütörtökön lép hatályba.
Csak az új lakáshitelek kamata csökken
Visszamenőleg nem érvényes a kormányrendelet múlt héten bejelentett módosítása, melynek eredményeképpen mérséklődik a kiegészítő kamattámogatású lakáshitelek kamata.
- címkék:
- kamat
- kormányrendelet
- módosítás
- Címkefelhő »
Miller cáfolja a jegybank működésének korlátozásáról felreppent híreket
Leszek Miller kijelölt lengyel miniszterelnök pénteken cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint a kormánykoalíció pártjai között nem hivatalos megállapodás jött volna létre a lengyel jegybank függetlenségének korlátozásáról, ha a bank nem csökkenti kamatait az új kormány igényei szerint. Miller korábban "elefántcsonttoronyba" zárkózással vádolta meg a pénzpolitikai tanácsot.
Ismét kamatot csökkentett a brit központi bank
A Bank of England 0,25 százalékponttal 4,50 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a kéthetes repót csütörtökön. Ez a hatodik csökkentés az idén és újabb 37 éves mélypont.
Nem változtak jelentősen a kamatok
Nem változtak jelentősen augusztusban a nem pénzügyi vállalati, a háztartási és a bankközi forintpiac átlagkamatlábai.
- címkék:
- kamat
- devizapiac
- pénzügy
- Címkefelhő »
Nincs újabb kamatvágás Európában
Az előzetes elemzői várakozásoknak megfelelően nem csökkentette tovább irányadó kamatát a valutaunió jegybankja, ami így 3,75 százalékos maradt - közölte a Bloomberg hírügynökség. Szakértők szerint legközelebb októberben mérséklik majd az Európai Központi Bank döntéshozói az eurövezet irányadó kamatát a gazdaság élénkítése érdekében.
Változatlan az irányadó kamat
Nem változtatott az irányadó kamaton a Monetáris Tanács. A tanács, miután hétfőn áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat úgy ítélte meg, hogy az Amerikai Egyesült Államokat ért terrortámadás után kialakult bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzetben indokolt a forint euróhoz viszonyított kamatkülönbségének növekedése. A MNB ezért nem követi az Európai Központi Bank és más jegybankok kamatcsökkentését.
Az angol és japán jegybank is kamatot csökkentett
Az angol és a japán jegybank is kamatot csökkentett kedden. A japán jegybank 0,1 százalékra csökkentette az irányadó leszámolási kamatát az eddigi 0,25 százalékról. Tovább erősödött ezzel a "zérókamat-politika". Anglia 0,25 százalékkal csökkentette irányadó kéthetes kamatát, ami így 4,75 százalék. A két bank a tőkepiacok stabilizálása érdekében hajtotta végre akcióit, összhangban a Federal Reserve (Fed) és az Európai központi Bank (EKB) hétfői kamatcsökkentésével.
A jegybank nem csökkent kamatot
A Magyar Nemzeti Bank egyelőre nem követi az amerikai Fed és az Európai Központi Bank példáját, és nem csökkenti irányadó kamatát - mondta Auth Henrik jegybank-alelnök az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának keddi ülésén. Nyers Rezső, a bankszövetség elnöke az ülésen azt mondta, hogy az olaj ára a krízis miatt akár hordónkénti 30 dollárra is emelkedhet.
Csökkent az infláció az euróövezetben
Kamatcsökkentést jelent be a Fed?
Vagy erősödnek, vagy gyengülnek a részvényárfolyamok ma a világ tőzsdéin - mondják az elemzők. Vagyis: fogalmuk sincs, mi várható. Sokan úgy vélik: az amerikai önérzet nem engedi majd, hogy pánikszerű eladások kezdődjenek a New York-i tőzsde mai nyitónapján, mások szerint azonban elindulnak lefelé az árfolyamok. Elképzelhető, hogy a Fed a tőzsdenyitás előtt bejelenti, hogy csökkenti a kamatot, ami élénkítőleg hathat a börzékre.
