Jobbik

címke rss

Sötétbe borul a Colosseum a Jobbik miatt

Nagyvilág2013.01.24, 08:56

Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a római zsidó közösség kezdeményezését.

Kövér kiosztotta az RMDSZ-t és az ellenzéket is

Itthon2012.12.30, 13:04

Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetõi között - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság címû mûsorában. A házelnök szerint a decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés. Kövér úgy látja, hogy az LMP és a Jobbik gyermeteg szintre süllyedt le, a fiatalok pedig összezavarodtak.

Gyülekeznek a sárdobálás apostolai

Itthon2012.12.24, 11:51

Régi sikeremberével, a Medgyessy Pétert gyõzelemre vezetõ Ron Werberrel vág neki a 2014-es választásnak az MSZP. Werber hitvallása szerint a politikát el kell vinni az emberekhez, mert a sajtó nem képes meggyõzni õket, a negatív kampány pedig belefér. A Fidesz is bejáratott emberre bízza a 2014-es kampány elõkészítését, az LMP megtartotta sikeremberét, Bajnai megörökölte Gyurcsány jobbkezét. Milyen stratégákkal készülnek a választásra a pártok?

Utcára viszi a politikát Vona Gábor

Itthon2012.12.20, 07:15

Nem elégedett a Jobbik idei évével Vona Gábor pártelnök, aki jövõre állandó utcai jelenlétet ígért a párttól. Vona évértékelõjében arról is beszélt, hogy szerinte a Jobbik jelenti az egyetlen igazi alternatívát a 2014-es választásokon.

Veszített népszerûségébõl a Jobbik

Itthon2012.12.14, 16:24

Az elmúlt egy hónapban érezhetõen csökkent a Jobbik támogatottsága, míg a Fideszé és az MSZP-é nem változott - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából. Az Együtt 2014 választói mozgalom a népesség 6 százalékának a voksára számíthatna, ha lehetne rá szavazni.

Anticionista rabbikkal tárgyalt a Jobbik elnöke

Itthon2012.12.11, 15:54

A Neturei Karta elnevezésû anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt hétfõn Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Errõl saját Facebook oldalán számolt be az ellenzéki politikus.

Bajnaiék visszaestek

Itthon2012.12.06, 14:56

Az Együtt 2014 október végén a második legnépszerûbb politikai alakulatként debütált a Medián közvélemény-kutatásában, egy hónappal késõbb azonban visszaszorult az MSZP és a Jobbik mögé. A Fidesz fölénye továbbra is jelentõs.

Újabb jobbikos képviselõ mondott le

Itthon2012.12.05, 14:42

Rozgonyi Ernõ kilép a Jobbik-frakcióból és függetlenként folytatja a parlamenti munkát, de még nem indokolta meg döntését. Vona Gábor pártelnök szerint arról van szó, hogy egy idõs ember elfáradt, ugyanakkor a Jobbik kéri vissza a mandátumát. A kedden lemondott Bödecs Barnabás helyét pedig Suhajda Krisztián Bács-Kiskun megyei borász veszi át.

Gyöngyösi nem utazhat a külügyi bizottsággal

Itthon2012.12.05, 08:31

A Jobbik képviselõjét Kövér László házelnök húzta ki a Rómába utazók listájáról, mert szerinte reális a veszélye annak, hogy Gyöngyösi Márton vállalhatatlan nyilatkozata miatt magyarázkodni kellene az olasz fõvárosban.

Lemondott egy jobbikos képviselõ

Itthon2012.12.04, 15:08

Bödecs Barnabás parlamenti mandátumáról is lemondott. Távozását személyes indokokkal magyarázta.

Védelmet ígért a magyar zsidóknak Orbán

Itthon2012.12.03, 16:56

Egy héttel a képviselõk zsidó származását és izraeli állampolgárságát firtató jobbikos parlamenti felszólalás után Orbán Viktor is megszólalt az ügyben. A miniszterelnök a parlamentben kijelentette, hogy "ameddig õ ezen a helyen áll", a zsidóknak nem eshet bántódásuk származásuk és hitük miatt.

Akasztófával várták Bajnait Oroszlányban

Itthon2012.12.03, 21:03

Bajnai Gordon Oroszlányban a Jobbik "bódító propagandáját" kritizálta, és azon örvendezett, hogy Orbán Viktor is elhatárolódott a náci kijelentésektõl. Közölte, hogy a Jobbik vezetõi nácik, a párt szavazóinak nagy részét azonban szerinte csak a válság sodorta a párthoz. A Jobbik szimpatizánsai Bajnai beszéde alatt akasztófát tartottak a magasba.