A Fed és az EKB is csökkentette irányadó kamatait
Az amerikai részvénypiacok nyitása előtt a szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve ülések közötti döntéssel 50 bázisponttal, az eddigi 3,5 százalékról 3 százalékra csökkentette irányadó kamatait. A múlt hét keddi terrortámadást követően a Fed így próbálja megnyugtatni az amerikai piacokat. Az Európai Központi Bank (EKB) - párhuzamban a Fed korábbi döntésével - ugyancsak csökkentette az irányadó kamatait 4,25 százalékról 3,75 százalékra.
A pánikot elkerülendő, nincs kamatcsökkentés Európában
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön 4,25 százalékon hagyta irányadó rátáját, a kéthetes refinanszírozási kamatminimumot. A marginális hitelkamat 5,25 százalékon, a betéti kamat pedig 3,25 százalékon maradt. A keddi amerikai tragédia után a kamatcsökkentés esélye valószínűtlen volt, mert szakértők szerint egy ilyen döntést a piac egyértelműen a pánik jeleként értékelte volna.
- címkék:
- Európa
- kamat
- bank
- piac
- Európai Központi Bank
- Címkefelhő »
A jegybank emelte az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank az irányadó kéthetes jegybanki betét kamatát változatlanul hagyja, az alapkamatot pénteken 11 százalékról 11,25 százalékra emeli - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank pénteken. A kéthetes futamidejű jegybanki betét kamata továbbra is 11,25 százalék.
A diákhitel-szerződés nem garantálja a kamatot
Három nap alatt 30 ezer diákhitel-igénylő lap fogyott el a postákon. A diákok azonban csalódhatnak reményeikben, mivel a kormányzati nyilatkozatokon kívül más nem garantálja, hogy a hitelkamat két naptári évig nem haladja majd meg a meghirdetett 9,5 százalékos mértéket.
- címkék:
- kamat
- posta
- hitelkamat
- Címkefelhő »
A diákhitel kamata 14,8 százalék lesz
A diákhitel kamata évi 14,8 százalék lesz a következő tanév első félévében, és ezen felül a tanulókat nem terheli semmilyen hitelbírálati vagy egyéb járulékos költség. A Diákhitel Központ a közeljövőben zártkörű tendert ír ki, amelyen 26 pénzintézet versenghet majd a diákhitelek folyósításához szükséges pénzforrások biztosításáért, és a Magyar Postával szolgáltatási szerződést köt a központ a hitel hallgatókhoz történő eljuttatásáról.
A diákhitel kamata legfeljebb 9,5 százalékos lesz
A diákhitel maximális kamata nem lehet magasabb 9,5 százalékosnál - jelentette be Tállai András, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára csütörtökön. Elhangzott az is, hogy a Diákhitel Központ Rt. új tulajdonosa a Postabank lesz.
Kész a további kamatcsökkentésre a Fed
Változatlan alapkamat Nagy-Britanniában
Alig változtak a kamatok júliusban
A nem pénzügyi vállalatok és a lakosság által éven belüli lejáratra felvett hitelek, és az éven belüli futamidőre elhelyezett betétek átlagos kamata júniushoz képest júliusban alig változott - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn.
Olcsóbb hitel az új lakásra a Földhitel- és Jelzálogbanktól
A Földhitel- és Jelzálogbank Rt. szeptembertől 0,7 százalékponttal, 5,5 százalékra csökkenti az új lakások vásárlására és építésére felvehető kölcsön kamatát - tudta meg a Magyar Hírlap a banktól. Az FHB lépése válasz az OTP Bank és a CIB Bank közelmúltban bejelentett kamatcsökkentésére.
Kötvény -törlendő
- címkék:
- értékpapír
- kamat
- költségvetés
- járulék
- Címkefelhő »
Csökkentette kamatait az Európai Központi Bank
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön 4,25 százalékra csökkentette 4,50 százalékról az irányadó rátáját, a kéthetes refinanszírozási kamatminimumot. A marginális hitelkamat ugyancsak negyed százalékponttal 5,25 százalékra, a betéti kamat pedig 3,25 százalékra csökkent 3,50 százalékról.
Kincstárjegy -törlendő
A pénzintézetek közötti verseny tovább csökkenti a lakáshitelek kamatait
Az új lakásokra felvehető, úgynevezett kiegészítő kamattámogatásos hiteleknél ősszel tovább morzsolódhatnak a kamatok, hogyha az OTP Bank és a CIB Bank díjcsökkentő lépését az FHB is követi. A piacon a kamatból és a kezelési költségből álló hiteldíj tekintetében a CIB kínálja a legalacsonyabb, 7 százalékos mértéket, a második legjobb ajánlat az OTP Banké 7,5 százalékkal, az FHB ajánlata pedig 7,7 százalék. Az FHB - a lap információi szerint - hamarosan mérlegeli a kamatok módosítását.
Hetedszerre is kamatot csökkentett az amerikai jegybank
A piaci várakozásoknak megfelelően kedden az idén hetedszerre is kamatot csökkentett az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve: a kamatdöntésekért felelős nyíltpiaci bizottság 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette az irányadó egynapos kamatlábat.
Csökkenti lakáshitelei kamatát a CIB Bank
- címkék:
- hitel
- kamat
- ingatlanpiac
- CIB Bank
- CIB Bank
- Címkefelhő »
Csalódottság az amerikai kamatcsökkentés mértéke miatt
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve csütörtökön újabb 25 bázisponttal csökkentette az irányadó napi kamatot, amely így az év eleji 6 százalékról mára 3,75 százalékra csökkent. Piaci szereplők előzetesen 50 bázispontos csökkentésre számítottak. A döntés hatására a Dow Jones index 0,36 százalékot csökkent, a technológiai részvényeket tartalmazó Nasdaq composite mutató ugyanakkor 0,49 százalékos emelkedéssel zárta a napot.
Csökkentette a kamatokat az amerikai jegybank
A piaci várakozásoknak megfelelően 0, 5 százalékponttal 5, 5 százalékra csökkentette az irányadó napi kamatlábat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A kamatcsökkentést követően az amerikai tőzsdeindexek esni kezdtek, de a Dow Jones végül magasabban zárt az előző napi értékénél.
Kamatot csökkentett a FED
Az amerikai szövetségi jegybank, a Federal Reserve monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) kedden bejelentette: további fél százalékponttal csökkentik az Egyesült Államokban irányadó rövid lejáratú alapkamatot, amely ezzel 4,00 százalékra süllyedt.
Elmarad a várakozásoktól az amerikai kamatcsökkentés
Kedden újabb 50 bázisponttal 5 százalékra - 1999 közepe óta a legalacsonyabb szintre - csökkentette irányadó egynapos kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve. A szimbolikus jelentőségű leszámítolási kamatláb is 50 bázisponttal 4,5 százalékra csökkent. Ez volt az év eleje óta a harmadik agresszív mértékű monetáris enyhítés a Fed részéről.
Váratlan kamatcsökkentés, vágta a tőzsdéken
Szerdán teljesen váratlanul, a kamatügyekben illetékes nyíltpiaci bizottság (FOMC) hivatalos ülése előtt négy héttel 6,5 százalékról 6 százalékra csökkentette irányadó napi kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). Negyed százalékponttal 5,75 százalékra csökkent a jelképes jelentőségű leszámítolási kamatláb is.
Újabb kamatvágás Amerikában
Váratlanul újabb ötven bázisponttal, 4,5 százalékosra csökkentette irányadó kamatát szerdán az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve.
Elemzők az infláció gyors csökkenésére számítanak
A Reuters brit hírügynökség által megkérdezett szakértők az infláció gyors csökkenését várják az idei évben. Az elemzői prognózis a pénzromlás ütemét augusztusra 8,98 százalékra, decemberre pedig 7,64 százalékra várja. Ez utóbbi gyakorlatilag egybe esik a jegybank által megcélzott 6-8 százalékos inflációs sáv felső határával. Az infláció csökenése aMNB-t irányadó kamatainak 25, vagy 50 bázispontos csökkentésérekésztetheti - vélik a szakértők.