Elzárásra ítélték az Avason vonuló szebb jövõsöket

Itthon2012.12.01, 17:27

Miskolcon pénteken megalakult a Szebb Jövõért Egyesület, amelynek tagjai ezután - saját szavaikkal - "sétálni" mentek az Avas lakótelepre. A vonulók közült 14 embert elõállítottak, köztük egy jobbikos helyi képviselõt. "Közbiztonsági tevékenység jogellenes végzése" miatt két nap elzárásra ítélte õket a bíróság.

Szegedi Csanád: Zsidózni borzalmas

Itthon2012.11.30, 15:53

Szegedi Csanád szerint borzalmas, ha valakit kirekesztenek, és hibásnak érzi magát amiatt, hogy hétfõn a parlamentben Gyöngyösi Márton a magyarországi zsidóság összeírása mellett érvelt.

Egy színpadon Rogán, Mesterházy és Bajnai

Itthon2012.11.29, 11:02

A Fidesz frakcióvezetõje, az MSZP elnöke és a volt miniszterelnök is fellép a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfõi kijelentése ellen szervezett vasárnapi tüntetésen a Kossuth téren.

Lebuktatott egy izraeli pirézt a Jobbik a parlamentben

Itthon2012.11.29, 14:00

A Jobbik lemondásra szólítja fel Ertsey Katalint, miután az LMP-s országgyûlési képviselõ Novák Elõd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Novák Elõd szerint elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta". Ertsey Katalin a válaszában tulajdonképpen azt írta, izraeli-piréz állampolgár, magyar állampolgárságát pedig megvásárolta kevéssel a jelöltsége elõtt.

Nem úgy gondolta a zsidózást a jobbikos

Itthon2012.11.27, 21:45

Elnézést kért "félreérthetõ kijelentéséért" Gyöngyösi Márton jobbikos képviselõ, aki hétfõn a parlamentben a zsidó kormánytagok és képviselõk összeírását sürgette. Novák Elõd, a Jobbik alelnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy "Marci felületesen fogalmazott", a Jobbik ugyanis nemzetbiztonsági szempontból nem a zsidó származású emberek, hanem az izraeli-magyar kettõs állampolgárok felmérését tartaná fontosnak. A jobbikos felszólalást elítélte a kormány mellett több parlamenti párt, a Mazsihisz felelõsségre vonást kért, egy másik hitközség pedig feljelenti a képviselõt.

Fellépést ígér a kormány a zsidózó jobbikos ellen

Itthon2012.11.27, 11:31

Közleményt adott ki kedden délelõtt a kormányszóvivõi iroda, és eszerint a kormány elítéli, hogy Gyöngyösi Márton jobbikos képviselõ összeírná, hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyûlésben. A közlemény szerint a kormány "a legszigorúbban fellép minden szélsõséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen", arra késõbbre ígért választ a kormányszóvivõi iroda, hogy feljelentik-e a képviselõt.

Sárga csillaggal tüntettek a parlament elõtt

Itthon2012.11.27, 19:32

Sárga csillaggal tüntettek a parlament elõtt Gyöngyösi Márton jobbikos képviselõ hétfõi kijelentése miatt, a demonstrálók még egy fideszes képviselõvel is vitatkoztak. Gyöngyösi azt mondta, felmérné, hogy hány zsidó származású tagja van az Országgyûlésnek és a kormánynak, késõbb azonban elnézést kért, mert szerinte felületesen fogalmazott. Más jobbikosok azt mondták, nem érdekeli õket, hogy ki zsidó, és ki nem, csak a kettõs állampolgárságot vizsgálnák.

A zsidózó jobbikos viszi a hírünket a világban

Nagyvilág2012.11.27, 16:13

Több külföldi lap is beszámolt Gyöngyösi Márton hétfõi parlamenti felszólalásáról. A jobbikos képviselõ hétfõn azt mondta, listát kéne készíteni a Magyarországon élõ zsidókról.

Zsidókról írna listát egy jobbikos képviselõ

Itthon2012.11.27, 11:55

Gyöngyösi Márton azt mondta hétfõn a parlamentben, hogy fel kéne mérni, hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyûlésben, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A képviselõ az izraeli-palesztin konfliktusról kérdezte a külügyi államtitkárt, és nem tetszett neki a válasz, ez után vetette fel a felmérést.