- címkék:
- infláció
- kamat
- jegybank
- Reuters
- Címkefelhő »
Csökkenő infláció, növekvő kamatcsökkentési remények Európában
Az APEH megkezdte a folyószámla-kivonatok küldését
- címkék:
- adó
- kamat
- APEH Bűnügyi Igazgatóság
- Címkefelhő »
Hazai szakértők szerint valószínűtlen az MNB kamatcsökkentése
A Crédit Suisse First Boston prognózisával ellentétben hazai szakértők nem tartják valószínűleg, hogy az ipari termelés visszaesése miatt a jegybank legfőbb döntéshozó szerve, a Monetáris Tanács keddi ülésén 20-50 bázisponttal csökkentené az irányadó kamatot. Egyes vélemények szerint az MNB addig nem határoz a kamatcsökkentésről, amíg nem válik egyértelművé az infláció folyamatos csökkenése.
Felére csökkent a British Airways profitja
A British Airways kamatok nélkül számított adózás előtti nyeresége a vállalat júniusban végződő, első pénzügyi negyedévében 49 százalékkal csökkent éves összevetésben - jelentette hétfőn a Bloomberg hírügynökség. A légitársaság teljesítménye még így is jobb, mint a legtöbb rivális cégé.
Borúlátás és változatlan alapkamat Európában
A kedvezőtlen makrogazdasági trendek és az európai bizalmi index további csökkenése ellenére az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtökön sem csökkentették a valutaunió irányadó kamatait - közölte a Bloomberg hírügynökség. A jegybank döntéshozói a magas inflációt továbbra is veszélyesebbnek tartják, mint a gazdasági növekedés lassulását. A bankelnökök legközelebb szeptemberben tanácskoznak.
Váratlan kamatcsökkentés Nagy-Britanniában
Csökkent a lakossági hitelek átlagos kamata
Olcsóbbak lettek az építési és ingatlanvásárlási hitelek, így a lakossági hitelek átlagos kamata 19,8 százalékról 18,8 százalékra csökkent júniusban - közölte csütörtökön a jegybank. Az egy éven belül lekötött betétek, illetve a látra szóló kamatok átlagosan 0,1 százalékponttal voltak magasabbak, mint egy hónappal korábban.
- címkék:
- hitel
- kamat
- ingatlanvásárlás
- jegybank
- Címkefelhő »
Olcsóbbodó lakáshitelek, egyszerűsödő elbírálás
Az állami kedvezmények kiszélesítése, továbbá a Földhitel- és Jelzálogbank és az OTP Bank között dúló piacszerző verseny jótékonyan hat a lakáskölcsön-kamatokra. A két hitelintézet közötti rivalizálás az OTP Bank saját jelzálogbankjának őszi indítására vezethető vissza, de a kamatok lejtmenetéhez várhatóan a többi piaci szereplő is igazodik előbb-utóbb.
Alacsony belföldi devizakamatok
Hamarosan akár a devizaszámlák után fizetett kamatok emelésére kényszerülhetnek a magyar pénzintézetek. A devizaszabályok könnyítése ugyanis megteremtette a lehetőséget, hogy a betétesek az alacsony kamatok miatt külföldre vagy forintba menekítsék devizájukat.
- címkék:
- deviza
- kamat
- devizapiac
- bank
- OTP
- Címkefelhő »
Bővülnek a lakástámogatások
Harmadával csökken a lakáskölcsönök havi törlesztő-részlete a kormány számításai szerint a kedden bejelentett, további lakástámogatási kedvezmények után. A kabinet 20-ról 40 százalékosra emelte a lakáshitel-részletek adókedvezményét, és a hitelek futamideje is a jelenlegi 10 évesről 20 évesre nőhet. A használt lakás vásárlása esetén igénybe vehető kedvezményes hitel kamata 1,5 százalékponttal mérséklődik.
A jegybank nem változtatja a kamatokat
Sem kamatemelést, sem kamatcsökkentést nem tervez a mostani folyamatok tükrében a jegybank legfelsőbb monetáris döntéshozó szerve - tájékoztatta az újságírókat Járai Zsigmond MNB-elnök kedden, a monetáris tanács ülését követően. Az új jegybanktörvény alapján felállított monetáris tanács hétfőn tartotta meg első ülését, amelyen áttekintette az elmúlt hetek árfolyam alakulását, valamint véleményt formált az inflációs folyamatokról is.