Lenhardt újra lecsapott Szegedire

Itthon2012.11.25, 14:44

A pártból frissen kizárt Lenhardt Balázs jelentette fel Szegedi Csanádot, mert a Jobbik nem tett jogi lépéseket egykori képviselõje ügyében.

Újabb települést szerzett meg a Jobbik

Itthon2012.11.26, 10:47

Kosdon biztos gyõzelmet aratott a Jobbik jelöltje, Gyurcsányéknak is volt sikerélménye a vasárnapi idõközi választásokon.

Kizárták a Jobbikból Lenhardt Balázst

Itthon2012.11.22, 18:34

A Jobbik szerint mióta Lenhardt Balázs kilépett a frakcióból, nyilatkozataival sérti a párt érdekeit és rontja a választási esélyeiket.

Elismerte a kötekedést a szegedi jobbikos

Itthon2012.11.21, 14:50

Keresztúri Farkas Csaba a szegedi jogászbálon részegen zaklatott egy nõt, majd összeverekedett annak testvérével. A jobbikos képviselõ azt mondta, nem ilyennek ismeri magát.

Elég a mesebeli megemlékezésekbõl

Itthon2012.11.20, 16:15

A kormánypártok az oktatásban és a foglalkoztatásban hisznek, az MSZP szerint régen jobb volt a cigányságnak, Vona Gábor valódi diagnózist kellene felállítani, Osztolykán Ágnes szerint pedig le kell számolni a cigányokról szóló mesebeli megemlékezésekbõl. A cigányokról tartottak parlamenti vitanapot.

Zaklatás miatt egy év próbára bocsátották Zagyvát

Itthon2012.11.19, 15:25

Zaklatás vétsége miatt bûnösnek mondta ki a Váci Városi Bíróság hétfõn Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyûlési képviselõjét, s ezért nem jogerõsen próbára bocsátotta. Az ítélet szerint Zagyva megalázóan beszélt a Hetek két munkatársával.

Kiadták ránk a kilövési engedélyt

Itthon2012.11.15, 11:16

Visszafoglalták a nagy hírveréssel kisajátított földeket azoktól a Fejér megyei gazdáktól, akik vasárnap nyílt lázadást indítottak a szerintük elmutyizott állami ügyletek ellen. A jussukat követelõ gazdák a börtönre készülnek, a falusiak pedig a kisemmizett kisemberek nyomorúságán keseregnek. Bár a kajászói földmûvesek azt állítják, távol akarják tartani harcukat a politikától, a tiltakozó akciók mögött már feltûnt a Jobbik, az LMP és egy francia parasztvezér is. Helyszíni riport.

Saját radikálisaitól fél a Jobbik

Itthon2012.11.12, 11:26

Vona Gábor nem tûrte, hogy a pártvezetés akaratával szemben politizál egy jobbikos képviselõ, ezért szerdán kizárta a frakcióból a radikálisabb politikát és az elnökség leváltását sürgetõ Lenhardt Balázst. A Jobbikban több képviselõ is a mostaninál keményebb hangnemre, radikálisabb akciókra vágyik, a megkérdezett pártvezetõk szerint viszont egy kormányra készülõ párt nem zsidózhat állandóan a parlamentben, és nem zárhat le 150 bankfiókot. Aki ezt nem érti meg, annak távoznia kell.

Jobbikos képviselõt vegzáltak lengyel rendõrök

Itthon2012.11.11, 14:46

Több tucat magyar személyt igazoltattak a lengyel hatóságok Varsóban, köztük volt Zagyva György jobbikos képviselõ és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója.

Kilépett a Jobbikból Lenhardt Balázs

Itthon2012.11.07, 20:10

Vona Gábor közleményében kibékíthetetlen stratégiai nézetkülönbséggel indokolta Lenhardt kilépését. Lenhardt annyit mondott: a viszony megromlásában közrejátszott, hogy a múlt héten befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett Szegedi Csanád ellen.

Papírok nélkül hajtott be a tilosba Zagyva György Gyula

Itthon2012.11.08, 12:04

Jogosítvány és forgalmi nélkül, lejárt mûszakijú kocsival kapták rajta a tilosban a rendõrök Zagyva György Gyula jobbikos képviselõt - írja a Bikk.hu. Zagyva a lapnak azt mondta, ki fogja fizetni a bírságot.