Nincs kamatcsökkentés a valutaunióban
Ősztől várhatóan csökkennek a lakáshitelek kamatai
Néhány hónapon belül 2-3, de akár 5 százalékkal is csökkenhetnek a lakáshitelek kamatai. Hamarosan ugyanis életre hívja saját jelzálogbankját az OTP Bank Rt., s ezáltal részesedhet majd a 4,5 százalékos állami támogatásból. A vezető kereskedelmi bank árvezérlő kamatszintjének változása pedig törvényszerűen maga után vonja a többi bank kamatcsökkentését is. Az alacsonyabb kamatok pedig fellendíthetik a közelmúltban pangani látszó használtlakás-piacot is.
- címkék:
- kamat
- bank
- támogatás
- OTP Bank Rt.
- Címkefelhő »
Az EU-csatlakozás erősíti a versenyt a bankszektorban
Az európai uniós csatlakozást követő években várhatóan a GDP növekedéséhez közeli, vagy azt meghaladó mértékű növekedést produkálhat a bankszektor, ám a szervezetek jövedelmezősége valószínűleg csökkenni fog. Az egyre stabilabbá váló magyar gazdaság, az alacsonyabb infláció és a mérséklődő kamatok hozzájárulhatnak majd a banki hitelexpanzióhoz.
Nem csökkentette kamatait az uniós jegybank
A magas infláció miatt továbbra sem csökkentette irányadó kamatát az Európai Központi Bank - közölte csütörtökön a Bloomberg. A hírügynökség által megkérdezett elemzők fele úgy véli, hogy két hét múlva esedékes következő ülésükön a jegybank döntéshozói már a kamatcsökkentés mellett döntenek a mérséklődő gazdasági növekedés élénkítése érdekében.
Csökkent a vállalkozói hitelek kamata
Májusban a vállalkozói hitelek átlagos kamatlába az előző hónaphoz képest csökkent, a betétek átlagos kamatlába emelkedett. A lakossági kamatokon belül mérséklődött az építési és ingatlanvásárlási hitelek kamatlába - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Megduplázódhat a hitelt igénylők száma
Ugrásszerűen nőhet a kedvezményes, új lakáshoz hitelt igénylők száma, ha a kormány a futamidő kitolásával párhuzamosan 8 százalékról 5-re mérsékli a kamatot. Igaz, ez is csak a jómódúak lehetőségeit növeli, hiszen az építési árak miatt az átlagbérből élők így sem tudják vállalni a részleteket.
- címkék:
- árak
- hitel
- kamat
- ingatlanpiac
- átlagbér
- OTP
- Címkefelhő »
A magas árak és a hitelkamatok miatt áll a használtlakás-piac
A kormány lakáspolitikája nem a mobilitást szolgálja, sokkal inkább az ipar fejődésének kedvez - vélik szakértők. Az állam ugyanis az új lakások vételéhez és építéséhez ad támogatást, a használt lakások adásvételét nem ösztönzi. Pedig évente ötször annyi használt lakást értékesítenek, mint újat. Ráadásul mindez éppen a legrászorultabbaknak hátrányos. Az állami támogatással megvásárolható otthonok négyzetméterára elérhetetlen számukra, a használt lakás esetén pedig a piaci kamat megfizethetetlen.
- címkék:
- támogatás
- ipar
- árak
- kamat
- piac
- ingatlanpiac
- Címkefelhő »
Schröder európai kamatcsökkentést sürget
Gerhard Schröder német kancellár pénteken sürgette az Európai Központi Bank döntéshozóit, hogy a gazdaság élénkítése érdekében csökkentsék a valutaunió irányadó kamatát. A kancellár szerint a német kormány gazdaságélénkítő lépéseit a valutauniós jegybanknak követnie kellene.
Nem csökkentette kamatait a brit jegybank
Csökkent az ipari termelés a valutaunióban
Áprilisban - csakúgy, mint márciusban - csökkent a valutaunió ipar termelése: havi összevetésben 0,5 százalékos visszaesést regisztrált az unió statisztikai hivatala. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett elemzők azonban továbbra is úgy vélik, hogy a magas infláció miatt az Európai Központi Bank a közeljövőben nem csökkenti kamatait a gazdaság élénkítése érdekében.