Ügyészségen érezte magát Orbán - parlament percrõl percre

Itthon2012.11.05, 18:22

Mindenki feltehette régóta esedékes kérdéseit Orbán Viktornak, aki az azonnali kérdések órájában szinte baráti hangulatban válaszolt is mindenre. Egyedül az MSZP-s Harangozó Gábor tudta felhúzni: Orbán kikérte magának, hogy a demokráciáról kioktassák. Vona Gábor a testvérének nevezte a tisztességes cigány embereket, Kövér László ismét a képviselõk kivezettetésével fenyegetõzött, Vágó Gábor pedig elérte, hogy a miniszterelnök ügyészségi kihallgatáson érezze magát. Az [origo] tudósítása.

Feljelentette a Jobbik Szegedi Csanádot

Itthon2012.11.03, 00:08

Árulónak, politikusbûnözõnek, befolyással üzérkedõnek és politikai halottnak is nevezte egy közleményen belül a Jobbik a volt párttagját, Szegedi Csanádot, akitõl az európai parlamenti mandátumát is visszakövetelik.

Mégsem lesz megismételt szavazás Tiszavasváriban

Itthon2012.10.31, 18:50

A megyei választási bizottság megváltoztatta a Tiszavasváriban tartott választások megsemmisítésérõl szóló döntést, és érvényesnek ítélte a kifogásolt választókerületek eredményeit. Két választókerületben az MSZP és a Jobbik is csalás miatt tett panaszt, azonban a Fidesz által támogatott helyi civil szervezet ezt megfellebbezte.

Részben megsemmisítették a tiszavasvári választás eredményét

Itthon2012.10.29, 19:37

Két választókerületben is megsemmisítette a vasárnapi szavazás eredményét a helyi választási bizottság Tiszavasváriban. A településen vasárnap szavaztak, és újra a Jobbik jelöltje gyõzött, de egész nap érkeztek a bejelentések az állítólagos választási csalásokról.

A Jobbik megtartotta Tiszavasvárit

Itthon2012.10.29, 07:46

Hétszáz voksot rávert a Fidesz által támogatott független jelöltre, és megnyerte a vasárnapi idõközi polgármester-választást Fülöp Erik, a város eddigi jobbikos vezetõje. Az egyéni választókerületek felében szintén a Jobbik jelöltjei nyertek.

Hiába a Jobbik városa, ez Chicago, sötét egy hely

Itthon2012.10.28, 09:02

A kevés pénzre és a cigányokra panaszkodtak a megkérdezett tiszavasváriak, akik vasárnap dönthetnek arról, újra jobbikos polgármestert választanak-e a város élére. A Jobbik fõvárosában van Nagy-Magyarország térkép és iráni testvérvárosi szövetség is, de sokak szerint a pénztelenséggel és az embertelen körülmények között élõ romákkal nem tudott mit kezdeni a Jobbik. A kampány mindenesetre nem unalmas: a jobbikosok azt lesik, ki vásárol szavazatokat, a Fidesz egy független jelölt mögé bújik, az MSZP a buldózerét is bevetette.

Szegedi Csanád rajong Izraelért

Itthon2012.10.26, 10:16

A zsidó származása miatt a Jobbikból kilépõ EP-képviselõ egy strasbourgi vitában arról beszélt, hogy kulturális értelemben Izrael is Európa része.

Dolgozó románok ellen tiltakozott a Jobbik

Itthon2012.10.24, 12:22

Mintegy százötven jobbikos demonstrált Mórahalmon, ahol vasárnap két román állampolgár egy harmadik közbenjárásával meggyilkolt egy férfit egy tanyán. A jobbikosok szerint nem tûrhetõ, hogy "román cigányokat" dolgoztassanak a gazdák, ezért a polgármester kérése ellenére egy tanyán demonstráltak, ahol románok dolgoznak bejelentve.

Nagy összefogást hirdetett Bajnai - az október 23-ai események percrõl percre

Itthon2012.10.23, 20:47

Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele a város rendõrrel, de eddig csak egyetlen embert állítottak elõ antiszemita bekiabálás miatt. Kövesse az eseményeket percrõl percre az [origo]-n!

Kitakarítaná a közéletet Vona Gábor

Itthon2012.10.23, 19:15

A '89-es politikai generáció minden tagjának takarodnia kell a magyar közéletbõl a Jobbik elnöke szerint, mert "az elmúlt 22 év bõven elegendõ volt belõlük". Vona Gábor a párt október 23-i budapesti nagygyûlésén meghirdette "a független Magyarország" 16 pontos programját, amelyben a haálbünetés visszaállítása és az EU-ból való kilépés is szerepel.

Az október 23-ai események képekben

Fotó2012.10.24, 10:58

Beindult a politikai nagyüzem október 23-án Budapesten: Bajnai Gordon összefogást hirdetett a kormány ellen, és mindenkit vár a mozgalmába, Orbán Viktor pedig rövid beszédében kikelt a pénzvilág és a teszetosza uniós politika ellen. A Jobbik a Deák téren ünnepelt, majd fáklyával vonult fel, Gyurcsány pedig meghallgatta Bajnait. Tele volt a város rendõrrel, de csak egyetlen embert állítottak elõ antiszemita bekiabálás miatt. Tekintse meg az eseményeken készült képeinket! Tudósításunkat itt találja meg!

Most Kerecsenden vonult a Jobbik a közbiztonságért

Itthon2012.10.21, 22:20

"A községet ellepõ bûnözési hullám ellen" tartott vonulást a Jobbik a Heves megyei Kerecsenden. A nagyjából ötszáz tüntetõ elõtt az ellenzéki párt három parlamenti képviselõje mondott beszédet.   

Az idei csúcsán a Fidesz támogatottsága

Itthon2012.10.18, 14:31

Az Ipsos legfrissebb kutatása szerint a választások óta most a legmagasabb az MSZP támogatottsága is. A Jobbik õsszel lefelé mozdult, az LMP kissé javított, a Demokratikus Koalíció tábora változatlan.  

A rendõrök voltak a legtöbben Miskolcon

Itthon2012.10.17, 19:20

Cigányok és jobbikosok is felvonulást tartottak csütörtökön Miskolcon. A városban kora délután mindenki a két megmozdulásról beszélt, óriási volt a rendõri készültség. Az avasi lakótelepen kora délután a cigányok által szervezett megmozduláson nagyjából kétszázan gyûltek össze, a Demokratikus Koalíció rendezvényén pedig harmincan voltak. A Jobbikkal ezer ember vonult, de nem találkoztak a romákkal.

Megszállták az idegen aggódók az Avast

Itthon2012.10.18, 08:18

Teljesen felfordult szerda délután a miskolci Avas lakótelep, egymás után vonultak fel a cigányok, a Jobbik és a Gyurcsány Ferenc pártja. A helyiek a hátuk közepére nem kívánták az egyébként miattuk rendezett vonulásokat, a romák jól elszórakoztak, a Jobbik cigányozott, de a keményebb részeket kihagyta, a DK pedig tulajdonképpen nem is akart felvonulni.

Kedvesen viselkedtek a politikusok - parlament percrõl percre

Itthon2012.10.15, 18:42

Lendvai Ildikó a lisztérzékenyekért aggódott, a Jobbik a rendõrterror áldozataiért és az iskolásokért, az LMP pedig a magyar gazdákért. A szocialista Szekeres Imre beteg volt, de gyógyító magyar mézet javasoltak neki. A kétnapos ülésen a Fidesz visszavonja a bírók kényszernyugdíjazásáról szóló tervezetet, elhalasztja a választási eljárásról szóló vitát, és újra megszavaz egy Áder János által visszaküldött javaslatot. Az [origo] tudósítása a parlamenti ülésrõl.

Óriási cigányfelvonulás készül a Jobbik ellen Miskolcon

Itthon2012.10.12, 21:45

A menet a Jobbik aznapra, az avasi lakótelepre meghirdetett megmozdulására reagál. A romák a Jobbik kirekesztõ fellépése és az ezt "cinikusan hallgatva" figyelõ állam és politika ellen tüntetnek majd.

Hangos gyilkosozással vonult a Jobbik Biszku Béla házához

Itthon2012.09.28, 21:39

Vonulásos tüntetést rendezett a Jobbik péntek délután Budapesten. A párt hívei az 1956-os perekben részt vevõ ügyész, Mátsik György házától vonulnak Biszku Béla volt belügyminiszter lakásáig, és elszámoltatást követelnek. A vonulókat valaki egy ablakból vízzel öntötte nyakon.