Szeptembertől nőhet a lakáshitelek támogatása
Szeptembertől várhatóan nő a lakáshitelek kamattámogatása, így az új lakás vásárlásához és építéséhez felvehető kölcsön után a jelenlegi nyolc százalék helyett hat százalék kamatot kell majd fizetni - értesült a Világgazdaság. A tervek szerint nő a támogatás ideje, 10-ről 15 évre. Változik a felvehető hitel nagyságrendje is, tízmillió forint helyett akár 15 millió forint is igényelhető majd.
Lassuló gazdaság, emelkedő infláció - féléves mélyponton az euró
Meredek veszteséggel hat havi mélypontra gyengült szerdán az euró a dollárhoz képest, elsősorban a valutauniós kulcsgazdaságokból jelentett, lassuló gazdasági növekedéssel kísért emelkedő inflációs adatok hatására. A közzétett adatok gyakorlatilag kizárják, hogy az Európai Központi Bank a közeljövőben ismét kamatot csökkentsen.
Nincs kamatcsökkentés az eurózónában
A piaci várakozásoknak megfelelően nem csökkentették a jegybanki alapkamatot a valutaunióban az Európai Központi Bank döntéshozói csütörtökön, ami így továbbra is 4,5 százalékos. A jegybank vezetői a stabilan magas infláció miatt tartják változatlan szinten a kamatokat május eleje óta, bár a gazdasági növekedés üteme Európában is érezhetően mérséklődik.
Nőhetne a lakáshitelek kamattámogatása
Nyolc helyett hatszázalékosra lehetne csökkenteni az államilag támogatott lakáshitelek kamatát anélkül, hogy ez jelentős többletterhet jelentene az államnak - mondta az OTP ügyvezető igazgatója egy szerdai konferencián. A tanácskozáson a Világgazdaság beszámolója szerint elhangzott, hogy a kedvezményes hiteleket elsősorban a középkorú, jó anyagi helyzetben lévő családok veszik igénybe.
Csökkenti lakáshitel-kamatait az FHB
Csökkenti az évente változó kamatozású lakáshiteleinek és a szabad felhasználású általános jelzálog-hiteleinek kamatát a Földhitel- és Jelzálogbank Rt. június 1-jén - tette közzé a pénzintézet pénteken.
- címkék:
- kamat
- bank
- FHB
- Címkefelhő »
Alacsonyabb kamatokat kínálnak a kiegészítő kamattámogatású lakáshitelek
A magyarországi lakossági hitelezés egyik gyorsan fejlődő szegmense az alig egy éve indult kiegészítő kamattámogatású lakáshitelek piaca. Ma már minden számottevő kereskedelmi hitelintézet folyósít ilyen típusú hiteleket. Az Üzleti Negyed összeállításában a hiteligényléshez szükséges általános előrásokat, valamint néhány bank részletes feltételeit ismertetjük.
- címkék:
- hitel
- kamat
- bank
- piac
- Üzleti Negyed
- Címkefelhő »
Tovább csökkennek a lakáshitelek kamatai
Tavasztól olcsóbban juthat lakáshitelhez több bank ügyfele is. A nagyobb pénzintézetek közül néhányan ugyanis már döntöttek, vagy a közeljövőben határoznak a lakáskamatok csökkentéséről.
- címkék:
- kamat
- bank
- csökkentés
- OTP
- Címkefelhő »
Csökkennek a lakáshitelek kamatai
Csütörtöktől alacsonyabb kamatok mellett juthatnak kölcsönökhöz az ügyfelek a Földhitel és Jelzálogbanktól. Az kedvezőbb feltételek nem csak az új lakást építőkre, vásárlókra, hanem a használt lakásukat felújítani, bővíteni szándékozókra is vonatkoznak. A jövőben telekvásárláshoz is egyszerűbben és alacsonyabb kamatok megfizetése mellett juthatunk kölcsönhöz.
Októberben nőttek a betéti- és hitelkamatok
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes tájékoztatása szerint októberben a vállalkozói hitel- és betéti kamatok az éven túli lejáratú betéti átlagkamatláb kivételével nőttek, a lakossági betétek átlagkamatát emelkedés, a lakossági fogyasztási kölcsönök átlagkamatát pedig csökkenés jellemezte.